Fővárosi hirnök. (jan. 8.)

Teljes szövegű keresés

Fővárosi hirnök. (jan. 8.)
Vannak a társasélet ezer ágú folyamának különös csatornái, hova a szenvedélyek, tévelyek s romlott erkölcsök iszapos hullámai folyván, azokból gyakorta tisztulva, emberiesülve kerülnek vissza a socialis 63élet medrébe, s mialatt a kisérlet s tisztulás müködésén keresztül mennek, ereikkel, mikkel a természettől megáldatva vagy visszaéltek vagy épen nem éltek, a közjó kerekét is lehetőleg előmozditják. Illyen csatornák közép az ujabb kor szelidebb, emberiebb irányu szelleme az ugynevezett fegyházakat is sorozá. Pest városának „kényszeritő dolgozóháza” még sokkal kevesebb idő óta áll fen, semhogy a nagyszerü hatást, melly illynemü hasznos intézetből a főváros társadalmi életére leszármazhatik, maga egész valósága s terjedelmében máris felmutatni birnánk: de az eredmény mostanig is a legkivánatosb, s népességünk ugyszólván óriási lépésekkel emelkedvén, hatása csak idővel fog fölötte malasztosnak mutatkozni. Meglátogattuk napokban a czélszerű intézetet, s legnagyobb dicséretére legyen mondva intézeti felügyelő Sárossy József választott polgárnak, nagy örömünkre szolgált a rend, kellő szigor és csinosság, melylyel a ház minden osztályiban találkoztunk. Az intézet számára szükséges és végbevitt munkákon kivül a fegyenczek az 184 4/5 év folytában idegenek számára következő munkákat végeztek: 561 font gyapjut osztályoztak és tisztitottak; 191,60 1/2 font gyapjut téptek és kiporoztak, 3632 3/8 fontot szaggattak, 11106 3/4 font gyapjut gerebeneltek, 10154 3/4 font gyapjut, 12 1/2 font harraszt és 10 font kendert fontak, 1760 matring gyapjut és gyapotot gombolyitottak, 4409 gombolyag gyapjut, harraszt, és 82 font különféle selymet lémotóláltak, 17718 5/6 lószőrt téptek, 1944 darab juhbőrt tisztogattak, 64352 nyulbőrt nyirtak, 3714 dar. inget, 3074 dar. gatyát, 926 dar. lepedőt, 261 dar. dunyha és párnahéjt, 8 dar. ruhát, 143 dar. különféle takarót, 6 dar. nagy ponyvát s 2 dar. fegyencznadrágot varrtak; 114 dar. kendőt beszegtek, 422 dar. különféle fehérruhát javítottak, 10 pár harisnyát s lábtyut kötöttek s 172 1/2 tuczet sipkabélést varrtak; továbbá 2123 3/4 font kávét, 50 font sáfránt, 85 font mézgát, 46 font borsot, 1578 font alcana-gyökeret, s 300 font mandolát tisztitottak; 92 font kék berzsent vágtak, 806 1/2 font kapcsot és hajtüt felfűztek és csomóztak, s 466 tuczat lapdát készitettek, 17 font szalmát fosztottak, 1 pár czipőt varrtak, 2 játékpalaczkot, 3000 dar. lámpabélt készítettek, 8 fontot czérnáztak; 572500 dar. betüt köszörültek, – miért is összesen munkadijul 3666 ft. s 59 kr. pp. jött be. A fegyenczek közül 1845 év elején 72 férfi s 127 nő volt; az év folytán hozzájárult 291 férfi s 197 nő; elbocsáttattak: 240 férfi s 218 nő; maradtak october végivel (melly is zárideje az intézeti számodásoknak) 1845 az intézetben: 123 férfi s 106 nőszemély, összesen 229 fegyencz. Ezeknek száma két hónap alatt – egész jan. 4-keig 281-re szaporodott. Legtöbben – mintegy harmadrésze a fegyenczszemlyzetnek, volt a földszinti gyapjutépő teremben, melly 2-ik osztálya a házi büntetésnek férfiak számára, hol is szomoruan meggyőződénk, mikép városunkban azon bolyongó férfiak és gyermekek száma legnagyobb, kik a bün s tévely első fokán már átlépve, közel a harmadikhoz állanak – hogy a gonosz bennök elvégre tökéletesen megrögözzék. Az ekkép organizált dolgozóházak fegyrendszerének üdvösségéről midőn elmélkedünk, el nem fojthatjuk hazafiui ohajtásunkat, miszerint hasonló intézetek minden nagyobb városban létesitetnének, s a megyéknél addig is, mig a büntető rendszer körében országgyülésileg határoztatik, behozatnának. – Az iparegylet legutóbbi (jan. 2-kai) választmányi ülésében Glembay 64Károl épitészeti s épitészrajzi előadó 12 rajzpéldányt mutatott be tanulóitól, kiknek sorában a haladók osztályából emlitésre méltó a Jelenkor minapi budapesti naplójában is érintett Kundt Gyula kőműves. Ettől többi közt látható volt a romai oszloprend egyleti tanitó által feltalált egy uj osztályzatának egyik darabja rajzolatban, mellyet a maga idején bővebben fogunk az illetők figyelmébe ajánlani. Nekünk magyaroknak, kik névszerint az épitészet mezején is olly igen hátramaradtunk a többi nemzetek mögött, valódi szivörömünkre válik, hasonló tudósitással a közönség előtt fölléphetnünk. A rajztanulók sorából emlittetni méltók továbbá Pazar Mikl. segédmérnök, Gruber Józs. tanuló és Szabó Ján. ácslegény. Utóbbi, kit Gömör v.megye ácsmesterségbeni kiképzés végett ajánlólevéllel küldött ki, dicséretes szorgalommal jár el kötelessége s illetőleg hivatásában, s visszatérve, mint reméljük, haszonnal működendik a ns megye szolgálatában. – Münchenből kaptuk napokban német nyelven: Elemeit a góth-boltozatstylnek, rendszerileg kifejtve a középkor fényszakának legjelesb épitészi s műemlékei után, iskoláknak s öntanulásul épitészek, festők, szobrászok és kőfaragók s általánfogva minden technikusok számára, kik az épitész szakkal foglalkodnak. Magyarázó szöveggel. Kiadta Möllinger Károl. Első füzet. II. táblával. A füzet 3 főrészből áll: a) bevezetésből, b) Némethon emlékei s c) a táblák magyarázatából. A bevezetés Göthe szavaival kezdődik, ki a góth épitésmódot német-nek keresztelé, s ezen épitészi styl keletkeztét és kifejlését adja elő. 2-ik fejezet 58 némethoni világi s egyházi épitészetemléket sorol elő s ir le. 3-ik az épitészet jelképei s a táblák magyarázatát foglalja magában. Mindjárt a legelső ábra szemünk elé állítja ama bövös háromszöget, mellynek segedelmével a góthépület minden részei megalkothatók, a mi valóban itt néhány példányban világosan is látható. Az épitészet gyakorlóit s barátit el nem mulaszthatók ez érdekes füzetkékre figyelmeztetni. – A Tunneltársaság mult vasárnap Budán a városházi községteremben tartotta gr. Széchenyi István úr ő excellentiája elnöksége alatt közgyűlését, mellyben fensőbb helybenhagyásra várakozó alapszabályai németül felolvastattak, s némelly módositásokkal elfogadtattak. A kivitelre szükséges népzalap 200,000 pengő forintban állapittatott meg, melly is 100 pftos 2000 részvény utján beszedetni, a részvények pedig mainap délután 3 órakor tartandó vál. ülésből kibocsáttatni fognak.* Mint halljuk, a kis seminarium jövő tavaszra egészen kiépitetik, s a zálogházi intézethez járulván, ez intézeti tisztek lakásiul fog használtatni.
Furcsa hogy ezt a tunnelt annyira fontosnak tartják azon jó urak, kik az iró-asztal mellett olly szabatosan sorozni szeretik a teendőket, észre sem vévén, Hetilap mivel a társadalom belereje, s a teendők hatalmas létesitője a szellem, sem nem óramű, sem nem Kliegl-gép, a gyakorlati élet e sorozatot ki ki szokta nevetni. Szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem