Nézzünk szét.
Nézzünk szét.
Magyarország településre legáldottabb a földön, s a kivándorlók nem választhatnak magoknak szebb és jobb hazát, mint itt, – bolondok, kik inkább Amerikába költözködnek. A mezőgazdasággal foglalkodó, értelmes, okos, gondos idegen a legbarátságosabb, megelőzőbb, istápolóbb fogadást nyer itt. – A magyar nemzet lovagias és becsületes, melly nagyon szivesen látja, ha idegen települ meg nála, s a természet gazdag kincseit kizsákmányolja, s jobb mivelést honosit meg – Magyarország a legszebb, leggazdagabb, legáldottabb ország. Benne most olcsón vehetni földet, s épen ezért legjutalmazóbb most települni meg benne.
Mondják, hogy igy beszélget André ur.
519Köszönjük a bókokat, – de, talán csak nem fogjuk még ezután is kivánni. Szivesen fogadtuk ugyan eddig a jövevényt, – de már majd sok is lesz a látogató barátság. – Nem olly igen vágyakozunk bizony mi már utánatok, szegény emberek. Inkább csak menjetek Amerikába. Mi majd meg leszünk magunkban. – Már magunk is majd megtanuljuk, hogyan kell a természet gazdag kincseit hasznunkra forditani. Gazdaságunkat mind inkább fejlesztjük, – többet és többfélét termesztendünk, s leszen gondunk rá, hogy nyers termékeinket részint jó piaczokra szállitsa kereskedésünk, részint megnemesitse műiparunk. S a mit e háromszoros munkásság, hasznot, jutalmat, áldást ad, avval csak inkább mi boldoguljunk. Nincs rátok szükségünk, – mert bizony avval a német miveltséggel se ollyan hangosan legyetek, hiszen évek és évtizedek óta látjuk a sok Hausknechtet, Kellnert, s mi belőlük válik, Hausherrt körünkben, – s most a napokban szemléljük az erdélyi számok magfrissitőit, – de mondhatjuk, mind e példányok mellett megelégedéssel nézünk fajunkra. – Hát csak maradjatok el, – a szép haza gazdag földjét majd megmiveljük magunk.
De hazafiak, forditsunk ám figyelmet André beszédére.
Jó ám igazán ez a mi földünk, áldást arat rajta, ki szorgalmat vetett beléje. És meg hasznos az a földbirtok, függetlenné teszi az embert maradandó áldásaival, – mig a kenyér-kereset egyéb módjai csak kétes állást, máról hónapra tengést nyujtanak. Azért mindnyájan, kiknek szorgalma megtakarithat valamit, váltsunk földeket, – s ez által nemcsak minmagunkat biztositók a szerencse forgandósága ellen, hanem mezőgazdaságunknak és fajunknak is tetemes szolgálatot teendjük. Mezőgazdaságunk olly birtokosokat nyerend bennünk, kik, ha beláttuk az ajánlott javitások okszerüségét, elegendően leszünk elfogulatlanok abban hagyni a rosz ősi eljárást, s elfogadni a javaslott jobbat. Ez által természetesen, a földnek ajándékait szaporitva és nemesitve szedendjük. – Fajunknak pedig az által teendjünk jót, hogy a földbirtok szép részét neki tartandjuk fel, – nem engendjük örökségét idegenekre szállitani, s magunk törvényes függetlenségével, jobblétével, az ő szabadságát, uralmát biztositandjuk. Pedig ugy-e, hogy időnk aggasztó jelenségei mind ezt nagyon követelik tőlünk.
Az iskola-mesterek. Árvából azért folymodtak a n. m. m. k. Helytartó Tanácshoz, hogy az egyházakban általok tétetni szokott szolgálatoktól mentessenek fel. Ezért őket egy, kivált az egyházi érdekek pártolásaul tartott, lap, nyugtalankodóknak bélyegzi, s tettöket átallandónak tartja. Mi a tanügy érdekében pártoljuk, azt nem is fejtegetve, hogy a kormányszékekhez folyamodni semmiképen sem rovásos dolog. Nem gondoljuk, hogy az árvai tanitók a kántori teendőktől akarnának menekedni, – s ez nem is volna mostani körülményinkben tanácsos, mert hiszen honnan venné a szegény nép az erőt, papot, kántort, iskolamestert is külön külön tartani. De az szükséges, hogy az iskolamester, kántorsága mellett, ne szolgáljon mint harangozó, mint gyertyagyujtogató, stb. Ez szolga foglalkodás, – pedig az iskolamesternek tekintélylyel kell birnia, – birnia az iskolában gyermekei előtt, – birnia a faluban a népnél; azért, hogy kis népe között fegyelmet tarthasson, s azért hogy a szülékben véleményt táplálhasson állása iránt, mellyben unszolással, sürgetéssel, rendeléssel kell és lehet a gyermekek iskolábajárását kieszközölni. Illyenekre szolga-állásu ember nem való. Azért legyen az iskolamester tanitó, de nem harangozó, egyházfi stb.
Gyönyörü példánya a magyar iparos irmódnak. A „Mult és Jelennek” az ő „Kolosvári Hétilapjában” egy magyar divatárusnő, – (Lukács Amáliának hijják, ezért, de csak ezért gondoljuk magyarnak, mert beszédéből nehéz lesz ráfogni) – bátorkodik jelenti, hogy Bécsből érkezett blond-főkötők, halbpuczos brieszler legdivatosabb negligé, ezekhez mindenféle stoffok és pántlikák az utánositáshoz (ugyan mi ez? bár csak ezt is félnémetül félfrancziául mondta volna) szükségesek, e mellett floren tiner módon takaritok, – (éti ezt valaki?) a legigazibb flroren tintől a legdurvább szalma, fein lószőrös pattent hársos kalapokat csak nem egészen ujra állitom.”
520A szegény divatárusnő ugyan szinte megtanulhatott volna már divatosban beszélni, – de vele mégsem perlünk, mert azt gondolhatá, hogy például „a brüsseli féldisz-pongyola” nagyon parasztos, hogy „a kelmék, a szalagok” igy nevezve el sem keltek volna, – hogy „a florentiner mód” nobelabb int florenczi mód, – hogy a „finom” durva stb. – ezt ő mind gondolhatta s boltjában ám zagyváljon ezután is öszve mindent. – De az a szerkesztőség! Hogy isten bűnül ne rója fel neki, mivelhogy merészelte nyelvünket igy eltorzitva, s nevetségesen használtatni lapjában. Felebaráti ohajtásunk ez, mert különben meg kellene érte lakolnia!
Munkás-könyv. (Livres de ouvriers.) Illy nevezet alatt vétetett a franczia kamaráknál az, mit a mi mesterségeinknél vándorkönyvnek mondunk. Az ezt tárgyaló legujabb franczia törvényjavaslatból csupán azt akarjuk ez uttal megjegyezni, miképen e javaslatot a pairek kamarája akkint fogadta el, hogy e munkás-könyvbe ne jegygeztessék a munkásról semmi akár kedvező akár kedvezetlen értesités. – Ellenben nálunk a Jelenkorban inditványoztatik, hogy a mesterek ezután még nagyobb szigorral irják be a vándorkönyvekbe legényeik erkölcsi magokviseletéről s ügyességéről a bizonyitványokat. – Mi a franczia törvényjavaslattal tartunk. Vagy kedvezők vagy kedvezetlenek a bizonyitványok, miket érdemel a legény. Ha kedvezők: ugy hasztalanok, mert az uj mester azonnal észreveendi, hogy becsületes, józan, rendes, értelmes és ügyes az ember, kit műhelyébe fogadott. S ekkor megtartandja, bár senki sem ajánlotta. – Ha ellenben kedvezetlenek, igy is mindjárt kiüti magát a szög a zsákból, – s ekkor tüstént elcsapja mester uram a hitvány, rendetlen, stb. egyént. – És minek akkor bizonyitvány, midőn maga az ember praesentálja magát. – Minek tudni hogyan viselte magát az előtt, ha talán msot jó a viselete? – stb. stb. Mert sokat is lehet ám mondani.
A Preszburger Zeitung irja: Sopron-bécsvárosi vasut-társaság. E társaság a f. é. mart. 25-kén tartott 2-ik közgyülésében jelentetett, miképen a mult évi december végeig megkészitett vonal 388,258 fr. 14 kraba került, – s mikint a fenlevő tőkéből a vonal többi része is kikerül. – Az igazgatóság tovább inditványozta, hogy e pálya számára a glogniczi pályától vétessenek haszonbérbe kocsik és mozgonyerő (Locomotivkraft.). Elfogadtatott, s a glogniczi pálya igazgatóságával ez iránt, valamint a felől is értekezés rendeltetett megnyittatni, valjon nem volna hasznosabb s mikint lenne a két pálya-vállalatnak egybeolvadása eszközölhető.
A vasárnapi ujságban olvassuk: Peel terve felett folynak a vitatkozások, de mind ez csupa formaság, mert a jól megfőtt tervet az alsóházban minden kétségen kivül elfogadják. A felsőházban egy nagy módositvány várakozik a vendégre, miszerint a három év mulva bekövetkezőnek tervelt végképeni eltörlés helyett 4 schilling állandó vám lenne határozandó: ez a védletiek utolsó puskatöltése, melly a jelen körülmények között aligha elsül. Mert a maga idejében nem vala esze és kedve az aristocratiának az engedvényezéshez, és most a népnek elég esze van a már késő kegyelmet megköszönni, és tiszta igazságot kivánni. Eléggé kiáltotta a kor lelke: Addig hántsd a hársfát, mig hámlik, de süketnek beszélett mesét.
A füstölt burgonya eltartathatik. Egy franczia következőleg ir e tárgyban. Több hasztalan kisérlet után, füstre tettem rohadni kezdett burgonyáimat. A rohadás megállapodott, s többé szabad levegőn sem folytatta pusztitását.
Füstről levéve, a burgonya felseje ránczos, száradt volt, – a rohadó részek összeestek, az egész korom-réteggel volt takarva.
A füstölés kéményben történt, hová kosárba rakva függesztetett fel a burgonya.
Gyufagyártás Párisban. – Ez iparág 183O-ban csak 100 munkást foglalkodtatott Párisban és határában. Most 4000 embert táplál, – s még is sikerülhet a németországi gyufagyárnokoknak készitményeiket Párisba is vihetni.
A losonczi Bőrgyár részéről a gyárigazgató és műmester megválasztására rendkivüli közgyülés határnapjául folyó évi aprilis hó 14-ke tűzetett ki, mellyre a t.cz. részvényesek ezennel meghivatnak.
