Vezérczikk. (Ne ámitsunk.)
Vezérczikk. (Ne ámitsunk.)
Az urak amott a másik oldalon sincerisálnak, de a szónak igen visszás értelmében, mert az őszinteség minden tartalék-gondolatot, minden buvajtócskát, minden kancsalságot kizár. De hiszen ezek nem annyira olly bajai némellyeknek, miktől szabadulniok a legerősb akarattal sem lehet, mint inkább rendszerüknek lényeges sajátsága. A B. P. Hiradónak ezen áltatási capacitásán, valamint nemleges politicáján és bonyolitó rendszerén mi már épen nem csudálkozunk, mert annak természetét rég megszoktuk, és ha politicai lapba irnánk, pontról pontra kimutatnók azon alaptalanságokat, fonákságokat, sőt országgyülési tényekre vonatkozólag némi történeti hütlenséget is, mellyekből azon az olvasó közönség hiszékenységére számoló sincerisáló czikkek össze vannak szőve* De itt csak röviden, és csupán az országgazdászati körre szoritkozva nézendünk szét a sincerisálás főbb pontjaiban, előlegesen egyszer mindenkorra megjegyezvén, hogy a hazában cselekedjék a nemzet érdekében jogszerüleg kormány, vagy a másik oldal egyesei: annak soha mindeddig az ellenzék utját nem állotta, s hisszük az istent nem is állandja. Hiszen az ellenzék mindeddig mi ellen küzdött? 714Küzdött a nemzet érdekeivel ellenkező jogszerütlenség, és a tétlenség, és a káros elmaradni akarás ellen. Alvókkal és látni nem akarókkal volt örökös baja, és azokkal, kik a kornak intő szelleme elől a kényelem rejtekében vonultak; és legujabban azokkal, kik a haladási indulót egykor egész elszántsággal megfutták, de mivel magok mint a korán reggel indulni akaró utas kipkedtek kapkodtak, lassuskodtak, kényelmesen reggeliztek stb., s mivel a sereg az indulóra felkerekedett, s maradozni nem akart, ők maradtak el, s nagy zajt ütöttek, hogy csak lassan! megálljatok! várakozzatok! stb. Ne higyék önök urak amott a másik oldalon, hogy e félben is meg van ama csudálatos elfogultság, hogy csak azt pártolja mit maga kezdett, csak annak ohajt sikert, mert csak azt tartja üdvesnek, mit maga gondolt, vagy mint köznyelven mondani szoktuk, hogy csak a maga borját nyalja. Nincs e hazára nézve jó gondolat, jó eszme, jó szándék, jó kezdemény, jó intézkedés, melly e félnek legőszintébb jó akaratára nem számolhatna bizonyosan, bár honnan eredt légyen is az. De van, igen is van elhatározott érczakarata mindent, mi a nemzet érdekeivel és főkép törvényszerü függetlenségével, jelenleg pedig ipar és kereskedés utján reménylhető jelentékenységének feltételivel ellenkező, kitelhetőleg gátolni; mindent, mi az áltatási politicából sarjadozik, a független hazafiuság érzetében kigyomlálni, mindennek, mi homályt terjesztő, kellő felvilágositására adatokkal állni ellenébe.
Modorát e czikkeknek aestheticai szempontból nem akarjuk elemezni, noha körünkbe tartoznék, mert hiszen a criticát maga magára megirja a B. P. Hiradó, midőn 381 számában ezeket mondja:
Ugyan azon joggal, mellyel bármelly nem részvényes követelhetni gondolja, hogy őt a czukorgyári közgyülésekbe bebocsássák, mert őt az ipar érdekli, kivánhatná egy másik, hogy ő neki minden házas pár háló-szobájába szabad bemenetele legyen, mert őt az emberi nem szaporodása mód nélkül interessálja. A 379-ik számban pedig: Addig fogtok abban az emésztetlen liberalismus tárházából került ellenzéki vi...lő medenczében uszkálni, mig bele nem fuladtok! stb.).
És e sorozatba tartozik a B. P. Hiradó tana a szabad kereskedésről és védvámrendszerről. Mi számtalanszor kimondtuk már, és bizony mondom, nem bérlett nézetünket, hanem legbensőbb meggyőződésünket mondók ki, hogy a védvámrendszer zászlója alá csak szoritó kénytelenségből állunk, mig majd a szabad kereskedés jótéteményeit, de a szó teljes értelmében élvezhetjük, ugy t. i. hogy azon szabad kereskedés ne hasonlitson a jászolhoz kötött állatnak szabadságához, melly a mint tetszik meg, vagy meg nem eheti az alébe adott takarmányt, de minden esetre csak azon boglyából ehetik, mellyből a béres elébe vetni jónak lát. Mi a szabad kereskedés alatt azon institutióját értjük valamelly nemzetnek, mellynélfogva szabadon körültekinthet, nem egy pár tartománykában, hanem körültekinthet széles e világon, és oda vihet és onnan hozhat, hol rá legtöbb haszon néz, – hozhat és vihet gátolatlanul; s eszközökről gonsodkodhatik, hogy hozhasson és vihessen, ollyakról, mellyek polgári szerkezetével, geniusával és geographiai 715helyzetével leginkább öszhangzók, leginkább czélszerüek, sőt melly eszközök alkalmazási módja is önmagától függjön. De a német vámszövetséghez való csatlakozást, más által kiszabott határok közötti mozoghatást, némelly fejlettebb ipari tartományok irányában hervasztón függeteg, vagy olly nemü passiv állapotot, millyen a gazdaságé, mellyet a gazda belátása szerint rendez és változtat, és ismét ujra rendez tetszése szerint, szabad kereskedés gyanánt lobogtatni egy kissé vakmerő tan. Mert az idők lejártak mikor a viszonyok valódi isméretét elnyomni lehetett. –
E sorozatba tartozik a védegyesület elleni üres vociferatio is.* Mert hiszen midőn a B. P. Hiradó a sérelmi tárogatót kárhoztatja, mellynek hangja közben legyen mondva mi nekünk sem kedves hang, de talán csak azért kárhoztatja, hogy a csucsujgató fuvola bűvös hangjainak szükséges álomcsend ne háboritassék; midőn a B. P. Hiradó gyakorlati, és fokozatossági és tett-hazafisági politikát emleget, természetesen olly módon, hogy majd ha csucsújgatójára a neki kedves álom beálland, a gazdasági állapot szépen elintéztetik; és midőn logicai rendről, sorozatról s egyéb illyesekről dialectizál, egy magában a védegyesület eljárási philosophiájában a legszabatosabb rendben feltalálhatta volna a gyakorlati, a fokozatos, és a tett-hazafisági politikát. Pedig ez egyesületet hiresztelik e fél legfeltünőbb szülöttének. Lám milly egyszerű. Azon tagadhatlan igazságnál fogva, miszerint hogy a magyar műipar gyarapodására, mint mellőzhetlen tápszer és éltető elem szükséges az ápolás, minthogy törvényhozási uton még ez, mint magyarúl szoktuk, pro hoc momento elérhetetlen volt, egyesület alakul, melly az ország piaczát belföldi iparművek fogyasztásával a honi műipar számára biztositsa, s ekkép egy részről a honi iparüző osztályok munkásságának gyümölcsözővé tételével a müipari szellemet felébressze, ápolja és élénkítse; más részről pedig gyárok és iparvállalatok keletkezésének előmozditásával arra törekedjék, hogy az ország műipari szükségei belföldi szorgalom által folytonosan növekedő kiterjedésben fedeztessenek, miszerint a honi műipar kifejlésével nem csak a honi nyers termékek a lehetőségig értékesitessenek, hanem a külföldi gyártmányokért és kézmüvekért történni szokott pénz-kiözönlés is meggátoltassék. És ez egyesület mindenek előtt a gyáralapitó társaságot initiálta, továbbá csekély pénzerejével a szegényebb jóakaratú ügyes iparűzőket, vagy gyárvállalkozókat koronkint fel-felsegitgette, midőn pedig ezeknek űzlete már például Pesten egy festő és csinozó műhelyt fentartani képessé vált, erről is tehetsége szerint erkölcsi és anyagi hozzájárulásával gondoskodott; közben közben adatokat gyűjtögetett az iparsatistica köréből, végre midőn már a fogyasztás az előállitást szemlátomásti sikerrel előmozditotta, a gyárnokok és kereskedőség közötti sokszor kölcsönösen terhes viszonyok enyhitésére és kiegyenlitésére kezdett hatni, s az iparegyesületnél az iparműtár felállitását initiálta, mellynek mind czélja mind szerkezete közkézen forgó alapszabályaiból látható. Mi ez eszközlési sorozatban a logikai fokozatosságot feltaláljuk. De feltaláljuk azt ezen fél egyéb eljárásaiban is. Sokat tudnánk idézni ez állitásunk bebizonyitására 716a budapesti állandó hid keletkezte történetéből is, sokat abból is mi a váltójoggal czéloztatik, mellynek balságai csupán a feltételezett következmények sokáig kimaradásából származnak; sokat a házi adó és az örökváltság melletti agitatiókból, melly utóbbikra nézve, ha a késedelem ónsulya ránk nehezűl, és belőlük mint súlyos betegségből ki nem lábolunk, az időmulasztás fájdalmai fognak elő bennünket: de mit e félnek, melly a magáét emberűl megtette, tulajdonitani a legégbekiáltóbb igazságtalanság lenne. –
E lármás kifejezés nem a mi gondolatunk, saját szavai a B. P. Hiradónak. (383 sz.)
De különben is a sarcasmusok nem legszebbik neme az, mellyel a hatalom a jó akaratot gúnyolja. Akarat pusztán, ha még olly jó még olly óriási is, tényerő nélkül tetteket be nem végez, és ki a tényerőt a hatalom karjával letartóztatja, és sikeretlenséget hány szeme gunyosan, az nem igen dicséretes tettet követ el. És a B. P. Hiradó, bizony méltán feltehetem, hogy nem ignorantiából még is igy folytaja faggatását: Valjon gyakorlati politikából folyt-e azon terv, mellynek segélyével a kereskedési politica s védvám mezején a létező körülmények minden előrebocsájtott megvizsgálása nélkül merő önkényre és elméletre, meg idegen példák utánzására alapuló szándékkal kivánt az ellenzék hihetetlen könnyelmüségű experimentumokat tenni. – Igen sajnáljuk, hogy a B. P. Hiradó e kérdést, mellybe a felelet már a szövegnél fogva bele gondolta, nem fejtegeti; mert mi azon tervben épen nem látjuk, hogy a létező körülmények, mellyeknek a jogosságnál fogva tekintetbe kell vala vétetniök, feledve voltak, és épen nem látunk semmi könnyelmű experimentumot, semmi túlsúlyát az önkénynek és elméletnek. Igaz, hogy a mi felfogásunk egy kissé különbözik a B. P. Hiradó felfogásától, és igy igen természetes, hogy ohajtatink és tervezetink is különböznek. Csak egy példát mondok. Mi ezen tanulságot vonjuk le történetinkből: a magyarnak a volt örökös baja, hogy mindig reményle, s mert mindig reményle, mindig késő cselekedett; azért azt tanitjuk: Szeressük gyermeki szeretettel isten után mindenek felett a hazát, melly leszen, midőn mi többé rég nem leszünk, és e jövendőnek műhelye a jelen, a jelen pedig cselekvőségünk országrésze, vigyázzunk, ne hagyjuk elröppenni drága perczeit, mig mieink. Mármost ezek nyomán kisérje a példát a Budapesti Hiradó egy kis figyelemmel. Ha 1807-ben az ország rendeinek a vámok kérdésében tett felirása teljesedésre találni szerencsés, és a viszonyosságnak, bár akkoron még kissé zavarosan értett eszméje loyalis őszinteséggel alkalmazásba vétetik: lassu fellépés lett volna bár, de mennyi tömérdek bajnak veszi elejét!
Később midőn a felirásnak tekintetbe nem vétele azon hiedelmet tette a nemzetben átalánossá, hogy minden szegénységi bajunk a vámrendszerből veszi eredetét, volt időpont, mellynek a nemzet még áldozatot is örömmel hozott volna, hogy a monarchiától elválasztó vámsorompók megszünjenek. De ma már a dolgok akkint állanak, hogy ámbár hazánk s a monarchia viszonyainál fogva ezen vámsorompó megszüntetése ollyan lépés, mellynek okszerüen szólva lehetetlen 717meg nem történni, mindazáltal állitani merjük, hogy a nemzet ma már ezért nemcsak áldozatot hozni nem hajlandó, sőt ha megtörténik is, a csomót nem fogja megoldani, s a netalán jóakaratulag czélzott sikert meg nem hozandja, ha csak egyszersmind a hazai műipar ápolásának más tettleges segédszereivel nem lesz összekötve, mellyek vele felejtessék, hogy gyermekkorában szabad versenytérre löketett olly műipar ellenében, mellyet közel 3/4 százados ápolás nevelt és erősitett. A körülmények fejünkre nőttek, uj elemek léptek közgazdászatunk mezején activitásba, mellyeknek érdekei érvényességre emelkedtek, s szintugy tekintetbe vételt sürgetnek mint akármi más. És az idők embertetszésre nem várakoznak. Ma már az austriai vámvonal eltörlése, ha ridegen adatnék s minden intézkedés nélkül a magyar földmivelés, magyar müipar s magyar kereskedés emelésére: korán sem szülne többé olly elégedést, hogy végintézkedés gyanánt vétessék, s teljességgel nem tehetné többé, hogy egy alternativ kivánság fen ne maradjon, sőt igény fokára ne emelkedjék, melly igy szól: vagy védvám vagy szabad kereskedés.
És illyen példával többel is szolgálhatnánk, mellyek szintolly világosan bizonyitók lennének a mellett, hogy épen azon érdekben, mellynek kedveért a B. P. Hiradó most csucsujgató fuvolájának andalitó hangjait hallatja, nem kellene epésen inditni meg a recriminatiók egész legióját. Az okok forrását kellene inkább bedugdozni, mint a sérelmi tárogatónak visszariasztó hangjától ijesztgetni, inkább bátoritani kellene a cselekedni készeket, és gyámolitani egész erővel a cselekvőket, mert a mi perczet elvesztünk, az örökkévalóság sem képes visszaidézni. Igy szól a gyakorlati – igy a fokozatos – igy a tetthazafiság-politika*.
Ez a B. P. Hiradó osztályozata, mi ellen semmi kifogásunk, csupán csak tulságos szerénységnek tartjuk a sympathiának olly nyilvános elnyomását, miszerint a paralisáló és kényelem-politikát meg sem emlitette.
És ennek egyszerü oka csupán abban rejlik, hogy az országgazdászat postulatumai időtől és körülményektől függenek. Mi tegnap elég volt, ma már elégtelen, mi tegnap jó volt, ma már haszontalan. Miként a vizenyős helyen levő épületnél ha repedezni indult, tegnap talán egy támaszfal még segithetett rajta, de egy esős hét után már semmi támasz többé nem segit, s ki kell költözködnünk belőle, ha nem akarjuk hogy fejünk fölött összeroskadjon: ugy az országgazdászati kérdésekben is. Azért ne csudálkozzatok urak amott a másik oldalon, ha a késedelemben, az altató politikában végromlást látunk rejleni. Mi az andalitó fuvola bájhangjára el nem szenderedünk, sőt ismételjük, hogy ébren legyünk!
