f) Arad megyének, a világosi román bíró megkegyelmeztetéséről:

Teljes szövegű keresés

f) Arad megyének, a világosi román bíró megkegyelmeztetéséről:
E megye közönségének f. é. jan 3-n tartott bizottmányi üléséből 271. sz. alatt kelt azon felterjesztésére – miszerint Világos városának, az oláh lázadás alkalmával törvénykivülinek nyilvánított bírája Petkovics Pável megkegyelmezést kért – pártolja, válaszoltatik:
Minthogy említett Világos városnak törvénykívülinek nyilvánított bírája Petkovics Pável mind ezen megye, mind az illető szolgabíró jelentése szerint csupán eltávozása miatt ítéltetett el, s az említett egyén más bűnnel – mely iránt a törvényes eljárás fenhagyandó lenne – terhelve nincsen, ugyan őt a törvénykívüli helyeztetés súlya alól az orsz. honvédelmi bizottmány az igazságügyministeriumnak is ezen tárgyra vonatkozó véleménye szerint fölmenti azon reményében, hogy említett egyén ezutánra legkisebb hűtlenségi vád súlyávali terheltetésére okot nem fog szolgáltatni.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 3852.
Mellette Aradmegye fentemlített 3673. sz. alatt iktatott felterjesztése és Nagy Károly igazságügyi osztályfőnök március 24-én adott, fenti tartalmú véleménye.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem