b) A seregfőparancsnokságnak, az elmaradó betegek lelki gondozásának, haláluk esetén eltemettetésüknek és anyakönyvezésüknek megs…

Teljes szövegű keresés

b) A seregfőparancsnokságnak, az elmaradó betegek lelki gondozásának, haláluk esetén eltemettetésüknek és anyakönyvezésüknek megszervezéséről:
A helybeli plébános által az jelentetvén föl, hogy a hadi sereg kivonulása után hátramaradó betegek lelki vigasztalásban, tábori lelkészek hiánya miatt nem részesülnek, s ha halálozásuk történik, eltemettetnek annélkül, hogy azon végtisztelet nekiek megadatnék, melly minden keresztény embert, de különösen minden hazájáért harcoló katonát méltán megillet: kötelességemnek tartom a hadsereg főparancsnokságát ezennel olly intézkedésre fölkérni, miszerint minden a hadseregben, lévő katonai parancsnokságoknak meghagyassék, hogy betegeiknek lelki vigasztalásukról s az elholtaknak ünnepélyes eltemettetésökről minden előforduló alkalommal gondoskodjanak, – tábori lelkész nemlétében az illető helybeli plébánost keresvén meg ezvégett; s hogy minden holtnak neve a lelkész által rendesen az anyakönyvbe följegyeztessék, mi nemcsak a megholtra nézve a rend, hanem kivált a megholt véreit és rokonait tekintve igen fontos kívánatosság minden örökösödési s más hasonló ügyekben; elmulasztása pedig olly zavart okozhat, hogy az illy holtak halotti bizonyítványának megszerzésében több évekig tartó correspondentiákat vonhat maga után.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 4179.
Mellette Fekete Mátyás tiszafüredi plébános március 18-án kelt fenti tartalmú levele.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem