Nézzünk szét.

Teljes szövegű keresés

Nézzünk szét.
A sváb-telepités szászföldön. Az Erdélyi Hiradónak irják Barczaságról: Mind azon svábokat, kik római katholikusok el nem fogadák a szászok azon igen természetes okból, nehogy azok maholnap vallásuk fentartása végett imaház- és iskolahelyet kérjenek, s egészen másként osztozzanak a dézmákban és papi jövedelmekben,mint az egynehány oláh pap és magyar evangelikus lelkész, kiknek a szászok csak káplán nevet adnak. – Kik a bevándorlottak közül nem mezei gazdák, azon faluhelyeken nem települhettek, mert mesterségöknek ott kelete nem volna; azonban a városi czéhek sem mutatnak semmi jelt, hogy be akarnák őket fogadni. – Egyébitánt a falukon is nagyon hidegen fogadák a jövevényeket, s ha valami eladó hely vagy ház volt volna is, árát fölcsapták ugy annyira, hogy ritka sváb tehet szert valamicske földre; az allodialis helyeket pedig, mikre a csábitók eleinte számot tartottak, felsőbb parancs következtében tilos kiosztani, kivevén kevés burgonya alá.” – Illy körűlményekben természetesnek találjuk, hogy számosan visszamenjenek számosan pedig csak ugy kapjanak helyet, ha az oláhokat kiszoritják a sváb-barátok.
Hatalmas vasut. Britt-Indiában vasutat terveznek, mellynek hossza 130o angl mérföld, költségvetése 60,000,000 pft. Bizonyos országgyülésszágnak némelly oeconomistái rá se mernének illy nagy tervre gondolni. Apróskodók!
Bécs népessége a legujabb öszveirás szerint 410,945 lélekre megy. Körülbelül 4-szer annyi mint Pesté.
Egyház vasból. Angliában most egy templomot öntöttek vasból; hossza 22, szélessége 14 öl, ára 6000 tallér. – Mikor lesz hazánk vasmüvessége ennyire kifejlődve.
Csak ne vernék a mesterinasokat! Mesterffynek e czimü czikkelyében egyebek között állitva van, hogy a mesterműhelyekben divatos ütés-verés egyik főakadálya a mesterségi pálya népszerüsitésének. A ,Vasárnapi ujság’ érdemes és általunk személyes ismeretségnél fogva is őszintén tisztelt szerkesztője erre ezt jegyzi meg: „Ha elismerjük is azt egyik okának, de főoknak nem engedhetjük meg. Lám a plága és orbilico-brutalis nevelés korában a kék foltos fejek nem tartóztatták el a szülőket, hogy diákos pályára ne vigyék gyermekeiket.” – Azt hisszük, e megjegyzésnek erős tévedés az alapja. Verték, korbácsolták, vesszőzték, borsón, éken térdepeltették, stb. a diákot is: de ez még sem történt olly drastice, mint a lábszijak és rőfök uradalmaiban, nem történt csupán az oktatónak parancsából, mig a műhelyekben a mester, a mesterné, a 10–12 legénynek mindegyike, a szolgáló, s a ház legpiczinyebb gyermeke is a kinzásnak minden nemein keresztül kergetik a szegény mester-inast. – Aztán az iskolában az urfiakat, a tehetősebb szülék gyermekeit, kik az élesebb fegyelmet egy kis kávéval, czukorral stb. megváltani mind képesek, mind készek voltak, bizony oktató ur sem huzatta le, s az illyen családok növendékei teljes joggal élvezték a fenyiték azon javadalmát, miszerint azok „mások rettentő példájára” is szabatván, e „mások” mindig ők voltak, azok pedig kiken e rettentő példák adattak, mindig a szegényebb fiatalság volt, melly ha már mesterségre nem adatott, hát mit csinálhatott volna, ha a scuticának alá nem veti magát. – Egyébiránt az iskolai fegyelem kegyetlensége bizonyosan játszik szerepet abban is, hogy a házi nevelés, a praefekturák olly nagy lábra kaptak, tehát nem is mondhatni, hogy a plaga stb. ne tartóztatta volna a szüléket gyermekeik iskoláztatásától. – El ne feledjük, mikint a civilisatio folyvást szelidít, s ennek következtében alig hisszük, hogy mit a 743szülék néhány tizeddel kegyetlenkedésnek sem tartottak az iskolákban, ha az most vétetnék ott ismét gyakorlatban, – mondjuk, alig hisszük, hogy illy esetben az iskolák tetemesen meg ne ürülnének. – Azért ne igyekezzünk az iskolai világ egykori brutalitásával igazolni a műhelyek agyabugyálásait, hajczibálásait, fel-, meg- és kirugdozásait, lábszijazásait, s a jó isten tudja mi minden nemét az iszonyuságoknak, mikkel a mester-inas a „házi fegyelem” czime alatt illettetik. Bizony kár volna az illyeket helyeselni csak azért, mert régente az iskolában is történtek ezek de csak igen tetemes dilutiókban. Igaza van Mesterffynek: csak ne vernék a mesterinasokat!
Néposztályok aránya B. Reden szerint van percentekben:
mezőgazda:iparosmás foglalkodásu:1 nap mennyi lakosra:1 nemes mennyi lakosra:
Austriában691318460353
Poroszországb.6084253113851322263
N. Britanniáb.3246229892225
Francziaországb.62299543nem tudni.
Oroszországb.7615921958
Balbi szerint pedig igy állanak e percentek:
városi lakosság:mezei lakosság:iparos és kereskedő lak.
Austriáb.0.230.690.09
Poroszországb.0.270.660.18
N. Britanniáb.0.500.430.45
Francziaorsz.0.330.440.36
Oroszorsz.0.120.790.06
Porosz törekvések keletre. Berlinben mindig nagyobb figyelmet forditanak keletre. Az ottani hirlapok sürgetős tudakozódásokkal fordulnak értesitésekért azokhoz, kik Konstantinápolyt s a keleti tájakat az előtt meglátogaták. Végre belátják, hogy keleten nyereségesebb s tartósabb kereskedelmi öszveköttetéseket lehet fűzni, miket még hosszasabb háboru sem fogna megszaggathatni. – S ha majd a czélzott vasuti öszveköttetések bekövetkeznek Austriával, akkor Triest felé, a keleti forgalom nagy reményekkel kecsegtet. – Igy fogják a magyar ipar- és kereskedés természetes piaczát elfoglalni mások, mig mi tétlenül maradozunk, tengerpartunkat mellőzzük, Fiuméval a biztos, folytonos öszveköttetést nagy-bölcsen s hazafiuilag hátráltatgatjuk, s bevárjuk szép-okosan, hogy Triesten át a német észak is megelőzhessen a Levanténak kelet-delén. Bölcs emberek, s lelkismeretes hazafiak vagyunk ki magyarok!
Tarakék-egyletek. Egy porosz számhivatalnok: Liedke uj nemét ajánlotta s léptette életbe a takarékpénztárnak. S ezek Berlinben, most már Boroszlóban is kedveltetnek. Számos emberbarát egyesült arra, hogy nyaranta általveszi a szegény ember keresetének fölöslegét hetenkint, mit neki a legközelebbi télen akár kész pénzül, kamatostól, akár olcsó élelmi szerekben, a beszerzési áron visszaadja. Illy intézet nemcsak nagyobb költség nélkül rendeztethetik, hanem gyakoribb érintkezésbe hozván a munkás osztályt jeles nemes keblü emberbarátokkal, a szegénység erkölcsiségének, müvelődésének gyarapitására is kiválólag sokat hat.
A rajzolás haszna. Az angolok nyiltan vallották s vallják mostan is, miképen a francziák sok czikkely készitésében, miknél kivált izlés kivántatik meg, őket, az angolokat nagyon megelőzték, csak azon egy okból, mert ott sokkal terjedtebb, fejlettebb a rajzoktatás, mint nálok, Angliában. – A francziák részéről pedig Dervieu, ki a tavali bécsi iparműkiállitásra a franczia kormánytól volt küldve, azon meggyőződését referálta küldő kormányának, mikint a rajzolásra kitüzött jutalmak fölötte nagy befolyással voltak, hogy Bécsben olly selyem-kelmék valának fölmutatva, miknek rajzai a franczia legjobb rajzolóknak is becsületére válnának. – Azért segéljük Iparegyesületünket rajziskolája 744tökélyes és czélszerü elrendezésében; az öszvegek, miket erre az ügyszeretet, az iparszellem, a hazafiuság áldozandanak, dusan fognak kamatozni, s lélekemelő öntudat lesz az, ha majd a magyar műipar nemesülését a rajziskola által hirdetni fogja az igen közel jövendő, ennek forrását a néhány adakozóra lehetend visszavinni. – Aztán igyekezzünk vidéki városainkban is rajzoltatni. A védegyesületi osztályok tehetnek s tegyenek is mindent e részben.
Közlekedési eszközök. Az „Agramer pol. Zeitung” azon kinézéssel van, miképen 10 esztendő leforgása alatt Serviának jobb ország- és csinált-utai lesznek, mint a hatalmas, büszke Magyarországnak.” – Vállaljuk el csak a közteherviselést: majd nem fognak fölöttünk igy gúnyolódni; – de ha szűz-vállasok maradunk: bizony világ csufjai leszünk.
Kolozsvárott torna. (Turnir-Anstalt.) Mint az Erdélyi Hiradó értesit, Kolozsváron Mentovich ur szándékozik tornát állitani. – Bár nálunk is történnék e részben valami!
Iskolamesterek sorsának javitása. A porosz király ez évre 45,000 tallért rendelt ki azon elemi tanitók fizetésének javitására, kiknek javadalma nem megy föl évi 100 tallérra, a fölebbi ajándék-öszvegből 100 tallérig leszen kiegészitendő mindenik fizetése. – A porosz ujságok keveslik e 100 tallért, – de hát nálunk, mi kevés iskolamester megy föl 150 pengő forintra évenkint!
Bankügy. Poroszországban Bülow-Cummerow élesiratot bocsátand ki legközelebb, mellyben a kormánynak azon terve ellen nyilatkozandik, miszerint a bank-intézetnek nagyobb terjedelmet készül adni. Különösen neheztelendi, hogy 10,000,000 tallérnyi bankjegy terveztetik kibocsátani, mit Bülow status-kölcsönnek tekint, minőt a Rendek megegyezése nélkül föl venni nem szabad.
Örsy.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem