d) A kunszentmiklósiaknak ujoncaik katonai beosztásáról:

Teljes szövegű keresés

d) A kunszentmiklósiaknak ujoncaik katonai beosztásáról:
E hó 15-én kelt azon aggodalomteljes levelét, mintha a 34 lelkes ujonczaiknak a honvéd szekerezőkhez való besoroztatása a jász és kún jeles népeinek gyalázatára válna, a honvédelmi bizottmány nagy megilletődéssel vette, annál is inkább, minthogy a jelen sürgős körülmények annyira igénybe veszik minden egyes polgárnak kész szolgálatát a hon javára bárhol is feláldozni, miszerint ebben válogatni hazafiatlanság volna, kivált akkor, midőn a kormánynak emberekben válogatni sem ideje, sem arra egyéne nincs.
Úgy van meggyőződve a honvédelmi bizottmány, miszerint a jelen katonai rendszer melletti szekerező személyzet szinte olly egyenlő honvéde e hazának, mint ama másik gyalog vagy lovas honvéd, s ezek ép úgy szolgálnak e honnak, mint amazok, s ide szint olly lelkes, ügyes és alkalmas egyének szükségesek, mint amazokhoz.
Megvárja azért a honvédelmi bizottmány a lelkes város közönségének is, hogy valamint más magyar közönségek, illy aggodalmat ez iránt korántsem gondoltak szükségesnek nyilvánítani, úgy ők is megnyugtatva lesznek azon biztos hitben, hogy Kunszentmiklós város közönsége is az álladalomnak vagy is e honnak alkalmas egyéneket adtak az ellenség megsemmisítésére s e hazának megmentésére; s most ez a főczél mindnyájunk érdekében.
Ered. fogalm. O. Lt. OHB 1848: 1253.
Mellette Kúnszentmiklós város közönségének okt. 15.-én kelt felirata a fenti ügyben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem