176. Pozsony, 1848 április 3. Kossuth újabb felszólalása a megyei szerkezet ideiglenes rendezése körüli vitában.
176.
Pozsony, 1848 április 3.
Kossuth újabb felszólalása a megyei szerkezet ideiglenes rendezése körüli vitában.
Pozsony, 1848 április 3.
Kossuth újabb felszólalása a megyei szerkezet ideiglenes rendezése körüli vitában.
Április 3.-án Széchenyi beszédével kezdődött a vita; Széchenyi Kossuth javaslata ellen foglalt állást, mivel abból szerinte a magyar nemzetiség megsemmisülése fog következni, sürgette az országgyűlés mielőbbi befejezését és azt kívánta, hogy a megyékben a következő országgyűlés rendelkezéséig maradjon minden a régiben. Bónis Kossuth mellett nyilatkozott, Hunkár viszont a nemesség jogainak további fenntartása mellett foglalt állást.
Közben országos ülést tartottak, amelyen elkészült törvényjavaslatok hitelesitése és királyi leiratok kerültek sorra. Az utóbiakkal kapcsolatban Kossuth megjegyezte:
Szabadságot veszek még magamnak megjegyezni, miképen nem akarom kétségbe vonni, hogyha az igen szoros formák megtartását veszi az ember szemügyre, ugy az ő Felsége részéről leérkezett s érkezendő kir. resolutiok rendén látszanak lenni, mert a ministerialis törvény még szentesitve egészen nem lévén, azon szempontból indul a kormány, hogy addig az ottani hatósággal történnek az alkudozások. Forma tekintetében szorosan véve, a dolog igy áll. De miután a ministerialis törvény iránt ő Felségével az egyesség megvan, miután ha egyéb tudva nincs, ő Felségének hozzájárulásával annyi tudva van, hogy a magyar királynak most más felelős tanácsadója nincs, mint gróf Batthyány Lajos ministerelnök úr, és az is kétségtelen, hogy most ollyan törvény hozatik, mellynek azután a törvényes korlátok közötti végrehajtására nézve azon ministerium lesz felelős, mellynek elnöke ismerve van, sokkal alkalmasabb rendben látom a dolgot, hogy jövőben semmi más ellenjegyzést ne lássunk, mint a minister elnökét. Hogy egy ollyan dicasterium, mellyre nem lesz bizva semmi, felelősség rajta nem lesz, miért müködjék tovább, nem tudom combinálni.* Felírást szükségesnek az iránt nem tartok, csak véleményt akartam nyilvánitani, miként azt látom rendén, hogy ő Felsége a szerint intézkedendik, hogy más felelős tanácsadója nincs, mint gróf Batthyány Lajos, s az ő ellenjegyzését óhajtaná a nemzet látni minél előbb.
A kancellária a felelős minisztériumról szóló tc. 6. §-a értelmében megszűnt.
Az országgyűlés országos üléseinek naplója, 214. s köv. l.
Ezután folytatták a kerületi ülést, amelyben elsőnek Pázmándy szólalt fel előző napi megállapításainak védelmére. Ujból erősítette, hogy míg a multban a megye az alkotmány védelmezője volt, a jövőben a fejlődés akadályozója lehet, éppen ezért nem a megyei, hanem a községi életet kell fejleszteni, ez az önkormányzat fejlődésének igazi útja. Cáfolta Kossuthnak azt az érvét is, hogy a megye lett volna a nemzetiség fenntartója az elnyomatás idején: szerinte sokkal inkább a nép és a református vallás tartotta azt fenn a németül beszélő főurak és a latinul beszélő megye között. Kossuth így válaszolt neki:
Nem fogok a tárgyhoz szólni, mert tegnap eléggé kifejtettem véleményemet, most csak Komárom megye követének, tisztelt barátomnak megjegyzése folytán egy pár szót. Mit személyemre nézve szives volt emliteni, baráti hajlandóságának tulajdonitom, mellőzni akarom.* Isten őrizzen meg azon gondolattól, hogy azokat én is valóknak higyjem, mert ha valóknak hinném, azon perczben én magam fognám magamra ki mondani az ostracizmust, mert akkor veszélyes polgára lehetnék e hazának. Ha ugy van, megőrzi talán Isten azon alázatosságot, és szerénységet keblemben, hogy ne érezzem; de reménylem, hogy nem ugy van. – A municipalitásra nézve: meglehet hogy mint egy machinának, s gyakran nagy dolgoknak igen csekély emberek voltak föltalálói; ha Európa status bölcsesége a régi alapokon indulva folytonosan kétségbe fogja vonni annak lehetőségét, hogy a felelős parlamenti kormány szabad municipalitásokkal össze egyeztethető, ugy tehát én leszek egyike azoknak, kik hivatva vannak a világot ellenkezőről győzni meg, mert én miként az istenség létezéséről, ugy arról is meg vagyok győződve, hogy e kettő össze egyeztethető. Semmi egyéb nem kivántatik hozzá, mint a statusban minden hatalomnak megszabni a maga körét, s minden hatalomnak a maga körében ön állását, minden hatalomnak a maga körében annyi függetlenséget adni, hogy el ne nyomassék a felsőbb által, de nem adni neki annyi erőt, hogy gátolhassa a felsőbbet müködésében, melly más téren mozog. S ez nem megfejthetetlen probléma. Nincs a világon a szabadságnak nagyobb ellensége, mint mit ezen német szó kifejez „zu viel regieren”. – Hol a lakosok családjaikban, községeikben, s tartományi jól rendezett kisebb köri vidékeikben a nagyok érdekeire nézve nincsenek az önkormányzási hatósággal fölruházva azon körig, a meddig föl kell ruháztatva lenniök, hogy az egész statust ne akadályozhassák, ott az egyéni szabadságra elnyomólag hat a felsőbb hatalom, mert csekélyebb dolgokba fog avatkozni, mellyekben a czélszerüséget nem fogja eltalálni, minthogy a magasból nem ismerheti a körülményeket, nem fog jó előljárót adni a falunak, jó szolgabírót a megyének stb. – Azért a rendnek, szabadságnak érdekében a hatósági rendszert, de a községi rendszert is össze kell egyeztetni a parlamentáris kormánnyal. S ha Europa status bölcsei nem tudták a módot föltalálni, tehát én fogom föltalálni, s meg fogom bizonyitani.
Pázmándy abból indult ki, hogy nehéz helyzetben van Kossuthtal szemben, mert „… ő most nemcsak Magyarország, de mondhatni, Európa legnépszerűbb embere, s e népszerűséget, mellynek tetőpontján áll, teljesen meg is érdemli, mert saját erejével vivta ki, mint még egy hadvezér sem … ő a legragyogóbb ész és szónoklat fegyverével bir; ékesszólása varázsereje a kedélyt elragadja, majd fellázítja, majd lecsillapítja kényszerint…” stb.
Mi a nemzetiséget illeti, azokhoz, miket tegnap mondottam, egyet felelek Komárom megye követének, ki Jósef császár példáját hozta föl.* Én máskép vagyok arról értesülve: Jósef császár privát beszélgetés közben tett kérdést Pálfy cancellárnak, de a consilium actái nem fogják azt mutatni, sőt a nagy férfiunak fenmaradt levelei tisztán mutatják, hogy ő a német egységet akarta birodalmába behozni.* De akár mint legyen is a dolog, mellyik volt a czélra az eszköz, mellyet Jósef használt? a köz gyűléseket először megkurtitotta, ritkitotta, azután eltiltotta. Tehát innen látható, hogy a magyar nemzetiség csak központositással tartathatik föl. Miképen lehet ez? Ha látom Magyarországnak mintegy 50 megyéjét, hol rendes időszakonkint magyar nyelven vitt, magyar szellemű törvények, s magyar szabadság gyakorlata körül forgó tanácskozások vannak, azt gondolom természetesen, hogy azon megyék mind annyi tüzhelyei a magyar nemzetiségnek. De ha gyűlések nincsenek, s a minister bepecsételt levelet ir a tisztviselőknek, miképen tartathatik igy fel a nemzetiség, nem értem; – de hogy a gyűlések focusai, tenyésztői a nemzetiségnek, az előttem tisztán áll. Azt mondják, a képviselők nem lesznek magyarok. Forditsuk meg a dolgot. Eddig nem volt senkinek szava a gyűléseken, csak nemesnek, és sok gyűléseket tudok Liptó megyében, s egyebütt: valahányszor provocatio történt akár tettleg valaki által, akár a körülmények által, hogy a nemesség számosabban ment a terembe, tót gyűlések voltak. Állitsuk a megyéket képviselői alapra, s ez nem fog történni, minden gyűlés magyar lesz, mert Zemplén megye követe igen jól figyelmeztetett, hogy egy nagy hiány van a törvényben s ez az, hogy egy §-ban meg kell adni a ministeriumnak azon hatalmat, hogy ha valamelly megyei gyűlés a törvény korlátain tul lép, azt felfüggeszthesse. Ha képviseleti rendszer van, appellál a népre, uj választásra és nem lesz egy tót gyűlés is Magyarországban soha. Hagyjuk meg az eddigi szokást, véghetetlen sok tót gyűlés lesz. Már most mi a nemzetiségnek garantiája? Az e, ha a nyilvános élet kitöröltetik a megyékből, és a kormányzás pecsételt levelekkel megy, vagy ha népképviselők által tartatnak gyűlések. Lelkemnek meggyőződése, ha kétségbe foroghatna a magyar nemzetiség, csak a népképviseletre bazirozott megye rendszer fentartásával lehetne azt megmenteni, másképen nem.
Pázmándy azt állította, hogy II. József először a magyar nyelvet akarta a közigazgatás nyelvévé tenni s csak amikor a helytartótanács – azzal érvelve, hogy a magyar nyelv nem alkalmas a közigazgatásra – a latint kivánta megtartani, akkor választotta a holt latin helyett az élő német nyelvet.
A német közigazgatási nyelv bevezetésének körülményeit aktaszerűen tisztázta Marczali H.: Magyarország II. József korában, II. k. 384. s köv., 527. s köv. l.
Mi a törvényjavaslatot illeti uraim! tegnap is mondottam, s a tegnapiból annyit ismétlek, hogy az eszközökre nézve teljességgel nem igérek magamnak csalhatatlanságot, hogy az a legjobb eszköz, mellyet gondolok, hanem egyet kérek, hogy ne méltóztassék senki a törvényczikket democratiai szempontnak tulajdonitani. Annak egy célja van, megmenteni a megyéket az enyészettől, és megmenteni a magyar nemzetiségnek azon állandó erőt, melly a nemességben fekszik. Mi hoztunk törvényeket a nép irányában igazságosokat, jótékonyokat. Ám próbálja meg, ki tudja, azokat olly megyékkel végrehajtatni, mellyek tisztán nemes elemekből állanak, mi lesz a következése? Az, hogy épen ki azt mondja, hogy a nemesség iránt, melly annyit áldozott, és nemesen gondolkozott, sympathiával viseltetik, és a gyűléseken a nemesnek személyes voksát meg akarja hagyni, igen rossz számítást tett. Isten adja, hogy az övé legyen igaz, nem az enyém. Azt hiszem, ezen számítással a nemesség tétetik semmivé, személyére nézve is veszélyeztetik, de vagyonára nézve minden bizonnyal. Ott van az urbéri tartozások iránti törvény, azokat most evaluálni* kell a nemességnek. A kármentesités csak egy föltétel alatt bizonyos, azon föltétel alatt t. i.: ha a rend meg nem zavartatván, egyszersmind a szám nem megy olly nagyra, hogy a néprei uj kivetés nélkül födözhető nem volna. Tudja a nemesség, hogy kezében van az evaluatio a megyék utján lesz sok ember, ki iparkodik a dolgot ugy vinni, hogy kaparithasson magának egy telek helyett még másikat, egy falu helyett kettőt. S mi lesz a következése? Olly roppant szám fog az ország elébe kerülni, mellyre azt mondja a nemzet: nem adok semmit. Nem akarom reskirozni a magyar nemességet. Eljön majd a közteher viselés kivetése kulcsának kidolgozása; – az adózás kezdődik már novemberben, – a ministerium azon kulcsot nem fogja megcsinálhatni, hanem az aristocratiai elemekből álló megyének kezeibe adatik. S mi lesz a következése? Ollyan kulcs fog kidolgoztatni, mellynek következtében a nemesség személyes bátorsága az országban annyira veszélyeztetve lesz, hogy borzadok a godolattól. Azt fogják majd mondani: mindent megadunk a népnek, de csak papiroson. Hogy a nép meg legyen nyugtatva, a törvénynek életbe kell lépni. Ha pedig reskirozzuk ezt az által, hogy nem veszünk be ollyan elemeket, mellyek biztositják a valósággá érlelését annak, mi papiroson van, rendetlenséget provocáltunk, és összeütközést, – s ekkor mi lesz eredménye a dolognak, nem tudom, csak tudom, ha a haza vérbe borul, beláthatatlan következésü szerencsétlenség lesz. Czélom tehát az, hogy a nemességet tartsuk meg személyében, vagyonában, eszközöljük az önkormányzati rendszer lehetőségét, s ezzel együtt a municipiumot népképviseleti bazisra fektetve igyekezzünk kiegyenliteni a felelős ministeriummal, és ez által a nemességet megmenteni. – Ha e czélra az eszköz, mellyet javasoltam, nem jó, méltóztassanak mást javasolni. Szavazatot nem óhajtanék, azért mert attól félek, hogy ollyan következése lehet, miszerint az egyik, vagy másik érdek számára mintegy denunciálva legyenek bizonyos individualitások, talán a többség, talán a kevesebbség, de egyik, vagy másik veszélyben foroghat. Egyenliteni kivánok, ráállok, hogy ne tegyünk többet, mint a mi szükséges, de tegyünk annyit, amennyi szükséges; különben a nemesség, a megye, a nemzetiség veszélyben forog. Ha valaki tud erre módot, elfogadom, de azt el nem ismerhetem módnak, hogy hagyjuk a megyéket rohanni, míg absorbeáltatik a megyei nemesség. És én igen nagyra tudom becsülni azon minister uraknak roppant bátorságát, kik magokra merik vállalni a felelősséget a jelen perczben, midőn a megyék irányában biztositva nincsenek.* Részemről nem igen merném a felelőséget elvállalni. Jobb módot nem találok, mint a mit előadtam. Gondolkoztam arról is: ne ruházzunk-e föl bizonyos capacitásokat vokssal a megyében de nem tudom definitióját találni az intelligentiának, s ha csak az irni s olvasni tudást vesszük is föl, a nemességnek nagyobb része nem fog számíttatni az intelligentiához, s kizárjuk őket a választásból is. Gondolkoztam arról is, hogy ne szóljunk semmit, csak annyit mondjunk, hogy míg a törvényhozás intézkedendik, a községek küldjenek ennyi és ennyi képviselőt. Már most például Csanád vármegyében 10–12 község van csak, ezek fognak teszem 1000 ember után egy képviselőt, összesen tehát 70-et. Micsoda arányban lesz ezen 70 szám a 900 nemes ember ellenében? Nem látom tehát a nemességet megmentve ez által, mert nem látok contrapondiumot adva a nem nemes embernek, és igy veszélyben foroghat a nemes ember élete, vagyona. – Én nem az eszközhöz ragaszkodom, hanem a czélhoz, czélom pedig: megmenteni a nemességet, a megyét, és e kettő által a nemzetiséget. Ha valaki tud ajánlani jobb módot, szivesen reá állok, mintsem hogy szavazat által designáltassék ki valaki a bosszunak és ellenszenvnek. A kérdés csak az lehet: hogy ezen perczben a megyerendszer, és általában a nemzetiségnek megmentése végett képviseleti alapra kell e a megyét állitani, vagy nem? Ha azt mondják az urak: nem kell, akkor tisztában vagyunk, ha azt mondják: kell, nagy lépést tettünk előre a számok összeegyeztetése végett; és ha akkor azt mondják: a képviseleti bázis kielégiti a véleményeket, ha az mondatik ki: hogy a képviselőket válasszák azok, kik az országgyűlési követeket, talán ráállok. De nem e körül forog a divergentia, hanem a körül: szükséges e a képviseleti rendszer, vagy nem?
Felbecsülni az összes úrbéri szolgáltatások értékét, hogy a nemeseknek járó kártérítés összegét meg lehessen állapítani.
Széchenyi javaslatára céloz Kossuth s arra, hogy a forradalmi tömegek felé mennyire kockázatos dolog megyei viszonylatban a nemesi előjogok fenntartásának álláspontjára helyezkedni.
Nemzeti Ujság, ápr. 8. sz.
Kossuth után újból Széchenyi szólalt fel s ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, hogy a legközelebbi országgyűlésig maradjon minden a régiben. Batthyány miniszterelnök erre figyelmeztette a táblát, hogy amennyiben a két miniszter véleményét nem lehet összeegyeztetni, egyiküknek le kell mondania. Erre Bernáth indítványára elhatározta a tábla, hogy konferenciában próbálják meg összehangolni a két ellentétes véleményt.
„Ezután Vidoss J. ker. jegyző ismétlé, amit Ghyczy K. itélőmester az orsz. ülésben referált,* t. i. a főrendeknek a vallás dolgábani törvényre* tett azon megjegyzését, miként abban „minden vallásfelekezet részére, saját hitelvei s egyházi szerkezete sérthetetlenségét és az oktatás szabadságának saját elvei szerinti teljes alkalmazását” fentartani kivánják.”
V. ö. Napló, 214. l.
V. ö. előbb, 706. l.
Kossuth L.: Ha a statusnak a vallás iránti viszonyai mind el volnának már intézve, nem lenne ezen módositás ellen kifogása, mert valamint a maga hitére nézve fenn kivánja tartani azon jogot, hogy mindazt, a mi a vallás belsejére tartozik, a státus avatkozása nélkül, szabadon intézhesse, ugy e jogot más hitfelekezetnek is meg akarja adni. Nem is mondja tehát decisive, hogy a fő RR megjegyzését el nem fogadja, de kétségbevonja, hogy azáltal, ha ez be nem tétetik, a hitelvek sérhetlensége kockáztatnék, ha ellenben betétetik, könnyen sokféle balmagyarázatokra nyujtatik alkalom. Felhozta például a vegyes házasságokat. – Felszólitá az egyházi tagokat, hogy nyilatkozzanak a békés s megnyugtatás szellemében. Babarczy azt kívánná megiratni, hogy a főrendek fejtsék ki okaikat bővebben. Madarász: Nincs erre ok, maradjunk a szerkezet mellett. Igy nyilatkoztak Papszász L. és Sebestyén G. is. – Kossuth megjegyzé még, hogy a hitelvek és egyházi szerkezet nem ollyan valami, amit copulative lehet venni; hogy a hitelvek sértetlenül maradjanak, s törvényhozás utján nem korlátozhatók, ez természetes, ha bele nem tétetik is de máskép van az egyházi szerkezettel, már ehhez szólója van a státusnak.
A rendek a főrendek által javasolt változtatásokat nem fogadták el.*
A rendek válaszizenetét e tárgyban l. Iratok, 170. l.
Pesti Hírlap, ápr. 11. sz.
