529. Debrecen, 1849 április 14–19. A magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozata.*

Teljes szövegű keresés

529.
Debrecen, 1849 április 14–19.
A magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozata.*
Kiadványunkban a Függetlenségi Nyilatkozat közléséhez azt a szöveget használjuk fel, amelyet Révész Imre akadémikus – a Kossuth-Emlékkönyvben megjelent, előbb már említett tanulmányának készítése közben – rendkívül gondos történeti és filológiai kutatómunka alapján, a rendelkezésre álló, többé-kevésbbé megromlott változatok között a legjobbnak állapított meg. Révész Imre a Nyilatkozat végső szövegének kialakulásával s későbbi viszontagságaival külön, ma még kéziratban levő szövegtörténeti és szövegkritikai tanulmányban foglalkozott, a fenti bevezető sorok ennek a tanulmánynak az eredményeit használják fel; a szövegközlés szövegkritikai, betűs jegyzetei, amelyek Kossuth alapfogalmazványának a későbbi megvitatások során bekövetkezett formálódására vetnek élénk fényt, ugyancsak Révész Imrétől származnak, aki azáltal, hogy fáradságos munkájának eredményét példamutatóan e kiadvány rendelkezésére bocsátotta, nemcsak a sajtó alá rendezőt kötelezte hálára, hanem a magyar történettudománynak is jelentős szolgálatot tett.
Az április 14-i történelmi jelentőségű határozat* meghozatala után Kossuth azonnal munkához látott és – valószínűleg az éjszakába benyuló lázas munkával – elkészítette a tervezett Nyilatkozat első fogalmazványát.* Ezt a fogalmazványt vitatta meg másnap az országgyűlés által kiküldött ötös bizottság – Kossuth mellett Szacsvay Imre, Gorove István, Horváth Mihály és Hunkár Antal voltak a tagjai – s az észrevételeik nyomán kiigazított szöveg került a nyomdába, ahol – az országgyűlési gyakorlatnak megfelelően – április 16-ára, hétfőre a további tárgyalások alapjául szolgáló röpíveket, próbaíveket elkészítették. Ez a nyomtatott szöveg került, valószínűleg még aznap, az országgyűlés két házának zárt ülése elé. Az a körülmény, hogy a Nyilatkozat elfogadott szövege csak április 19-én kerülhetett nyilvános ülésbe, azt bizonyítja, hogy a képviselőház és felsőház tagjai igen alaposan megvitatták a nagyfontosságú okmány minden egyes mondatát. Erre mutatnak azok a változtatások is, amelyeket a bizottság által beterjesztett szövegen végrehajtottak, amelyek azonban – hasonlóan a bizottság tagjai által eszközölt változtatásokhoz – Kossuth javaslatát sem elveiben, sem szerkezetében nem érintették s vagy csak pontosabbá, szabatosabbá akarták tenni a szöveget, vagy a Kossuth tollát vezető nemes felindulást akarták tompítani. A zárt ülések vitái során kialakult, kijavított szöveg letisztázás nélkül került az ápr. 19-én délután tartott nyilvános együttes ülés elé, ahol, miután Szacsvay Imre jegyző felolvasta, »a nemzet képviselői s a felsőház tagjai által egyhangúlag helybenhagyatott és országszerte kihirdettetni elhatároztatott.«*
Révész I. említett kéziratos tanulmányában rámutat arra az elemi fogalomzavarra, amelybe a Nyilatkozattal kapcsolatban nemcsak laikusok, de a történelemmel hivatásszerűen foglalkozók is gyakran beleesnek: t. i. hogy az április 14-én elfogadott, öt pontból álló határozatot emlegetik és idézik akkor, amikor a Nyilatkozatról beszélnek, nem pedig a határozat következtében készített ünnepélyes, és csak április 19-én jóváhagyott Függetlenségi Nyilatkozatot.
Az OHB 1849: 4280. sz. alatt lévő alapfogalmazvány az utolsó néhány bekezdés kivételével Kossuth kézírása, a Szacsvay Imre által írt befejező részt is kétségtelenül ő diktálta.
L. a Közlöny ápr. 20-i számának rövid tudósítását.
A Függetlenségi Nyilatkozatnak sem a jegyzőkönyvi szövege, sem hivatalos, hitelesített példánya nem maradt fenn, az utóbbit későbben, díszes formában akarták elkészíteni.* De nem készült minden jel szerint tisztázat a nyomdák részére sem, hanem ezek a próbaívek egy-egy megfelelően átjavított példánya alapján dolgoztak. Szövegünk alapjául – mint már fentebb jeleztük – a két debreceni nyomda által egyidőben előállított első kiadás közül a városi nyomda által készített szöveg szolgált, amely Révész Imre gondos elemzésének eredményei alapján a legjobbnak tekinthető. A szövegkritikai jegyzetekben a K betű a Kossuth által sajátkezűleg fogalmazott alapszövegre, a P betű az ötös bizottság módosításai után kinyomtatott próbaívre, az F betű a próbaívnek egy, az 1848/49-es felsőházi iratok közt levő ceruzával átjavított példányára, a DV a debreceni városi nyomdában készült, legjobbnak minősített egykorú változatra utal. Egyéb változatokra történő utalás esetén a változat rövidítés nélkül meg van nevezve.*
A díszes, »calligraph« által fenti célra készíttetni szándékolt másolatokból egy pergamenre írt példány az O. Lt. Vörös Antal-gyűjteményben van, 1182. sz. alatt, rajta Vörös Antal feljegyzése, amelyből kitűnik, hogy a másolat valóban a fenti célra készült, de hitelesítetlenül maradt.
Révész I. említett tanulmánya részletesen szól a későbbi kiadások kapcsán felmerült hibákról, eltorzulásokról, hamisításokról is és felsorolja az idegennyelvű egykorú és későbbi kiadásokat is. Különösen érdekesek az angol külügyminisztérium hivatalos kiadványában (Correspondence relative to the Affairs of Hungary 1847–1849.) közölt angol szöveg kihagyásaival kapcsolatos fejtegetései. (L. alább a 909. l. c) jegyzetét.)
A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozata.
Mi, a magyar álladalmat* törvényesen képviselő nemzetgyűlés,* midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben, az önálló független európai státusok sorába iktatjuk s a hitszegő Habsburg-Lothringeni* házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk; erkölcsi kötelességünknek ismerjük ezen elhatározásunk indokait nyilvánítani, miszerint tudva legyen az egész mivelt világ előtt, hogy e lépésre a halálig üldözött magyar nemzetet nem túlzott elbizakodás s nem forradalmi viszketeg, hanem a türelem végső kimerültsége* s az önfenntartás kénytelensége vezeté.
K: nemzetet.
K: országgyűlés.
K: Lotharingi, P: Lothringeni. A továbbiakban is így. A későbbi nyomtatványokban és publikációkban vegyesen fordul elő a három alak. Az újabban aránylag legmegszokottabbá vált és legkevésbbé németes »Lotharingiai« forma pedig csak a legritkábban kerül elő a FNy-szövegvariánsokban. Viszont az április 14-én elfogadott, 5 pontból álló függetlenségi határozatban mind a kéziratos (jegyzőkönyvi), mind a nyomtatott szövegekben a »lotharingiai« forma áll!
K és P: »a türelem végső kimerültsége« h.: az utolsó cseppig kimerített türelem kényszerűsége.
Háromszáz esztendeje mult, hogy a magyar nemzet szabad választás által az osztrák* házat, kétoldalú kötések alapján, a királyi székbe emelé.
K és P (legtöbbször a továbbiakban is): ausztriai.
És e három század nem egyéb, mint a folytonos szenvedés három százada.
Isten ez országot a jólét és boldogság minden elemeivel megáldotta. Közel 6000 négyszegmérföldnyi területe sokszerű bőségben van elárasztva a felvirágzás forrásaival, tizenöt milliónyi népé kebelében hordja az ifjú erőt s fogékonyságot, hogy Európa keletén a népszabadságnak és civilizációnak hatalmas tényezője s Európa békéjének mint hajdan őre volt, úgy jövendőben biztosítója legyen.
Soha egy dinasztiának háládatosabb feladat nem jutott az isteni gondviseléstől, mint jutott a Habsburg-Lothringeni háznak Magyarországon.
Elég volt volna nem akadályoznia természetes kifejlődését, s most Magyarország a legvirágzóbb országok között állana.
Elég volt volna nem irigyelnie a mérsékelt alkotmányos szabadságot, melyet e nemzet egy ezredév viszontagságai között féltékenyen megőrizgetett s királyai iránt a példátlan hűség kegyeletével azonosított* – s a Habsburg-Lothringeni ház a magyar nemzetben trónusának rendíthetlen támaszát még sok időig feltalálhatá.
Mai szóhasználat szerint: egyesített, párosított.
De ezen dinasztia, mely egy* uralkodót sem mutathat fel, ki népei szabadságában kereste volna erejét és dicsőségét, a magyar nemzet irányában firól fira a hitszegés politikáját követé, s vagy nyilt erőszakkal azon dolgozott, hogy az országot, törvényes önállásától s alkotmányos szabadságától megfosztva, a már előbb minden szabadságból kivetkőztetett császári tartományaival egy közös szolgaságba összeolvassza; vagy ha e részben a nemzet törhetlen* vigyázata által magát gátolva érezte, minden igyekezetét oda fordítá, hogy Magyarország erejében elzsibbasztva, kifejlődésében feltartóztatva, a császári tartományoknak gyarmatul szolgáljon, miszerint azok Magyarországból s annak rovására minél több hasznot húzhassanak s e haszon által képessé tétessenek azon terhek elviselésére, melyekkel rájok, az alkotmányaiktól megfosztottakra a pazar gazdálkodású császári uralkodás akadály nélkül nehezedett, s nehezedett nem alattvalóinak érdekében, hanem a korlátlan uralkodás Európa-szerte terjesztésének s a népek szabadsága elnyomásának érdekében.
K és P a »mely – egy« szavak között: mióta a sors véletlensége által nemzetek urává lőn.
A Közlöny értelemzavaró sajtóhibája, amelyet a későbbi lenyomatok és publikációk egy része s átvesz: tűrhetlen!
Több ízben történt, hogy e zsarnok rendszer ellenében, melynek minden lépését vagy nyilt erőszak, vagy bűnös ármány és cselszövény bélyegzé, a magyar nemzet önfenntartása végett fegyveres védelemhez volt nyulni kénytelen.
És bár* diadalmasan harcolta az igazságos védelem harcait, erejének használatában mindig oly mérséklett, a királyi szó iránti hitben mindig oly bizakodó volt, hogy győzelmes fegyverét azonnal letette,* mihelyt királyai a nemzet jogait egy újabb alkukötéssel, egy újabb esküvel biztosították.
A »bár diadalmasan« szavak közt K eredetileg: mindig, de már maga törli!
K: + kezéből. A P már nem veszi fel.
De hiában volt minden újabb kötés; minden újabb királyi eskü az uralkodóház ajkairól egy újabb hitszegés kezdete volt, s a magyar nemzet országos életének megsemmisítésére intézett politikája soha nem változott háromszáz éven át.
Hiában ontá vérét nemzetünk ezen házért, valahányszor az veszélyben forgott; hiában áldozott e dinasztiának családi érdekeiért annyit, mennél többet nemzet nem áldozott soha királyaiért; hiában felejté túlzott nagylelkűséggel minden újabb igéretnél a multak sebeit; hiában ápolt kebelében oly törhetlen hűséget királyai iránt, mely még a szenvedések között is a vallásosságig* emelkedett: a Habsburgi s utóbb Habsburg-Lothringeni ház uralkodása Magyarországon utódról utódra a folytonos hitszegés históriája maradt.
Pap D. II. k. 91. l. sajtóhibája: valóságig!
És a magyar nemzet mindemellett tiszteletben tartá a kapcsolatot, mely őt kétoldalú kötésekkel ezen dinasztiához kötötte, s ha most az önfenntartásnak természetes kötelességénél fogva e hitszegő háznak trónvesztését és számüzetését elhatározza, ezen igazságos ítéletre csak azon tapasztalás által volt indítható, hogy a Habsburg-Lothringeni ház kérlelhetetlenül összeesküdött Magyarország státuséletének kiirtására és önmaga tépte szét azon kötelékeket, melyek őt a magyar nemzethez csatolták, mit Európa előtt nyilt kérkedéssel be is vallott.*
Az utalás a márc. 4-i oktrojált alkotmány kihirdetésére vonatkozik.
Több ok van,* mely Isten és világ előtt minden nemzetet feljogosít, hogy a felette uralkodott dinasztiát trónjáról számüzze. Ilyenek:
K eredetileg: Négy ok van, s folytatólag: Egyik ok ... másik ok ... harmadik ok ... negyedik ok. De már maga K. átjavítja.
ha az ország ellenségeivel, rablókkal, pártütőkkel a nemzet elnyomására szövetkezik;
ha az esküvel szentesített alkotmány s országos státusélet eltörlésére fegyveres erőszakkal támadja meg alattvalóit, kik ellene fel nem lázadtanak;
ha erőszakkal eldarabolja s megcsonkítja az ország területi épségét, melyet fenntartani megesküdött;
ha idegen fegyveres erőt használ saját alattvalóinak legyilkolására s törvényes szabadságuk elnyomására.
Minden egyes ok elég bűn arra, hogy a dinasztia a trónt elveszítse.* A Habsburg-Lothringeni ház példátlan hitszegéssel mindezen bűnt együtt és egyszerre követte el, s elkövette a magyar nemzet státusélete eltörlésének határozott szándokából, elkövette annyi árulás, annyi rablás, gyujtogatás, kegyetlenség, a népjognak oly lábbaltapodása kiséretében, hogy e bűneinek históriája felett elborzad az emberiség.
K eredetileg: trónvesztéssel büntettessék, de már maga javítja.
Alkalmul ezen hitszegésre az osztrák háznak azon törvények szolgáltak, melyek az ország alkotmányának biztosítására a mult 1848-ik tavasszal hozattak.
Ezen törvények pedig a honpolgárok belső viszonyaira vonatkozó gyökeres reformokkal újjáteremtették ugyan az országot – mert eltörölték a hűbéri* adózásokat s papi tizedet, a népnek nyelvre s vallásra való tekintet nélkül képviseleti jogot adtak az előbb arisztokráciai szerkezetű országgyülésen, letették alapját a jogegyenlőségnek* s eltörölték az adómentességek privilégiumát, visszaállították az erőszakkal elnyomott sajtószabadságot s visszaéléseinek fékezésére esküdtszéki institutiót alakítottak* – de, bár a februári francia forradalom* által előidézett szellemi rázkódtatás következtében, az ausztriai birodalomnak csaknem minden tartománya forradalomban, s a dinasztia egészen gyámolatlan* volt: a hű* magyar nemzet nem igyekezett ezen körülményt arra felhasználni, hogy a király ellenében új meg új jogokat szerezzen a nemzetnek, hanem megelégedett azzal, hogy nemzeti* szabadságát, önállását és függetlenségét a miniszteri felelősségre alapított közigazgatási rendszer által, újabb meg újabb királyi hitszegések ellen biztosította.
K eredetileg: jobbágyi, de már maga javítja.
»letették .... jogegyenlőségnek« h. K és P: behozták a jogegyenlőséget. A F-ben ceruzával a fenti módon javítva.
K és P: stb.
Pap Dénes II. 91. l. »forradalom« helyett »forradalomnak«-ot ír, utána viszont kiugorja az »által – birodalomnak« szavak közé eső egy sornyi részt, ami miatt jókora értelmetlenség áll elő.
Azaz: támasz, gyámol nélkül volt. K és P még »gyámoltalan«-t ír, de a DV és a Közlöny már »gyámolatlan«-t, megérezve a két szó közti erős árnyalati különbséget. A későbbi lenyomatok és publikációk hol így, hol úgy.
K és P: »hű« h. nagylelkű.
K és P: »nemzeti« h. ősi.
De azon önállás és függetlenség, melyet ezáltal biztositott, nem volt új szerzemény, hanem régi, s törvény és királyi eskük által folytonosan fenntartott jog, mely még azon jogszerű viszonyon sem változtatott legkevesebbet is, melyben Magyarország az osztrák császári birodalom irányában állott.
Magyarország ugyanis Erdéllyel* s minden egyéb hozzá tartozó részekkel és tartományokkal az osztrák császári birodalomba soha bele nem olvadott, hanem mindig önálló, független, szabad ország volt, még azután is, hogy a pragmatica sanctio elfogadásával a magyar királyságra nézve szintazon örökösödési rendet állapította meg, mely az uralkodó háznak egyéb országaira és tartományaira nézve meg volt állapítva.
K »Erdéllyel« után eredetileg még e szavakat írja: »Horvát, Tótországgal« – de maga törli is.
Világos bizonyság erre magának a pragmatica sanctiónak azon törvénybe iktatása, mely által a magyar koronához tartozó országok területi épsége s az ország önállása, függetlensége, alkotmánya és szabadsága határozottan fenntartattak.*
A Habsburg-ház nőágának örökösödését kimondó 1723: 2. tc. után külön törvénycikkben (1723: 3. tc.) ígérte meg a király azt, hogy »az ország és az ahhoz kapcsolt részek összes hű karainak s rendeinek minden, úgy hitlevélbe foglalt, mint jogait, szabadságait, kiváltságait s mentességeit és előjogait, az alkotott törvényeket és helybenhagyott szokásokat ... kegyelmesen megerősíti és meg fogja tartani.«
Világos bizonysága ennek az, hogy a trónörökösök a pragmatica sanctio után is csak akkor lettek Magyarország törvényes királyai, ha a nemzettel koronázási alkukötésre léptek s annak és az ország alkotmányának és törvényeinek megtartására megesküvén, Szent István koronájával megkoronáztattak.*
K a legutóbbi 4 szó helyett eredetileg egy hosszabb, 5 1/2 soros mondatot ír külön bekezdésül, melyben – nyilván a külföld részletesebb tájékoztatására – a koronázás közjogi jelentőségét akarta ismertetni; de már maga törli.
A koronázási alkukötésekben pedig mindig bennfoglaltatik, hogy a trónörökösödési rend mellett is Magyarországnak minden jogai, szabadságai, törvényei és egész alkotmánya sérthetlenül fenntartandók.
Egyetlenegy volt a pragmatica sanctio óta a Habsburg-Lothringeni házból eredett trónörökösök között II. József, ki ezen alkukötést alá nem írta, az alkotmányra meg nem esküdött s koronázatlanul halt meg. De éppen azért a magyar királyok sorában meg sem jelenik s minden tettei és rendeletei érvénytelenek.
Utóda II. Leopold* csak ily koronázási alkukötés, eskü és koronázás mellett ülhetett a magyar királyi székbe; mely alkalommal a királyi esküvel szentesített 1790-ki 10-dik törvényben újólag világosan kijelentetett, hogy Magyarország szabad ország, egész kormányformájára nézve független, és semmi más országnak avagy népnek alá nem rendelt, hanem saját önállással és alkotmánnyal bíró, s ennélfogva saját törvényei és szokásai szerint kormányzandó.*
K és P e mondatot így kezdik: Ellenben utódja II-dik Leopold ismét.
Az idézett tc. pontos szavait l. az 535. l. 3. jegyzetében.
Így esküdött meg és lett királlyá 1790 után I. Ferenc is, ki midőn a római császárság megszüntével az osztrák császári címet felvette, tömérdek törvényszegései között annyi tartózkodással mégis bírt, hogy nyiltan elismerné, miként Magyarország a hozzá tartozó részekkel és tartományokkal az osztrák császárság részei* közé nem tartozik,* aminthogy amattól mindig külön vámvonal által el is volt és van különítve.
K eredetileg: az austriai birodalom egészítő részei, majd törlés után: az austriai császárság részei, így a P.
Amikor I. Ferenc 1804 aug. 11-i pátensével felvette az osztrák császári címet, külön manifesztumban igyekezett megnyugtatni a magyar rendeket, hogy »amit monarchiánk fényének és méltóságának öregbítésére határoztunk, az kedves Magyarországunk és kapcsolt részei törvényeinek és alkotmányának épségével történik«. (V. ö. Acsády I.: Az osztrák császári cím és Magyarország. Bp. 1877. 27. l.)
Így esküdött és lett királlyá végre azon V. Ferdinánd is,* ki a mult évi törvényeket a pozsonyi országgyűlésen szabad akaratból szentesítette, de esküjét mihamar megszegvén, a magyar nemzetnek az önálló nemzetek sorából kitörlésére családja többi tagjaival* összeesküdött.
V. Ferdinándot még az 1830-i országgyűlésen, szept. 24-én megkoronázták, miután a koronázási eskü és hitlevél kérdésében az udvar kompromisszumra lépett a rendi állásponthoz ragaszkodó országgyűlési többséggel.
A »családja többi tagjaival« h. K eredetileg: »istentelenül« – de már maga javítja a fenti módon.
Pedig a magyar nemzet a hűségnek pietásával* ragaszkodott e hitszegőhöz. A mult évi márciusi napokban is, midőn császári birodalma felbomlásnak indult*, midőn Olaszhonban fegyvereit egymást követő veszteség érte, midőn császári lakában minden percben az elüzetéstől* remegett*, – a magyar e körülmények kedvezései közt sem kivánt* egyebet, mint hogy biztosíttassék az alkotmány és biztosíttassanak azon ősi jogok, melyekre az osztrák házból 14 király és ő maga is* megesküdött, de mindannyian hitöket szegték.
K eredetileg: »a pietásnak szent hűségével« – de már maga javítja a fenti módon. – A Bluebook alább részletesebben ismertetendő angol szövegében ez a hely ilyen merész szabadsággal van fordítva: »with useless piety«.
A »császári ... indult« h. K eredetileg: »minden népei fellázadtanak« – de már maga javítja a fenti módon.
K és P: elkergetéstől.
Ezután K még: »midőn a Magyarnak egy intésétől függött, hogy egész családjával fogollyá vagy száműzötté legyen« – de már maga törli. (Ezelőtt is, ezután is számos esetben elmondta azt a nem indokolatlan meggyőződését, hogy a Habsburg-ház sorsa az ő kezében volt akkor, amikor a forradalmi Bécs őt hatalmas ünnepléssel vette körül; l. pl. 1849. április 14-i o. gy. beszédét, 1848. március 31-i o. gy. beszédét, az 1850. márc. 17-i kiutahiai kiáltványt stb.)
K és P így: a magyar nem élt vissza a körülmények kedvezésével, nem kívánt egyebet...
Ezt úgy is lehet érteni, hogy V. Ferdinándon kívül esküdött meg még 14 koronázott király. Ezeknek a száma azonban a Habsburg és a Habsburg-Lotharingiai házból I. Ferdinándtól kezdve, V. Ferdinándig bezárólag összesen 14 (ha a trónralépés előtt elhalt IV. Ferdinándot is beleértjük, II. Józsefet pedig természetesen kihagyjuk). Viszont már 1526 előtt is van a Habsburg-házból két megkoronázott király: Albert és V. László. A 14-es szám tehát a fenti fogalmazásban semmiképpen sem pontos. Nem tudni, mi alapon »javítja« már Irányi–Chassin (Histoire politique de la révolution de Hongrie 1847–49. II. 373. l.) és Horváth M. (i. m. II. k. 532. l.), valamint utánuk mások is, a 14-et 11-re. Kossuth 1848 szept. 24-i kiáltványa (1. előző kötet 28. s köv. l.) szintén megemlíti már a 14 Habsburg-királyt, de ott a mohácsi vésztől (»300 esztendő előtte«) számítja a sorozatot és bele érti V. Ferdinándot is.
És midőn e régi jogok új biztosítékaul a miniszteri felelősség törvényét szentesítette és a magyar minisztereket kinevezte, a magyar nemzet lelkesedéssel* karolta körül ingadozó trónusát.
K ez után még: resignatioval – de már maga törli.
E vésznapokban is – mint már több ízben – az osztrák házat a magyar hűség mentette meg.
De még le sem röppent az eskü ajkairól, már összeesküdött családjával s öröklött abszolutizmusi vágyai bűntársaival*, a magyar nemzetet semmivé tenni.
K eredetileg »czinkosaival« – de már maga javítja a fenti módon.
Összeesküdött pedig* főleg azért, mert miniszteri felelősség institutiója mellett Magyarország önálló alkotmányos kormányzatát a bécsi kabinetnek nullificálnia* többé nem lehetett.
K és P a »pedig« szó után még: nem azért, mint ha ez új törvények királyi hatalmának rovására a magyar nemzetnek valamelly új jogot szereztek volna, – mert hogy ez nem történt, a fentebbiekből világos – hanem összeesküdött...
Horváth Mihály és utána több más publikáció önkényes és téves »javítása«: megsemmisítenie.
Magyarországot előbb egy Budán székelő kormányszék igazgatta, magyar királyi helytartótanács név alatt, melynek elnöke a nádor vala, – ennek is világos törvényekkel meghagyott kötelessége volt a magyar alkotmányt, önállást és törvények szentségét megőriznie, – de mivel collegalis forma mellett a személyes felelősség semmivé leszen, ezen kormányszék kezéből a bécsi kabinet lassankint minden hatalmat kivőn, s azt igazgató kormányszéki állásából a király nevével takaródzó udvari önkény postájává süllyesztette.
Így történt aztán, hogy bár Magyarország törvény szerint önálló kormányzattal bírt, mégis az ország pénzével s a nép vérével idegen célokra az abszolutisztikus bécsi kabinet rendelkezgetett, kereskedelmi érdekeinket a népeket kizsákmányoló császár érdekeinek egyoldalúlag alárendelte, elzárt a világforgalom érintkezéseitől s hazánkat gyarmati helyzetbe* süllyesztette.
K és P: gyarmattá.
Ez az, mit a miniszteriális kormányformának behozatala jövendőre meggátlandó, s a papiroson hervadó országos jogokat s királyi esküt valósággá érlelendő vala.
Ez, és különösen az ország pénzével s a nép véréveli önkényes rendelkezhetés lehetlenítése volt az ok, miérthogy az uralkodóház hitszegően elhatározá, hogy istentelen bujtogatásokkal Magyarországot vérbe-lángba borítsa, s midőn a belső erő minden kötelékeit eszerint megszaggatnia sikerülend, a belháborúban vérző országot fegyveres erőszakkal eldarabolja, a magyar nemzetet az élő nemzetek sorából kitörülje, s az eldarabolt országot, önállásától megfosztva, az osztrák birodalom státushalmazába* beolvassza.
K eredetileg: conglomerált nép halmazába – de már maga javítja a fenti módon.
E céljának kivitelét azzal kezdette meg, hogy a minisztérium alakítása közben* egy osztrák tábornokot,* a törvény elleni pártütés zászlójának a magyar koronához tartozó Horvátországban feltűzése végett, azon ország bánjává nevezett.*
K és P: alatt.
K itt és többször alább is eredetileg kiírja a Jellacsics nevét, de már maga törli mindenütt.
V. ö. a 878. l. 2. jegyzetével.
És pedig azért szemelte ki a pártütés kezdeteül Horvátországot és Szlavóniát, mert az odatartozó határőrvidéki részek katonai szerkezeténél fogva ott legtöbb kész fegyveres erőt vélt találhatni; s azon vidékek lakosai, hosszú idő óta minden polgári jogokból alkotmány ellenére kizárva, katonai szolgaságul megszokása által a császár nevével legkönnyebben valának felbujtogathatók.
És kiszemelte a pártütés kezdeteül Horvátországot és Szlavóniát azért, mert az erőoszlatás szándokából ott a magyar nemzet elleni gyűlölséget* embertelen politikája már évek óta bujtogatá, s azt a nemzetiségi szenvedelmeknek* felizgatásával s gyalázatos eszközökkeli ápolásával egy pártnál a dühösségig ingerülnie* sikerült, mindamellett, hogy a magyar nemzet a horvát és szlavón nemzetiséget nemcsak elnyomni soha nem akarta, sőt annak belkormányzatukban* is szabad fejlődést engedett, polgári jogokban pedig horvát és szlavón testvéreivel nemcsak testvériesen megosztozott, hanem nekik még, saját jogainak megcsonkításával, különös kiváltságokat és szabadalmakat is engedett.
K és P: Metternich embertelen politicája....
K és P: ok nélküli felizgatásával....
Igy K és P is, a ma megszokott »ingerelnie« helyett!
Igy K és P is, holott a szerkezet vagy ezt kívánná: »azoknak« – vagy ezt: »belkormányzatában«.
A bán tehát a császár nevében pártot ütött s nyilt lázadást kezdett a magyar király ellen, ki ama császárral azonegy személy vala, s lázadását annyira vitte, hogy Horvátországnak és Szlavóniának nyolc százados kapocs után Magyarországtól elszakasztását s az osztrák birodalomhoz csatolását decretáltatná.*
A kiáltványt Jellacsics mindjárt ápr. 18-i Zágrábba érkezése után adta ki: hangsúlyozta benne, hogy a márciusi forradalom teljesen felforgatta Magyarország és Horvátország viszonyát, hogy ezt a viszonyt újra kell rendezni s amíg ez meg nem történik, meg kell szakítani minden kapcsolatot a magyar kormánnyal. ( A kiáltványt és kiadásának körülményeit részletesen ismerteti Károlyi Á. i. m. I. k. 131. s köv. l.) A magyar minisztérium – elsősorban Kossuth – kezdeményezésére a nádor máj. 10-én éleshangú rendeletben rótta meg Jellacsicsot a kiáltványért és az annak szellemében foganatosított addigi intézkedéseiért. (L. Pap D. i. m. I. k. 89. s köv. l.)
Nemcsak a közvélemény, hanem kétségtelen adatok* e pártütés megindításáról a király nagybátyját Lajos főherceget, Ferenc Károly főherceget, a király öccsét, s különösen nejét Zsófia hercegnőt vádolták, – s mert a bán pártütésében egyenesen a császár iránti hűség leplét használta, a magyar minisztérium megkérte az uralkodót, hogy nevének ezen szentségtelenítését s a családjára vetett homályt egy ünnepélyes nyilatkozattal hárítsa el.
K és P így: A közvélemény, s kétségtelen adatok...
Akkor még az uralkodóház ügyei Olaszhonban rosszul állottak s azért az álarcot nyiltan levetni nem merte. Annálfogva a bánt és párthíveit pártütőknek, felségsértőknek és lázadóknak* 1848-ik junius 16-ki rendeletében nyilvánította.* De míg ezt nyiltan kijelentette, a pártütőt és cinkostársait császári udvaránál kegyelmekkel halmozá s pénzzel, ágyúval, fegyverrel, lőszerekkel segítette.
K és P ez után csak ennyit: kijelentette.
A jún. 10-i – a nyomtatott szövegekben valószínűleg sajtóhiba következtében 16-i – rendelet keletkezésének körülményeire l. Károlyi Á. előadását, i. m. I. k. 122. s köv. l., a rendeletet Pap D. i. m. I. k. 186. s köv. l. – A rendeletet és a vele kapcsolatos királyi intézkedéseket előzőleg maga Kossuth szövegezte meg, fogalmazványait l. O. Lt. Kossuth iktatatlan pénzügyminiszteri iratai, 276/a. rakt. sz.
A magyar nemzet bizván a királyi nyilatkozatban, nem sietett a pártütőt saját fészkében megtámadni, hanem a polgárvérontást – ha csak lehet – elmellőzendő, a pártütés továbbterjedésének gátlására* szorítkozott.
K »a pártütés ... gátlására« h. eredetileg: saját határainak őrzésére...,de már maga javítja a fenti módon.
Csakhamar hasonló módon felizgatva Magyarország délkeleti részein a szerbajkú lakosok lázadtak fel*.
F ceruzás betoldása: »kiknek a dynastia által elnyomott vallás szabadsága mellett az országgyűlés többször foganat nélkül szólamlott fel, és azt tellyes viszonosság alapjára fektetni, éppen tsak a 848-ki törvényeknek sikerült, ...« Ezt a betoldási javaslatot azonban a zárt tanácskozás során nem fogadták el s így a végleges szövegbe nem került bele.
A király ezt is lázadásnak nyilatkoztatá,* de szintúgy mint amazokat, pénzzel, fegyverrel, ágyúkkal, lőszerekkel segítette; saját császári tisztjei s tisztviselői gyűjtöttek be a szomszéd Szerbiából szerb rablócsoportokat a rác pártütők segítségére, s a békés* magyar és német lakosok legyilkolására vezérlették, és az egész kombinált horvát-rác lázadás intézése a pártütő horvát vezér kezeibe tétetett.
V. Ferdinánd jún. 16-án kelt kiáltványában intette a csajkásokat, és határőröket, hogy ne hallgassanak a »közéjük lopózott lázítókra«, hanem »csendre és engedelmességre térjenek, mert a legfelsőbb parancsokkal szembeni engedetlenséget nem fogja tűrni s azok megszegői ellen érdemük szerint fog eljárni.« (L. Pap D. i. m. I. k. 216. s köv. l.)
K, P és a lenyomatok egy része még a régibb »békes« alakot használja.
Következtek a rác lázadásban iszonyatosságok*, melyeknek hallatára is* elborzad az emberi szív. A békés lakosok legyilkoltattak a kinzásoknak legirtózatosabb nemeivel, egész virágzó városok s falvak elpusztittattak, a gyilkosoktól menekült magyar saját hazájában földönfutó koldussá lőn s az országnak legvirágzóbb vidéke siralomvölgyévé tétetett.*
Az öt első szót a publikációk többsége önkényesen így javítja: »Következnek a rác lázadásban elkövetett iszonyatosságok ...«
K és P »hallatára is« h.: látására.
K és P: változott.
A magyar nemzet védelmezni vala kénytelen magát; de nemzeti seregeinek nagy* részét az osztrák kabinet már előbb Olaszhonba küldé a lombard-velenceiek legyőzésére, s bár saját hazánk ezernyi sebekből vérzett, annak oltalmára haza nem eresztette.
K és P »nagy« h.: legharcziasabb.
A többi magyar seregek legnagyobb része az osztrák tartományokban volt a törvény ellenére* elhelyezve, nálunk pedig az országban többnyire osztrák seregek tanyáztak, melyeknek legnagyobb része inkább a pártütésnek támasza, mint a törvény s belbéke oltalmazója vala.
K és P »a törvény ellenére« h.: régi szokás szerint.
Sürgettük ezen idegen katonaságnak az örökös tartományokban* tanyázó magyar ezredekkel felcserélését.* Részint megtagadtatott, részint minden úton késleltetett. S ha vitézeink a haza veszélyének hírére életveszéllyel csapatonként hazaindultak, üldözőbe vétettek, s ha itt-ott a tulnyomó erőnek engedni valának kénytelenek, nemcsak lefegyvereztettek, de halállal is büntettettek,* mert hazájokat akarák a rablók s pártütők ellen védeni.
K és P »örökös tartományokban« h.: Ausztriában.
A minisztérium Kossuth kezdeményezésére április folyamán – elsősorban a parasztság fenyegető mozgalmaira való hivatkozással – három ízben is felszólította a külügyminisztérium útján a bécsi hadügyminisztériumot, hogy legalább a Morvaországban és Galiciában állomásozó magyar ezredeket vezényelje Magyarországba. Miután a felszólítások eredménytelenek maradtak, a minisztérium ápr. 26-án hivatalos közleményt adott ki, amelyben újabb elutasítás esetén »elkerülhetetlennek látta oly lépések tételét, melyekre felelősségének érzete kényszeríteni fogja«. (A közleményt l. Gelich R. Magyarország függetlenségi harca 1848/49-ben. I. k. 27. s köv. l.)
A hazájuk védelmére hazaindult magyar katonákat elfogatásuk esetén a császáriak valóban haditörvényszék elé állították: a kezdeményezők halállal bűnhödtek, a legénységet megtizedelték.
A magyar minisztérium sürgette a királyt, utasítaná* törvény értelmében az országbani minden hadsereg- és várparancsnokságokat, hogy az alkotmány iránt hűséggel s a magyar minisztériumnak engedelmességgel tartoznak. A parancs köröztetés végett István főherceg nádor és királyi helytartóhoz Budára leküldetett, a levelek megirattak s postára tétettek, de a király öccse, a nádor királyi helytartó, annyira vetemedett, hogy a miniszterelnök által ellenjegyzett rendeleteket a postákról visszacsempészné, amint azok később, midőn ő az országból hűtlenül eltávozott, hátrahagyott irományai között feltaláltatták.
K és P »utasítaná« h.: »tudósitaná«.
A pártütő bán megtámadással fenyegette a magyar tengerpartot, az ország kormánya fegyveres erőt küldött a király megegyezésével Stiria felé Fiume megmentésére, s e fegyveres erő útközből Olaszországba menni kényszeríttetett – és Fiumét a pártütők erőszakkal elfoglalták s a magyar koronától elszakították.*
Fiumét 1848 szept. 1-én szállták meg Jellacsics csapatai.
És ezen gyalázatos ármányt a bécsi kabinet tévedésnek nyilatkoztatá, mint tévedésnek mondá azt is, hogy a horvát pártütőknek fegyvert, pénzt, ágyukat és lőszert küldött.
Általában titkosan utasítva lettek úgy a pártütők, mint a katonai s várparancsnokok, hogy ha jön is rosszaló vagy a magyar minisztérium iránt engedelmességet rendelő királyi parancs, annak ne engedelmeskedjenek, hanem az osztrák minisztérium utasításait kövessék.
Soha gyalázatosabb játék nemzettel nem üzetett.*
K és P: Soha gyalázatosabb játék egy nemzettel is nem üzetett. De már maga K törli az »is«-t.
A magyar nemzet eszerint pénz, fegyver, hadsereg nélkül, az ellentállásra készületlenül, rendszeres ármánnyal és árulással körülhálózva, önkéntesekkel, nemzetőrökkel s gyakorlatlan, fegyvertelen népfelkeléssel volt magát a kiirtás ellen kéntelen védelmezni s a magyar hadseregnek az országban maradt részeitől segíttetve, nyilt csatákban mégis győzött mindenütt, de több abszolut szellemű tisztek s vezéreknek ármánykodásai s árulásai miatt a sáncerősségekbe vonult rác, szerb és határőr lázadást hirtelen le nem győzheté.
Új erő teremtéséről* kellett gondoskodnia.
K nyilván csak tollhibából (de P is átveszi s a lenyomatok és publikációk legnagyobb része szintén): teremtésről.
A király szinleg még mindig engedve az elutasíthatatlanul törvényes kivánságoknak, 1848-ki julius 2-kára országgyűlést hirdetett s a nemzet képviselőit felszólította, hogy a horvát és rác lázadásnak legyőzésére, az ország békéjének helyreállítására fegyveres erőről s pénzforrásokról gondoskodjanak,* egyszersmind maga s egész királyi családja nevében kinyilatkoztatta, hogy a horvát pártütést s a rác lázadást a legünnepélyesebben kárhoztatja.*
Az idegennyelvű fordítások botlásai közt talán a legerősebb az, hogy egy, a nyomdahelyet(?) csak »Ajtay« szóval jelző (kolozsvári?), egyébként is rossz német szöveg (»Erklärung der Unabhängigkeit der Ungarischen Nation«, nagy 8-r, brosura alakban) a »gondoskodás« szót itt és a következő bekezdés elején a »nachsinnen« igével fordítja, vagyis a »gondolkodás«-sal téveszti össze! – Természetesen van többféle jobb német szöveg is.
A jún. 12-én kelt országgyűlési meghívólevél szerint »az országos tanácskozás tárgya főkép azon eszközök kiállítása és megszerzése leend, mellyek által a vésztől környezett királyi koronának s hazának díszes, szilárd és független fennállhatása biztosíttathatik«. A júl. 5-én megtartott trónbeszédben pedig a királyt képviselő István nádor »rosszakaratú lázítók« művének nevezte a szerb mozgalmat s kijelentette, hogy mind a király, »mind királyi házának valamennyi tagjai szigorúan kárhoztatják azok vakmerőségét, kik a törvényes hatalom iránti engedetlenséget őfelsége legmagasb akaratával megférhetőnek, vagy éppen királyi háza érdekében történhetőnek merik állítani«. (Horváth M. i. m. I. köt. 301. l.)
Az országgyűlés gondoskodott: 200,000 emberben s 42* millió forintban a szükséges erőt megszavazta s törvényjavaslatait királyi szentesítés végett felterjesztette; egyszersmind példátlan hűséggel a királyt, ki akkoron Bécsből Innsbruckba szökött, felszólította, jöjjön Budára, segítsen jelenlétével a pártütés lecsillapitásában s támaszkodjék a magyarok hűségére, mely őt és trónusát meg fogja óvni minden veszélytől.*
K és P: 40!
A magyar minisztertanács máj. 18-án határozott úgy, hogy a bécsi forradalmi mozgalmak elől Innsbruckba menekült uralkodót Magyarországra hívja, azt remélve, hogy az udvar jelenléte fékezőleg hat a szerb és horvát mozgalmakra. A kérdés később az országgyűlésen és a minisztertanácsban még több ízben napirendre került. Utoljára a szept. 8-i országgyűlési küldöttség kérte erre V. Ferdinándot.
De ezen kérés hasztalan volt. Sőt időközben Radeczky győzvén Olaszországban, a győzelemben elbizakodva a Habsburg-Lothringeni ház elérkezettnek vélte az időt, hogy az álarcot levesse* s nyilt erőszakkal lépjen fel a belháborúban* vérző Magyarország elnyomására.
K és P: lerántsa.
K és P: bellázadásban.
A horvát bánt, a pártütőt s ő maga a király által is pártütőnek nevezettet, most már kedves hivének nyilatkoztatta; pártütéseért megdicsérte s kezdett ösvényének folytatására hívta fel.*
V. ö. a 111. l. 1. jegyzetével.
Hasonlót nyilatkoztatott a vérben fürdő rác lázadók iránt.
Ez volt a jelszó, melyre a pártütő horvát bán időközben királyi pártfogás alatt gyüjtött seregeivel, pusztítva, rabolva a Dráván áttört*, – mire az országban volt osztrák seregek nagy része hozzá pártolt*, az eszéki, aradi, temesvári, gyulafejérvári várparancsnokságok s bánsági és erdélyi hadparancsnokságok hűtlenül elárulták az országot, felső Magyarországba egy, a király által osztrák ezredessé* emelt tót pap, a király szemei előtt Bécsben toborzott cseh rablókkal beütött,* s a pártütő horvát vezér azon elbizakodással haladt előre a védtelen országban a főváros felé, hogy ellene a magyar hadsereg nem fog küzdeni.
K és P »a Dráván áttört« h.: betört Magyarországba.
K és P »osztrák ... pártolt« h.: austriai seregek hozzá pártoltak. De K eredetije így: mire az országban volt német (törli), austriai seregek becstelenül (törli) hozzá pártoltak.
K a szó régibb alakját írja: ezeredessé. A lenyomatokban is fordul elő így.
Hurbanról van szó, aki Bécsben császári pénzen toborzott önkéntesekkel szept. 23-án tört be Miavánál Nyitra megyébe. Arra számított, hogy a szlovákság tömegesen mellé áll, ez azonban nem következett be s csapatát néhány század sorkatonaság és a környék talpraállított nemzetőrsége szept. 29-én a határon túlra űzte. (A vállalkozás részleteit és a rávonatkozó okmányokat l. Steier L. A tót nemzetiségi kérdés 1848/49-ben c. munkájának I. és II. kötetében, a 188. s köv., ill. 82. s köv. l-on.)
Az országgyűlés még most is bizott a királyi esküben, s a király felszólíttatott, hogy a pártütést szüntesse meg*, de válaszul az osztrák minisztérium egy nyilatkozványára hivatkozást nyert, melyben az jelentetik ki, hogy a magyar nemzet önálló kormányától a magyar pénz-, had- és kereskedelmi ügyek kormányzatát elvonni elhatározott akarata, egyszersmind a király a fegyveres erő és hadiköltség iránt saját felhívására alkotott törvényektől a szentesítést megtagadta.*
K és P »a pártütést szüntesse meg« h.: a pártütőket az országból parancsolja ki.
A magyar országgyűlés küldöttségét szept. 8-án fogadta V. Ferdinánd Schönbrunnban. A küldöttség vezetője, Pázmándy Dénes, többek között azt a kérést terjesztette elő, hogy szentesítse az országgyűlés által elfogadott és felterjesztett törvényeket. Ferdinánd a kamarilla utasítására kitérő választ adott a kérésre, de félreérthetetlenül célzott arra, hogy a törvényjavaslatokat eredeti szövegükben nem hagyja jóvá. A küldöttség így eredménytelenül tért vissza Pestre s a minisztérium – Szemere és Kossuth kivételével – lemondott. (Pázmándy beszámolóját és a sorsdöntő szept. 11-i képviselőházi ülés lefolyását l. a Közlöny szept. 13-i számában.)
Erre a magyar minisztérium leköszönt, de az új minisztérium alkotására felszólított miniszterelnök által előterjesztett miniszteri jelöltek meg nem erősíttettek.
Az országgyűlés a nemzet megmentésének kötelességétől ösztönöztetve, a pénzforrásokat határozatilag elrendelé s katonaállítást parancsolt.*
A képviselőház a szept. 12-i ülésben elfogadta Kossuth indítványát az ötforintos bankjegyek forgalombahozataláról és a visszautasított törvényjavaslatban szereplő sereg toborzás útján való azonnali kiállításáról. (V. ö. a Közlöny szept. 14-i számának tudósításával.)
A nemzet teljes készséggel engedelmeskedett.
A nemzet képviselői egyszersmind felhívták a király öccsét István főherceg nádor királyi helytartót, szálljon eskü szerinti kötelezettségénél fogva* táborba a pártütők ellen. Elment, nagy szavakban fogadott fényes igéretekkel, de miután a pártütő horvát bánnal küldöttei által üzeneteket váltott* és már-már ütközetre kerülne a dolog, a tábort titkon elhagyá, sőt az országból is hűtlenül eltávozott.
»eskű .... fogva« csak a végleges szöveg betoldása (a F-ben ceruzával).
»de ... váltott« csak a végleges szöveg betoldása (a F-ben ceruzával).
Irományai közt pedig feltaláltatott az előre kikoholt terv, miként* fog Magyarország Stiriából, Ausztriából, Morvából, Sziléziából, Galiciából és Erdély felől egyszerre kilenc oldalról megtámadtatni.*
Kossuth e szót még rendszerint »mikint«-nek írja, de a lenyomatokban így már alig fordul elő.
Erre a tervezetre l. az előző kötet 725. l. 1. jegyzetét, valamint Gelich R. előadását. (Magyarország függetlenségi harca 1848/49-ben. II. k. 70. s köv. l.)
És az osztrák hadügyminiszter felfogott* levelezéseiből kisült, miként utasíttattak a Magyarországot környező osztrák tartományok hadi parancsnokai Magyarországba beütni s kombinált hadi munkálatokkal a pártütőket gyámolítani.*
A mai »elfogott«.
A Közlöny okt. 20-i száma közölte Latour okt. 2-i elfogott levelét Puchnerhez; ebben a bécsi hadügyminiszter felszólította az erdélyi főhadparancsnokot Jellacsics hadműveletének fegyveres támogatására s közölte vele, hogy a többi magyarországi parancsnokság is hasonló utasítást kapott. (A levél megjelent Pap D-nél: Okmánytár, II. k. 111. l.)
És megtörtént a beütés kilenc oldalról, – míg benn a hazában a felizgatott népiségek polgárháborúja dühöngött. Mindnyája között legkeservesebb az erdélybeni támadás, mert ezáltal Erdélynek magyarországgali tökéletes egyesülése – mely 1791 esztendő óta* sürgetett közóhajtás volt,* és amely a mult évben, előbb a magyar s csakhamar az erdélyi országgyüléseken hozott s az uralkodó által szentesített törvényeknél fogva úgy lőn valósággá, hogy az 1848-ki julius 2-káni magyar nemzetgyűlésen Erdélynek öszves képviselői s köztök a szászok is megjelentek – erőszakosan felbontatni megkísértetett; sőt Erdélyben* a hitszegő osztrák vezérek nem elégelték a rendes seregekkeli hadviselést, hanem a pártütő szászok által gyámolíttatva, fellázították az oláh népességet, mely a törvény által neki ajándékozott szabadság ellen feltámadva, barbár vandalizmussal gyilkolta, kinozta a védtelen magyar lakosokat, nem kimélve sem nőt, sem gyermeket, sem gyámoltalan öreget, s rommá égették és felprédálták a legvirágzóbb városokat és falvakat s köztök Nagyenyedet, Erdélyben a tudományok egyik* székhelyét.
Igy! Nyilván ez értendő: »mely az 1791. esztendő óta«.
Az erdélyi megyék egy része és a székely székek a magyar országgyűlés 1790 június 18-i ülésén nyujtották be ezirányú kérésüket. (A beadványokat l. az országgyűlés Acta-i között, 40. s köv. l.)
A »mert ezáltal ........ sőt Erdélyben« szavak közti nagy betoldás hiányzik a K és P-ből, sőt a F ceruzás betoldásai közt sem található. Kétségtelenül a zárt tanácskozásokon született meg valamelyik elveszett, vagy lappangó próbaíven.
Az »egyik« szó a F betoldása (a valóságnak megfelelően, mert Erdélyben, vallásfelekezetek és nemzetiségek szerint, több tudományos gócpont is volt. Kossuth nyilván azért emelte ki így Nagyenyedet, mert a protestáns külföldön ennek nevét ismerték aránylag legjobban).
De a magyar nemzet ennyi árulástól, erőszaktól s veszélytől környezve, bár fegyvertelenül, készületlenül, kétségbe nem esett jövendője felett.
Önkéntesekkel s népfelkeléssel szaporítá csekély rendezett erejét, s az igazság érzetéből merített hazafiúi lelkesedéssel pótolván a gyakorlat hiányát, a pártütő horvát tábort megverte, s miután vezérök az ütközet után nyert fegyverszünetet arra használta, hogy becsületszavát megszegve, vert seregével az éj sötétében megszökött, az országból kikergette. Egy másik, több mint 10,000 főnyi serege pedig körülkerítve, vezérestől együtt utólsó emberig elfogatott.
A vert sereg Bécs felé futamodott, s V. Ferdinánd király annyira vetemedett az erkölcstelenségben, hogy annak vezérét, a megvert, megfutamlott pártütőt Magyarországon a királyi hatalom teljhatalmú képviselőjévé nevezné, s magát* a lázadás lecsillapítása végett egybehítt országgyűlést az 1848-ki törvénynek ellenére, mely az országgyűlést csak miniszteri ellenjegyzés mellett s így is a következő évi költségvetés megállapítása után engedi fel oszlattatni,* jogtalanul eloszlatottnak nyilvánítván,* alkotmányt és minden alkotmányos institutiókat, hatóságokat, törvényszékeket felfüggesztve, az egész országot haditörvényszék alá, s a polgárok életét, vagyonát, becsületét azon pártütő zsarnok kényének s korlátlan hatalmának alája veté, ki mint a haza ellensége, fegyveres kézzel támadta meg az országot, a törvényt és alkotmányt.*
A »magát .... nyilvánítván« szavak közti részt a F bizonysága szerint a zárt tanácskozásokon toldták be. Ebből a részből ugrotta ki a Közlöny szedője »az 1848-ki törvénynek ellenére, mely az országgyűlést« szavakat, úgy hogy e miatt a Közlönybeli »editio princeps«, tehát az első renden hivatalos szöveg, itt érthetetlenné vált. A lenyomatok, publikációk, fordítások ama nagy része, amelynek a pontos szöveg nem állt rendelkezésére, vagy egyszerűen átvette az értelmetlenséget (pl. Szilágyi Sándor, Pap D.), vagy csak értelemszerűleg próbálta rendbehozni; pl. Horváth Mihály: »melyet a törvény csak miniszteri ellenjegyzés mellett ..... «; Irányi–Chassin: »déclara dissoute la dičte qui, d’aprčs la loi, ne pouvait ętre renvoyée .....« stb. Sőt már az említett díszes kalligraphikus pergamen-folio másolat is evvel a teljesen értelemzavaró kiugrással készült, s így a hitelesítést már csak ez okból sem kaphatta volna meg, mert azt nem lehet feltenni, hogy előzetes pontos összeolvasás nélkül rávezették volna a hitelesítő záradékot! A »Déclaration d'indépendance de la Nation Hongroise« c., brosuraalakú francia fordítás (Paris, Garnier, 1849. 8° 31 lap) viszont (23. l.) úgy segített magán, hogy a betoldás értelmetlenné vált szövegét egyszerűen nem fordította le, pedig egyébként ismerte a végleges Közlöny-(brosuraalakú) szöveget (tehát nemcsak a próbaívét!)
Az 1848: 4. tc. 6. §-a értelmében »az évi ülés az utolsó évi számadásnak és következő évi költségvetésnek a ministerium által leendő előterjesztése s az irántoki határozatnak meghozatala előtt be nem rekesztethetik, sem az országgyűlés fel nem oszlathatik«.
A »magát .... nyilvánítván« szavak közti részt a F bizonysága szerint a zárt tanácskozásokon toldták be. Ebből a részből ugrotta ki a Közlöny szedője »az 1848-ki törvénynek ellenére, mely az országgyűlést« szavakat, úgy hogy e miatt a Közlönybeli »editio princeps«, tehát az első renden hivatalos szöveg, itt érthetetlenné vált. A lenyomatok, publikációk, fordítások ama nagy része, amelynek a pontos szöveg nem állt rendelkezésére, vagy egyszerűen átvette az értelmetlenséget (pl. Szilágyi Sándor, Pap D.), vagy csak értelemszerűleg próbálta rendbehozni; pl. Horváth Mihály: »melyet a törvény csak miniszteri ellenjegyzés mellett ..... «; Irányi–Chassin: »déclara dissoute la dičte qui, d’aprčs la loi, ne pouvait ętre renvoyée .....« stb. Sőt már az említett díszes kalligraphikus pergamen-folio másolat is evvel a teljesen értelemzavaró kiugrással készült, s így a hitelesítést már csak ez okból sem kaphatta volna meg, mert azt nem lehet feltenni, hogy előzetes pontos összeolvasás nélkül rávezették volna a hitelesítő záradékot! A »Déclaration d'indépendance de la Nation Hongroise« c., brosuraalakú francia fordítás (Paris, Garnier, 1849. 8° 31 lap) viszont (23. l.) úgy segített magán, hogy a betoldás értelmetlenné vált szövegét egyszerűen nem fordította le, pedig egyébként ismerte a végleges Közlöny-(brosuraalakú) szöveget (tehát nemcsak a próbaívét!)
Az erről szóló okt. 3-i manifesztumot l. az előző kötetben, 114. l.
Sőt a hitszegő osztrák ház még e borszasztó cselekedetnél sem állapodott meg.
A pártütő bánt a Bécset* ostromló seregeknek oltalma alá fogadta, s miután Bécset egyesített erejök által ostrommal bevették s meghódították, az egész egyesült sereget Magyarország meghódítására vezették.
K és P »a Bécset« szavak között: Windischgrätz vezérlete alatt. A F törli.
A még mindig hű magyar nemzet parlamentairt* küldött az ellenséghez. Parlamentairje elfogattatott, börtönre vettetett, s a magyar nemzet igazságos felkiáltása feleletre sem méltattatott* hanem mindenki, aki ártatlan* hazáját védeni merné, akasztófával fenyegettetett.*
K írásmódja: parlamainter. Sem ez, sem a nyomtatott »parlamentair« nem felel meg a szó francia és német alakjainak (parlementaire, parlamentär).
K tollhibája, P-ben is megtartva: méltatott! Tehát már ebből látszik, hogy a K volt a P számára a nyomdai példány!
K és P az »ártatlan« szó előtt: szegény. A F törli.
A Windischgrätzhez intézett okt. 25-i memorandumot l. az előző kötetben, 278. s köv. l., a memorandumot vivő Ivánka Imre ezredes elfogatására u. o. a 299. l. 1. jegyzetét. Móga fővezér okt. 24-én kapta meg Windischgrätz levelét, amelyben az felszólította, hogy a parancsnoksága alatt levő rendes katonaságot vigye át a császári táborba s minden volt császári tisztet haditörvényszékkel fenyegetett meg arra az esetre, ha nem jelentkeznek a császári főparancsnokságnál. (V. ö. az előző kötet 275. l. 1. jegyzetével.)
Mielőtt azonban a zsarnok dinasztia főserege beütne Magyarországra, az olmützi palotában családi revolutio eszközöltetett: V. Ferdinánd lemondott a trónusról, melyet annyi vérrel, annyi hitszegéssel megfertőztetett; s a király testvéröccsének, az örökösödési jogról szintúgy lemondott Ferenc Károlynak fia, az ifjú Ferenc József főherceg kiáltotta ki magát osztrák császárnak s magyar királynak.
De a magyar nemzet alkotmányos trónjáról a nemzet nélkül, családi paktumok által senki sem rendelkezhetik.*
Kossuth nézeteire ebben a kérdésben l. dec. 5-i Csányihoz írt levelét, valamint ugyanaznapi vezércikkét a Kossuth Hirlapjában. (Előző kötet, 408. és 409. sz., 649. s köv. l.)
És mégis a magyar nemzet annyira nem óhajtott egyebet, mint törvényeinek fenntartását s azoknak oltalma alatt a becsületes békét, hogy ha ezen trónváltozásra a magyar nemzet megegyezése törvényes úton felkéretik, s az ifjú herceg a magyar alkotmány fenntartására esküt tenni ajánlkozik: a magyar nemzet semmit sem késett volna őt, mielőtt kezét polgárvérbe mártotta, diplomatikai kötések alapján királyának fogadni s Szent István koronájával megkoronázni.
De ő megtagadva mindent, ami Isten s ember előtt szent, nemcsak erre nem ajánlkozott, sőt inkább kivetkőzve az ifjú kebel romlatlanságából, első* szavával kikiáltotta, hogy Magyarországot – melyet ő, a lázadó, lázadónak mert bélyezni* – fegyverrel hóditandja meg, s hogy élte feladatának ismeri* azt ezredév óta fenntartott önállásából kivetkeztetve, az osztrák birodalomba beolvasztani.*
K a »romlatlanságából, első« szavak közé eredetileg még a következő szavakat írta: vérszomjas lelkének, de már maga törölte.
A »bélyezni« (a »bélyegezni« régies formája), helyett eredetileg a K-ban »káromolni« van, de már ott javítva.
V. ö. előbb, a 97. l. 3. jegyzetével.
Hentaller Lajos (Kossuth és kora, 1894), egyéb jellegzetes és együgyű »lojális« kihagyásai mellett ebből a bekezdésből kipontozza a »kivetkőzve az ifjú kebel romlatlanságából« és a »lázadó« szavakat!
És szavát amennyire teheté, ügyekezett is rettenetesen beváltani.* Reáküldte Magyarországra Windischgrätz teljhatalmú helyettesének vezérlete alatt álló seregét,* s egyuttal Galicia és Stiria felől az országot külön seregekkel megtámadtatá.
K eredetileg, az »És szavát« után: botor elbizakodottsággal; »ügyekezett is beváltani« h. beváltotta. De mindkettőt már maga törli, ill. javítja.
K és P: Windischgrätz vezérlete alatt, egész seregét. A betoldás kissé érzelemzavaróan hat, értelme nyilván: »Windischgrätznek, teljhatalmu helyettesének (t. i. a császárénak) vezérlete alatt álló.
A magyar nemzet védelmezé magát a reámért halál ellen. De mert annyi ellenség ellenében, s benn az országban vandál lázadóktól zaklatva, még egész védelmi erejét ki nem fejtheté, eleinte hátrálni vala kénytelen; s hogy a fővárost a prágai s bécsihez hasonló ostrom szerencsétlenségétől megmentse s e jobbra érdemes nemzet sorsát készületlenül egy ütközet kockájára ne tegye, elhagyta* magát a fővárost is, s az országgyűlés és nemzeti kormány mult január elején Debrecenbe tétetett át, az igazságos Isten segedelmébe s a nemzet erejébe vetett azon biztos reménnyel, hogy a főváros elhagyásával* a nemzet nem fog elveszni.
K és P: feladta, feladásával.
K és P: feladta, feladásával.
És hála Istennek, nem veszett el!
Azonban még ekkor is megkísérté a békés kiegyenlítést, követeket küldött a hitszegő dinasztia fővezéréhez; de ő kevély elbizakodottsággal az alkudozást elutasító, a magyar nemzettől feltétlen megadást mert követelni, s az ország békeköveteit az Olmützbe menetelben meggátolva,* letartóztatta, sőt azok egyikét, a volt miniszterelnököt, fogságra vetette* s megszállván az elhagyott fővárost, ott a hóhér bárdjával zsarnokoskodott, hadifoglyaink egy részét legyilkoltatta, más részét súlyos börtönre vetteti, s a többieket embertelen éhségre kárhoztatja, vagy az olaszországi seregekbeni szolgálatra kényszeríti.
K és P-ben még nincsenek benne »az Olmützbe menetelben meggátolva« szavak.
V. ö. a Windischgrätzhez küldött országgyűlési küldöttség jan. 4-i jelentésével (Közlöny jan. 17. sz.), Kossuth jan. 13-i beszédével és az ugyanakkor hozott országgyűlési határozattal. (62. sz. 109. s köv. l.) Az országgyűlés akkor még nem tudott arról, hogy Windischgrätz Batthyány Lajost rögtön a küldöttség Pestre érkezte után elfogatta.
S hogy semmi se hiányozzék az ausztriai ház bűneinek mértékéből, Erdélyben a vitéz magyar hadsereg által megveretve, az orosz cár segítségéhez folyamodott s a szomszéd Oláhországból, úgy a magas porta tiltakozása, mint az európai hatalmak bukaresti konzulainak ellenzése dacára, a népjog megsértésével,* orosz seregeket hozott be Erdélybe a magyar nemzet legyilkolására.
K és P a »népjog megsértésével« szavak közt: s Európai egyensuly. A F törli.
És végre, hogy ennyi bűneinek gyümölcsét biztosítsa, Ferenc József, ki magát* magyar királynak meri nevezni. f. é. márc. 4-kei s 6-kai* manifesztumaiban nyiltan kimondja, hogy a magyar nemzetet kitörli az élő nemzetek sorából; területét öt részre feldarabolja, Erdélyt, Horvátországot, Szlavóniát, Fiumét s a magyar tengerpartot Magyarországtól elválasztja*; Magyarország belső területéből a rác rablók számára külön vajdaságot kiszakit, s általában az egész országot önállásától, törvényes függetlenségétől s országos lételétől megfosztva, az osztrák birodalomba beolvasztja.*
K és P a »magát« szó után: Austria császárának (P sajtóhibája: »austriai császárjának«) és...
„s 6-kai“ a F betoldása.
K eredetileg: elszakítja, de már maga javítja.
L. erre előbb, a 666. l. 2. jegyzetét.
Ime elszámláltuk egyszerű históriai igazsággal a Habsburg-Lothringeni ház példátlan bűneinek hosszú sorát, s az örökkévaló Isten ítéletére s a világ* közvéleményére hivatkozva mondjuk ki, hogy a hitszegő házzal a kibékülés lehetsége megszünt, s tartozunk Isten törvényének, tartozunk hazánknak, tartozunk a jognak, tartozunk a morálnak, becsületnek, Európának s a civilizáció érdekeinek, hogy e hitszegő dinasztiát a magyar királyok trónjáról száműzve, adjuk át Isten ítéletének s a közvélemény, morál és becsület utálatának.*
A F a »világ« szó elé ceruzával betoldja a »mívelt« szót, de itt nem fogadták el, holott máshol a végleges szöveg is »mívelt világ«-ot emleget.
A K-ban az »utálatának« szó a Kossuth eredeti kézírásában áthúzva. Fölébe írva az egyik munkatársi kézzel e szótag: »kár«. Nyilván pillanatnyilag töprengtek azon, hogy nem elég volna-e az erős »útálat« helyett csak a »kárhoztatás« szót használni. De meg ki sem írták az utóbbit, amikor már döntöttek: áthúzták a »kár« szótagot is, és ugyanaz a kéz az áthúzott »utálatának« szó alá megint csak odaírta: »utálatának«. Ez mutatja szinte kézzelfoghatóan a szöveg fölött folytatott lelkiismeretes töprengést – a szerzőjéét is, meg a szövegező ötös bizottságét is.
Tesszük pedig azt halálra sértett nemzetünk törhetlen ereje érzetében.* Ime három hónap óta szállotta meg hazánk fővárosát a hitszegő ellenség, és nemzetünket készületlenül lepte meg, de a magyar nép az élethalálharc közepette nőtt erejében s diadalmas harcok közt szerezte magának a meggyőződést, hogy hazáját meg fogja menteni.
Itt kell feljegyeznünk a FNy sorsára egyik legjellemzőbb tényként, hogy angol fordításban közzététetett abban a hivatalos angol külügyminiszteri kiadványban, amely a »Correspondence Relative to the Affairs of Hungary 1848–1849. Presented to both Houses of Parliament by Command of Her Majesty. August 15. 1850. London« címet viseli s amelyet általában csak Bluebook néven emlegettek. (L. Haraszti Éva: Az angol külpolitika a magyar szabadságharc ellen, Bp. 1951. 91 skk. 11.) Ennek a – Haraszti szerint nyilvánosságra csak 1851-ben került – nevezetes kiadványnak 256–265. lapjain olvasható Pulszky Ferencnek, mint a magyar kormány londoni megbizottjának (de a neve nincs kiírva, helyén csak három csillag van, éppúgy, mint korábban kettő a Szalay László neve helyén) 1849 július 19-i kelettel Palmerstonhoz intézett francianyelvű levele és annak angol fordítása, amelyben bemutatja a FNy-ot és egyszersmind előnyös kereskedelmi szerződést ajánl fel a független Magyarország részéről Angliának. Maga a FNy csak angol szövegben van mellékelve s ebben a fordításban az a legnevezetesebb hogy a »Tesszük pedig ezt« és a megelőző »Ime elszámláltuk« kezdetű bekezdések a fordításból egészen ki vannak hagyva (vajjon már a Pulszky egyéni diplomatizáló megfontolásából – vagy talán csak az angol külügyi hivatal önkényes »enyhítő« szándékából?) – a megelőző »És végre, hogy ennyi bűneinek« kezdetű bekezdés pedig le van ugyan fordítva, de teljesen megfoghatatlanul nem itt, a maga helyén, hanem a »Soha gyalázatosabb játék nemzettel nem üzetett« és »Általában titkon utasítva lettek« kezdetű bekezdések közé van betoldva, jóval fentebb, ahol semmi helye és értelme a contextusban nincsen. Ezt az utóbbit talán egészen a Bluebook sajtó alá rendezője felületességének a számlájára lehet írni. Azért viszont meg csak a magyar részt, Pulszkyt és talán méginkább itthoni megbízóit terheli a felelősség, hogy erre a lehető legfontosabb hivatalos célra olyan fordítást adtak, amely nagyobb részében kimutathatólag nem a végleges szövegen, hanem a próbaíven alapult. Bár egyes jelekből feltehető, hogy a fordítónak a végleges szöveg, vagy annak részei is jártak a kezében, mégis bennhagyott a fordításában a P-ből oly passzusokat, amelyek a végleges szövegből kihagyattak s viszont kihagyott olyanokat, amelyeket a P még nem tartalmazott, csak a végleges szövegbe toldtak bele. Így maradt ki pl. az Erdélyre vonatkozó nagy betoldás, úgyszintén az, amely »A vert sereg....« kezdetű bekezdésben olvasható. (Ennek kihagyása következtében természetesen itt nem merülhetett fel a Közlöny sajtóhibája miatt zavar.) Egyébként azonban nem lehet eléggé sajnálni, hogy a FNy-nak ez az (akkori mértékkel mérve) »legelőkelőbb« helyen megjelent fordítása nemcsak későn, hanem csonkán is és különben sem authentikus szövegben került oda, ahová szánva volt Pedig maga a fordítás igen átgondolt munka: az eredeti szöveg pátoszát és itt-ott dagályát mindenütt finoman teszi át prózaibb és tárgyiasabb angolságba, a nélkül, hogy a mondanivalók súlyát csökkentené. Ha a fordító egészen pontos szöveg alapján dolgozhatott volna, talán a legkitűnőbb idegennyelvű fordítását adhatta volna a FNy-nak. Lehet, hogy az egész baj onnan származott, hogy a különben is körülményes és kockázatos úton egy olyan próbaívet tudtak neki kijuttatni, amelybe a végleges szöveg javításainak csak egy része volt sebbel-lobbal bevezetve – bár szinte érthetetlen, hogy ne lett volna ugyanazon az úton kijuttatható egy végleges szövegű hiteles példány is!
Három hónap óta a zsarnok ellenség, minden erejével, egy talpalatnyi földet sem nyert, sőt vesztett tért tér után, ütközetet ütközet után.
Három hónap előtt a Tiszáig valánk visszaszorítva s most már igazságos fegyvereink egész Erdélyt visszaszerezték, Kolozsvárt, Nagyszebent, Brassót visszafoglalták, s az osztrák ház seregeit egyrészt Bukovinába üzték, másrészt úgy őket, mint a segítségökre jött orosz seregeket tökéletesen megverve, Erdélyből utolsó emberig kiűzve, Oláhországba menekülni kényszerítették.
Felső Magyarország nagy részben* meg van az ellenségtől tisztítva.
K és P-ből a »nagy részben« szavak még hiányzanak.
A rác lázadás megtörve,* erősségeik: Szent-Tamás és a római sáncok ostrommal bevéve*, s a Tisza és Duna közti vidék egész Bács vármegyével le egészen Titelig a nemzetnek visszaszerezve.
K és P: legyőzve.
Idáig tart a Kossuth saját kezeírása a K-ban (leszámítva az ő szövegébe a két munkatárs tollával bevezetett javításokat). A többi mind a Szacsvay kézírása, nyilván sietős dictando alapján meglehetősen elhánytan és hibásan.
Maga a hitszegő osztrák ház fővezére pedig minden egyesült erejével öt egymásutáni ütközetben megverve s a Dunáig s részint Dunántúlra visszakergetve.*
K ez után: »úgy hogy ha a főváros még a 'nemzet seregeinek még (ez kétszeresen törölve) birtokában nincs, csak azért nincs, mert azt a'mennyire lehet az ostrom szenvedéseitől megkímélleni, emberi kötelességünknek ismertük«. De az egész már itt törölve.
És azért mindezeknek alapján, az örökkévaló Isten igazságára s a művelt világ ítéletére hivatkozva, és nemzetünk természetes jogaira úgy, valamint nehéz szenvedések alatt tettleg bebizonyított erejére támaszkodva, azon kötelességnél fogva, mely minden nemzetet az önfenntartásra ösztönöz, ezennel az általunk törvényesen képviselt nemzet nevében kijelentjük és határozzuk, amint következik:*
Ezek az alább következő határozati pontok a K-hoz külön íven vannak csatolva, a Szacsvay sietős kézírásában, és lényegükben azonosak az április 14-i nagytemplomi ülésben elfogadott öt pont közül az első néggyel. (Az ötödik a FNy-ot szövegező bizottság kiküldésére vonatkozik.) Az alábbiakban jelezzük e négy határozati pont ide felvett szövegének jelentősebb eltéréseit az április 14-i szövegtől. (Ez utóbbinak megvan a jegyzőkönyv számára letisztázott kéziratos szövege az Orsz. Levéltárban – ezt teljes hasonmásban közli Ballai K., de azzal a téves megállapítással, hogy ez a Kossuth Lajos »saját kezével írt« példány, holott pedig az egész a Szacsvay kézírása, aki, mint a Kossuth indítványát írta le s természetesen aláírta a Kossuth nevét! Továbbá közli a Közlöny április 17-i száma, valamint a debreceni városi nyomdában készült brosuraalakú nyomtatvány »Képviselő Ház Ülése ápril 4-én [!] 1849... a Magyar Nemzet Függetlensége első napja emlékeül« címmel, amely utóbbi a 14-i ülés egész lefolyását, Kossuth nagy beszédét, a határozati pontok szövegét s az azok fölött lefolyt rövid vitát tartalmazza; a városi közgyűlés nyomatta ki szétosztásra 3000 példányban. – A fentebb említett kéziratos hasonmás eredetije az O. L. Archivum Regnicolare Lad. XX. 22. fasc. 1. N° 158 1/2 b alatt található, a 14-i ülés vázlatos jegyzőkönyvi szövege mellett. Van még egy másik, Szacsvaytól és Almásytól hitelesített kéziratos példánya is az O. L. 1848/49-es felsőházi iratai közt.)
1-ör. Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és hozzá tartozó minden* részekkel és tartományokkal egyetemben szabad, önálló és független európai státusnak nyilváníttatik, s ezen egész státus területi egysége feloszthatatlannak s épsége sérthetetlennek kijelentetik.
Ápr. 14-én a »minden« szó után még: országokkal!
2-or: A Habsburg-Lothringeni ház, a magyar nemzet elleni árulása, hitszegése és fegyverfogása által, nem különben azon merény által, miszerint az ország területi épségének eldarabolását, Erdélynek, Horvátországnak, Szlavóniának, Fiuménak és kerületének* magyarországtóli elszakítását s az ország önálló státuséletének eltörlését, fegyveres erőszakkal megkísérteni, evégett idegen hatalom fegyveres erejét is a nemzet legyilkolására használni nem iszonyodott, saját kezeivel szaggatván szét úgy a pragmatica sanctiót, mint általában azon kapcsolatot, mely kétoldalú kötések alapján közötte s Magyarország között fennállott, – ezen hitszegő Habsburgi s utóbb* Habsburg-Lothringeni ház Magyarország, a vele egyesült Erdély és hozzá tartozó minden* részek és tartományok feletti uralkodásból ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik, a magyar koronához tartozó minden címek* használatától megfosztatik* s az ország területéről s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik.
Ápr. 14-én csak: »Erdélynek és Horvátországnak Magyarországtóli elszakítását....«
Ápr. 14-én a »Habsburgi s utóbb« szavak még hiányzanak.
Ápr. 14-én még itt is: országok!
Pap Dénes i. m. (101. l.) sajtóhibája: »szinnek«.
Ápr. 14-én: »a magyar koronához .... megfosztatik« szavak közti mondat még hiányzik!
Aminthogy ezennel trónvesztettnek, kirekesztettnek és számüzöttnek a nemzet nevében nyilváníttatik.
3-or. Midőn a magyar nemzet elidegenithetlen természetes jogainál fogva az európai státuscsaládba önálló és független szabad státusként belép, egyszersmind kinyilatkoztatja:* hogy azon népekkel, melyek vele ezelőtt egy fejedelem alatt állottak, békét s jó szomszédságokat alapítani s folytatni, és minden más nemzetekkel barátságos kötésekkel szövetkezni elhatározott akarata.
Ápr. 14-én a szöveg a kettősponttól még így hangzik: hogy minden más státusok irányában – ha saját jogai nem sértetnek – békét és barátságot tartani, s különösen azon népekkel, melyek ezelőtt velünk egy fejedelem alatt állottak, valamint a szomszéd török birodalmi és olasz tartományokkal jó szomszédságot alapítani s folytatni, és a kölcsönös érdekek alapján barátságos kötésekkel szövetkezni elhatározott akarata. Ezt a szöveget részben már K és P, de végleg csak F és a zárt tanácskozás alakítja át a fentivé.
4.-er. Az ország jövendő kormányrendszerét* minden részleteiben a nemzetgyűlés fogja megállapítatni, addig pedig, míg ez a fentebbi alapelvek nyomán megállapíttatnék, az országot egész egyetemes kiterjedésében a nemzetgyülés minden tagjainak egyajkú felkiáltásával s közmegegyezésével kinevezett kormányzó elnök Kossuth Lajos* fogja a maga mellé veendő miniszterekkel úgy saját magának, mint az általa nevezendő minisztereknek személyes felelősségük és számadási kötelezettségük mellett kormányozni.
A Közlöny ápr. 17-i száma a Városi Nyomda »Képviselő Ház...« c. kiadványa az ápr. 14-i szövegben »kormányzati rendszerét« mond, de a jegyzőkönyvi kézirat már ápr. 14-én is: kormányrendszerét.
Április 14-én a »kiterjedésében« szótól kezdve még csak ennyi: egy kormányzó elnök fogja.... A K-ban Szacsvay a »nemzetgyűlés minden tagjainak« h. még ezt írja: a nemzeti képviselők.... s a P-ben is így.
És e határozatainkat adjuk tudtára a művelt világ minden népeinek, azon erős meggyőződéssel, hogy a magyar nemzetet, mint a független önálló nemzetek sorában egyik testvéröket*, azon barátsággal és elismeréssel fogadandják, mely barátságot és elismerést a magyar nemzet nekiek ezennel általunk felajánl.
K és P »egyik« helyett: legifjabb, de nem méltatlan.
És adjuk tudtára Magyarország s a vele egyesült Erdély, és hozzá tartozó minden részek és tartományok lakosainak azon kijelentéssel, hogy az említett egy és oszthatlan magyar álladalom minden hatóságai, községei, városai, kerületei, megyéi* és polgárai, szóval minden egyesek s testületek, a trónvesztett Habsburgi s utóbb Habsburg-Lothringeni ház iránti hűség s engedelmesség kötelességei alól teljesen és tökéletesen feloldva vannak, sőt attól a nemzet nevében eltiltatnak, s mindaz, ki a nevezett házból netalán a királyi hatalom bitorlójául fellépni merészkedő egyént tanáccsal, szóval vagy tettel gyámolítaná, honárulási bűnt* követ el.*
A K-ban Szacsvay tollhibája: megyei. A P-ben is így! (Ismét egy bizonyság arra, hogy a K volt a P nyomdai példánya!)
K és P: vétket.
K és P még folytatva: s az isteni igazság s nemzeti szabadság törvényeihez képest a legszigorúbb büntetéssel fog kérlelhetetlenül büntettetni.
Mely határozatainknak életbeléptetését s közhírré tételét a magyar álladalom kormányának meghagyván, azt* minden e végre szükséges törvényes* hatósággal ezennel felruházzuk, s a rendeletei és intézkedései iránti törvényes engedelmességre a nemzet nevében minden honpolgárt kötelezünk.
K és P-ben e három szó helyett: kormányzó elnökének meghagyván, őt..... – A Közlöny sajtóhibája: »meghagyatván«, amelyet több lenyomat és közlés átvett.
A »törvényes« szó K és P-ben még hiányzik.
Kelt Debrecenben 1849-ki ápril 19-dik* napján tartatott nemzetgyülésünkből.*
A P-ben a dátum: 15, a K-ban pedig olvashatatlanul ki van a dátum száma törölve!
K és P: országgyűlésünkből.
A magyar nemzet törvényesen egybegyűlt* főrendei s képviselői.
K-ban Szacsvay sietős elírása (valószínűleg diktálásutáni elhallásból): egyesült, amelyet a P is átvett, újabb bizonyságául annak, hogy maga a K volt a P számára a nyomdai példány is.
B. Perényi Zsigmond,
a felsőház másodelnöke.
Almásy Pál,
a képviselőház elnöke.
Szacsvay Imre, jegyző.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT