b) Lukács Sándor győrvárosi és Szabó Kálmán győrmegyei kormánybiztosoknak:

Teljes szövegű keresés

b) Lukács Sándor győrvárosi és Szabó Kálmán győrmegyei kormánybiztosoknak:
Önök, mint Győrváros és Győr megyében kinevezett teljhatalmú kormánybiztosok oda utasíttatnak, hogy Győr megyében és városban az ujonczállítási ügyekben tett erélyes intézkedéseiket, mind az ujonczok kiállítására, mind pedig felruházására és tökélletes felszerelésére nézve továbbá is a megkezdett eréllyel, s szorgalommal folytassák. Azon esetben, ha Önök Győr-megyére és városra kivetett összes ujonczokból a második vagy harmadik negyedrészt is kiállították, ez a megyének és városnak a negyedrészek kiállításával okvetlenül be fog számíttatni.
Lukács Sándor kormánybiztos urnak az ujonczok felruházására és fölszerelésére kért öszveg a győri sóhivatalnál már utalványoztatván, az általa tett és ezután teendő kiadásokróli részletes és okadatolt számadását a ministeriumnak haladék nélkül adja be.
Ugyanazon kormánybiztos ur felhatalmaztatik, hogy a Győrött kiállított és Győrbe összevonandó ujonczok napi zsoldjait a győri hadfogadó parancsnokság útján az ottani sóházi pénztárból fedezhesse.
Végre ugyancsak Lukács Sándor oda utasíttatik, hogy az ujonczok felszerelését mind a Győrött létező aerariális, mind a ministerium által Győrbe küldendő fegyverekkel haladéktalanul eszközölje s a hadfogadó parancsnokoknak és nyugalmazott tiszteknek közremunkálásával, kik rendeleteinek e tekintetben szigorúan engedelmeskedni tartoznak, oda törekedjék, hogy néhány nap alatt jól felszerelt, felfegyverzett s begyakorlott katonákkal szolgálhasson a hazának.
A Kress könnyű lovas ezredbeli tizenegy katonának a honvédekhez lett áttétele helyeseltetvén,* jövőre nézve is megvárja kormánybiztos urtól a haza, hogy az adandó és mutatkozó alkalmakat soha el ne mulassza, miszerint a honvéd sereg minél több s bátrabb vitézek megnyerésével szaporodjék.
V. ö. előbb, 66. l. 1. jegyzet.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 831.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem