385. [Budapest], 1848 augusztus 13. Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: cáfolja az osztrák belügyminiszter megállapításait.
385.
[Budapest], 1848 augusztus 13.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: cáfolja az osztrák belügyminiszter megállapításait.
[Budapest], 1848 augusztus 13.
Kossuth cikke a Kossuth Hírlapjában: cáfolja az osztrák belügyminiszter megállapításait.
DOBLHOFF BESZÉDE AZ OSZTRÁK ORSZÁGGYŰLÉSEN.
Miként már e lapokban említők,* Doblhoff, az austriai belügyminister az aug. 8-iki gyűlésben a végett interpelláltatván, hogy minő felvilágosítást adhat János főherczegnek a horvát-magyar zavarokbani közbenjárása eredményéről? a belügyminister a következőleg válaszolt:
1848. augusztus II. (36. szám) 164. l.
„A kérdéses czélból gr. Batthyány és b. Jellacsics megjelentek itt; az eredményről mi sem jött az austriai ministerium tudomására;* mielőtt azonban gr. Batthyány Bécsből eltávozott, egy értesítvényt hagyott hátra, mellyben ezen kérdéseket teszi:
Batthyány július végén János főherceg felhívására tárgyalt Bécsben Jellacsiccsal.
1. Akar-e az austriai ministerium, a magyar korona integritását illetőleg a pragmatica sanctiónak teljes érvényességet tulajdonítani?* és 2. Szándéka-e a jelen ministeriumnak a mostani zavarok közt a magyar mellékországokkal, tekintettel a pragmatica sanctióra, a korona jogait védeni?
A pragmatica sanctio kimondta, hogy a Habsburgok Magyarországot és a hozzá kapcsolt részeket, országokat, tartományokat, a többi Habsburg-országokkal „feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul, kölcsönösen és együttesen” birtokolják. Batthyány Magyarország és a hozzákapcsolt részek, országok, tartományok összetartozásának kiemelése céljából hivatkozott a pragmatica sanctióra.
A ministerium az első kérdést illetőleg azt felelte, hogy az austriai ministerium a pragmatica sanctiót egész kiterjedésében sohasem vonta kétségbe, s elhatározá annak érvényességét minden irányban fentartani.
Mi a második pontot illeti: azon megjegyzést tevé, hogy a mennyiben a horvátok igényeit ismeri, ők teljességgel nem szándékoznak a magyar koronától elszakadni s hogy azok hasonlólag a pragmatica sanctióra vonatkoznak. Azon meggyőződés, mellyik párt fogja fel helyesebben a pragmatica sanctiót, nyomós statusjogi viszonyok alapos taglalását igényli, melly taglalással a ministeriuni helyzeténél fogva még eddig nem foglalkodhatott; következőleg határozott nyilatkozatot semmiféle irányban sem adhat. A ministerium azonban úgy hitte, hogy azon óhajtáshoz kell ragaszkodnia, miszerint ezen zavarok békésen fognak kiegyenlíttetni, s a polgárháború megakadályozására minden eszköz megkísértetik, s tartózkodni fognak minden olly lépéstől, melly az összes állodalom fennállására veszélyes lehetne. A ministerium azon elvből indul ki, hogy a belbéke fentartása egyedül minden nemzetiség teljes egyenlő jogosítása által tartathatik fen.* Erre az austriai ministerium még nem kapott választ, hacsak azon beszédeket, mellyeket a magyar pénzügyminister a követek kamrájában mondott, annak nem tekintenők. – Ne várják, uraim, hogy azon keztyűt, mellyet a pénzügyminister elénk vetett, felemeljük. Mi abban nem látunk felhívást lovagias harczra. Kétélű fegyvert nyújtanak, mellyel, mielőtt az ellenfelet megtámadhatnók, önmagunkat kellene megsebeznünk. Vádokkal s gyanúsításokkal halmoztak el bennünket azon beszédekben; ezekre feleltünk, ezek ellen tiltakoznunk kell. Mindenek előtt reactiót vetettek szemünkre, s azon törekvést, mintha az austriai népeket a kényuraság s az absolutismusra akarnók visszavezetni. Uraim, ha önök közől csak egyetlen táplálna illyen aggodalmat, készek vagyunk állásunkat azonnal elhagyni.
A Pillersdorf-féle április 25-i alkotmányra utal, amely a Habsburg-birodalmon belül minden nép nemzetiségének és nyelvének „sérthetetlenségét” mondta ki.
Azt mondák továbbá, hogy terv, jellem s minden politika nélküliek vagyunk; igen messze vezetne, ha mindazon ellenmondásokba akarnék bocsátkozni, mellyek azon beszédekben foglaltatnak. Elég legyen önöknek azok feletti véleményemet s meggyőződésemet röviden megmondani: korunkban a politica nem a ministerpadokon, nem a szószéken készíttetik, a politica egy magasabb helyet foglal el; mert a világ szelleme készíti. A világszellem azt kiáltja a népeknek: szabadok vagytok! s ismét a veletek született jogok birtokában; ehhez kell erősen ragaszkodnotok. A készített politica összeomlik; azon politica, melly a távolban keres szövetségeseket, míg a legközelebbeket s legtermészetesbeket elhagyja, olly politica, melly egyoldalú önző és hálátlan, nem tarthat sokáig, az a halál magvát magában hordja.*
Arra céloz, hogy a magyar kormány a frankfurti német nemzetgyűléssel, Franciaországgal és Angliával keresett kapcsolatot.
Azzal gyanúsítottak bennünket, hogy a német ügyet elárultuk; illy vádat kereken meg kell hazudtolnunk. Uraim, mi teljesen németek vagyunk, nemcsak mert németek vagyunk, de mivel becsületesek és igazságosak vagyunk, mert mindegyik nép jogait tiszteljük, más nemzetiségek felett suprematiát nem igénylünk. Mindnyájan egy czélra törekszünk, az austriai népek egyesítésére, de nem hatalommal, hanem a történet, a szükség és az érzelem parancsolta testvériséggel. Míg ez előttünk áll; míg a Visztula követe az adriai tengerpart követével kezet fog, rendületlenül fogunk állani; s nem rettenünk vissza semmi vihartól, fenyegessen bár keletről vagy nyugotról, s sújtsanak bárhová villámokat, rettenthetetlen állunk, nem félünk semmitől. Végre megjegyzem még, hogy a ministerium egy külön statusirományban minden függő kérdéseket alaposan taglalva fog a gyűlés elé terjeszteni.”
Eddig a minister beszéde.
Doblhoff ezen „tyrádáira” egy kissé majd még visszatérünk, most csak egy pár észrevételt teszünk.
Doblhoff úr, úgy látszik, feladatul tűzte ki magának e beszédével igazolni, minapi azon állítást, miszerint mondók, hogy nem képes megfelelni az idő hivatásának.
De ez még csak az ő saját dolga volna, hanem hogy nagy indulatosan védi magát vádak ellen, mikkel nem illettetett, aztán dolgokat állít, mellyekről tudja, hogy épen ellenkezőleg vannak. Ez egy austriai premier ajkáról kissé erős dolog.
1. Azt állítja, hogy, a mennyire ő tudja, Jellasich és Comp. nem akarnak elszakadni a magyar koronától. – Nagyon különös. Zágrábban decretálják a magyar koronátóli elszakadást, illy értelembeni felírásokat küldenek Innsbruckba,* mellyeket az austriai minister nem csak hírlapból, hanem ministeri tanácskozmányból is ismer; és az országgyűlés előtt azt állítja: hogy a horvátok nem akarnak elszakadni a magyar koronától. – Nagyon különös!!
A horvát küldöttség Innsbruckban benyújtott követelései között első helyen szerepelt: a magyar kormány Horvátországra, Szlavoniára és Dalmáciára vonatkozó rendeleteinek megsemmisítése, a három ország részére felelős kormány kinevezése a bán vezetése alatt.
2. A pragmatica sanctio iránti ministerialis jegyzék, azt hisszük, nyilvánosság elébe fog kerülni. Nagyon tanulságos oklevél. Hanem Doblhoff úr elfelejtette, hogy van még más két ministeriális jegyzék is, az a bizonyos neutralitási felmondás.* – Ezek együtt igen tanulságos historiácskát képeznek.
Ld. a 258. számot.
3. Doblhoff úr kétséget táplál az iránt, kinek van igazsága: sőt egyenesen megmondja, hogy még nem tudja, kinek van igazsága: a magyar királynak-e, ki Doblhoff úrnak is ura és császárja, vagy Jellasichnak, ki a király ellen pártot ütött, s kit a király – Doblhoff úrnak ura és császárja – pártütőnek nyilatkoztatott.*
Ld. a 179. számot.
4. Doblhoff úr még nem tudja, mellyik pártnak van igazsága, de ez őt abban nem akadályozá, hogy már ez előtt 6 héttel a király és a pártütő elleni kérdésben a nélkül, hogy tudná, mellyiknek van igazsága, a neutralitást felmondja, s a pártütőt pénzzel segítse.*
Vö. a 398. számmal.
5. Doblhoff úr még bíró akar lenni a magyar király (az ő ura s császárja) és a pártütő közt. – Legyen megjegyezve, hogy a magyar korona a maga souverain jogait Doblhoff úr bíráskodásának soha sem fogja submittálni.
6. Doblhoff nagy phrasisokat mond „über die gleiche Berechtigung der Nationalitaten,” s hogy ők „die angebornen Rechte jedes Volkes ehren und keine Suprematie bevorworten.”
Isten, beh szép tyrádák!
Húzzunk egy kis egyenvonalt.
Mi minden nyelvkülönbség nélkül közössé tettünk minden jogokat; ezt Austria is.
Mi a magyar országgyűlésen csak magyar nyelvet akarunk elismerni; az austriai ministerium és országgyűlés a birodalmi országgyűlésen csak német nyelvet ismer el.
Miben van tehát köztünk a különbség? Abban, hogy mi Horvátország határai közt a horvát nemzetiséget és nyelvet diplomaticainak elismertük; sőt kormányunk Horvátországba horvát, Slavoniába slavon rendeleteket bocsát; Doblhoff úr és minister társai pedig Csehországot, a lengyeleket, Bukovinát, a morvákat, Dalmatiát (a mi Dalmatiánkat) mai napig is németül kormányozzák, és soha még egy cseh, egy lengyel, egy dalmát rendeletet ki nem adtak.
És mégis „gleiche Berechtigung der Nationalitäten! keine Suprematie” stb.!! – és a bécsi országgyűlés, melly más szót, mint németet el nem fogad (és igen természetes, hogy el nem fogad; mert egy tanácskozási teremben csak egy nyelv lehet), nagy brávókat kiált az üres nagy phrasisoknak. –
És Doblhoff úr ezt mind olly hangon mondja, mintha ő respectálná olly kimondhatlanul a nationalitásokat; mi pedig nem; mi, kik e tekintetben többet tettünk, mint a világnak akármelly kormánya, mi, kik annyit tettünk, mennyinél többet felbomlás nélkül tenni nem lehet!
Vagy talán az lebeg Doblhoff úr szemei előtt, hogy Magyarországban, urak! ezen nyelvnek nem adunk diplomaticai állást! – Bécset épen úgy lakja a németen kívül cseh, lengyel, magyar, görög, rácz, olasz stb., mint Magyarországot, és Doblhoff úrnak még nem jutott eszébe Bécsben, a csehet csehül, a lengyelt lengyelül, a ráczot ráczul kormányozni. – És ez igen természetes! De nekünk eszünkbe jutott ám, minden népiséget, minden nyelvet egyházi és iskolai körben respectálni, s szabad fejlődését biztosítani, saját Magyarországunkban! Tett-e illyet Doblhoff úr Bécsben, Austriában?! Soká éljenek a nagy phrasisok!
7. Doblhoff úr „hálátlanságot” emleget. – Ítéljen istenes világi! – a historia ítélt – szegény gyarmattá alacsonyított, s jogaiból 300 éven át kirekesztett, s azokba egészen vissza maiglan sem állított, kiszivattyúzott, elsorvasztott, elkorcsosított Magyarország!! – Fel fogjuk ütni a historiát, fel azon „Österreichische Zustande”-ket, mellyek azon időből írvák, midőn még az „austriai premier” a ständische Oppositio soraiban állott,* aztán majd registrálunk.
A. Doblhoff-Dier mint az alsóausztriai rendek tagja a Metternich-rendszer ellenfele volt.
8. Mondja: mintha őt a magyar „Finanz Minister” reactionalis szellemmel vádolta volna. – Nem jó referensei vannak Doblhoff úrnak. – Pénzügyministerünk épen ellenkezőt mondott s csak azt mondta, miként a tisztelt úr nem veszi észre, hogy akarata ellen eszköz a reactio kezében, – ezt pedig bizony august. 8-kai beszéde igen is igazolta.
9. „In dies em Sinne glaubt er der deutschen Sache die besten Dienste zu leisten!!” Igenis, midőn aug. 6-kán a német színeket feltétetik; augustus 7-kén meg levetetik.
De hiszen „Der Weltgeist macht die Politik” – („Weltgeist-politik, Weltschmerz” stb… beh régi dolgok!) – de így tehát Bécsben tán nem is kell sem országgyűlés, sem ministerium. Minek? „Lasst den Weltgeist Politik machen!! aber pfuschet dann in sein Werk nicht hinein!” akkor barátság lesz köztünk s Austria közt. – A szerk.
Kossuth Hírlapja, 1848. augusztus 13. (38.
szám) 171. l.
szám) 171. l.
A cikk aláírása: „A szerk.” Vörös Antal szerint, aki összeállítást készített Kossuth cikkeiről, Kossuth írta. (Kossuth Lajos dolgozatai a Kossuth Hírlapjában 1848-ban. O. Lt. Kossuth-gy. II. V. 1. b–575.)
