380. Budapest, 1849 július 2. Kossuth a képviselőház ülésén beszámol a katonai helyzetről, javaslatot tesz, hogy a képviselőház a…
380.
Budapest, 1849 július 2.
Kossuth a képviselőház ülésén beszámol a katonai helyzetről, javaslatot tesz, hogy a képviselőház a kormánnyal együtt hagyja el a veszélyeztetett fővárost, intézkedéseket jelent be a magyar bankjegyek hitelének rontói ellen és bizalomra, kitartásra inti a főváros népét.
Budapest, 1849 július 2.
Kossuth a képviselőház ülésén beszámol a katonai helyzetről, javaslatot tesz, hogy a képviselőház a kormánnyal együtt hagyja el a veszélyeztetett fővárost, intézkedéseket jelent be a magyar bankjegyek hitelének rontói ellen és bizalomra, kitartásra inti a főváros népét.
A képviselőház a máj. 31-i debreceni határozatnak megfelelően* július 2-án összeült a megyeház nagytermében. Az ülést reggel félkilenckor nyitotta meg Palóczy László korelnök. Kijelölte az ülés jegyzőit, majd felolvasta a képviselőház tavaszi üléseit vezető Almásy Pál alelnök lemondó levelét. A ház a lemondást elfogadta és közfelkiáltással Palóczyt jelölte ki az elnöki teendők további ellátására. Az elnök felszólította a képviselőket, hogy kérjék fel a kormányzóelnököt, ismertesse előttük »a haza jelen körülményeit«. A képviselőház helyeslésére Hunfalvy Pál jegyző eltávozott, hogy meghívja Kossuthot az ülésbe. Közben az igazolóválasztmányi jegyző felolvasta az ujonnan megválasztott és igazolt követek névsorát, közöle Madarász László nevét is, majd kisebb ügyekkel foglalkozott a képviselőház:
Vö. a 459. l. 2. jegyzetével.
Elnök: Sinkay János bács-zentai képviselő, képviselői állásáról lemond. Méltóztatnak új választást rendelni? (Igen.) Tehát az illető kerület tudósittatni fog. – Most méltóztassanak egy kis türelemmel lenni, mig kormányzó-elnök ur megérkezik. Most méltóztassanak egy kis türelemmel lenni, mig kormányzó-elnök ur megérkezik.
(Rövid idő mulva Kossuth Lajos kormányzó-elnök megérkezvén, kitörő s hosszantartó éljenzéssel fogadtatik.)
Elnök: Miután a nemzeti képviselőház egybegyült, s most, mielőtt bármelly tárgyhoz hozzáfogna, a haza jelen állapotát s körülményeit kivánja tudni, e részben pedig leghitelesebb s legpontosabb tudósitást az ország kormányzó-elnöke adhat: tehát felkérem ezennel Kormányzó-elnök Urat, hogy a kívánt felvilágosítást megtenni méltóztassék.
Kossuth Lajos (kormányzó-elnök): Tisztelt Képviselőház! A kormány a nyilvánosság iráyában is moralis kötelességének, de különösen a nemzeti képviselők irányában szorosan jogszerű tartozásnak ismerte és ismeri, a körülményeket, habár kedvetlenül, és veszélyesen alakulnának is, titokban egyáltalában nem tartani; nem tartani pedig két oknál fogva: 1-ször azért, mert csak a helyzet tökéletes ismerete nyujthatja azon alapot, mellyen intézkedni lehessen kellőleg a veszélynek, ha van, elháritására; 2-szor azért, mert a kormány meg van győződve arról, hogy bármi veszélyesen mutatkozzanak is a megerősödött, és más hatalommal is szövetkezett ellenség miatt hazánk körülményei, a nemzetben elég erő van, ha önmagához hű marad, kevés idő alatt a veszélyt elháritani, és Magyarországnak már a maga alapjára fektetett szabadságát biztositani. – Nagyon óhajtottam volna Tisztelt Nemzeti Gyülés! hogy míg a kormány a háborunak intézésével foglalatoskodik, aközben a nemzetgyülés által e tekintetben támogatva egyszersmind az ország jólétének, és azon kérdéseknek, mellyek a közös szabadságnak alapján még elintézésre várnak, megoldásában a nemzetgyülés szakadatlanul, folytonosan itt az ország szivében tanácskozott, és végezhetett volna, – hanem kénytelen vagyok kinyilatkoztatni, hogy a hadjárati körülmények most akkint alakulnak, miszerint minden perczben megtörténhetik, hogy Budapest maga nem nyujthat biztos helyet a nemzetgyülés tanácskozásainak azért, mert két- sőt három oldalról fenyegettetik az ellenségnek közelgetése által, – a kormánynak pedig kötelességeihez tartozik az, hogy ha mind a három oldalróli fenyegetésnek ellenében az ellentállás egy perczben a sikernek biztos reményével netalán meg nem kisértethetnék, eldarabolás helyett inkább összegyüjtse az erőt, habár a hadi munkálatnak némi időre kellemetlen következése volna is valamelly egyes vidéknek, vagy városnak feladása.
Már a multakból megtanultuk, hogy Magyarországra nézve helyes politika az, ha a nemzet életének, s lételének képviselőjeül nem egy hely, nem egy város, hanem a nemzet maga tekintetik, és tekintetik különösen képviseltetve a kormány és nemzetgyülés által. Ezen politikát véli a kormány követendőnek most is, mert ha a kormányt és országgyülést, a három oldalról közelgő s előre nyomuló ellenségnek valamellyike Pesten lepné meg, ez által véleményem szerint a nemzet ügye, ha nem is megölve tökéletesen – mert a nép még akkor is élne talán – de kétségtelenül százszorosan nagyobb veszélynek volna kitéve, mint azáltal, ha a nemzetgyülés és kormány, a népnek törvényes és alkotmányos képviselője, a maga lételét minden veszélyek között helyhez nem kötve fenntartja.
Galliczia felől orosz sereg nyomul előre, 60,000 főnyi, legujabb tudósitások szerint előőrsei Mezőkövesd táján állanak, egy része a Tiszán is általkelt; de azon hir, mintha Debreczenben volna, nem való még* a legalább amennyire tegnapelőtt éjjelről tudósitásaink vannak; – a másik hadsereg Ausztria részéről nyomul előre; a harmadik a felföldről szinte muszka-betörés. Ezen helyeztetése a dolognak azt hozza magával, hogy a kormánya hadsereg állásában, sőt – mert ennyit kimondani kötelességnek ismerek, de enyit eléglek is – magában a hadvezéri személyzetben rögtön módositásokat és változtatásokat tegyen, amint tett is. Ezen mozdulatok egy részről oda vannak irányozva, hogy ne Pest legyen az eldöntő csatatér és pedig különösen két szempontból: 1-ör azért, mert a körülmények itten az ország haderejének öszpontositását a kellő időben meg nem engedik, 2-or azért, mert Pestnek fekvése egyáltalában nem látszik arra alkalmasnak, ha egyesitni lehetne is a hadsereget ugy, mint kellene, hogy az eldöntő, elhatározó ütközet itt vívatván, a kormány és nemzetgyülés, és ezek által a nemzet sorsa koczkavetésre tétessék ki. Meg kellvén tehát hadseregünknek állásában némi változásoknak történni, nemcsak azt vagyok kénytelen jelenteni a Tisztelt Háznak, hogy Budapest e perczben s a közelebbi időkben a törvényhozás munkálódásainak biztos helyül nem szolgálhat, hanem azt is vagyok kénytelen kinyilatkoztatni, miszerint kivánatos, hogy a nemzetgyülés tagjai mihamarébb induljanak el Pestről, nemcsak azért, mert a hadjáratban gyakran véletlen körülmények is jöhetnek elő, hanem különösen azért, mert a hadjárat elvébe s rendszerébe fel van véve, és nem lehet másképen, hogy Pest nem vétethetik a concentrált operatio alapjául; igy tehát a sereg állásábani mozdulatok által változtatások történendenek, s bölcsen méltóztatnak tudni a nemzet képviselői, hogy midőn a hadsereg mozdul valamelly helyen keresztül, épen akkor eszközölni számos gyülekezet általtételét olly nehéz dolog, hogy lehetetlen volna azt – őszintén megvallom – akként végrehajtani, miszerint vagy a hadseregnek szükséges fuvarozási szerek elszállitásában hátramaradások ne történjenek, vagy pedig a tisztelt képviselők iránti kellő gondoskodás mellőzve ne legyen. S azért nekem sajnálattal bár, azon kérést kell a ministeri tanács egyetértése következtében is előterjesztenem, miszerint nem a tanácsosság, hanem a kényszerűség okozá, hogy kérjem a t. nemzetgyülést arra, hogy üléseit itten mától fogva folytatni ne méltóztassék. Helyes!) Ennek folytában azon kérdés adhatja magát elő: hogy valamint a mult december végével Debreczen defigáltatott a nemzetgyülés munkálódásainak székhelyévé, valjon most is valamelly hely kijelöltessék-e? Én, Tisztelt Képviselőház, combinálva czélba vett hadi munkálataink tervét, azt gondolom ugyan, miszerint a kormány lehetne olly helyeztetésben, hogy megmondhatná: hová kellene a nemzetgyülésnek általtétetnie, de én ennek kijelentését a maga sikerében az épen czélba vett hadi munkálatoknak végrehajtásában látom feltételezve; más részről ha ezen feltételezés nem volna is, e perczben nem tartanám tanácsosnak nyilvánossá tenni. Azért arra kérem a Tisztelt Képviselőházat, hogy amint már eziránt a kormánynyal érintkezésbe is bocsátkoztak, ha méltóztatnak elhatározni, hogy máshová tegyék által üléseiket, az irány, merre vegyék utjokat, tudva leszen; de ezzel méltóztassanak megelégedni, s a kormánynak azt kötelességül tenni, hogy amelly perczben a hadseregnek most czélbavett munkálatai egy alkalmas helyet a nemzetgyülés tanácskozásaira biztositottnak mutatnak, azon perczben a most egy pár percznyi bizonytalan időre elhalasztott üléseknek ujra megkezdhetését a képviselőház minden tagjaial közölni szoros kötelességének ismerje. Mert én kinyilatkoztatom, hogy nem pusztán személyes sympathiákból ered ezen kijelentésem, de a nemzet sorsa kellékeinek minden oldalróli megfontolásán is alapszik, hogy valamint a mult leélt nehéz napokban a nemzetre nézve nagyobb szerencsét, Magyarország szabadságára nézve hatályosabb valamit nem tudok, mint azt, hogy a nemzetgyülés mindig együtt volt, – ugy egyáltalában Magyarországnak sorsát semmi körülmények között egy ember kezébe letéve látni nem szeretném, hanem ugy vélem leginkább a nemzet sorsát biztosithatónak, ha a nemzet képviselői mint a nemzet sorsának urai, a lehetőségig együtt vannak mindég. (Éljenzés!)
L. erre a 632. l. 2. jegyzetét.
Ezen kijelentésem után nincs egyéb hátra, tisztelt nemzetgyülés! mint hogy számot adjanak a nemzet képviselőinek reményeimről a hazára nézve, és számot adjak félelmeimről. A nemzet rendkivüli erőmegfeszitése, hadseregeinkenek Európában most páratlan vitézsége, és a nép áldozatkészsége oda érlelték Magyarország ügyét, miszerint már most bizton elmondhatjuk: hogy Istennek választott népe vagyunk a világ szabadsága kivivására. Ha Magyarország megáll, fennállásán fog alapulni a világ szabadsága; ha pedig Magyarország eldől, a népek szabadságának hosszu időre vége van. Ez magasztos hivatás Uraim! egyesülve van itt a hazafiuságérzete az ember szabadságnak tágabb körre terjedő érzetével, és az egyesitett két érzés, ha egy olly nemzetet, melly tavaly, midőn a veszély által készületlenül meglepetett, elég volt felébreszteni s felerősiteni arra, hogy a veszélyt legyőzze elannyira, hogy hazánk, szabadságunk, s nemzeti létünk ellensége, saját ereje felett kétségbe esve a világ szabadságának legnagyobb ellenségét, a muszkát hivta fel, hogy Magyarországot semmivé tenni segitse, ha mondom, ezen kettős érzet elég erőssé tette a nemzetet annyira ellentállani a veszélynek: meg vagyok arról tökéletesen győződve, hogy ha a nemzet gyáván minden legkisebb kedvetlen fordulata miatt a hadjáratnak nem desperál, igaz lesz az, hogy Magyarország nemcsak választva látszik lenni, de választva is van arra, hogy a világ szabadságának alapja legyen. De ha a kormánynak a nemzet erejébe vetett számolásai megcsalnának, akkor a história átka, az Istennek itélete nem engem, ki mindent tettem, és tenni fogok, hanem a nemzetet magát sujtaná. – Én a nemzet nélkül nem tudom a nemzetet megmenteni, a nemzettel igen! (Éljenzés!) Ez meggyőződésem, s ezen kijelentésemmel egyszersmind ki van mondva, hogy a jelen vészes körülmények között a nemzet önsorsának ura. Hanem megvallom, szomoru kötelesség egyszersmind megmondanom azt is, hogy itt helyben a fővárosban nem mindenek között találkoztam az utolsó perczekben azon hazafiui érzettel, mellyel találkozom, különben a nemzetnél, s mellyet a nemzet minden egyes tagjaitól megvárhat, de különösen a fővárostól, melly hivatva van arra, hogy a nemzetnek szive, éltető ereje legyen, de a nemzet legvirágzóbb pontja is. Alig terjedett el a hir, hogy hadjárataink a kormány székhelyének áttételét szükségessé fogják tenni, már mindjárt a pénzjegyek iránti bizodalom a kereskedői körben csökkenni kezdett. Ezek a népben nyugtalanságot okoznak. Kijelentem, miszerint a kormány kiadja a rendeletet, hogy aki a népnek önmaga iránti megnyugvását és bizalmát illy gyalázatos önzésből háboritani merészeli, rögtönitélő törvényszék elébe állittassék.* (Helyeslés!) Gyalázat uraim! a nehéz körülmények között emberek, kiknek vagyonuk van, elfelekeznek a hazáról, és csak az önzést követik. De kérem alássan, ha pusztán csak a saját személyes materialis érdek ösztönéből indul is ki valaki, lehet-e balgább lépés, mint ha azt mondja: mert az ellenség közeleg, nekem nem kell magyar bankó. A magyar pénzjegyek hitelét az ellenség nem ronthatja meg, csak annak hitele csökkentését szorithatja partialis helyekre, mig fegyvere ott parancsol. De a nép maga rontja meg a pénzjegyek hitelét, magát teszi koldussá. Ez bolondság! azonkivül, hogy vétek, honárulás, bolondság is.
Még aznap megjelent plakátok formájában a főváros utcáin Szemere belügyminiszter rendelete, amely az elfogatást és a haditörvényszéket helyezte kilátásba a »haszonleső alávalóknak«, akik a kormány távozását »pénzváltássali uzsároskodásokra használják fel. Ugyanazon a napon az álladalmi rendőrség középponti osztályigazgatósága is kemény rendeletet adott ki azok ellen, akik a magyar bankjegyeket nem akarják teljes névértékükben elfogadni. (Mindkét rendeletet közli Gelich R.: Magyarország függetlenségi harca 1848/49-ben. Bp. 1889. III. köt. 686. s köv. l.)
Im kezeim között van Zichy Ferencznek, mint az orosz auxiliaseregek császári biztosának, – fájdalom! hogy azt kell mondanom, miként a magyarok között még erre is akad ember, – Zichy Ferencznek parancsa következtében egy másik császári biztos, Péchy Imre által Kassán kiadott rendelet a magyar pénzjegyekre nézve.* Ezen rendeletben az foglaltatik, hogy akinek magyar pénzjegyei vannak, bizonyos kiszabott idő alatt azt el ne mulassza a commissariusnak beszolgáltatni, különben büntettetni fog, ha pedig beszolgáltatja, kap róla nyugtatványt. (Kaczaj.) Már kérem, amit politicájoknak vettek fel Kasán, azt természetesen Pesten is fogják követni, s már most kérdem én: a magyar pénzjegyekért kiadott comissáriusi nyugtatványok ollyanok-e, mikép bármilly eventualitások között is lehetne képzelni esetet, hogy érjenek valaha valamit? Ha a nemzet győz, pedig a viszhang, melly jelentkezett, midőn kimondottam, hogy a hazát igen is megmentjük a nemzettel, de a nemzet nélkül nem, a visszhang, mellyről mondhatom, hogy Heves megyében valósággal tetté is érlelődött a népben,* a legszebb reményt nyujtja, – ha mondom a nemzet győz, s erőfeszitése megmenti a hazát: lehet-e azt gondolni, hogy majd a magyar kormány, akárki legyen az, mind szép ezüst pénzzel fogja beváltani ama császári nyugtatványokat? Bizonyosan nem! Ha pedig minden erőfeszitése daczára elveszne a nemzet: volna-e olly gyáva a magyar földön, ki azon esetre, ha el kellene esnie, nem inkább egy jobb haza keresésében, mint az oroszal szövetkezett Ausztria vas járma alatt keresné jövőjét? Kérdem én: kifizeti-e Austira – ha győz – azon nyugtatványokat, mellyeket a mi pénzjegyeinkért kiadott? azon Austria, melly olly süllyedésben van fináncziális tekintetben is, hogy csak a minden oroszok czárjának kegyelme tartogatja istentelen életét? Tehát kérem aláztosan, bolond, valóságos bolond azon ember, ki a magyar pénzjegyeknek értékét nem becsüli sokkal felebb még akkor is, ha az ellenség ott van, a császári auxiliárseregek commissiáriusának nyugtatványainál, mellyekből pénz sem akkor, ha a despotismus, sem akkor, ha a népszabadság győz, soha nem lesz. Ellenben, ha valahol ellenség van, ott néhány perczre eltenni volna ugyan kénytelen magyar bankjegyeit, de ezeknek értéke biztos, mihelyt a nemzet erőfeszitése következtében az ellenség kiverek; és még akkor is, ha ez meg nem történhetnék, a legrosszabb esetben is, az a phisicai és morális lehetlenségek közé tartozik, hogy bár a szolgaság alapján is helyreállitott béke után, bármelly kormány ne legyen kénytelen respectálni az érték azon repraesentánsát, melly egy nemzet, egy nép között általánosan el van terjedve. A magyar pénzjegyeknek becsét tehát az ellenség megjelenése, csak pillanatnyilag háboríthatja, de azoknak jövendője minden esetre fennmarad; ellenben a magyar pénzjegyek helyett a népre feltukmált utalványoknak jövőjük semmi kigondolható esetben nincsen. Ha tehát valaki keblében nem dobog is a hazafiui érzet: saját érdekéből indulva, vessen magával számot, s ne okozzon a népben nyugtalanságot; ha pedig számot vetve magával, Isten őt elegendő észszel nem áldotta meg, hogy felfogja saját érdekét: bennünket ellenben Isten és a nemzet akaratja felruházott azon kötelességgel, hogy valakinek bolondsága miatt a nép nyugalmát háboritni ne engedjük, az, ki ezt malitiose háboritja, függni fog! (Helyeslés, tetszés.)
Zichy Ferenc gróf, a cári seregek mellett működő császári főbiztos a megszállott megyékben mindenütt rendeletet bocsátott ki, amely szerint »a pártütők által kibocsátott úgynevezett Kossuth-bankjegyek, mint minden alap nélküliek, érvényteleneknek nyilváníttatnak és a forgalomból kitétetnek«. A beadott pénzekről nyugtatványt ígért a rendelet. Egy másik rendelet az Almássy Móric gróf császári biztos neve alatt kibocsátott utalványok pénz gyanánt való elfogadását írta elő. (A Miskolcon júl. 1-én kibocsátott rendeleteket közli Gelich R., i. m. III. köt. 687. l.)
Heves megye bizottmánya a Wysocki-féle sereg visszavonulásának és a cári csapatok közeledésének hírére jún. 26-án elrendelte az általános népfelkelést, a felkelt nép erejét azonban Wysocki nem vette igénybe. (Vö. Orosz e.: Heves vármegye története. Magyarország vármegyéi és városai. 617. l.)
Ezeket Tisztelt Képviselőház elmondani jónak, szükségesnek tartottam. Egyszersmind használom ez alkalmat, felszólitni a főváros lakosságát, hogy a kormánynak és országgyülésnek kis időre távozása által, – ha elhatároztatik – ne csügedjen el.
Azt hittem, hogy a szenvedés, mit az ellenségtől már szenvedett, megtisztitotta e város lakóit, mint a tüz megtisztitja az aranyat; de ha még tökéletesebb megtisztulásra szüksége van, vegye ez alkalmat olyannak, hogy ezt Isten azért bocsátja Magyarország fővárosára, hogy javuló, de még nem egészen kórtalan szive a nemzetnek tökéletesen egésségessé legyen. Én hiszek Istenben, ügyünk igazságában, s a nemzet erejében, hogy távozásunk ez alkalommal hosszu időre ki nem terjedend; de bármennyire terjedjen is: Magyarország létét egy helyhez, egy városhoz kötve nem látom; Magyarország élni fog mindaddig, valameddig a nemzetben meglesz az elhatározás függetlennek, szabadnak lenni, valameddig a nemzetnek kormánya, nemzeti képviselőgyülése és hadserege van. (Igaz, helyes!)
Azért tehát Uraim, amint én a kormányzótársaim a vészek perczében ránk nehezedett kötelességek sulya alatt vidor és elhatározott tekintettel nézünk a jövőbe anélkül, hogy kecsegtetni akarnók a nemzetet hiu reményekkel, anélkül, hogy kicsinylenők a veszélyt. Ugy kérem a nemzetgyülést, kérek minden jelenlevőt, s kérem a népet, ne essék kétségbe önmaga iránt, mert ezt nem téve, Magyarország sorsa felett nem csak kétségbeesni nem lehet, hanem annak jövendője iránt a legnagyobb bizalommal lenni méltó okunk van. Én különben is semmit sem foghatok meg kevesebbé, mint a gyávaságot. Ha a gyávaság olly valami volna, mi által a halandó ember halhatatlanná tehetné magát, ugy fel tudnám fogni a gyávaságot de midőn mindössze csak a körül forog a kérdés, hogy egy pár perczczel hamarább vagy később álljunk meg az igazságos Isten itélőszéke előtt, hogy egynehány napért gyávának lenni méltó volna, ezt meg nem foghatom. És ha ezen meggyőződést szivja be magába minden ember, ezen meggyőződés alapján Magyarországon teljesülni fog az, mit Börne a világszabadságnak kivivására szükségesnek mondott, hogy az Uristen csak öt perczre tegyen bátorrá minden embert, s a világszabadság ki lesz víva; s én azt gondolom, hogy talán még e padlatról sem fog elenyészni jelenlétünk nyoma, midőn már a nemzetgyülés és a kormány ujra itt lehet. (Lelkesedés.)
Nehezek a nemzet jelen perczei, s én megvallom, erőmet gyengének s a sok munka által elgyengültnek érezem. Szerencsésnek tartanám magamat, ha az ujabb veszélyek perczeiben vissza lehetne lépnem nem ugyan tétlenségbe, hanem a közhonvédek hazaoltalmazó körébe; de a nemzet velem parancsol, folytatni fogom hivatalomat minden körülmények közt, s kérem, méltóztassanak engem, valamint a kormányt is, eljárásunkban bizodalmukkal támogatni. Tévedhetünk nézeteinkben, és ha a nemzet bölcsebbeket parancsol helyünkre, azoknak akármikor örömest helyet adunk; de arról méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy kebleinkben semmi más vágy, semmi más czél nincs és nem is lesz soha, mint a haza megmentésére törekvés, és hogy mi a haza ügyét személyes megmentésünk érdekéből sem feláldozni, sem elárulni soha nem fogjuk. (Lelkesedés, hosszantartó éljenzés.)
Kossuth javaslatához csak Bezerédy István szólt hozzá: rövid felszólalásában kérte a képviselőházat, hogy járuljanak hozzá Kossuth előterjesztéséhez. Utána Palóczy elnök feltette a kérdést:
Méltóztatnak ebbe belényugodni? (Közhelyeslés.) Tehát a Ház határozatául ezennel kimondom: hogy a képviselőház értesittetvén az országnak körülményeiről, annak következtében üléseit ezuttal Pesten tovább nem folytatja; hanem aszerint, amint Debrecenben is szent fogadást tett a nemzetgyülés a haza és világ előtt, hogy addig szét nem oszlik, mig a haza megmentve nem lesz, de együtt maradand és feloszthatlannak tekinti magát:* most is követni fogja azon vonalt, mellyet a kormány és a hazát védő nemzeti hadsereg követ, azt hazájának szeretetével tőle kitelhetőleg váltig támogatandó. Ezt egyébiránt a nemzetgyülés úgy tekinti, hogy amint az Isten kedvezőbbekké teszi a körülményeket, tanácskozásait folytatni fogja; s az ország kormányzójának és kormányának felelősségök alatt, kötelességévé tétetik, hogy az időt és helyet azonnal kijelelvén, azt a ház elnöksége által tudtára adja a képviselőknek, kik az elnök felhívására egybeseregelni, és üléseiket folytatni fogják.
A képviselőház nagyjelentőségű jan. 13-i ülésén. (Az ülés ismertetését, Kossuth nagy beszédét és a hozott határozatokat l. Kossuth a Honv. Bizottmány élén, II. rész 109. s köv. l.)
Egyébiránt bízván az Istenben és a nemzet igazságos ügyében – áldást mondok a képviselőkre; áldást drága hazánkra.
Ülés vége 10 óra után.
Közlöny, július 13.
