181. Pozsony, 1848 április 8. Kossuth beszéde az újvidéki szerb küldöttséghez és a közlekedési törvényjavaslat vitájában.
181.
Pozsony, 1848 április 8.
Kossuth beszéde az újvidéki szerb küldöttséghez és a közlekedési törvényjavaslat vitájában.
Pozsony, 1848 április 8.
Kossuth beszéde az újvidéki szerb küldöttséghez és a közlekedési törvényjavaslat vitájában.
A kerületi ülés megnyitása után Vidoss József, Vas megye követe felolvasta azt a 31 törvényjavaslatot, amelyet az országgyűlés elfogadott és szentesitésre felterjeszt.* Ezután Kraszna megye követe, Bagossy Sándor üdvözölte küldői nevében az országgyűlést. Az üdvözlésre a Részek visszacsatolásának fáradhatatlan harcosa, Kossuth válaszolt:
A felsorolt törvények azonosak az országgyűlés végén szentesített és a Magyar Törvénytárba bekerült 31 törvénycikkel.
Üdvözli a tábla részéről Kraszna követét, s viszont tolmácsolja Magyarország rendeinek irántuki testvérszeretetét, s igéri ünnepélyesen Kraszna követének, hogy aggodalmait bátran eloszlathatja,* ha meggondolja, miszerint a jelen sanctionált törvény életbeléptetésétől a részek azonnal a független felelős magyar kormány által fognak igazgattatni. – Egyéb hiányok pedig a legközelebb tartandó országgyűlésen kipótoltatni.
Bagossy a visszacsatolás végrehajtásának halogatása miatt fejezte ki küldőinek aggodalmát.
Ezután Kossuth bejelentette, hogy szerb küldöttség érkezett és folyamodványt kíván átnyujtani az országgyűlésnek; kérte, hogy mint korábban a pesti küldöttséget,* ezt is hallgassák meg. A tábla hozzájárult. A küldöttség bevonult és szónoka, Kostics Sándor rövid beszédben üdvözölte a rendeket. Beszédében köszönetét nyilvánította azokért a vívmányokért, amelyek az országgyűlés eddigi eredményeiből a szerb népre is kedvezőek; kérte, hogy fogadják a szerbeket testvéri karjaik közé, mint ugyanegy hazának a fiait, s igérte, hogy a szerbek ezentúl Magyarországért és a magyarokért élni-halni fognak. Ezután Vidoss József felolvasta a folyamodványt, amelynek 16 pontja a szerb nyelv és nemzetiség, a görögkeleti vallás és a nemzeti gyülekezet jogainak biztosítását, a szerbség országgyűlési képviseletét, a közigazgatásbani érvényesülését s a határőrvidék kérdéseit foglalta magába.* Ezután Kossuth válaszolt a küldöttségnek:
Márc. 19-én fogadta az országgyűlés Buda-Pest és a pesti egyetem küldöttségét. (V. ö. 674. s köv. l.)
A folyamodványt közli a Pesti Hírlap ápr. 16-i és a Nemzeti Ujság ápr. 14-i száma.
Uraim! érdemes polgártársaim! kik ezen kérelemlevelet benyujtották, tisztelt szónokuk által már megemliték, miképen örömmel tapasztalják: hogy kivánataik sok részben az országgyűlésnek eddigi intézkedései által megelőztettek. Magam is ugy látom, hogy megelőztettek, mert igen természetes, hogy ez ország nem lehet szabad a nélkül, hogy a szabadságot valódi értelemben ne fogja föl. Valódi értelme pedig a szabadságnak az: hogy nem kasztokat, nem privilégiumokat, hanem a honnak lakosait összesen ismerve, azok nyelv- és valláskülönbség nélkül részesittessenek a közszabadság közáldásában. – Az ország egységének egy kapcsa mulhatatlanul az, hogy a haza közéletének diplomatikai nyelve a magyar legyen, és azt gondolom, hogy a magyar nemzet, midőn ezen alapon a magyar szabadságot minden polgártársaira különbség nélkül kiterjeszti, midőn őszintén bevallja azon elvet, hogy minden népségnek a maga nyelvét s annak belügyeiben, egyházi dolgaiban, szabad használatát tiszteli: azt hiszem az által a magyar nemzetiségnek, – ha a honnak más nyelvü lakosai igazságosak – megszilárditását eszközlötte; mert a melly nemzet mindent megoszt, szabadságot, jogot, és tiszteli a külön nyelveknek tökéletes szabad kifejlődését és maga körébeni használatát, az, ha azt mondja: egy országban százféleképen nem lehet beszélni, hanem egy nyelvnek kell lenni, és Magyarországban magyarnak, mert magyar a szabadság, melly megosztatott, méltánylásra találhat minden nyelvü polgártársainál. – Mi a vallás függetlenségét illeti: ez iránt az országgyűlés gondoskodása tudva van. Kimondatott a tökéletes viszonosság, egyenlőség és minden, a jelen körülmények közt azon korláton innen, mellyet magának az országgyűlés törvényül tüzött ki, hogy a reform kimondott nagy elvének részletesebb rendezésébe bocsátkozni nem érzi magát hivatottnak, mert a privilegiált osztályok küldötteiből áll, e dologról pedig a nemzet képviselőinek kell intézkedni, – tehát a jelen országgyűlés teendői addig terjednek, miszerint megtegye azt, hogy a nemzet képviselői, szabadon intézkedendők az ország dolgairól, összejöhessenek, és addig a rend és szabadság gyakorlati életbeléptetése biztosittassék. Mennyire megengedték a korlátok, vallás tekintetében az egyenlőség, a viszonosság alapján részletes intézkedések is tétettek azon tisztelt polgártársainkra nézve is, kik a keleti ritust tartják a keresztyén egyházban.* A mi még hátravan, remélem, hogy megkülönböztetve annak kétféle természetét, olly bizonyosan teljesülni fog, hogy tisztelt polgártársaink e részben legnagyobb megnyugvással lehetnek. Emlitém a dolgok természetének különbségét. Kettő lehet, mit adni kell szerb polgártásainknak. Az egyik helyreállitása azon szabadságok gyakorlatának, mellyek eddigi törvényeken alapszanak, és mellyek ha teljesedésbe nem vétettek, a volt kormánynak kell tulajdonitani; az illyeneknek orvoslására törvény nem kell, mert miután a magyarnak van felelős ministeriuma, azzal egyszersmind ki van mondva, hogy a ministerium eszméjének természetében fekszik, hogy törvénytelenséget türni nem szabad, és orvosolni kell neki minden sebeket, mellyek akárkin is elkövettettek. Tehát e tekintetben törvényre szükség nincs, a kormány tartozik megtenni és fogja is megtenni, mert különben azon felelősségnek tenné ki magát, hogy megszegte a nemzetnek benne vetett bizodalmát.*
V. ö. a vallások egyenjogúságáról szóló törvény utolsó három §-ával, amelyek Kossuth javaslatára utólag kerültek be a törvénybe.
Kossuth itt nyilván az 1840: 6. tc. 9. §-ára is céloz, amely a magyar nyelvnek a határőrvidéken való tanításáról szól, s amelynek végre nem hajtása az országgyűlésen már többízben panasz tárgya volt.
Mi azon jogoknak megadását illeti, mellyekre nézve részletesebb törvényczikk szükséges: általláthatja mindenki, hogy bár többet tenni bajosan lehet, de megnyugtatására polgártársainknak fog vezetni, mert az egyházi közgyűléseknek összehivását, megvallom, részemről a kormány kötelességei közé számítom, és azt gondolom, hogy a mi reformokra szükség volna: egyházi dolgok, alapitványi ügyek, nevelési ügyek tekintetében, az polgártársaink megnyugtatására úgy fog történhetni leginkább, ha az országgyűlés nem önkényesen intézkedik, hanem a gyülekezetek meghallgatásával és véleményök ismeretével, és státus ne terjessze ki avatkozását egyébre, mint a mi a státus egységének biztossága tekintetéből szükséges. Tehát midőn azt gondolom, hogy az országgyűlésnek mihamarábbi összehivása ugy is megtörténik, a legczélszerübb mód van szolgáltatva akként intézkedni, mint az reájok nézve legjobb lesz. Mi az országgyűlési képviseletet illeti, akként vélekedem, hogy nyelv és valláskülönbség nélkül, a népképviselet iránt alkotott törvény egyenesen a polgári egyéniségek számát vevén alapul, e tekintetben már többé Magyarországban panasza senkinek nem lehet, legalább az elvre nézve nem, hanem csak annyiban lehet panasz, ha a felosztás itt, vagy amott hiányos. Hiányos lehet pedig a fölosztás, mert statistikai adataink nem voltak; remélem azonban, hogy e méltányossághoz közelit a fölosztás, s ennek alapján nemzeti gyűlés alakul, melly minden ajkuaknak és minden helyzetüeknek érdekeit eléggé képviselni fogja, arra nézve, hogy ahol hiány és tévedés van, tüstént megigazittassék, és kijavittassék. Ugy van a hivatalviselés tekintetében is, mi a petitióban szinte emlittetik; azt gondolom Magyarországban ezentul a hivatalok viselésére nem szabad annak határozni, hogy valaki minő nyelven beszél házi körében, s mellyik templomban imádja istenét; nem szabad a nepotismusnak, protectiónak és kasztok érdekeinek befolyással lenni, hanem annak: alkalmas-e valaki, s megérdemli-e a nemzet bizodalmát. Ezen szempontból véve dolgot, ha akármelly nyelvü polgártársaink azt mondanák, hogy reájok legyen tekintet a hivatalok osztásában, azt mondom: ezzel keveset mondottak. Nem rájok kell tekinteni, hanem a képességre, melly bennök föltaláltatik. A szabadság közzétélével lehullottak a korlátok, mellyek eddig homályra kárhoztatták a legdusabb tehetséget is. Most szabad a tér mindenkinek, a sajtó azon eszköz, melly által az ész kivivhatja magának a legalacsonyabb körből a nemzet összes bizodalmát. A közelebbi országgyűlésre is csak a bizodalom alapján fognak a törvényhozási terembe férfiak küldetni, s mutasson föl valaki 8 férfiut közülük, kik például ministerségre alkalmasok, nem tekintve arra: a szerb nyelvet beszélik-e vagy nem, ha a szükség ugy hozza magával, meg is fognak választatni. Egyébiránt megvallom, hogy e mellett kötelességei közé számítom a ministeriumnak azt, mennyiben a vallásos érdekek kiegyenlitése tekintetéből is talán aprólékos viszonyok ismerete megkivántatik, ha a kormány jól akar kormányozni – mert hiszen görög-vallásu polgártársaim egyházi dolgaira nézve általalam benyujtott törvényjavaslat alkalmával* is pirulva voltam kénytelen megvallani, hogy nem tudom meghatározni, jó-e azon eszköz, mellyet javaslok, és azért másokat kellett megkérdezni – kötelességéhez tartozik a kormánynak magát a hivatalokban alkalmas egyénekkel ugy ellátni, hogy minden viszonyok kellő megismerésére nézve elegendő organumokkal birhasson.
V. ö. előbb, 726. l.
Mi végre a határőrvidékeket illeti, azt gondolom, hogy tisztelt polgártársaimnak az iránti kivánsága az ország s az összes nemzet különbségnélküli kivánsága, – olly jogszerü kívánság, mellynek teljesülni kell, mellyet semmi intrigue nem gátolhat. Hogy gyakorlati alkalmazása tekintetében nehézséggel jár, mellyet 24 óra alatt rögtön eloszlatni nem lehet, tagadhatatlan; hanem hogy az országgyűlés azon szempontból indult ki, megmondotta akkor, midőn a népképviseleti törvény megalkottatott. Megmondottam akkor, hogy képviselve legyenek a határőrök, és adassék meg nekik a törvényhozásbai azon kellő befolyás, hogy politicai organisatiójuk tekintetében az átalakulás, jobb, czélszerüb s boldogitóbb módon, tehát az ő tanácsuk következtében megtörténhessék a legközelebbi alkalommal.* Én tehát ezeket nem tartván fölöslegesnek előrebocsátani, azt inditványozom; miszerint a ház ezen petitiót a ministeriumhoz utasitani méltóztatnék a végett, hogy a mennyiben ollyan panaszok forognak fenn, mellyek törvénysértést foglalnak magokban a multra nézve, azokat orvosolja meg a kormány; – mennyire pedig ollyan dolgok forognak fenn, mellyek a törvényhozás intézkedését kivánnák, azokra nézve a legközelebbi országgyűlésnek az illetők meghallgatása mellett a kellő javaslatokat előterjeszteni ismerje kötelességének.
A népképviseletről szóló törvény szerint minden határőrezred egy képviselőt küld a magyar országgyűlésre.
Pesti Hírlap, ápr. 16. sz.
A délutáni kerületi ülésben a főrendektől visszakerült javaslat került újból tárgyalásra a közlekedési minisztérium teendőiről.* A javaslat első tárgyalása alkalmával különösen akörül keletkezett sok vita, hogy Széchenyi a javaslatban 10 millió forintos alapot kívánt létesíteni a közlekedésügy fejlesztésére, és ezt az összeget hitelmüveletekkel akarta biztositani. A viták most megújultak s újból felmerültek azok az érvek is, amelyek a minisztérium iránti bizalom kérdésévé tették a törvényjavaslat ügyét. Kossuth, aki az első vitában nem vett részt, most felszólalt a javaslat védelmében:
A főrendeknek a javaslatra vonatkozó válaszát l. Iratok, 189. l.
Én nem ohajtom Uraim! hogy egy olly nagy tárgynak eldöntése személyességre alapitott bizodalomtól függjön. Én azt kivánom, hogy a törvényhozásnak minden intézkedései bizonyos elveknek és számvetéseknek alapján történjenek. Hanem a mint ohajtom, hogy a m[éltóságos] főRReknek ezen izenetére nézve Mosony vármegye követe, mint a közlekedésre designált minister mondaná el a maga nézeteit,* a nélkül hogy lehetett volna alkalmam vele értekezni, csak egy pár megjegyzést teszek. Ha arról volna vagy lehetne szó, hogy az országnak administratiójára szolgáló rendes jövedelmekből utalványozzon a ház 10 millio forintot közlekedési eszközökre, részemről arra kérném a házat, hogy ezt ne tegye, mert nem tudhatja, valjon a közszükségek millyen mértékben fedezhetik a közjövedelmet. Hanem kettő van a törvényjavallatban, mellyre a ház figyelmét fölhivom. Egyik az, hogy egyáltalában nem mondatik az benne, hogy a közlekedési eszközökre forditassanak a statusnak kész pénz jövedelmei, hanem azon igazságos elvet foglalja magában, hogy a productiv munkálatoknál aként kell iparkodni, hogy a status nagyobb tőkéről rendelkezhessék. 2. Ott van a §-ban az is, hogy a pénztőkéről gondoskodás semmi egyes ministeri osztálynak rendelkezésétől nem függ, hanem az összes miniszterium megegyezése van föltételül kikötve, mellynek gondoskodni kell a katonaság ellátásáról, a nemzeti őrseregről, közszükségek fedezéséről, civillistáról és arról, mi megkivántatik arra, hogy az administratio meg ne akadjon s Magyarország kötelességét teljesitse. Tehát ki van mondva, hogy ezeken tul valamelly uj kiadásokra csak azon esetben lehet a ministeriumnak pénzhez nyulni, ha a fenlevő kiadások fedezve vannak. Ezen felül nem is ugy áll a dolog, hogy 10 millio forint kész pénzt vegyünk el a pénztárból, mert 10 milliónak 5 percentes kamatja tesz 500.000 forintot, ha még hozzáadunk 1/100 törlesztés fejében, összesen 600.000 ft. lesz azon alap, mellyben a körülmények megengedik ollyan papirosok kibocsátását, mellyekre a vasutaknak épülni kell. Sok kiadásai vannak ugyan az országnak, de hogy évenként 600.000 forintott fordithatunk az ország fölvirágoztatására, arról meg vagyok győződve, de épen mivel a ministeriumnak összes megyegyezése kivántatik hozzá, minthogy minden fenlevő szükségek fedezéséről kell gondoskodni, abban találom a garancziát, hogy még a 600.000 ftra nézve is a ministerium kétségbe nem jön, és nem egyezhetik meg a papirosok kibocsájtásában ollyan áron, melly azután nagy kötelezettségekbe bonyolithatná a statust. Mi a papirosoknak 5/100 alpári kibocsátását illeti, nem gondolom, hogy ollyan derangirozott financziális állapotban lehessen valamelly ország, melly megegyezését nem adhatná; hanem 12 millió kölcsönt akarnánk csinálni, az volna rossz gazdálkodás, mellyhez megegyezésemmel nem járulnék. De ugy vagyok meggyőződve, hogy Mosony megye követe is hasonlóképen vélekedik.
Széchenyi nem volt jelen az ülésen.
Tehát a terv realisatiójának egy föltétele van: valjon lehető-e a mostani körülmények között a papirosoknak olly áron és feltételek melletti kibocsájtása, mellyek mellett azoknak kibocsájtását nem egyes ember, hanem az összes ministerium felelősségének érzetében elrendelheti, hogy megállhasson a jövő országgyűlés előtt, mellytől természetesen állása függ. Ha ezen szempontból vesszük föl a dolgot, nem a körül forog itt a kérdés, hogy a status cassájából 10 milliót elvegyünk, hanem a körül: lesz-é évenkint 600.000 ftunk a miről rendelkezhetünk. És erre el lehet mondani; hogy igen is lesz. Azonban nem igen igényeltetik, hogy ezt épen meg kelljen tenni, hanem csak az mondatik, ha megengedik a körülmények és a szükség kivánja, rendelkezhessék a ministerium. Ezen szempontból véve a dolgot, a fő Rendek kivánságát,* mellyet ugy szeretnék csak tekinteni, hogy juris publici kérdésben jelenleg ne keveredjünk, ollyannak látom, melly meglehet többet mond a 10 millionál, de talán sokkal kevesebbet is; egy szóval nem tudom mit mond, mert ha költségvetésre bazirozott calculus utján akar ezen ház, vagy pedig a főRR elindulni, akkor sem a munkába vett vasutaknak folytatásáról, sem egy vasút tervnek elkészitéséről nem rendelkezhetünk; mert egyikünk sem mondhatja meg mennyibe fog kerülni p. o. a szolnok–aradi vasút. Ha erre hivjuk föl a házat, meglehet, a háznak többet kell mondani 10 millionál, talán sokkal kevesebbet, de tractatusnak semmi positivitása, mellyet megfogni lehessen, nincs. De valjon a törvényczikk egyéb rendeleteiben fekszik e elegendő garantia arra, hogy most is meg akarja bizni a ministeriumot a ház? 2-or: Akarja e a ház, hogy a ministerium uj munkába is ereszkedjék, vagy csak meglévőkre szoritkozzék. Ha ez meg van mondva, akkor nincs semmi alap a summára nézve változtatást tenni, mert költségvetés nem forog fön, s az ember nem is tudja, mennyit mondjon. Nem tudom a középponti vasút folytatása miként van, de tudom hogy megakad, ha a status közbe nem jő, pedig megakadása nem kivánatos; motiválnom ezt alig szükséges. Annyit látunk, hogy a vasutak varázs erővel hatnak a földbirtokra és a forgalom élénkitésére ott is, hol az előtt forgalom nem igen létezett. Igy például a szolnok–pesti vonalon nem csak az áru, hanem a személyszállitás is nagyon szaporodott. De hogy mennyi kivántassék ezen központi vasút folytatására, sem én, sem Mosonymegye követe nem tudnók megmondani. Tehát csak azon maximumot lehet kimondani, a mellyről a ministerium rendelkezik. Uj költségekbe a ministerium nem ereszkedhetik a nélkül, hogy állásával vakmerően játszanék. Én ugy hiszem, hogy annak első kötelességei közé tartozik a nemzeti őrseregről gondoskodás, s mint mondám, kész pénzt nem kell elvenni a cassából; nincs ok tehát reá, miért nem gondoskodhatnék alapról. Csak az a kérdés tehát: akar-e a ház szoritkozni fönlevő munkálatokra? De hogy mi fog ez alatt értetni, azt meghatározni bajos; s bajos volna meghagyni a ministeriumnak, hogy tegyen valamit, de megengedni, hogy tegyen, igen is helyén van, ha t. i. inség van, tudjunk munkát adni a népnek a helyett, hogy alamizsnákat adunk. Vagy talán azt akarják a főRR, hogy ismét az isten átkozta régi rendszerre térjünk vissza. A népnek joga van munkát kérni, s meg akarják kötni a ministerium kezét, hogy ne adhasson munkát? hanem várja be az inséget, midőn a nép éhenhalással küzd, és akkor üritse ki az ország magtárát. Alamizsna a népet nem menti meg az éhen halástól, de igen is munka. Ezen szempontoknál fogva uraim! kérem önöket, hogy a sommára nézve szabad kezet engedni méltóztassanak, s igy azt gondolom, hogy a főRR ajánlatát elfogadni egyáltalában nem lehet.
A főrendek válaszukban nem járultak hozzá ahhoz, hogy az illetékes minisztérium e törvény alapján már a legközelebbi országgyűlés előtt új vasútvonalak építését megkezdje; egyben a tervek tökéletes elkészítését, valamint a költségek és az ország teherbíró képessége pontos meghatározását kívánták.
Többen szóltak még Kossuth után a tárgyhoz s végül a javaslatot azzal a módsitással fogadták el újra, hogy a 3. §-ban a pest–fiumei vonal a megépítendő vonalak között különösen emeltessék ki. Bónis még azt kívánta, hogy a megépítendő vonalakat ne a minisztérium, hanem az országgyűlés jelölje ki, hogy a helyi sérelmek miatt ne a minisztérium tekintélye szenvedjen. Kossuth
e nézettel egyetért ugyan, de ha annak diejében ex professo leend szó a vasúti engedélyezésekről, azon uj eszmét fogná ajánlani, hogy a vasúti engedélyezések felett, mellyek a tapasztalás szerint vesztegetési eszközül szoktak használtatni, s a vasút gyakran horoggá lesz, mellyen a lelkiismeret fennakad, előmozdithatlan s egyszersmind elmozdithatlan emberekből álló esküttszék itéljen.
A törvényjavaslat új szövege ilyen értelemben elkészült.* Ezután Kossuth inditványt terjesztett elő az úrbéri zsellérek érdekében, „miszerint az individualis segregatio a jobbágyok többségének akaratától feltételezve ne legyen”. Nem új törvényt akart, hanem a ház határozata által vélte a dolgot elintézhetőnek.* A többség azonban már nem akart új tárgyat elővenni és leszavazta az indítványt.
Az új, végleges törvényjavaslatot l. Iratok, 198. s köv. l.
Kossuth ezzel a javaslattal az 1848: 9. tc. 3. §-át akarta módosítani, amely a legelő-elkülönítéssel kapcsolatban, hol az még eddig nem történt meg, az eddigi gyakorlatot hagyta érvényben. Az eddigi gyakorlatot pedig az 1836: 6. tc. 3. §-a jelentette, amely az elkülönítést csak akkor engedi meg, „ha a jobbágyság nagyobb része kivánandja”. Tudni kell még, hogy az idézett tc. nyolc úrbéri zsellér legelőjárandóságát az egy egész jobbágytelket megillető legelőmennyiségben szabta meg s ez a mennyiség a törvény által megállapított táblázat szerint 4–22 hold között váltakozott. Ennek a nyolcadrésze jutott volna tehát egy-egy zsellérnek Kossuth javaslata szerint.
Nemzeti Ujság, ápr. 16. sz.
