a) Beniczky Lajos őrnagynak, kormánybiztosi hatásköre kiszélesítéséről és új beosztásáról:

Teljes szövegű keresés

a) Beniczky Lajos őrnagynak, kormánybiztosi hatásköre kiszélesítéséről és új beosztásáról:
Legujabb tudósitások szerint Hont és Bars megyék az ellenségtől ki vannak tisztitva s ezáltal az ellenség azon seregei, mellyek a bányavárosokban fészkelnek, az ellenséges főerőtől el lettek metszve. Ezen elmetszett seregek ellen Görgei fővezér egy detachement küldött, melly főleg Zólyom megyében fogván müködni, e derék szellemü megye s különösen Besztercze városa, mellyben magát az ellenség tartani szándékszik – sulyosan érzendik a hadjárat viharát. Épen azért itt a közigazgatásban a törvények uralmát fenntartani tudó kézre leszen szükség. Hogy Ön erre képes, nemrég az előtt fényesen igazolá.* Minthogy azonban legujabban hazafiui ösztöne katonai pályára vonta, nem akarnám Önt e pályáról, mellyen magának márig is babérokat szerze, letériteni – hanem a kettőt t. i. a katonai s polgári müködést összeköthetőnek vélem akként, ha azon hadosztály parancsnokságát, mellynek most élén áll, másnak engedve át – Görgei fővezér táborába sietne s tőle – kit már ez ügyben értesiték – azon hadcsapat parancsnokságát venné át, melly Zólyom megyében müködendik, hol Ön katonai parancsnok s egyszersmint kormánybiztos fogna lenni … Mielébb elvárom ez iránti válaszát Őrnagy Urnak, kit egyszersmind ezennel alezredessé kinevezek.*
Beniczky már 1848 áprilisától működött, előbb helyettes, majd rendes kormánybiztosként a bányavidéken. Kossuth 1848 nov. 11-én kiterjesztette hatáskörét Zólyom, Hont, Bars és Turóc megyékre is. Görgey téli vonulása óta őrnagyi fokozattal önállóan működő alakulat parancsnoka volt az osztrákok ellen operáló magyar erők szélső jobbszárnyán: alakulata volt a hőse a szabadságharc egyik legbravurosabb haditettének, a márc. 24-i losonci rajtaütésnek, ápr. 7-én péedig Eperjest szabadította fel. (Vö.: Kossuth a Honv. Bizottmány élén, I. rész 405. l., II. rész 755. l.)
Beniczky árp. 26-án kelt válaszában teljes szolgálati készségét jelentette Kossuthnak. (L. O. Lt. OHB. 1849: 6249.) Újabb megbizatására l. Kossuth ápr. 28-i rendeletét, 89. sz. alatt. (Beniczky szerepét s a megbizatás előzményét és következményeit részletesen ismerteti Steier L.: Beniczky Lajos visszaemlékezései és jelentései az 1848/49-i szabadságharcról és a tót mozgalomról. Bp. 1924. 132. s köv. l., 672. s köv. l.)
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítésével.
O. Lt. OHB 1849: 5928.
Görgey május 6-i, Kossuthhoz intézett levelében rosszallotta, hogy »a derék Beniczky csapatjától megfosztatik s a bányavárosokba küldetik el kormánybiztosnak – ő, ki Losoncz és Eperjes mellett elegendőleg bebizonyitotta, hogy arra való, amire Miskolczon kiválasztottam, t. i. egy ügyes elszánt s a vakmerőségig bátor portyázó vezérnek.« A hadsereg egysége szempontjából pedig helytelenítette, hogy Beniczky csapata, amely eredetileg a VII. hadtesthez tartozott, most átkerül Dembinski parancsnoksága alá. (Görgey levelét l. OHB 1849: 6744. sz. alatt.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem