d) Boczkó Dániel aradi kormánybiztosnak, a Schwarzenberg-dzsidásezred raktárának elárverezéséről:

Teljes szövegű keresés

d) Boczkó Dániel aradi kormánybiztosnak, a Schwarzenberg-dzsidásezred raktárának elárverezéséről:
Boczkó márc. 19-én kelt jelentésében tudatta a Bizottmánynyal, hogy az említett dzsidásezred raktárában a lengyel dzsidások felszerelése után is jelentős mennyiségű anyag van még, főleg vászon- és ruhanemű; ez a bombázás és a raktárhelyiség nedves volta miatt a tönkremenés veszélyének van kitéve, azt javasolta tehát, hogy hatósági úton bocsássák árverezésre, számítani lehet rá, hogy a polgárok, de főleg a katonák szívesen megvennék. Kossuth válasza:
Jelen hó 19-én 218. szám alatt kelt levelére visszaíratik, hogy a herczeg Schwarzenberg nevét viselő dsidás ezred egyik osztályábóli, mostan Aradon levő raktárnak árverés alá leendő bocsátása végett tett indítványában azért nem osztozom, minthogy, a kormánynak szándéka van a Damjanics tábornok úr seregénél levő lengyel dsidások számát annyira növelni, hogy azokból egy ezred alakíttathassék, s ennek felszerelésénél a kérdéses raktárban találtató czikkeknek jó hasznát lehet venni.
Mire nézve kérem kormánybiztos urat, hogy azon dsidás osztálybeli raktárat addig is, míg az haszonra fordíttathatik, nagyobb biztosítás tekintetéből, haladéktalanul Damjanics tábornok úr hadseregéhez, Visoczky ezredesnek kezéhez átszállítani szíveskedjék.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel.
O. Lt. OHB 1849: 3729.
Mellette 1. Boczkó fent ismertetett jelentése, 2. utasítás fogalmazványa Vysoczki ezredesnek az anyag átvételére, 3. válasz fogalmazványa ápr. 8-ától a hadigazdaságügyi osztálynak a fenti tárgyban tett kérdésére.
Boczkó Dániel márc. 30-án azt válaszolta, hogy javaslata csak a tiszti magánjavak elárverezésére vonatkozott. A hadügyminisztérium ápr. 12-én kelt rendeletével ilyen formában jóváhagyta Boczkó javaslatát. (Hadügym. 1849: 9591. sz.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem