Mesterré lenni nem is olly bajos a czéheknél.
542Mesterré lenni nem is olly bajos a czéheknél.
Midőn a Hetilapnak 29-ik számát olvastam, megvallom, igen bántam, hogy tanult ember, és iró nem vagyok. Nem szégyenlem ugyan, hogy mesterségben állok; nem is áhitozom hivságos nagyravágyással sorsomon felűl; sőt inkább áldás van munkám- és iparkodásomon, fáradságom gyümölcseit csendes, igénytelen körömben szabadon, megháboritás nélkűl élvezhetem, s ezért áldom sorsomat, mesterségemet. Hanem azt restellem, hogy tollal és a beszéddel nem tudok bánni, mert megmutatni akarnám nagyon, miképen a czéhek ellen mindennap olvasható kifogások, vádak nem alaposok, miképen azon urak, kik a czéhek ártalmas voltáról, azoknak eltörleni valóságáról beszélnek,* nem ismerik azoknak belszerkezetét, eljárásait, nemtudói a bajoknak, mik a mesterségeket ugyan rontják, de nem a czéhártikulosokban gyökereznek.
E vád a Hetilapot nem illetheti, melly már többször, és határozottan kimondta, hogy a czéheket mint socialis institutiókat nagyra becsüli (lásd 1846. 16. és 29. sz.), tőlök igen sokat vár, sőt eltörlésök ellen nyilván is nyilatkozott, de javitásokat ohajt.
Én a mondó vagyok: nem olly fekete az ördög, mint a minőnek festik, – azért hallgassuk meg a másik felet is. –
Azt mondják, hogy a visszaélések száma nagy, mihelyt valami legény a czéhbe akar állani.
De ez nem ugy van uraim!
A czéhártikulosok igen világosan kimutatják, hogy a magát mesternek felvétetni kivánó mit cselekedjék. Mihelyt bevégezte a vándorlást, a melly városban megtelepedni kiván, ott jelenti magát a czéhnél, a czéh pedig, kivált ha a legény már dolgozott is a városban, meg sem tagadhatja tőle a folyamodást. Ez különben sem rajta áll, ezt nem szabad tennie. Ha pedig nehézségeket tenne, akkor ott van a városi tanács, annál is beadhatja folyamodását a legény. És az, ki érti magát, bizik ügyességében, nem is engedi magát könnyen elijeszteni, hiszen tudja már azt minden mesterlegény, mit parancsolnak az ártikulusok. –
Abban tehát semmi hátramaradás nem lehet, hogy a mesterré lenni akaró remekhez ne bocsátassék. S minden késedelem, melly a folyamodás felvételét akadályozza, máshonnan származik.
Az ollyan supplikáns, ki nem bizik magában s kontárkodni szeretne mesterczimer mellett, az mindenek előtt arról gondolkozik, hogyan lehetne menekednie a remekléstől. Folyamodik a hivatalos tanácsadókhoz, mint a Hetilapban mond van, három prokátorhoz is egyszerre, s ezek aztán olly feneket keritenek a dolognak, hogy isten a megmondhatója. –
Bizonyságok szereztetnek most az orvos uraktól a felől, hogy a supplikáns szeme fájós, aprót, finomat tehát nem varhat; keze reszket, azért nem rajzolhat, sőt rajziskolába nem is járhat stb. S illyenekről s még ollyanabbakról is kap ám bizonyitványt eleget; csak fizessen érte a közbenjáró prókátornak s az orvosi igazmondónak. –
Ekkor aztán folyamodás készűl a n. m. k. Helytartó Tanácshoz azon kérelemmel, hogy engedtessék meg a folyamodónak, hogy remeklés nélkűl állhasson be a czéhbe. Innen 543a folyamodás természetesen a városi tanácshoz küldetik, melly megint a czéhhez utasitja, hogy tegyen vizsgálatot s adjon nyilatkozatot.
Ez, látnivaló, hogy sok időbe kerűl, késedelmet okoz, holott mig ez mind megtörténik, a remeket el is lehetne végezni. Nem csuda aztán, ha a mesterré levés sok időt kiván. Az is természetes, hogy a supplikáns mind ezekért sok pénzt pazarol el, mert a prokátor uraknak is jövedelem kell, s annál több fizetést huzhatnak, minél tovább tart a per. – Ha az illy czélokra forditott pénzét a legény egyenesen a remek költségeire adná, untig be érné vele, ha még olly költséges remeket adnának is fel neki.
Azt gondolom hát én, hogy nem annyira a czéheket kellene eltörülni, mint inkább a prokátorokat eltiltani attól, hogy a supplicánsok ügyeibe ne avatkozzanak. S bizony sok szegény legény fogná megköszönni, ha a hamis prófétáktól tév-utakra nem vezettetnék.*
Reményljük hogy e csak némelly vissza élőkre vonatkozó kifejezést a derék ügyvéd-kar nem fogja roszalni.
Továbbá szükségesnek tartanám, hogy az amollyan visum repertumokkal bizonyitgatott alkalmatlanságokra sem a városi, sem a n. m. m. k. helytartó tanács ne is hederitene. – Hiszen ha ollyanok testi bajai a mesterré lenni akarónak, hogy remeket nem készithet miattok, hát hogyan leszen belőle mesterember, kitől mihelyt nem vásári munkákkal kontárkodik, minden megrendelő remeket vár és kiván? Az illyen csak kárositandja a közönséget, annak meg sem kell adni a czimert, melly alatt rosz munkával fizettesse meg a megrendelőket. És ha tudni fogják az ifjak, miképen az illy orvosilag bizonyitott testi koldusok a felsőbbség által soha és semmi esetben nem legyeztetnek: ugy az ollyan folyamodásokkal is fel fognak hagyni, mik mellett vizsgálat nélkül szeretnék magokat műhelyi urakká tétetni. –
Sok kifogás szokott lenni a remekek költséges minéműsége ellen is. Pedig ez sem alapos vádaskodás.
Minden czéhnél meg vagyon a remekeknek mivolta határozva. Ezt semmi supplicánsnak elnyomása végett sem lehet megváltoztatni. Igy példaul, (hogy mesterségemből fel ne ismerjenek, szándékosan más czéhből hozok példát,) igy tehát p. o. a magyar szabó czéhnél a következő háromféle remek van. Az egyik: hosszu öltözet; áll egy mente, egy dolmány és egy nadrágból. Másik rövid tiszti öltözet. Harmadik: papi öltözet. – E három rendbeli ruházatból készit minden remekes egy öltözetet, valamelly czéhbeli mesterre mérve. –
Ez nem olly iszonyu költséges egy sem, hanemha drága kelméket veszen hozzájok a remekes, de a mi a czéhtől nem rendeltetik. –
Kell még ezenfelűl a rajzolásból késziteni remeket, de a mi épen nem kerűl semmibe.
Aztán a n. m. m. k. helytartó tanács is kiváltképen nagy gonddal van arra, hogy e részben semmi visszaélés, zsarolás ne történhessék. Csak a folyó évben is érkezett a tisztelt kormányszéktől egy k. intézvény, melly szerint meghagyatott, hogy olly remek adassék fel, melly lehető legkevesebből legyen kiállitható; továbbá
folyamatban álló czikkely legyen; tehát könnyen eladathassék; s igy belőle a remekes azonnal pénzt kaphasson, 544mind e mellett általa a mesterré lenni akaró mesteri ügyességét kitűntethesse.
A mi ezek után a remek megvizsgálását illeti: az sem részrehajló. –
Négy vagy hat mester rendeltetik ki a czéh által, hogy arra felügyeljenek, nehogy a remekes, mint ez előtt gyakran megtörtént, másnak munkáját becsempészhesse, s mint saját remekét mutathassa fel.
De e felvigyázó mesterek semmiben sem akadályozhatják a remeklőt; tölthet a remek megkészitésében annyi időt, mennyit akar; kezdheti ujra remekét mennyiszer tetszik, ha talán elhibázta volna azt. A felvigyázók előtt maga a remekes zárja el készülő művét, s maga veszi ismét elé; tehát a felvigyázók azt ki nem cserélhetik valami roszabbal, sem meg nem ronthatják. A felvigyázók most már fizetést sem kapnak, mint az előtt volt szokásban, egészen ingyen viszik a felügyelést. Eszem-iszomról, dáridókról a remekes költségére mostan szó sincsen többé.
Elkészűlvén a remek: azt a supplikáns a czéh biztosának egy városi tanácsnoknak jelenlétében mutatja be a czéhnek. –
A vizsgálat is mindig a czéhbiztos előtt történik, – tehát önkényes, igazságtalan visszavetés nem is történhetik. Igaz, hogy a vizsgálatot magának a czéhnek tagjai teszik, de hiszen lakatos nem is birálhat asztalos művet, sem csizmadia nem lehet szappanosnak birája. Azonban nem lehet a czéhbeli mesterek felől olly alacsonyságot, olly elvetemedést feltenni, hogy közöttök igazságos ember, becsűletes remek-vizsgáló ne is találkozzék. Én magam 18 éve hogy mester vagyok, de isten előtt vallhatom, czéhemben igazságtalanul, ok nélkűl, irigységből senki el nem utasitatott. –
Az eljárás maga mutatja, hogy önkény nem gyakoroltathatik a supplicáns ellen. Igaz ok nélkűl remeke vissza nem adatik. –
De tegyük fel, hogy a supplikáns meg nem elégszik a czéh itéletével. – Könnyen segithet magán.
Gyakran megengedtetik neki, hogy igazitson hibáin.
Vagy engedelmet nyer uj remeket csinálni.
Vagy, ismét gyakorlatra menvén valamelly mesterhez, mihelyt megint bizik magában, ujra jelentheti magát. S azért, mert egyszer elvettetett munkája, nem szabad tőle az ujabbi remeklést megtagadni.
Ha pedig remekét jónak, a czéh itéletet pedig igazságtalannak tartja: folyamodhatik más városi czéhhez, melly azután megvizsgálja mesterművét. Ha ekkor jónak itéltetik munkája: a városi tanács, nem is kérdezve a czéhet, azonnal beirja a mesterek sorába, megengedi neki a czimert kitehetni, legényeket, inasokat tarthatni.
Van tehát orvoslás a czéhi visszaélések ellen magokban az ártikulusokban, s azért nem helyes, sőt igazságtalan dolog a czéhek ellen annyit és annyiszor vádoskodva nyilatkozni. –
És bizony a czéhek eltörlésével nem is fogunk a mesterségek felvirágzására hatni, mert nem a czéhek akadályai annak. Másutt van a hiba. Jelesűl
A szülék gyakran meg sem vizsgálják, hogy gyermeköknek mire van hajlandóságuk, mire volnának alkalmasak. Be sem várják, mig a gyermeknek megnyilnék szeme és esze és maga választhatna magának tetszése és ösztöne szerint 545mesterséget. Hanem oda dobják a szerencsének. Valamelly mester jó ismerősök, vagy rokonuk, azért már a gyermeket ennek műhelyébe taszitják. S ezt a gyerkőczének gyenge korában teszik már, – a helyett hogy még ekkor iskolába jártatnák. Igen
hiba az is, hogy a fiatalok legtöbbnyire ugy állitanak oda a kaptafához, hogy sem olvasni, sem irni, sem számolni nem tudnak, s még kevésbé vannak olly egyéb ismereteik, mik az értelmet kicsit megnyitnák.
Aztán a mesterségre csak a legszegényebb szülők adják gyermekeiket. A nemes család világért sem tanitatná magzatát valamelly mesterségre. A polgár ember, mihelyt egy két garast szerezhetett, fiját már tekintetes urrá neveli, nemzetes ur már neki magának is csekély czim. Átalában nálunk a mesterség ollyan valami állapot, melly után senki sem kivánkozik, melly alacsonynak tekintetik a magasabb rendek által, s mellyből ezért menekedni is törekszik legtöbb ember. Már hogyan legyen igy erős a mesterségi állapot, ha sem nem tiszteltetik, sem nem vállaltatik el más által, mint a kinek módja nincs magasabb polczra hágni?
Aztán azon szűlék is, kik gyermekeiket mesterségre adják, igen sokszor hiuság és nagyralátás által inditatnak. Legtöbbnyire millionaireket ohajtanak gyermekeikből, azért olly műhelybe állitják azokat, mellynek mestere már jól felszedte magát. De meg nem gondolják, hogy szegény legénynek pénz nélkűl nem is lesz lehető olly mesterséget magának kezdeni meg. S igy a szegényből mindig csak tehetetlen ember fog válni.
Még azon gondolatom is van, hogy nagyon árt a mi mesterségeinknek az a sok alaptalan vád és ráfogás, melly a czéhek ellen árkusszámra iratik, mintha ott olly iszonyuságos visszaélések volnának, a mesterré való létel olly nagyon terhes volna.
Azért ohajtanám, hogy minden czéh részéről közöltetnének a szokások, az eljárási mód, miszerint megszűnjenek már egyszer és végre a mindenféle mendemondák, mik igazán nem annyira a czéheknek ártanak, mint azt a roszat szűlik, hogy földieink, a magyarok idegenkednek a meserségektől s mindig csak a külföldről ide szivárgó nem magyarrok szedik a mesterségek hasznát és gyümölcseit. –
Egy magyar mester.
