138. Debrecen, 1849 május 9. Kossuth válasza Perczel tábornoknak a kormány tevékenységét bíráló levelére; véleménye Perczel egyén…
138. Debrecen, 1849 május 9.
Kossuth válasza Perczel tábornoknak a kormány tevékenységét bíráló levelére; véleménye Perczel egyéniségéről, modoráról és katonai eredményeiről.
Kossuth válasza Perczel tábornoknak a kormány tevékenységét bíráló levelére; véleménye Perczel egyéniségéről, modoráról és katonai eredményeiről.
Perczel Zsombolyáról máj. 2-án kelt levelében jelentette Kossuthnak, hogy személyes megbeszélést folytatott Bemmel. Mielőtt ismertette a megbeszélés eredményét, szükségesnek tartotta véleményét »hazánk belbékéje helyreállithatása végett« közölni. Követelte, hogy szüntessék meg a kormánybiztosokat, mint »az ország financiális álapotát terhelő szinte káros egyéniségeket« és a polgári hatóságot állítsák helyre, addig pedig helyezzék katonai hatalom alá a megyéket. Tiltakozott az ellen, hogy a politikailag közömbösök, sőt az ellenség alatt polgári hivatalt viselők ellen túlszigorúan járjanak el, erre szerinte sem az a minisztérium nincs feljogosítva, amelynek tagjai korábban amguk is árulókat és zsarnokokat szolgáltak, ssem a képviselőház, amely a minisztérium sorvasztó politikáját szolgálta, sem olyan vezérek, »kik januárban proclamációt mernének kibocsátani a hazafiak ellen.« Figyelmeztette Perczel Kossuthot, hogy ha a kímélet szempontjai miatt az ősszel nem is lépett fel a törvényhozás útján a kormány hibái ellen, »melyek az országot már-már végveszélybe döntötték,« ezt most nem fogja elmulasztani, annál kevésbé sem, mivel még messze van a nemzet az ígéret földjétől: Puchner újból betört, 17 zászlóaljnyi bátor ellenség harcol a Bácskában és a Bánátban, Kuicsanin többezer harcossal jött át Szerbiából s a Dunántúl és a Szerémség felől is történhet ellenséges mozdulat. Jelentette még, hogy Bemmel megállapodott, hogy először a Temesközt tisztítják meg közösen, azután ő elfoglalja a Csajkás kerületet és három hét múlva átkel a Dunán.* Kossuth a szenvedélyes hangú levélre a következő választ adta:
Perczel levelét közli Mészáros Károly: Kossuth levelei a magyar szabadságharc karvezéreivel, 1848/49-ben. Ungvár 1862. 64. s köv. l.
Barátom!
Zsombolyáról máj. 2-dikáról irt hivatalos leveledre, mielőtt azt a miniszteri tanácsnak előterjeszteném, barátságosan felelek.
Barátságosan; mert így írva valamint önzéstelen hazaszeretetedre, ugy személyes lelkületed sajátságaira is figyelemmel lehetek, mig ha hivatalosan irnék, csak kötelességemre kellene tekinthetnem.
Barátom! Hazánk dolgai oly jó kerékvágásba indultak, hogy hazánkat semmi sem vesztheti el, mint az anarchia; anarchiának nevezem pedig azt, midőn a status szolgái, akárki is, a kormányzóval ide értve, magát a nemzet urának képzelve, nem gondolna semmit a viszonyokkal, hanem önfejűleg akarna gázolni másokat, minden tekintetet lealázna, s abban gyönyörködnék, hogy zavart idézzen elő.
Aki ebben kedvét lelné, ám vessen számot lelkiismeretével, s ha tetszik, próbálja meg. Én kötelességem szerint iparkodni fogok, úgy a külellenség, mint a belzavargás ellen a hazát védeni. S ha nem birnám, ha nemzetünket saját fiainak tuláradó zsarnok vágyai juttatnák Lengyelország sorsára, mig Ausztria leigázni képes nem vala: a história majd itél felettünk s a nemzet áldása vagy átka kisérend mindenkit érdeme szerint.
Te jónak látod nekem hivatalosan megírni, hogy a kormányzó nagy hibái ellen a legislatio utján föllépsz. Erre azon feleletem van: »Tessék.«
Én a szabadság embere vagyok; magamat a nemzet iránt felelősnek vallom, s ha valaki hibát födöz föl ellenem, magam törendem el a pálczát magam felett, s adom át helyemet másnak, ki jobban tud hozzá; mert én a hazát akarom megmentve látni, nem magam fényleni.
De ha te jónak látod ellenemben parlamentáris oppositiót előre bemondani, ugy természetes, hogy a seregparancsnokságot a követi állással cserélended föl, mert a kormány politikája felett változtató itéletet csak a nemzetgyűlés mondhat, s mig az nem történik, addig az ország kormányzatának az én politikai irányzatom szerint kell menni; mert én vagyok az ország kormányzatáért felelős, s a státus minden hivatalnokának azon politikai irányban kell működni, vagy lelépni. Aztán opponálhatsz, ha tetszik. Én nem vagyok gyermek, sem báb, aki dróton ráncigáltassam magamat zsarnokságot sem nem gyakorlok, sem nem tűrök. De te barátom, hivatalos leveledben a kormánynak »vétséget, meggondolatlanságot, sőt gonosz cselekvést« szórsz szeme közé. Ez barátom – régi baráti bizalommal mondom, – mint embertől gorombaság mint tábornoktól a kormány szükséges tekintetének szándékos lealázása. Baráti figyelmeztetést senkitől örömestebb s engedékenyebben nem fogadok, mint tőled; hivatalos gorombáskodást, személyes becsületem, sem a nemzet által reám ruházott állás türnöm nem enged.
És te még tovább mégy, még a képviselőház tekintélyének is, mit aki hazáját szereti, támogatnia kell, mint a haza megmentésének horgonyát, fölibe emelkedel gúnyos kifejezésben. És mindezt hivatalosan teszed, mint tábornok. Gondold meg csak, mi lenne ebből, ha én ezt a nemzetgyűlésnek bemutatnám!!
Vagy azt gondolod, teheted, mert vannak érdemeid, mert egy hadsereg élén állsz: ám hiszen forditsd hazád ellen, ha lelkiismereted megengedi; de gondold meg a következéseket komolyan, s ne feledd, hogy azon hadsereg nem a tied, hanem a nemzeté, s hogy a nemzet e seregét a kormány adta kezedbe, s az fogja tőled számon is kérni.
Én Istenem, én Istenem! mit vétett a szegény magyar, hogy legjobb fiai annyira rabjai saját szenvdélyeiknek!
Barátom! Ezeket nem a kormányzó irja, hanem régi barátod, ki tőled a haza kedvéért sokat eltűr, de egyet ép a haza érdekében nem türhet el, azt: hogy anarchiát csinálj és zavart idézz elő a sokat hányatott hazában.
Egy előbbeni leveledben azt irod: Péterváradon csak az lehet várparancsnok, aki neked tetszik.* Megbocsáss, Kossuth Lajos Perczel ur tanácsát és véleményét szivesen fogadja, s ha jó követi; de a tábornok parancsolni a kormánynak nem fog. A régi barátság tiszta ösztönéből irom ezt neked, édes Móricom, s Istenre kérlek, ne hagyd magadat elragadtatni a szenvedély által.
Perczel Pétervárad felszabadítása után a lemondott Csuha Antal tábornok helyébe Perczel Miklóst nevezte ki várparancsnokká, Kossuth viszont Kiss Pál ezredest nevezte ki ugyanerre a helyre. (Vö. Kossuth a Honv. Bizottmány élén, II. rész 853. l.)
Látod édes barátom, ezen szenvedély a hazának végetlen károkat okoz, győzelmeid sikerét pedig ephemerré teszi. Mi a jó tiszteknek szükségében vagyunk, s akik jók, a haza érdekében meg kell becsülnünk. És a te seregedet legjobb tisztjeink: Gál, Földvári, Forget őrnagyok elhagyják; mert ilyen bánásmódot: »Takarodjon Ön, halb rechts, marsch« – becsületérző ember nem türhet.
Száz panaszos érkezik egymás után sereged indiscipinája iránt.
Panasz érkezik az iránt, hogy nagyitod bulletinjeidet: 1000 halottról beszélsz a római sáncokban, a hol 50 halott volt; Bácsot, Bánátot elfoglalva mondod, holott a Bánátban jóformán még maradandó eredmény nincs; Bácsban pedig, amint kivontad erődet, a római sáncok ismét a rác birtokában, s a Csajkás-kerülettel a rác lázadás fészke még épségben van. Kovilról győzelmet adtál tudtomra, holott Ujvidékre kelle visszavonulnod, s a Csajkáskerületet Titel beétele nélkül elhagyva, amgad irod, hogy Knicanin több ezer daliával küzd ellened.
Én tégedet Bács meghóditására küldöttelek, s e végre bizék is bajnok vezérleted mellett elegendő sereget kezeidre. A Bánátbani átmenetre csak Titel meghóditása után utasitottalak. Te ezt s vele Bácsot ephemer állapotban hagyád, mgas lelkednek több és több eredményre sóvárgó ösztönét követve átmentél a Bánátba, és – Bács Jellachich kényének van kitéve, – ki Baját összelöveté, a Dunán mindenét Eszékre szállittatá bántatlanul, mert Bácsnak meghóditása előtt kivontad erődet, s mikor én, ki az ország összes viszonyait kell, hogy szem előtt tartva intézkedjem, a Dunát ajánlva figyelmedbe Ujvidékre irtam – te már a Tiszán tul valál. És most nyiltan megmondom Barátom! Nem nagy, és igy csakegy célnak, Bács meghóditásának elérésére szánt seregedet szertedarabolva, a legjobb törzstiszteket szenvedélyes bánásmód által elkedvetlenitve, indisciplinált, desorganisált seregedel s nem a destinált téren, hanem a Bánátban állva, megjósolom neked, hogy amint nem lázadó rácokkal, hanem rendes ausztriai seregekkel találkozik legderekabb törzstiszteitől elvált sereged, félek, elveszted a csatát, mert személyes vitézséget sokat pótol, de nem mindent Barátom! Nem a rendetlensége, nem a rendes dispositiok, sőt még a parol-kiadás hiányát is. Magad látod, hogy Ó-Becséről csak amugy tovább állott seregeid egyrésze, nem levén rend, nem disciplina, miért? mert te válogatlan szenvedélyes kitöréssel szidod a nemzetgyülést, a kormányt, a többi hadseregt; zsarnoki módon bánsz tiszteiddel a nélkül, hogy a rendnek alapjára fektetnéd authoritásodat seregednél.
Én előre látom, hogy Bánátban lévén, s az operatiok egysége végett Bemnek a főparancsnokságot átadni szükséges levén, előre látom, hogy te ezt nem türended, mert semi parancsot nem türsz, senki hatóságát nem akarod respectálni: hogy leszen zavar, lesz surlódás, és a helyett, hogy a Bánátban közös erővel Puchnert semmivé téve, a 3 combinált seregből mihamarébb vagy 10.00 embert a főellenség ellen disponáláhassunk, ti ott eparpilliroztatva erőtöket, egy-egy helységet elfoglalva, maradandó eredmény nélkül, az én egész combinált rendszerem a haza megmentésére füstbe megy? mert minden ember kormányzó akar lenni, engedelmeskedni ritka ember tud és akar.
Nekem bizony Barátom! a kormányzás nem kegyelem, nem szerencse; inkább ma, mint holnap lépek vissza a magányéletbe; ha gondolod, hogy te mented meg a hazát mint kormányzó, jobban mint én: jer, add elő a nemzetgyülésnek s ha helyesli, légy kormányzó; de mig én vagyok az: addig a dolognak akkint kell menni, amint én látom jónak, mert felelős én vagyok a nemzetnek; vagy aki jobban tudja, lépjen helyembe, de nem önfelvetési elbizakodottsággal, hanem a nemzetnek akaratából; különben, ha máskép akar föllépni, csinálhat zavart, elveszítheti a nemzetet belső viszálkodás által, de elébb maga is elvész, arra esküszöm.
Én tudom, édes Móricom, hogy te ezen hangot nem szereted; tudom, hogy felforr ellene büszkeséged, de én mint barátod irok, te sokat irtál nekem nem ilyen hangon még! És egyre kérlek: ha ezt megolvastad, aludj egyet rá, aztán felelj, - de felelj, mert nekem, mig kormányzó vagyok, tudnom kell, hányadán vagyok azokkal, kiknek hűségére biztam a nemzet seregeit.
Törzstiszteid tömérdek panaszai irányában légy szives engem barátságosan felvilágositani, hogy elintézhessem békével. Lovasságot kértél, akartam küldeni, de ezt mondják: lövessem főbe, küldjem a bizonyos halálba, elmennek, de hozzád nem; inkább minden tiszt resignál; igy vagy 15 törzstiszt inkább haditörvényszék elibe áll, cassiroztatja magát, s hozzád mégsem megy. Ez szomoru, nagyon szomoru. És odalent huzódnak a dolgok, apró falufoglalások maradandó eredmény nélkül, és idefent emiatt zsibbasztva vagyunk, és te nekem gorombaságokat irsz, miket én szolgámnak sem mondanék, mert vannak a civilsiatiónak törvényei, miket szolgája iránt is megtart a müvelt ember. Én pedig az ország kormányzója vagyok, szolgája senkinek, csak a nemzetnek.
És most mint baráthoz szólva, mint hazafi hazafihoz beszélve, zárom be levelemet. Isten adja, hogy ura légy szenvedelmednek, s fogadd oly tiszta érzéssel baráti jobomat, mint én azt neked nyujtom. Veled ha tetszik a hazáért, ha kell ellened is a hazáért.
Bemutassam-e leveledet a képviselőháznak?
Hü barátod
Kossuth Lajos
Közli Mészáros Károly: Kossuth levelei a magyr szabadságharc karvezéreivel 1848/49-ben. Ungvári 1862. 70. s. köv. l.
