Némelly szempontok a zálogházakról.
Némelly szempontok a zálogházakról.
Egy magyar ujság roszalja, hogy a Hetilap minap hatóságainknak ajánlotta, állitsanak, mint épen e folyó hónapban állit Erdélyben a Szászföld, zálogházakat. Ez ujság inkább takaréktárakat javasol, mert ezek szorgalomra buzditanak, mig a zálogházak inkább a költekezésnek kedveznek.
Némi igazsága volna e megrovásnak, ha a Hetilap a takaréktárak ellen nyilatkoznék akár átalában, akár a zálogházakkali öszvehasonlitásban. De a Hetilap illyet nem teszen; sőt inkább szives szeretettel tárgyalja a takarék-intézetek ügyeit mindenkor, s annál inkább, mert meg van győződve, hogy azok pénzetlen viszonyinkban s egyéb hitelintézetek hijában, ezeknek segedelmeivel is elláthatják a fekvő hypothekák birtokosait épen ugy mint a piaczi forgalmak szükségeit. A hogy illy meggyőződések mellett nem szólhat nem is szólott a takaréktárak ellen, sőt inkább mellettök volt és van. A Hetilap nem szólott ellenök, hanem a zálogházakkal nem is hasonlitotta öszve, annál kevesbé sorozta azokat emezek után.
Hanem a megrovás teszi ezt. Neki a zálogházak nem tetszenek, nem, mert a költekezést könnyitik. – Hja, de boldog isten, ezt teszik igazgató hitel intézetek, teszik a takaréktárak is, midőn kölcsön adnak. Azért hát ezek se állitassanak föl soha? Vagy a takaréktárak tiltassanak el kölcsönadástól, – az árvapénztárak vas zárak alatt tartsák a tömegeket? stb, – s mind ez csak azért, mert kölcsöneikkel a költekezést elősegitik?
721S nincsen a könnyü, bizonyos, mindenkor s olcsó kölcsönadásnak semmi jó oldala is? Nem segít e pillanatnyi zavarokon, nem ment e meg sokszor garasos segedelmeivel fizetési tehetlenségtől, tehetlenségi hirdetéstől, hitelezők ijedelmeitől, összetódulásától, concursustól és vég megromlástól? A nagyobb kölcsön-intézetek előnyeit, áldásait nem is emlitjük, miután a kérdéses megrovás csak a zálogházakat érte. A zálogházakat, mik épen a legszegényebb osztály istápolása, gyámolitása végett vannak; s ennek adják meg a lehetséget, hogy vagyonkáját szégyenáron ne kényszerüljön elharácsolni, ne legyen kénytelen koldulással alacsonyitani legnemesebb önállóságát, hanem apróbb értékü holmijainak elzálogitásával segitsen magán a nélkül, hogy kipusztult volna egészen, vagy másnak szolgaító hálával tartozzék. –
Nem tagadhatni, hogy a könnyelmü, baj nélkül jutva pénzhez a zálogházban, könnyebben potyázhatja el kártyán, dáridókban s áros kéjelgésekben mindenét: de kérdjük, ha zálogház nincsen, még is nem áldozat e akármellyik tékozló föl mindent vesztegetési kórságnak? De igen, sőt még emésztőbb sietséggel. Az uzsorások egész serege fogja körűl, de ezek nem 10, nem 13 percenttel, hanem az uzsorának legiszonyubb vérszopásával szijják meg a szerencsétlent. Van ebben nyereség? Kell, szabad ezt türni? nem tartozása e a statusnak, hogy illy balságoknak, az uzsora illy zsarnokságainak elejét vegye?
Vagy miért tűrjük hazánkban a pesti, a pozsonyi s ezután a szebeni zálogházakat, – miért türjük, hogy takaréktáraink status-papirosokra, sőt a pozsonyi, ha jól emlékezünk, mindenféle értékre is adnak zálog-öszvegeket? stb. Türjük, mert szükségesek, mert ohajtottak, mert elkerülhetlenek ez intézetek.
S már most, mi megrovást érdemel az, ha a Hetilap kivánja: ne csak Pesten, ne csak Pozsonyban és Szebenben legyen a szegénységnek ezen istápja, az uzsoráskodásnak ezen kiirtója, – hanem másutt is a hazában, miután e hazának vannak minden részein, kisebb városaikban is szegényei!
És ha a szásznemzet állithatott zálogházat: miért ne állithatnának országunkban is megyék, városok, kerületek?
Legyen igenis a szorgalmasok számára takaréktár minél több, de ne feledkezzünk meg a szegénység istápolásáról sem!
Örsy.
