KOSSUTH LAJOS 1848/49-BEN III. KOSSUTH LAJOS AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY ÉLÉN ELSŐ RÉSZ 1848 SZEPTEMBER–DECEMBER

Teljes szövegű keresés

KOSSUTH LAJOS 1848/49-BEN III.
KOSSUTH LAJOS AZ ORSZÁGOS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY ÉLÉN
ELSŐ RÉSZ
1848 SZEPTEMBER–DECEMBER
 
KOSSUTH LAJOS összes műveinek ezzel az új kötetével a Magyar Történelmi Társulat csatlakozni kíván a megemlékezéseknek ahhoz a hosszú sorához, amelyekkel az egész magyar nép ünnepli ezekben a napokban multszázadbeli nemzeti megújhodásunk, valamint 1848/49-i forradalmunk és honvédő függetlenségi harcunk nagy vezérének emlékét, születésének másfélszázados fordulóját. Ez a könyv a megjelenés sorrendjében a második, az anyag időrendjét tekintve pedig a harmadik kötete annak a vállalkozásnak, amely Kossuth Összes Munkáinak nagy sorozatán belül Kossuth pályája döntő, 1848/49-es szakaszának forrásait fogja a történettudomány és az egész magyar nép számára feltárni. Az ünnepi év folyamán elkészülő újabb két kötettel és a jövő évben sorra kerülő ötödik kötettel teljes lesz ez a sorozat. Ezzel a maga egészében hozzáférhetővé válik Kossuth hatalmas örökségének az a része, amelynek feltárását az elmult száz év történetírása a leginkább szembeötlő célzatossággal mellőzte el.
A sorozatnak ez a kötete tartalmilag és formailag is különbözik némileg a mult évben megjelent első kötettől, amely Kossuthnak az utolsó rendi országgyülésen, 1847 őszén és 1848 tavaszán kifejtett tevékenysége forrásait ölelte fel. A Magyar Történelmi Társulat ugyanis az ünnepi év munkatervének megvitatása során olyan értelmű döntést hozott, hogy a közreadás alatt levő nagy Kossuth-sorozat egyes köteteiben valóban Kossuth összes művei kerüljenek kiadásra, jelenjenek meg tehát újból azok a darabok is, amelyek modern, ma is hozzáférhető kiadásban már megjelentek. Ezzel a határozattal a Társulat Kossuth jelentőségének megfelelő keretet kíván biztosítani művei kiadásának s a Kossuth-sorozatot mintegy nemzeti kiadvánnyá nyilvánítva, kifejezésre akarja juttatni annak fontosságát, hogy együtt, hézagtalanul, összefüggő egészben álljanak a történettudomány és a hazafias nevelés rendelkezésére Kossuth pályájának, a haladásért vívott harcának nagyszerű dokumentumai. E kötet anyagának összegyüjtése már ennek a határozatnak a szellemében történt s ehhez az irányelvhez alkalmazkodik a további, előkészületben levő és a távolabbi tervek között szerepelő kötetek anyaggyüjtése is. A Társulat továbbá úgy döntött, hogy a jelen és a következőkben megjelenő kötetekhez a szakmai tudnivalókat tartalmazó előszón túlmenően ne készüljön bevezető feldolgozás. Kossuth 1848/49-es tevékenysége ugyanis olyan szilárd, összefüggő egész, amelynek egyes fejezetein belül a biztos ítélet, a helyes értékelés csak az anyag és a messzeágazó összefüggések teljes ismeretében valósítható meg. A méltó feldolgozás tevékenységének erről a szakaszáról tehát csak akkor készülhet el, amikor az erre az időszakra tervezett öt kötetnyi forrásanyag már teljes egészében napvilágot látott.
Történelmünk haladó korszakainak feltárása, nagy haladó egyéniségeinek megismertetése megtisztelő feladata az új magyar történettudománynak. Szolgálják ezek a kötetek is, történeti multunk egyik legszebb haladó korszakának feltárásán s egyik legnagyobb haladó egyéniségének megismertetésén keresztül, történettudományunk fejlődését s annak segítségével népünk emelkedését, hazaszeretetének erősödését, boldog szocialista jövőjének építését.
Budapesten, 1952 szeptemberében.
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT

 

ELŐSZÓ 1. Budapest, 1848 szeptember 15. Kossuth a képviselőházban felveti a Honvédelmi Bizottmány létesítésének gondolatát. 2. Budapest, 1848 szeptember 22. Kossuth újabb lépései a Honvédelmi Bizottmány életrehívásával, illetőleg hatáskörének megállapít… 3. Budapest, 1848 szeptember 22. Kossuth megbízza Királyi Pál képviselőt Somogy és Zala megyében a népfelkelés megszervezésével. 4. Budapest, 1848 szeptember 24. Kossuth bejelenti a képviselőházban, hogy országos biztosként honvédtoborzó körútra indul. 5. Budapest, 1848 szeptember 24. Kossuth kiáltványa a magyar néphez*. 6. Nagykőrös–Szolnok, 1848 szeptember 24, 26. Kossuth levelei feleségéhez honvédtoborzó körútjáról. 7. Kecskemét, 1848 szeptember 25. Adatok Kossuth kecskeméti toborzó tevékenységéhez. 8. Budapest, 1848 szeptember 26. Tanárky Gedeon beszámolója a képviselőházban Kossuth honvédtoborzó körútjának első napjáról. 9. Budapest, 1848 szeptember 27. Kossuth beszámolója honvédtoborzó körútjának első szakaszáról, hozzászólása a szept. 25-én kiado… 10. Budapest, 1848 szeptember 28. A képviselőház a miniszterelnök távollétének idejére kiterjeszti a Honvédelmi Bizottmány hatásk… 11. Budapest, 1848 szeptember 28. Kossuth Gombos államtitkár, alezredesnek Pozsony város védelmének biztosításáról. 12. Budapest, 1848 szeptember 28. Kossuth Ujházy László sárosmegyei főispánnak: kinevezi pozsonymegyei országos biztossá. 13. Budapest, 1848 szeptember 28. Kossuth jelentést tesz Batthyány miniszterelnöknek a Lamberg fölött végrehajtott népitéletről. 14. Budapest, 1848 szeptember 28. A képviselőház Honvédelmi Bizottmánya a rend fenntartására hívja fel Budapest főváros lakosságá… 15. Budapest, 1848 szeptember 29. Kossuth felszólalásai a képviselőház ülésén Pozsony védelméről, a Honvédelmi Bizottmány munkájá… 16. Budapest, 1848 szeptember 29. Az országgyülés Kossuth által fogalmazott nyilatkozata Lamberg halálával kapcsolatban. 17. Budapest, 1848 szeptember 29. Az OHB rendelete a fogoly Fligelli őrnaggyal kapcsolatban. 18. Sukorói tábor, 1848 szeptember 29. Móga altábornagy jelentése a miniszterelnöknek a pákozdi ütközetről. 19. Martonvásár, 1848 szeptember 29. Csányi László országos biztos jelentése az OHB-nak a pákozdi csata lefolyásáról. 20. Martonvásár, 1848 szeptember 30. Az országgyülési biztosok* jelentése a képviselőháznak a pákozdi győzelemről. 21. Budapest, 1848. szeptember 30. Pázmándy Dénes levelei Csányi Lászlóhoz a pesti helyzetről és a Jellacsics ellen foganatosítot… 22. Budapest, 1848 szeptember 30. Az OHB utasítása Vay Miklós kormánybiztosnak az idegen katonasággal szemben követendő magatartá… 23. Budapest, 1848 szeptember 30.* Az OHB levele Kossuth Lajos kormánybiztosnak: kéri, hogy térjen vissza a fővárosba. 24. Szentes, 1848 október 1. Kossuth levelei Pázmándy Dénes képviselőházi elnöknek és az OHB-nak honvédtoborzó körútja eredményei… 25. Budapest, 1848 október 1. Az OHB utasítása Csányi kormánybiztosnak a sereg pénzszükségleteinek biztosításáról. 26. Budapest, 1848 október 1. Az OHB intézkedései október 1-éről. 27. Martonvásár, 1848 október 1. A nemzetgyülési biztosok jelentése az OHB-nak a táborból. 28. Budapest, 1848 október 2. Az OHB Csányi Lászlónak Jellacsics elvonulásáról. 29. Budapest, 1848 október 2. Az OHB Sztankovánszky Imre tolnai, Vidos József vasi, Szabó Kálmán győri, Hunkár Antal veszprémi, H… 30. Martonvásár, 1848 október 2. Csányi László Pázmándy Dénesnek a katonai helyzetről és Jellacsics szökéséről. 31. Martonvásár, 1848 október 2. Perczel Mór levele Pázmándy Dénesnek a pákozdi győzelem utáni hangulatról. 32. Budapest, 1848 október 2. Az OHB utasítása Hunkár veszprémi, Lukács győri és Halasi komáromi kormánybiztosnak a Jellacsics el… 33. Budapest, 1848 október 2. Az OHB utasításai Ujházy László kormánybiztosnak. 34. Budapest, 1848 október 3. Az OHB utasítása a táborban lévő országgyülési biztosoknak. 35. Budapest, 1848 október 3. Rendelet az ország törvényhatóságaihoz a népfelkeléssel kapcsolatban. 36. Budapest, 1848 október 3. Az OHB rendelkezései a dunántúli hadműveletekkel kapcsolatban. 37. Budapest, 1848 október 3. Az OHB tudósítása Beőthy Ödön és Vukovics Sebő délvidéki kormánybiztosoknak Pétervárad helyzetéről. 38. Hódmezővásárhely, 1848 október 3. Kossuth jelentése az OHB-nak honvédtoborzó körútja újabb sikereiről. 39. Hódmezővásárhely, 1848 október 3. Kossuth amnesztialevele Rózsa Sándornak. 40. Hódmezővásárhely, 1848 október 3. Kossuth rendelkezései Rónay Mihály csongrádmegyei alispánhoz a Blomberg-ezred eltávolításáv… 41. Bicske, 1848 október 3. A nemzetgyülési biztosok jelentése az OHB-nak Jellasics visszavonulásáról. 42. Martonvásár, 1848 október 3. Csányi László jelentése az OHB-nak a dunántúli katonai helyzetről. 43. Bicske, 1848 október 3. Csányi László Pázmándy Dénes képviselőházi elnöknek Jellacsics meneküléséről. 44. Budapest, 1848 október 3. Pázmándy Dénes levelei Csányi Lászlónak Martonvásárra. 45. Szeged, 1848 október 4. Kossuth szegedi toborzóbeszéde. 46. Bicske, 1848 október 4. A nemzetgyülési biztosok jelentése az OHB-nak a tábor hangulatáról. 47. Bécs, 1848 október 4. Pulszky Ferenc* bécsi híreket közöl Nyáry Pállal. 48. Budapest, 1848 október 4. Az OHB utasítása Csányi László kormánybiztosnak a hadsereg élelmezésével kapcsolatban. 49. Budapest, 1848 október 4. Pázmándy Dénes utasításai Csányi Lászlónak Jellacsics seregének nyomon követésével kapcsolatban. 50. Budapest, 1848 október 4. Az OHB rendelete a tiszántúli népfelkelés ideiglenes visszarendeléséről. 51. Szeged, 1848 október 5. Kossuth felhívása Csanád, Szatmár, Bihar és Békés megyék népéhez. 52. Budapest, 1848 október 5. Az OHB rendelete Csányi László országos biztosnak tábori posta felállításáról. 53. Bánhida, 1848 október 5. A nemzetgyülési biztosok jelentése az OHB-nak az ellenség mozdulatairól és a katonai helyzetről. 54. Kocs, 1848 október 5. Csányi László levele Pázmándy Dénesnek a katonai helyzetről. 55. Budapest, 1848 október 5. Pázmándy Dénes levele Csányi Lászlóhoz a táborba. 56. Szeged, 1848 október 6. Kossuth búcsulevele Szeged város közönségéhez. 57. Kecskemét, 1848 október 6. Kossuth átmenetileg visszarendeli a csongrádmegyei népfelkelést. 58. Budapest, 1848 október 6. Az OHB utasítása Pulszkynak: Jellacsics lefegyverzése ügyében lépjen érintkezésbe a bécsi minisztér… 59. Budapest, 1848 október 6. Az OHB Perczel Móricz ezredesnek elismerését fejezi ki győzelméért. 60. Budapest, 1848 október 6. Pázmándy Dénes levelei Csányi Lászlóhoz a táborba. 61. Bábolna, 1848 október 6. Csányi László beszámolója a táborból. 62. Budapest, 1848 október 7. Az OHB utasításai Görgey ezredesnek a Roth tábornok elleni hadműveletekkel kapcsolatban. 63. Győr, 1848 október 7. Csányi László levelei Pázmándy képviselőházi elnöknek a Jellacsics üldözésével kapcsolatos kérdésekről. 64. Győr, 1848 október 7. A nemzetgyülési biztosok jelentése az OHB-nak a táborból. 65. Budapest, 1848 október 7. Kossuth felszólalásai a képviselőház ülésén az okt. 3-án kiadóit királyi manifesztummal kapcsolatba… 66. Budapest, 1848 október 7. Pázmándy Dénes levele Csányi Lászlónak az országgyülés határozatáról és a katonai intézkedésekről. 67. Sopron, 1848 október 7. Pulszky Ferenc levelei a bécsi forradalom kitöréséről. 68. Budapest, 1848 október 8. Kossuth felszólalásai a képviselőházban az Országos Honvédelmi Bizottmány hatáskörének kibővítése k… 69. Budapest, 1848 október 8. Az OHB rendelete a várparancsnokokhoz a nemzeti lobogó kitüzéséről. 70. Budapest, 1848 október 8. Az OHB utasítása Imrédy Lipót és Tar János kormánybiztosoknak a dunántúli népfelkelés megszervezésé… 71. Budapest, 1848 október 8. Kossuth válasza Csányi László okt. 7-i jelentésére. 72. Budapest, 1848 október 8. Kossuth Beőthy Ödön délvidéki kormánybiztosnak a nélkülözhető délvidéki erők nyugatraviteléről. 73. Budapest, 1848 október 8. Kossuth utasításai Batthyány Kázmér baranyamegyei főispánnak az új szerb betöréssel kapcsolatban. 74. Budapest, 1848 október 8. Az OHB néhány fontosabb rendelete okt. 8-áról. 75. Győr, 1848 október 8. Csányi László jelentése Pázmándy képviselőházi elnöknek a hadsereg mozdulatairól. 76. Budapest, 1848 október 9. Kossuth felszólítja Pulszky Ferenc államtitkárt, hogy térjen vissza szolgálati helyére Bécsbe. 77. Budapest, 1848 október 9. Az OHB Vidos József népfelkelési parancsnoknak további feladatairól. 78. Budapest, 1848 október 9. Az OHB báró Hrabovszky János katonai főparancsnoknak Pétervárad biztosításáról. 79. Budapest, 1848 október 9. Fontosabb OHB rendeletek okt. 9.-éről 80. Magyaróvár-Miklósfalva, 1848 október 9. Csányi László jelentései Pázmándy Dénes képviselőházi elnöknek és az OHB-nak a táborb… 81. Bécs, 1848 október 9. Wargha István külügyminisztériumi fogalmazó jelentése Bécsből Csányi Lászlónak. 82. Budapest, 1848 október 10. Kossuth beszámolói a képviselőház délelőtti és délutáni ülésén. 83. Budapest, 1848 október 10. A magyar országgyülés Kossuth által fogalmazott nyilatkozata a bécsi birodalmi gyüléshez. 84. Budapest, 1848 október 10. Kossuth Móga táborvezérnek, Csányi László országos biztosnak és Pázmándy Dénes képviselőházi elnök… 85. Budapest, 1848 október 10. A Honvédelmi Bizottmány kiáltványa az erdélyi románokhoz. 86. Budapest, 1848 október 10. Az OHB fontosabb rendelkezései okt. 10-éről. 87. Miklósfalva, 1848 október 10. Csányi László jelentése Kossuthnak a határon álló seregtől. 88. Budapest, 1848 október 11. Kossuth rendelete Vay Miklós kormánybiztoshoz a katonai főparancsnokokhoz intézett rendelet végreh… 89. Budapest, 1848 október 11. Az OHB Móga altábornagy és seregvezérnek előléptetésekről. 90. Budapest, 1848 október 11. Az OHB válasza Majthényi István ezredes komáromi várparancsnok jelentésére. 91. Budapest, 1848 október 11. Az OHB utasítása Boczkó Dániel békésmegyei képviselőnek Blomberg csapatának lefegyverzéséről. 92. 1848 szeptember 27–október 12. A Kossuth által kijelölt helyi biztosok jelentései a népfelkelés szervezéséről. 93. Budapest, 1848 október 12. Kossuth rendelete a vitézség és katonai érdem jutalmazásáról. 94. Budapest, 1848 október 12. Kossuth levelei Csányi László kormánybiztosnak a hadsereggel kapcsolatos problémákról. 95. Budapest, 1848 október 12. Kossuth átirata a hadügyminisztériumnak a nemzeti szinek használatáról. 96. Budapest, 1848 október 12. Kossuth utasításai Hrabovszky főparancsnoknak a katonai eskü letételéről, a külföldön lévő magyar … 97. Budapest, 1848 október 12. Kossuth válasza Batthyány Kázmér okt. 10-i jelentésére. 98. Budapest, 1848 október 12. Kossuth vád alá helyezi Roth és Philippovics tábornokot hazaárulás miatt. 99. Budapest, 1848 október 12. Az OHB rendelete Éder Frigyes vezérőrnagynak a verbászi sereg tisztikarában mutatkozó reakcióról.

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem