a) Kohlmann József ezredes házassági biztosítékának előlegezése:

Teljes szövegű keresés

a) Kohlmann József ezredes házassági biztosítékának előlegezése:
Kollman táborvezérkari ezredes úr Geropoldi szegedi várparancsnok leányával házassági viszonyban állván, jegyesének egy 5000 pfról szóló szabadkai földekre betáblázott activ kötelezvényt házassági biztosítékképen a hadügyministeriumnál letett. A hadügyministerium szokott rendetlenségénél fogva ezen kötelezvényt Budapesten hagyta többi hivatalos irományaival egyetemben. A kötelezvény lehet, hogy az ellenség kezébe került, s lehet hogy meg fog semmisíttetni. Kollmann ezredes úr mostani zavaros körülményeinknél fogva házasságát elhalasztani óhajtván – önérzete hozza magával, hogy mátkájának, ha már kötelezvényét vissza nem adhatja, azt készpénzzel beváltsa, s ennél fogva az érdeklett kötelezvénynek Budapesten hagyása neki tulajdonítható egyáltalán nem lévén, azon kérelemmel járult hozzám, hogy az 5000 pftot a status pénztárából részére kölcsönkép akkint utalványozzam, miszerint ő azt részenként fizetéséből leróvhassa.
Én e kérelmet még akkor is, ha ezredes úr a visszafizetést önkéntesen meg nem ajánlotta volna is, teljesítni a status kötelességének ismerem, s azért ezennel utasítom a ministeriumot, hogy nevezett ezredes úrnak önkéntes felajánlásához képest részenkénti visszafizetés mellett a kért 5000 pft kötelezvényére fizesse ki.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 445.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem