g) A Nógrád megye által felajánlott lovascsapat felállításának feltételei:

Teljes szövegű keresés

g) A Nógrád megye által felajánlott lovascsapat felállításának feltételei:
Nógrád megye honvédi bizottmánya jan. 2-i üléséből feliratot intézett az OHB-hoz, amelyben bizonyos feltételek mellett 800 főnyi lovascsapat felállítását ajánlotta fel. Kossuth a Bizottmány nevében elfogadta a feltételeket:
Nógrád megye bizottmányának f. hó 2-kán Balassagyarmaton 4. szám alatt kelt fölterjesztését, mellyben 800 tagból álló csapatnak méltány és igazság alapján történendő kivetés mellett rövid idő alatti kiállítása tétetik javaslatba, – az orsz. honvédelmi bizottmány helybenhagyással s hazafias buzgalmának teljes méltányolásával fogadván – a megye közönségének 800 tagból álló csapat gyors és múlhatatlan kiállítását ezennel következő feltételek mellett rendeli:
1.-ör a kiállítandó lovasokra nézve a sorozat olly móddal állapíttatik meg, hogy miután egy gazdától lovat is, embert is egyszerre követelni terheltetés lenne, az ki egyelőre lovat ád, a kötelezett idő elteltével embert és megfordítva adjon.
2. A szolgálati idő hat hónapra határoztatik.
3. A felajánlott s megbecsült lovak tulajdonosainak megnyugtatására a csapatalakítók által kiadott s az álladalom részéről kártérítést biztosító kötelezvények, a honvédelmi bizottmány által is biztosíttatnak.
Felelet terhe alatt meghagyatik az illető városok és községeknek, hogy mindazon rendeletek és intézkedéseknek, mellyek e fontos feladat kivitele és életbeléptetésére vonatkozandnak, készséggel engedelmeskedni kötelességöknek ismerjék.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 239.
Mellette Nógrád megye honvédi bizottmányának jan. 2-i üléséből kelt felirata.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem