343. [Budapest], 1848 július 31. Kossuth felszólalásai a képviselőházban „a kincstári javakon eszközlendő magyar telepítésekről” …
343.
[Budapest], 1848 július 31.
Kossuth felszólalásai a képviselőházban „a kincstári javakon eszközlendő magyar telepítésekről” szóló törvényjavaslat vitájában.
[Budapest], 1848 július 31.
Kossuth felszólalásai a képviselőházban „a kincstári javakon eszközlendő magyar telepítésekről” szóló törvényjavaslat vitájában.
Ezen az ülésen tárgyalták Kossuth törvényjavaslatát „a kincstári javakon eszközlendő magyar telepítésekről.”* A központi bizottmány (előadója Irányi Dániel volt) bejelentette, hogy a törvényjavaslat alapelveit helyesli, címét, bevezetését, 1–3. §-át változatlanul elfogadja. A 4. §-ban pedig annyi változtatást javasol, hogy a lelkészek és néptanítók ellátásáról az állam 6 évig gondoskodjék, 6 év után ezekre a telepekre is az ország többi községére vonatkozó törvények érvényesek. A központi bizottmány egyúttal a ház figyelmét felhívja arra az egyik osztály előadója által tett indítványra, amely szerint a telepesekkel kötendő szerződésben gondoskodjanak arról, hogy „a megszállott birtok eladás vagy bármelly jogczímnél fogva is olly kezekre ne kerülhessen, mellyek a nemzetiség szempontjából a jelen törvény czéljával ellenkeznének.”
Ld. a 331. számot.
A törvényjavaslat vitájában főleg ahhoz szóltak hozzá többen, hogy a telepítést ne korlátozzák a székelyekre, hanem tegyék lehetővé a túlnépesedett felvidéki részek számára is. Felvetették továbbá a bukovinai és moldvai csángó magyarok visszatelepítésének kérdését is.
Ezekre a felszólalásokra Kossuth azonnal válaszolt:
Én csak azon érdemes urak megnyugtatása szempontjából akarok egy pár szót szólani, kik a házat más vidékek iránti tekintetre is hívták fel; részemről kijelentem, hogy én ezt egyáltalában nem telepítési törvénynek tekintem, hanem tekintem azon több rendkívüli intézkedések egyikének, melly intézkedések szükségesek, hogy Magyarország békéje s nyugalma az ellenség betörései ellen az alsó vidékekről biztosítva legyen. (Helyes.) Ha egyrészről ezen szempontból indulunk ki, másrészről meggondoljuk azt, hogy egészen más szempont alá esik egy telepítési törvény, melly magános birtokosok földéről is netalán rendelkeznék, és egészen más szempont alá azon törvény, melly a kincstári javakról szól; mert hiszen itt nem megtelepítendő megyékről, hanem csak 400 ezer holdról van szó: ne keressünk tehát minél több embert, mert nem fér; hanem azt gondolom, hogy most nekünk az ezen országban nem lakó magyarok megnyerése tisztán mathematikai plus (úgy van), ennélfogva bizonyosan tekintetet érdemel. Másrészről a székelység túlnépesedéséről, a hol nem egyedül túlnépesedés, hanem azon sok szenvedések, sérelmek miatt, mellyeknek résztvevői valának, azon szomorú következés állott elő a múlt időkben, hogy a székelyek a constitutionalis országból a nem-constitutionalis országokba mentek s vándoroltak ki és kevesítették ezáltal a magyar elemet.* Ha csak a kincstári javakról van szó s a telepítésről, a czél bizonyosan nem lehet az, hogy oda milliókat telepítsünk, hanem az, hogy a megtámadások, s a betörések ellen magyar hon biztosítva legyen, ez pedig rosz vért nem csinálhat, sem jogigényeket nem formálhat. Mihelyt bekövetkezik azon pillanat, hogy a más túlnépesedett vidékek jóllétéről a törvényhozásnak gondoskodnia kell – aminthogy kell is, mert a felvidék a törvényhozás gondoskodását nagyon megérdemli, de hiába, mindent egy ülésben elvégezni nem lehet – kijelentem, hogy míg hivatalban leszek, a felvidék re különös gondot kívánok fordítani: eddig is több előkészületeket tettem az ipar előmenetelére,* mellyek által a felvidék túlnépesedéséből, de más okból is a föld soványságából eredő ínségen könnyítés eszközöltetett. Most is Árva megyében a sórétegek kutatására sikeres intézkedést tettem, mihelyt annak tudomására jöttem, hogy lehetséges.* Gondolom, a nemzet kívánatával találkozom, hogyha azon felső vidékeknek keresetmódjáról gondoskodom, s más egyéb kereseti kútfőkről fogok gondoskodni; de most ne induljunk ki azon szempontból, hogy valamellyik vidéknek jóllétet eszközöljünk, hanem hogy a magyar nemzetet biztosítsuk azon lázadás ellen, melly, mint látszik, egyenesen a magyar elem kiirtására van czélozva, s minden egyes adat azt mutatja, hogy a magyar nemzet elnyomására van intézve. Tehát a megtámadtatás ellen kell biztosítani Magyarországot; csak ennyit voltam bátor előterjeszteni. Mi a bukovinai s moldvai csangó magyarok behozatását illeti, ha a törvényhozás említést tesz róla, részemről ellene semmi észrevételem; én csak azért nem tettem itt róla említést, mert más országról lenne szó, pedig más országról nem tartom jónak törvény által egyenesen rendelkezni, itt negotiátióknak kell történni; részemről annyit jelenthetek, hogy e részben az előkészületek megtörténtek és pedig nem minden siker nélkül.* (Helyes, maradjon.)
Vö. a 215. számmal.
Vö. a 487. számmal.
Valószínűleg az Árva megyei sóforrások számbavételére utal. Vö. O. Lt. Pénzügymin. Sóeladás 1848. F. 18. P. 933/13.
Vö. a 215. számmal.
Nyéki Albert Temes megyei képviselőnek indítványát (Temes megyére is terjesszék ki a telepítést, és a kincstári birtokok mellett a törvény említse meg a kincstárra szálló birtokokat, a Krassó és Temes megyei üres telkeket) Kossuth részben magáévá teszi:
Ezen észrevételre először azt felelem, hogy meg levén arról győződve, miszerint valamelly dolognak alkalmazása a practicabilitás határáig parancsoltathatik csak, ezen szónak „Temes megye” betétele ellen semmi észrevételem; részemről azt nem tettem azért, mert practicabilisnak egészen nem tartottam; de ha akad valaki, ki betétetni kívánja, semmi észrevételem. Mi a másikat illeti: talán ne mennénk specialitásokra, mert a nélkül, hogy most az üres telkek természetének tárgyalásába kívánkoznám bocsátkozni, melly, vélekedésem szerint, igen lényegesen megváltozott a közös teherviselési törvény által, a nélkül mondom, hogy ebbe be akarnék ereszkedni, csak azon átalánosságban maradok, hogy vagy ollyanok az üres telkek, mellyekről a kincstár rendelkezhetik, és így a kincstár jószága, vagy ollyanok, a mellyekről nem rendelkezhetik; ha nem a kincstár jószága, akkor nem rendelkezhetünk róla, ha rendelkezhetünk róla, akkor benne foglaltatik, hogy a kincstári javakban, mert nincs megmondva, hogy puszta vagy helység vagy allodiatura, hanem csak az, hogy „kincstári javak”, és az, hogy bármi czím alatt a koronára szállandó javak. (Jól van, maradjon!) Ezen magyarázat mellett ha akarják, hogy a „Temes megye” szó hozzátétessék, semmi észrevételem. (Szavazzunk!)
Kossuth felszólalása után is voltak hangok, hogy nem kellene leszűkíteni a telepesek körét, hogy ki kellene hagyni a törvény indokolását, mert ez fegyver volna az ellenség kezében. A központi bizottmány javaslatát viszont a betelepített birtokok elidegenítésének korlátozásáról nem tartják a törvénybe valónak. Pálffy János udvarhelyszéki követ helyesli, hogy a törvény pontosan megjelöli a telepítés célját, és elfogadja a központi bizottmány indítványát a lelkészek és tanítók 6 évig tartó állami ellátásáról. Kossuth összefoglaló választ adott ezekre a hozzászólásokra:
Kénytelen vagyok ismételve felszólalni. Mihelyest az ember bizonyos intézkedés alól az alapot elviszi, s más alapot tesz alá: azonnal a legigazságosabb dolog a legigazságtalanabb színben tűnhetik fel. Ha arról volna szó, hogy az éhezőknek kenyeret nyújtsunk: akkor állna azon okoskodás, miszerint Szepes megye éhező lakosainak szintúgy kellene azt nyújtanunk, mint az ország más lakóinak. De nem arról van szó; s nem olly telepítésekről, mellyeknél fogva az ínség elhárításáról akarnánk gondoskodni; hanem arról van szó, hogy 150 esztendő alatt négyszer támadják meg a magyart s kiirtással fenyegetik. (Helyes!) Mi tehát erősítsük a magyarságot, és pedig ne úgy erősítsük, miszerint a magyar nemzet, – mint eddig is ok nélkül vádoltatott, – ismét vádoltathatnék, hogy az idegen ajkú népekre fel akarja tolni nyelvét: hanem úgy, hogy állítsuk a magyart oda, hol kiirtással fenyegeti a lázadás, oda, hol védeni kell a magyarságot. Ez feladata a törvénynek s nem más. Egészen más volna tehát az, ha arról szólnánk, hogy az ínséggel küzdő embereknek segélyt nyújtsunk; de mikor nem ez a létesítendő törvény alapja, hanem csak az, hogy a magyar magát megvédje: már ezt igazságtalanságnak mondani, hogy t. i. magát megvédeni akarja, – bizony furcsa dolog, (Helyeslés!) S épen ezen szempontból kötelesnek érzem magamat még egy eszmére figyelmezni, mellyre egy érdemes követ úr privative hívta fel figyelmemet. Van t. i. magában azon vidékeken is, mellyekről itt szó van, a lakosságnak olly része, melly földdel nem bír, s így tehát földet kellene ennek is adni. Már kérem, ha ismét e szempontból indulunk ki, hogy a földdel nem bíróknak birtoklásáról gondoskodjunk, úgy tökéletes igazság fekszik benne. De kérdem, valljon az által, ha valami ott lakónak adatik birtok, növekedik-e csak egy karral is azon erő, mellyre azon vidéknek szüksége van a végett, hogy ellenség ellenében erős legyen? Vagy ha növekedik is az erő, melly védi az országot, valljon növekedik-e egyszersmind biztossága azon barátságos s békés érzelmű népnek, melly oda lent itt-ott elszórva van, de most ezer veszélyek közt ellentállni nem mer, mert e békés elem nem elég erős, hogy magát megvédelmezhesse, midőn tehát azon elvet követjük, melly ama vidéknek biztosságát állapítja meg: azt gondolom, az ott lakók érdekében is cselekszünk. Egyébiránt kijelentem, miként én a kincstári javakra, hol úrbéri rendezés, vagy más illy körülmény forog fenn, különös tekintetet akarók fordítani, hogy az azon vidéken lakó zsellérség ne legyen kitéve ínségnek, hanem olly karba tétessék, hogy a köz rend fentartása mindinkább érdekében legyen. Ezt kijelenteni kötelességemnek ismertem, valamint az e részbeni gondoskodást is fő kötelességeim közé számítom; hanem itt, e törvényczikkben nem látom ezt helyén; mert nem arról van szó, hogy kenyeret adjunk valakinek, hanem, hogy szaporítsuk azokat, kik a magyar nemzetiséget védelmezik.
Én a czéllal meg vagyok elégedve, és biztosítva látom úgy is, ha a bevezető szakasz kimarad; nem helyezek benne semmi erőt, egyáltalában nem látok semmit veszélyeztetve, ha benne van is, s ha kimarad, nem látok semmit feladva, mert a czél el lesz érve. – Egyébiránt Pálffy követ társunk említett egy specialitást a lelkészek iránt. Erre nézve kijelentem, miként én is egyet értek a bizottmánynak erre vonatkozó észrevételével, csak a kifejezés ollyan ne legyen, mintha azt akarnák belőle következtetni, hogy 6 év múlva az ottani lakosoknak terhére fog esni; mert nem tudja az ember, miként rendelkezik erre nézve majd a törvényhozás; csak az általános eszme légyen kifejezve, miszerint: épen olly tekintetbe fog jönni, mint a milly tekintetbe jön köztörvény szerint akármellyik más község. Egyébiránt azon észrevétel, mit a bizottmány jövendőre nézve tett, hogy miként szálljon kézről kézre a birtok: ha ez csak figyelmeztetésnek áll, nem akarok rá észrevételt tenni; de kételkedem, ha ennek törvényczikkbe iktathatása végett formulázásra szólítanánk fel valakit, lehetne-e akképen formulázni, hogy a joggal, törvénnyel, igazsággal, és szabadsággal ellentétbe ne jöjjünk? mert a szabad eladás megszorítva levén, gyűlöletességeknek volna tér engedve, mellyeknek kikerülése kívánatos. E részben bízni kell az életben és azon alapnak letételében, melly itt czéloztatik. Ha egy két ember tétetnék oda, veszélyeztetve lehetne a czél, de mikor a törvény javaslatban az áll, hogy tömegben történjék a telepítés, hogy minden berohanástól megóva a lakások, az ország azon részének biztosítására elég erősek legyenek; ez által meg van annyi mondva, a mennyi szükséges, hogy a többit az élettől megvárhassuk. Például az illyr-bánsági ezrednek csak négy faluja magyar,* de tömegben, annyi ellenséges elem között is fön tudta tartani és fentartja még máig is a nemzetiségét, úgy a magyar vidékek tömegesen szintén fentartják maguk eredeti typusát. A jövendőre nézve tehát nyugodt vagyok, mihelyt fentartatik azon elv, melly a szerkezetben van. A lelkészekre nézve pedig elfogadom Pálffy képviselőtársam észrevételét. (Maradjon a szerkezet.)
Nem lehet megállapítani, hogy melyik magyar falvakra utal. Az illyr-bánsági ezred területét 1838-ban szakították ki részben a német-bánsági, részben az oláh-illyr ezredek területéből. Fényes E. szerint egyetlen nagyobb magyarlakta falu volt a bánsági végvidéken: Debelyácsa. Ez a német-bánsági ezred területére esett. (Magyar országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani álláspontja statistikai és geographiai tekintetben. VI. Pest, 1840. 200–206. 1.) Az is lehet, hogy arra a négy helységre gondolt, amelyek a szerb felkelőkkel szemben kifejtett ellenállásuk miatt lapok délvidéki híreiben ezekben az időkben szerepeltek: Uzdin, Debelyácsa, Padina, Kovacsica. Ezek közül azonban csak Debelyácsa lakossága volt magyar.
Ioan Dragos belényesi román képviselő azt kívánta, hogy a központi választmány által javasolt korlátozást (a telepeseknek juttatott birtokok ne kerülhessenek nem magyarokhoz, mert a törvény célja a magyar nép erősítése) ne vegyék be a törvénybe, mert a román népet is sújtaná, holott a románok nem ellenségesek a magyar haza iránt. Mondják inkább nyíltan ki, hogy a szerbek nem lakhatnak Magyarországon. E felszólalásra Kossuth azonnal válaszolt és nagy rokonszenvvel nyilatkozott a románokról:
Tisztelt képviselőház, az előttem szóló képviselő úrral egyetértek. A bizottmány javaslatának azon pontját, mellyet követ úr felhozott, a törvénybe tétetni magam is nem hogy kívánnám, sőt ellenzem. Egyébiránt midőn ez iránt a követ úrral egyetértek, kötelességemnek tartom azon meggyőződésemet kijelenteni, hogy Magyarországnak nem magyar ajkú népei között különösen a románfaj az, mellynek a magyar irányában és a magyarnak az ő irányában a legigazabb és legtermészetesebb rokonszenvű összeköttetését magában a helyzetben és viszonyokban látom gyökerezettnek lenni. Én azt hiszem, hazánknak egyik súlyos bűne az, hogy nem volt már régen elegendő figyelemmel azon természetes sympathiára, mellyre a magyar ajkú és a román ajkú nép egymás iránt hivatva van, állásuk, viszonyuk és jövendőjök által. Én tehát ezen kijelentéssel annyit akartam csak kinyilatkoztatni: hogy a tapasztalás szerint, ha lakik a magyar földön háladatlan faj; melly ellenünkbe irtó háborúra kel, s mellyet ennélfogva ellenségnek kell, hogy tekintsünk, és vele ellenségileg bánnunk: úgy viszont az oláh ajkú népet én a magyar ajkú népek barátjának tekintem és azt kívánom, hogy a magyar ajkú nép is a román ajkú nép iránt mint egy hazának közös magyar polgárai iránt a legtisztább testvéri szeretettel és igazságos indulattal viseltessék. (Éljenzés!)
Markhót János érsekújvári képviselő álláspontját (a bevezetés végén utaljanak arra, hogy további telepítések más területekről is, nyelvi megkötés nélkül lesznek) Kossuth a szakaszonkénti tárgyalás során elfogadhatónak tartja:
A kérdést úgy értem: kell-e a szerkezet vagy nem? (Marad a szerkezet.) Ha marad is a szerkezet, azzal még azon módosítás, mit az érdemes követ úr tett, nincs elvetve. Én részemről elfogadom.
A képviselőház a változtatás ellen szavazott.
A képviselőház nem fogadta el a 3. § olyan megváltoztatását, hogy számszerűleg 1/4, illetve 1 egész telekben kell meghatározni az adományozható földmennyiséget. De megszavazta Madarász László módosító javaslatát, hogy egy-egy telepes nemcsak kevesebbet, de többet sem kaphat, mint amennyi egy család megélhetéséhez szükséges. Ez a szöveg megmaradt Kossuth újabb felszólalása után is:
A törvény javaslatnak czélja az levén, hogy erőt teremtsünk oda, egy általában nem voltam magam is azon véleményben, hogy valami latifundiumok történjenek, mert azok nem telepítések. Ha egy embernek adunk 1000 holdat, az nem telepítés, következve én az ollyan tömegnek adásába, melly egy családnak elélésére elegendő, és sem több, sem kevesebb, tökéletesen bele egyeztem, s azért az elfogadásra szavaztam. Hanem annyit akarok még is megjegyezni, hogy nem gondolnám, miszerint a ház meg akarná kötni ő felségének eddig még fenálló azon jogát, minélfogva, ha valakit különös, érdemeinél fogva arra méltónak tart, annak valamit adományozhasson is.
Én az illyen adományozási kérdést igen kényesnek tartom, s megvallom őszintén, én szeretném, ha a status sem gazda, sem kereskedő, sem iparos nem volna, mert az egyáltalában nem a hivatása, s akkor megszűnnének ezen adományozási historiák, de még most fenállnak, tehát kérdést akarok tenni a háznak, hogy p. o. egy bizonyos vidéken, – mert ne méltóztassanak elfeledni, hogy a székelyek közt – vannak egyének, kikkel mozdul a vidék, és kik nélkül nem mozdul; ha azon egyén azt mondja: nekem a status ajándoka nem kell, venni akarok, de* 20 holdért nem indulok s itt marad velem 10 ezer ember. Kérdem, nem akarja-e a ház megengedni a pénzügyministernek, hogy illy egyéneknek valamivel több birtokot – adhasson el? ez átallános telepítési elvül felvéve van. Kimondom: ha a ház valamelly numericus részt meghatározna, azt czélszerűtlen dolognak tartanám, mert p. o. Bácsban 3 telek nem volna telepítés, ellenben ha csak azt mondjuk is, egy telek, mihelyt ezen maximum ki van mondva, az lesz a következés, ha kevesebb elég lenne is, kevesebbre nem kapunk telepedőt. A mennyiség definiálva van az által, „mennyi egy család eltartására elegendő.” A kérdés tehát csak az: valljon ha egy illyen eladás által a czél könnyítve lesz, szabad lesz-e azt a pénzügyministernek eszközölni?
Az eredetiben: de hogy.
A Piller Gedeon kisszebeni képviselő által felvetett gondolat ellen, hogy a földosztás ne legyen ingyenes, Kossuthnak nincsen észrevétele, de bevételét a törvénybe szükségtelennek tartja:
Az eszme ellen nincs észrevételem, hanem azt gondolom, hogy ugyan ez ben van a §-ban, s mit a követ úr mondott, semmivel sem nagyobb biztosítás, mint a mi ebben van, mert ha ingyen adnánk, akkor nem mondanánk „a birtok tulajdoni jogának, a szabadságnak megszerezhetését is” stb. – Vélekedésem a dologról az: általában mint rendszerről szólva, hogy a körülményekhez képest, a méltányos évbér meghatároztatván, egyszersmind köttessék ki, hogy szabadságában álljon az évbérnek tőkéjét apró részletekben több esztendőkre felosztva letenni. De nem akarom, hogy a kivitelben e részben is megkösse a ház a minister kezét, nem akarom, hogy más módon tenni ne lehessen, lesz kitől az illyent nem kívánjuk, s még sem lehet mondani, hogy ingyen adatik, mert tesz talán szolgálatot, melly felér azon évi fizetéssel. Moldva táján, hol folytonosan éjjeli s nappali határőrzésre van szükség, nem lesz-e tanácsosabb az országnak úgy intézkedni, hogy ne bérfizetést kívánjon, hanem folytonos fegyveres erőt? Azt bizonyosan nem tudom, illyen feltétel szükséges lesz-e? de ha igen, s azt azon emberek elvállalják, nem lehet mondani, hogy ingyen kapják a földet, ha felvesszük, egy ezred katona tartása mennyibe kerül, s mit ezen intézkedés által megnyer az ország. Maga azon eszme, hogy ajándokul ne adjunk semmit, ben van a törvényben. (Maradjon !)*
A telepítésről szóló törvényt a király nem szentesítette. A törvényben foglaltak megvalósítására a kormánynak nem volt sem ideje, sem alkalma. A törvény végleges szövegét ld. O. Lt. Miniszterelnökség 500/1848. Kiadta Beér J.–Csizmadia A.: i. m. 559–560. l.
A képviselőház a módosítás ellen szavaz.
A vita lezárása után az elnök bejelentéseket tesz, ekkor veti fel Kossuth:
A péterváradi követválasztás is bejelentendő lesz.
Erre az elnök bejelenti Fésüs György megválasztását.*
A magyar kormány a követválasztást a határőrvidéken is meg akarta tartani, annak ellenére, hogy Bécs ellenzett a határőrvidéken minden változtatást. Még a magyarbarát helyek sem mertek választani, mert féltek a felkelők fenyegetésétől. Pétervárad követválasztásának ez emelte a jelentőségét. Vö. Thim J.: i. m. l. 151–154. l.
Közlöny, 1848. augusztus 2. (54. szám)
249–252. l.
Közli (Kossuth első felszólalását rövidített formában).
Pap D.: Nemzetgyűlés I. 287. l.
249–252. l.
Közli (Kossuth első felszólalását rövidített formában).
Pap D.: Nemzetgyűlés I. 287. l.
