h) Kiss Ernő tábornoknak, Damjanics és Asbóth elvezényléséről:

Teljes szövegű keresés

h) Kiss Ernő tábornoknak, Damjanics és Asbóth elvezényléséről:
A feldunai tábor hadjáratának kimenetele a jó ügyre eldöntő hatással leendi szükséges tehát, hogy az ottan összpontosítandó hadi erőnek élére alkalmas egyének állíttassanak.
A tartaléksereg vezényletére Damjanics alezredes jeleltetik ki a kormány által; reményljük, hogy őt Tábornok ur egy kis ideig nélkülözheti s ugyan azért ebbeli elhivatására haladék nélkül felküldendő: Tábornok ur a Verscheczi had-csapat vezényletére Kiss alezredes, a fejértemplominak vezényletére pedig Maderspach Alezredes urakban derék, biztos főtisztekkel rendelkezhetvén.
Asbóth századost is fel kell egyszersmind Becskerekről ide küldeni.
A kormány bizvást reményli, hogy rövid időn lehetséges leend, nemcsak az iderendelt két egyéniséget Tábornok ur hadseregéhez vissza küldeni, hanem emellett az alföldi hadjárat minél előbbi szerencsés bevégzésének eszközlésére, – Ön táborát rendezett jó katonasággal is szaporíthatni. Mit a kormány mind a Bánát fontosságánál, mind Tábornok ur iránti tiszteleténél fogva, mihelyt csak lehet, teljesíteni legnagyobb kötelességének ismerendi.
Fogalm. Kossuth kiegészítéseivel. O. Lt. OHB 1848: 6167

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem