e) A hadügyminisztériumnak a magyar címer és pecsét használatának elrendeléséről:

Teljes szövegű keresés

e) A hadügyminisztériumnak a magyar címer és pecsét használatának elrendeléséről:
Farkassányi Sámuel abaúji kormánybiztos jelentette nov. 1.-i kelettel az OHB-nak, hogy a kassai katonai főbiztosi és élelmezési hivatal még mindig kétfejű sasos pecsétet használ iratain. Az OHB rögtön utasítást küldött az ügyben a hadügyminisztériumnak.
A honvédelmi bizottmány több felől értesülvén arról, hogy több katonai hivatalok maiglan a kétfejű sast használják pecséteiken, jelesen a kassai főbiztosi és élelmezési hivatal az általa kiadott úti rendelet és okmányokat ilyen czímerrel pecsételi, – figyelmezteti a hadügyministeriumot, hogy tegyen erélyes rendeleteket, miszerint, minden katonai hivataloknál kizárólag magyar czímerű s feliratú pecsét használtassék.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 2255
Mellette Farkassányi nov. 1-i rendelete.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem