a) Válasz és utasítás Vécsey tábornoknak:

Teljes szövegű keresés

a) Válasz és utasítás Vécsey tábornoknak:
Vécsey Kunszentmártonról, febr. 10-én írt jelentésében ismertette Kossuthtal seregének mozdulatait és azokat az okokat, amelyek miatt a seregét felrendelő parancsot nem tudta megfelelő gyorsasággal végrehajtani. Ilyen ok volt elsősorban az, hogy az egyes kormánybiztosok minduntalan a kiürítendő vidék védelmének szempontjait helyezték előtérbe s például Hunkár kormánybiztos is visszatartott egy zászlóaljat Szegeden, amelynek már régen csatlakozni kellett volna a fősereghez. Kossuth az alábbiakat válaszolta Vécseynek:
Azon levelére, mellyet Przyiemski őrnagy által hozzám intézett,* s a mellyben a keze alatt álló sereg minél gyorsabb felszállításának akadályait fölhozza, sajnos érzettel kell válaszolnom, hogy ezen mulasztásának igen kellemetlenek lehettek volna következményei.
Vécseynek ez a jelentése külön, 1937. sz. alatt van iktatva, míg Kossuth válaszának fogalmazványa mellett nincs semmiféle Vécsey-jelentés. A tartalmi és időbeli egyezés alapján azonban világos, hogy ezzel a jelentéssel kapcsolatosak az intézkedések. Egy másik, ugyancsak febr. 10-i jelentésében Vécsey seregének útirendjét írja meg, s közli, hogy 12-én Törökszentmiklóson lesz. (OHB 1849: 1929.)
Midőn a honvédelmi bizottmány tábornok úr seregét fölrendelé, tevé azt azon nézetből, hogy az ellenségnek legfőbb erejét sikerüljön concentrált erővel mielőbb megsemmsíteni, mert meg volt győződve, hogy ez által győzetik le legsikeresebben a rácz lázadás is. Tábornok úr tehát gondolhatá, hogy nem a végett rendeltetett fel a bácsi sereg, hogy Szentes táján a Tiszát őrizze, mert ha a kormány egyes vidék védelmezését még e körülmények között is előlegesnek tartá vala, nem húzta volna ki az alsó vidékekről a haderőt, mert a haza egyik vagy másik vidékének megóvása a kormány előtt nem birhat egymás felett kitünő fontossággal. Kivánta tehát, mint mondám, a seregnek mielőbbi fölszállítását, csupán a közhaza megmentésének szempontjából.
Tábornok úr igen jól tudja, hogy a hadi működések sikere órákra kiszámított egybevágástól függ. Napoleon elvesztette Waterloonál a világot, mert egy serege nem volt ott, ahol reá számított. Így számítánk mi arra, hogy Tábornok úr 8-kán Török Sz. Miklóson lesz, s mert csak 4 nappal később ért oda,* csak az isteni gondviselés különös kegyelme mentette meg hazánkat, hogy véghetlen szerencsétlenség nem érte.
Vécsey serege ebben az esetben betartotta az útirendet, mert Vécsey febr. 12-éről értesítette Kossuthot, hogy megérkezett rendeltetési helyére, Törökszentmiklósra. (OHB 1849: 1980. sz.)
Guerilla háborúval, mellyben minden vezér külön önállólag elszakadva működik, nem mentjük meg soha a hazát. Csak összevágó haditerv, s concentrált erő mentheti meg. Tábornok úr tehát csak úgy tehetend leghasznosabb szolgálatot a hazának, ha a hadügyministeriumnak hozzá intézett rendeleteit olly pontosan teljesíti, hogy azok végrehajtásában magát senki más által meggátoltatni nem engedi, s a fölrendelt hadseregét rögtön rendeltetése helyére fölszállítja.
A mi a magokat kitüntetett vitézek diszjelek általi megjutalmazását illeti, ez iránt a hadügyministerrel egyetértőleg egy pár nap alatt intézkedendem.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel.
O. Lt. OHB 1849: 1881.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem