179. Pozsony, 1848 április 5. Kossuth ünneplése és a görökeletiekről szóló törvényjavaslat végleges formájának megállapítása.
179.
Pozsony, 1848 április 5.
Kossuth ünneplése és a görökeletiekről szóló törvényjavaslat végleges formájának megállapítása.
Pozsony, 1848 április 5.
Kossuth ünneplése és a görökeletiekről szóló törvényjavaslat végleges formájának megállapítása.
A reggeli kerületi ülésben a görögkeletiekről szóló törvényjavaslat került volna tárgyalásra, azonban napirend előtt néhány követ egyéb kérdéseket vetett fel:
„Balog Kornél (Győr): Küldői legközelebbi pótló utasitásukban hálájukat jelentik RRnek erélyes eljárásukért, és büntetést kivánnak azokra, a kik ezt hátráltaták. Engedjék meg a RR, hogy azt kivánságukhoz képest nyilván fölolvassa. (Halljuk.) Az iratban, mint büntetésre méltók, Metternich hg., Apponyi Gy. gr. és Zsedényi Ede emlitetvén – egy hang közbe szól: „Wirknert elfelejtették!” Tomcsányi J.: Békésmegye közönsége köszönetet szavaz Kossuth L. polgártársunknak, a ki a RR legközelebbi eljárásukban olly erélyesen és szerencsésen vezérelte. (Éljen! Éljen!) Csausz István: Nagybánya városa is hálát és bizalmat e táblának, különösen pedig Kossuth Lajosnak, a kit városuk polgárának fogadnak be, és jelentenek ki.”
Kossuth: Az isteni gondviselés, – melly a népek sorsa fölött vigyáz – gyakran nagy czéljainak előmozditására csekély eszközöket választ; ő – ki a pásztorfiu Dávidnak kezével az óriás Góliáthot ledöntötte, – ha kegyelmében rám tekintett s megengedte, hogy egyik csekély közremunkálója legyek Magyarhon szabadsága kivivásának, Magyarhon népe sok százados lánczai megtörésének: ezen gondolattal, ezen kegyelemmel adott nekem egy örömöt, mellyhez hasonlóval a világtörténetekben kevés ember dicsekedhetik. – Én magam keveset tettem, én csak egyik szerény közremunkálója, szerény harczosa valék az eseményeknek hanem ha Isten ugy akarja, – a mint én e nemzet népének nyilatkozó bizalmából sejtem, hogy történni fog, miként azt, mit kevesen megkezdtünk, az egész nemzetnek egybefort akarata bizonytandja, – akkor nekem a népek istenéhez egyéb fohászom nincs, mint „bocsásd el uram a te szolgádat, mert látták szemeim Magyarhon szabadságának nappalát”. – Vigyék meg követtársaim küldőinek, a népnek legforróbb köszönetemet, vigyék meg azon hálaszózatomat, hogy ha eddig e hazáért valami keveset szenvedni, valami keveset tenni engedtetett számomra az isteni gondviselés által, ha a bekövetkezendő események éltemet kivánandják is, az csak igen csekély áldozat lehetne azon megbecsülésért és ragaszkodásért, mellyet hazafiui köszönő hálás érzettel fogadok.
„Gál, Barsmegye követe Győr kivánságához kapcsolja magát. Madarász László; Nem első alkalom ez, a mellyben vitatja, hogy szoros kötelessége a táblának ezeken szigoru elégtételt kivánni; – ideje már egyszer ebbeli fölszólalásainak hatályt szerezni. Kossuth L. barátjában nem annyira annak személyét, mint elveit tiszteli ezen elveknek győzelmét biztositani kell; azokat semmi lesorvasztás, lecsigázás többé meg nem töri, diadaluk nem messzi van! Azonban Győrmegye követe fölhozván e tárgyat: ő (a szóló) nem csak utasitása, de meggyőződésénél fogva nyilatkoztatja, hogy e tekintetben a legkevesebb, ha a tábla rosszalását mondja ki, – ez már meg is történt. De mi lesz hát a felelősségből, illy engedelmesség mellett? Nem mondja ugyan, hogy azon egyedeket el kell a táblának itélnie: de bizonyosan nincs hatalmában e háznak, őket igy egészen dispensálni. Ujra is tehát Ulászló VI. 7. szerint* kivánja, hogy e ház elibe hivatva kimondják, kik adták ő felségének e rossz tanácsot. Beöthy Ödön:* Mikép vélekednek küldői Kossuth Lajosról, elég világos megbizó levelükből. Hiszi, hogy e derék polgártásunk nagyobb gyönyörüséget nem talál száraz betükben, mintsem abba, ha megmondja, hotgy ő az ország másik szegletében lakván, és bejárván roppant megyéjének százakra rugó mérföldeit, tanuja volt annak is, mint fogadtattak ottan a királyi család tagjai, de most bárhova fordult faluról falura mentében, látta lelkesedését a néposztálynak minden különbség nélkül; azét is, a melly sokakat rémképpel ijeszte, az egy telkes curialis nemességét, ez áldott, jó gondolkozásu békés népét, a melly föl nem kél, ha csak a gehenna tüze okádta undok, füstös, gonosz lelkek ármányai föl nem izgatják! – Midőn megbizó levele értelmében az országgyűlés e vég perczeiben utasitás nélkül áll itt, erősebb nyilvánitásnak tartja azt, mintsem a mit utasitás parancsol. Ismertük három századon át az utasitások hatását. – Uraim! ne hangoztassuk többé e nyomorult szót „utasitás”.* Akik a szabadság ellen müködnek, maga az Isten ellen vétenek, mert ő az embert bilincsek nélkül szabadon teremtette. – Bocsánatról szólunk – ne feledjük hogy forradalmat élünk, és szerencsés azon nemzet, a melly ezt az egy fölvonásban végezheti, és hogy a fölvonásokközti szünidő arra való, hogy abban a nemzet a következő fölvonásokra készüljön. Ha nem teszünk semmit, majd azt mondják: kisértsük meg, hátha e nemzet még sem olly erős; ha majd igen erősen veszik, megint visszaléphetünk. Ezt kell megelőznünk; és ha Metternich herczeg olly szivesen vette 1825-ben az indigenatust,* és tetszett neki 1830-ban a szép magyar ruhában, stikkolt magyar köntösben, megjelenni,* tessék most is. – Deák F. (Zala követe, igazságügyminiszter): Csak egyre vigyázzunk, ne hogy ellenkezésbe keveredjünk azon fölírásunkkal, a mellyben minden poiticai bünökre amnestiát kértünk.* (Éljen!) Beöthy Ödön: Mind a mellett szükségesnek tartott olly tartalmu conversatiót. – Elnök: A győri inditvány iránt határozatot mond.”
A törvénycikk a király hütlen tanácsosainak felelősségrevonása és megbüntetése felől intézkedik.
Beöthy Ödönt, a korábbi országgyűlések neves ellenzéki vezéralakját a konzervatív Reviczky Menyhért helyébe választotta követté Bihar megye. Beöthy ezen a napon mutatta be megbízó levelét az országgyűlésnek.
Ez Győr megye követének szól, aki utasítására hivatkozva kérte a király tanácsosainak vád alá helyezését. Az ellenzék elvben már régen helytelenítette a követeknek utasításokkal való megkötését, a gyakorlatban azonban még a folyó országgyűlésre is csak néhány megyében siekrült némileg enyhiteni ezt a kötöttséget; márc. 15-ike után azonban a legtöbb megye – igy Pest megye is – kijelentette, hogy nem küld tovább utasításokat követeinek s a régebbi utasítások alól is felmentette őket.
Metternichet az 1827: 38. tc.-kel honfiúsította az országgyűlés.
Az országgyűlésen V. Ferdinánd szept. 28-i koronázásán.
Márc. 30-án ment fel a felirat a „lengyel és olasz politicai statusfoglyok szabadon bocsáttatása iránt” és a király ápr. 3-án kelt válaszában közölte, hogy a kivánságban foglaltakat már megelőzte s a foglyok ügyében már előbb intézkedett. (Iratok, 132. és 165. l.)
Kossuth L.: Határozat hozatalát szükségesnek nem tartja. Osztozik ugyan azon véleményben, hogy ez egy kicsit több, mint conversatio, és ha ez ármánykodások nem folytattatnak többé, rájok nézve a közbocsánat alul kivételt tétetni nem akar. De nehogy ez ismét palástul szolgálhasson a jövőre, csak a multakat vetjük be a feledékenység fátyolával.
„Ismét napi rendre térvén át a tanácskozás, következett a vallás ügye. Asztalos Pál fölolvas két rendbeli törvényjavaslatot a nem egyesült görög vallásról. Az egyik 276., a másik 277. sz.* Beöthy Ödön: Az előbbihez még két dolgot kiván tétetni. – A hol mondatik, hány, – és milly egyed vegyen részt a választmányban, – ott az oláhok megnyugtatása végett azt kivánja mondatni, hogy „a különböző ajkuakra tekintve”. A másik, hogy ha a község áttért nagyobb része a templomot magával viszi, kárpótlást adjon a kisebbnek.”
Az előbbi Kossuth, az utóbbi Szilágyi görögkatholikus kanonok javaslata. (L. 726. l.)
Kossuth L.: Biharmegye követének tanácsát ez ügyben legfontosabbnak tartja. Maga mindent a béke s nyugalom tekintetéből mondott, de nem tudhatá az eszközöket. Itt tehát kettő javasoltatik: vagy hogy minden áttérés csak individualisnak tekintetvén, a templom mindig az előbbi felekezeté marad; – vagy hogy a többséggel menjen át a templom is, de természetesen kárpótlás mellett. Akár mellyikhez járul azoknak tanácsára, a kik a körülményeket ismerik. De tán azt nehéz is volna elhatározni, kiéi azon templomok, mert nincsenek eredeti stadiumukban, és ki tudja hány áttérésen és foglaláson mentek már keresztül! Azonban, ha a kártalanitás czélszerü – jó: csak definiáltassék a többség, – mert nem tudni: többségnek vétetik-é, hacsak eggyel is több felénél? és nem tudni: kik számíttassanak, mert néhol illyenkor még a nem születettek is számíttattak; annál inkább minden csecsemős is. Bihart pártolja: ha csak más még jobb módot nem tud.
Számos hozzászólás után végül az lett a határozat, hogy az erőszakos foglalások meggátlására a legközelebbi január 1-ét határidőnként állapítják meg, s ahol addig a templom hovatartozását illetően kereset nem indult, ott a kérdést később nem lehet bolygatni.*
Az így elfogadott három §-t – a vallásügyi törvénycikk (l. Iratok, 148. l.) pótló 6–8 §-át – l. Iratok, 170. l.
Nemzeti Ujság, ápr. 9. sz.
