a) Jászberényből a honvédseregek tápióbicskei győzelméről:

Teljes szövegű keresés

a) Jászberényből a honvédseregek tápióbicskei győzelméről:
Tegnap Nagykáta és Tápióbicske táján ismét csatánk volt, mint leszen már most alkalmasint mindennap az eldöntő ütközetig.
Győztünk. Az ellenség meg van verve becsületesen. A Tápió rakva ellenséges holtakkal. Az ellenség egész serege a vasútvonaltól, honnan ellenünk nyomult, elvágatva Kóka és Tóalmás felé szaladt. Az út rakva van halottakkal. A csata részleteit s az eredmény kiterjedését még nem lehet tökéletesen megítélni. Annyi bizonyosnak látszik, hogy az űzőbe vett ellenség a Tápió mocsaraiba szorítva igen sokat vesztett. Többszáz fogoly s nehány ágyú birtokunkba jutott.
A hazaáruló Gróf Török gyűrűje egy huszár által Klapka tábornoknak meghozatván, úgy látszik érdemlett bűntetését vevé, bár tekintve honárulását s Egerben elkövetett több mint szemtelen személyes rablásait, nem érdemlé, hogy a csatatéren haljon meg.*
Török Sándor gróf ezredes volt a parancsnoka azoknak a császári csapatoknak, melyek márc. 2-án a felkelt nép ellenállását leküzdve Egert elfoglalták. Török a város élére új vezetőséget nevezett ki és 50 000 forint, 100 hordó bor, 1000 pár bakancshoz szükséges bőr, 100 mázsa só sarcot vetett ki a városra. A behódolókból álló vezetőség 33 000 forintot és 50 hordó bort behajtott a lakosokon. Az ellenséges csapatok márc. 3-án már elhagyták a várost, de a közelben táborozva megpróbálták a hadisarc többi részét is behajtani. (V. ö. Kömley Antal rendőrbiztos Madarász Lászlóhoz intézett jelentésével, O. Lt. 1849-es Rendőri és Postaosztály, 494/1. sz.)
Sebő alezredes a császár-huszároktól, ki hüvelykúján erős sebet is kapott, Gróf Riedeselt, az ellenséges sereg egyik kérkedő óriási termetű főtisztjét személyesen vágta le, s gyönyörű becses lovát magával hozta. Kezdetben Klapka tábornok úr serege sokkal erősebb ellenségre találván, mint gondolni lehetett, a túlnyomó erő előtt egy mocsár közötti szűk defilé kellemetlen állásán hátrálni kényszeríttetett, de Nagykátánál magát újra összeszedvén előre nyomult s Damianics győzhetetleneitől is támogattatva az ellenség csak hamar tökéletesen vissza és megveretett. A jobbszárny (Görgei hadteste) Aulich tábornok vezérlete alatt már tegnap délután Aszódot és Bagot elfoglalta s e perczben alkalmasint Gödöllőnél vagy csatázik, vagy azt elfoglalta. Damjanich serege tegnap éjjel Pándon, a hadközép Bicskén állomásozott s győztes seregeink ma reggel Süly, Szecső és Tóalmás felé nyomulnak.*
A tápióbicskei ütközet részletes katonai leírását l. Klapka Gy. művében: Der Nationalkrieg in Ungarn und Siebenbürgen in den Jahren 1848. und 1849. Leipzig, 1851. I. Bd. 311. s köv. l.
Ennyit előlegesen kedves hír gyanánt. Ma este vagy holnap reggel többet, s újabbakat – de nem Jászberényből.*
Kossuth jelentését az április 7-i képviselőház ülésén felolvasták.
Ered. tisztázat. O. Lt. OHB 1849: 5339.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem