a) Válasz Bihar megye két feliratára:

Teljes szövegű keresés

a) Válasz Bihar megye két feliratára:
Bihar, megye közönsége febr. 6-i feliratában azt kérte a Bizottmánytól, hogy mivel a nemzetőrök azok, akik többnyire fogatokkal rendelkeznek, arra az időre, amíg ilyen sok fuvarozásra van szükség, mentsék fel a megye nemzetőrségét a táborbaszállás kötelezettsége alól. Ugyane napon egy másik feliratban azt kérték, hogy a megyebeli és megyével szomszédos ellenséges mozgolódások ellen és az Erdélybe vezető út biztosítására küldjön a Bizottmány a megyébe katonai erőt. (Ez a második, 279. sz. felirat az OHB iratai között 1717. sz. alatt van iktatva.) Kossuth válasza:
Ezen megyének f. é. február 6-ról 258. és 279. számok alatt kelt kétrendbeli felterjesztéseire mindenek előtt megjegyeztetik, hogy Draveczky főhadnagynak szóbeli előadása a csucsai passust illetőleg a dolgok állását másképen mutatja, mint a megye által feljelentetik s hogy jelesen a csucsai passus őrizetére rendelt bihari nemzetőrség, felváltást nem várva, hagyta volna oda állomását, minél fogva az most egészen fedezetlen. Ha ez így áll, úgy a megyét ezennel komolyan utasítanom kell, mikép olly intézkedéseket tegyen, hogy a nemzetőreire bizott passusok vagy bármelly állomás, ily minden fegyelem és rend ellenére s az ellenséges megtámadásoknak szabad tért engedve, jövendőben felváltás nélkül el ne hagyattassék.
A mi a megyének azon panaszát illeti, hogy a rendkívüli fuvarozás, s az őrsereg egy zászlóaljának az újvárosi táborba leendő vitele végett, gr. Haller Sándor általi mobilizatioja öszve nem egyeztethető; erre nézve tudósíttatik a megye, hogy a nemzetőri zászlóaljnak Újvárosba menetele alul felmentetik ugyan, de nem mentethetik fel az alul, hogy ezen zászlóalj a megyéből Erdélybe vezető csucsai passus őrzésére, melytűl a megyének és székvárosának vagyoni és személyes bátorsága is feltételeztetik, mobilizáltassék. Ehhez képest lévén gróf Haller Sándor őrnagy is a megye által értesítendő.
A fuvarozást illetőleg, hogy e részben könyítés eszközöltessék, mind az állományi fegyvergyár, mind pedig a hadi szertár igazgatósága mai naprul utasíttatott, miszerint a nagyobbszerű szállításokat kereskedői speditio útján eszközöljék. Ez által a fuvarozás tetemesen alább fog szállani; a mennyiben azonban annak megmaradását a közügy követeli, annyiban a megyétől a pontosság iránti intézkedés annál inkább megváratik, mert a fuvarbért az állomány felemelt áron fizeti, úgy hogy az most, midőn a földmivelő ember lovait úgy sem használj a saját dolgában, inkább hasznos keresetmódnak, mint tehernek tekinthető.
Egyébiránt a fuvarozásnak a nemzetőri szolgálattali egybeférhetetlenségéből sem vonathatik azon következés, hogy tehát az egész megye mentessék fel az őrségi szolgálat alul, hanem legfölyebb is annyi a következtetés, hogy azon községek mentessenek fel, mellyek a Debreczen-Nagyvárad-Kolozsvári vonalon levén, a fuvarozással inkább elfoglalva vannak. Melly felmentés ezennel helybe is hagyatik.
Ami végre azt illeti, hogy Bihar megyében több szolgálatképes lovas- és gyalog katonák volnának elszállásolva, erről – kivévén a nagyváradi őrséget – a kormánynak nincsen tudomása, hanem igen is arrul, hogy vannak ott felszerelés alatti csapatok, tartalék századok, melyeknek fölszerelhetése s így kimozdíthatása a kormánynak is leghőbb óhajtásai közé tartozik.
Egyébiránt intézkedés tétetett, hogy minden fegyveres erő mihelyt harczra alkalmas állapotba tétethetik, azonnal szolgálatot is tegyen a haza védelmére.
Értesíttetik egyébiránt a megye közönsége, hogy mai napon rendelés téttett a hadügyministerium által, miszerint a 63-ik horvédzászlóalji két század azonnal a Csucsa-Bánfihunyadi passusra induljon, s néhány nap alatt egy Bihar megyében Hatvani Imre eszközlése által alakulóban lévő szabad önkéntes zászlóalj, mihelyt csak századonkint is kiindítható állapotba jő, azonnal szintúgy az említett állomásra induljon, miszerint a nemzetőrség szolgálati terhei a tehetségig megkönnyíttessenek; e perczben azonban még Bihar megye hazafiúi lelkesedését saját határainak rabló csordáktóli megőrzésére, s e végett a nemzetőrség mobilizátioját igénybe venni, a kormány annál inkább kénytelen, mivel a rendes hadseregeinek öszpontosítása legsikeresebb mód, a haza megmentése végetti harcz szomorú kénytelenségének terheit minél gyorsabban elenyésztetni.
Ered. fogalm. Kossuth s. k. kiegészítéseivel. O. Lt.
OHB 1849: 1718.
Mellette Bihar megye febr. 6-i bizottmányi üléséből kelt 258. sz. felterjesztése az OHB-hoz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem