c) Bónis Sámuel szabolcsi kormánybiztosnak, a szabolcsi lovas szabadcsapat lovairól:

Teljes szövegű keresés

c) Bónis Sámuel szabolcsi kormánybiztosnak, a szabolcsi lovas szabadcsapat lovairól:
Bónis febr. 5-i jelentésében közölte, hogy kár lenne a kitűnőnek igérkező szabolcsi lovascsapatot feloszlatni,* ehelyett azt javasolta, hogy a már meglevő lovakat vegye át a megye a sajátmaga által szervezett lovascsapat számára, a két lovascsapatot pedig olvasszák egybe. Jelentette még, hogy Nagykállóban 135 beteget befogadó kórházat állított s egy másikat is fel fog állítani. Kossuth válasza:
Az előzményekre l. Kossuth jan. 29-i rendeletét, 141/b. sz. alatt, 271. l.
A lovakat, mik a szabolcsi száguldó csapat részére vásároltattak, 50 pft-jával Szabolcs megyének átengedni oly veszteség volna, minővel károsítani az országnak különben is rendkívülileg terhelt pénztárát nem lehet. Ennél fogva kormánybiztos úr, mint már ez meg is rendeltetett, a kérdéses lovakat Thorniczky alezredes úrnak szíveskedendik előmutatni, miszerint a saját csapatának szolgálatához alkalmasakat kiválaszthassa. A többi ló pedig, mely a dsidások alá adhatónak nem ítéltetnék, a már fölfogadott legénység alatt tartassék meg.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 1535.
Mellette Bónis Nyiregyházán febr. 5-én kelt jelentése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem