b) Tudósítás Békés megye közönségének a fenti intézkedésről:

Teljes szövegű keresés

b) Tudósítás Békés megye közönségének a fenti intézkedésről:
Hazafiúi örömmel értette a honvédelmi bizottmány Okolicsny őrnagy úrnak január 28-káról kelt hivatalos jelentéséből, hogy a békési lelkes nép köréből egy zászlóalj gyalog és 300 főnyi lovas csapat nemcsak megalakult a haza védelmére, hanem már rendes szolgálatba el is van helyezve.
Fenn nevezett őrnagy úr azonban egyszersmind a szóban lévő szabadcsapat 4 havi zsoldbeli illetékét előre kivánja kifizettetni.
Erre nézve válaszul adatott az őrnagy úrnak és a megye közönsége is ezennel értesíttetik, hogy e feltétel nem teljesíttethetik, mert az illy, hónapokra előre terjedő fizetés végett az ország pénzét depositumokba rakni sem a financialis rendszer, sem a közigazgatás természete meg nem engedik, de arra szükség sincsen.
Mindazonáltal a kormánynak gondoskodnia kelletvén mint minden, a haza védelmére kelt csapatok zsolddali ellátásáról, következőleg a békésiről is. Ezennel értesíttetik a megye közönsége, hogy a sokszor említett őrnagy úr által beküldött kimutatás szerint a csapat egy havi illetéke 9000 pft. a megye közönségéhez, elküldésére a pénzügyi ministerium mai napról utasíttatott, a sereg parancsnokságokhoz pedig rendelet megyen, hogy az egy vagy más sereggel egy irányban működő szabad csapatok az illető seregparancsnokság által lőszerekkel elláttassanak.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1849: 1216.
Mellette Okolicsny őrnagy fent ismertetett jelentése és utasítás fogalmazványa a pénzügyminisztériumhoz a 9000 forint kifizetésére.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem