b) A hadügyminisztériumnak, a krasznamegyei horvát foglyok ügyében:

Teljes szövegű keresés

b) A hadügyminisztériumnak, a krasznamegyei horvát foglyok ügyében:
A hadügyminisztérium márc. 10-én áttette a Bizottmányhoz Kraszna megye feliratát, amelyben az a horvát hadifoglyok odavitele által történt »szerfeletti terhelésüket« panaszolta és orvoslást kért. A minisztérium a maga részéről azt javasolta, hogy a foglyok tegyenek esküt arra, hogy nem harcolnak Magyarország ellen és azután bocsássák őket haza. A Bizottmány nem értett egyet a javaslattal és az alábbi választ adta:
Folyó hó 10-én 1280/B szám alatt a Kraszna megyében elszállásolt horvát foglyoknak máshova leendő szállásolása tárgyában tett felterjesztésére s illetőleg javaslatára a ministerségnek válaszoltatik: miszerint az orsz. honv. bizottmány nem látja jónak s czélszerűnek a horvát foglyok szabadonbocsáttatását, mert ezek eskületétel után is ellenünk fegyvert fogni kényszeríttethetnek. Minek folytán, a honv. bizottmány akként rendelkezett, hogy Kraszna megye tartson meg 200 foglyot, a többiek Közép-Szolnok megyében – Sibón, Hadadon, s több magyar helységekben, osztassanak szét, figyelmeztetvén a megyéket, úgy Kraszna, mint Közép Szolnok megyéket, hogy a most bekövetkező tavaszi munkák alkalmával igyekezzen a foglyokat magánosok közt felosztani dologra, melly intézkedés annál valóbbszínű sikert igér, mivel jelenben az úrbéri tartozások megszüntével a munka igen keresett czikk. Természetes, hogy ennek illő ellátás és díjjazás föltétele alatt kell történni.*
A kérdés előzményeire l. a 65/d., 136/c. és 327. sz. aktákat, 126., 262. és 583. l.
Melly értelembeni rendelést tenni s Kraszna, Közép Szolnok megyéket értesíteni szíveskedjék.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 3169.
Mellette a hadügyminisztérium fentismertetett átirata, mellékelve hozzá Kraszna megyének Szilágysomlyón március 1-én kelt s a hadügyminiszterhez intézett kérelme.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem