b) Vay Miklósnak, az erdélyi működésével kapcsolatban elrendelt vizsgálatáról:

Teljes szövegű keresés

b) Vay Miklósnak, az erdélyi működésével kapcsolatban elrendelt vizsgálatáról:
Beőthy Ödön biharmegyei főispán, mint Önnek a Királyhágón túli részekben országos biztosi utóda a honvédelmi bizottmány által felszólítva levén az iránt, hogy az Erdély, főleg pedig Kolozsvár elveszése iránt vizsgálatot tevén, eljárása eredményéről a honvédelmi bizottmányt értesítse – miután a nevezett főispán úr nyilatkozatából az jött ki, hogy ő ez érdemben semmi vizsgálatot nem tőn,* – kötelességének tartja a honvédelmi bizottmány akép intézkedni, hogy
V. ö. a 410/b. sz. alatt közölt aktával, 691. l.
minden irományok, mellyek a kérdéses események, s az azokkal öszvefüggésben levő körülmények felvilágosítására szolgálhatnak, haladéktalanul terjesztessenek fel Ön által avégett, hogy azok a honvédelmi bizottmány által megvizsgáltassanak, – melynek megtörténtével nem késend a bizottmány, az ön felterjesztette irományokból nyert meggyőződését köztudomásra adni.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 4081.
Mellette Bihar megye március 27-én kelt – ide nem tartozó felterjesztése az erdélyi széleken levő nemzetőreinek szabadcsapatok általi felváltása iránt.*
Az előzményekre l. az OHB márc. 22-i és 24-i, Bihar megyéhez és Beőthy Ödönhöz intézett rendeletét, 413/b. és 421/f. sz. alatt, 699. és 714. l.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem