b) A nagyváradi katonai parancsnokságnak, a püspöki palota katonai célokra történő igénybe vétele ellen:

Teljes szövegű keresés

b) A nagyváradi katonai parancsnokságnak, a püspöki palota katonai célokra történő igénybe vétele ellen:
Nagyváradi püspök b. Bémer László azt adá elő a honvédelmi bizottmánynak, miszerént f. év, és hó 21-ről arról tudósíttatott, hogy Komlósy nevű nagyváradi tüzértiszt hivatalos kiküldetésnél fogva, nevezett püspök úr lakában megjelenvén, az ottani öszves szobákat oly kijelentés mellett vette számba, hogy néhány napok eltelte után az egész püspöki lak katonai oskolává lesz átalakitandó, más szállás fogván püspök úr számára kijeleltetni.
Ezen botrányos eljárás a honvédelmi bizottmány által általában roszszaltatván, jelen rendelet vételével a katonai parancsnokság oda utasíttatik, miként a már nevezett tisztet az e tárgybani további lépések tételétől a legszigorúbban tiltsa el, számon kérvén tőlle, hogy minő megbízás jogosította fel ezen tette elkövetésére, s oda utasítván a rendelkezőt, hogy jövőre ily nemű eljárásokat ne tegyen, – mindenesetre pedig a dolog miben léttéről, a honvédelmi bizottmány haladéktalanul tudósíttassék.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 3750.
Mellette Sárkány Imre püspöki titkár Váradolasziban március 21-én kelt levele Bémerhez Komlóssy eljárásáról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem