171. Pozsony, 1848 március 29. Kossuth válasza Késmárk követének üdvözlésére és beszéde a független felelős minisztériumot megtag…
171.
Pozsony, 1848 március 29.
Kossuth válasza Késmárk követének üdvözlésére és beszéde a független felelős minisztériumot megtagadó királyi leirat felolvasása után.
Pozsony, 1848 március 29.
Kossuth válasza Késmárk követének üdvözlésére és beszéde a független felelős minisztériumot megtagadó királyi leirat felolvasása után.
Március 29.-én végre leérkezett a királyi válasz a felterjesztett első törvényjavaslatokra. A nádor, Batthyány és Deák küzdelme hiábavaló volt, az eredmény távolról sem felelt meg a nemzet kívánságainak. Bécsben Metternich bukása után is a kamarilla kormányzott, amely csak arra várt, hogy a forradalom által kiharcolt engedményeket visszavehesse. A felelős minisztériumot létesítő törvényjavaslatra kiadott válasz* első lépésnek volt szánva a visszafelé vezető úton. A válasz lényegileg megszüntette a nádor teljhatalmú kir. helytartói hatáskörét, megtartotta a kancelláriát s a minisztériumnak csupán a helytartótanács ügykörét engedte át, fenntartva a királynak a kinevezés, cím- és birtokadományozás jogát is. A pénzügyminisztériumnak csupán a kamara alárendelt jogkörét engedte át, az ország jövedelmeit továbbra is az udvari kincstár hatásköre alá rendelte, a hadsereggel való rendelkezés jogát ugyancsak fenntartotta a királynak. Ugyanekkor az urbériség megszüntetéséről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban is új tárgyalásokra utasította a rendeket és a földesurak érdekeinek fokozottabb védelmét ajánlotta figyelmükbe.*
A felelős minisztérium tárgyában kiadott királyi leiratot l. Iratok, 125. s köv. l.
A közös teherviselés, az úrbér, a tized megszüntetése tárgyában kiadott királyi leiratot l. Iratok, 124. s köv. l.
Márc. 29.-én reggel először kerületi ülés volt, amelyben Szentkirályi jelentést tett a még hátralévő országgyűlési tárgyak állásáról, majd Kossuth válaszolt Veszter késmárki követnek, aki városának Kossuthoz intézett hálairatát mutatta be:
Tek. RR! vagyis inkább, Kézsmárk figyelmeztetése szerint nem tekintetes Rendek, hanem egyszerüen: Uraim! (Zajos tetszés, s ezóta folyvást csak illy megszólitással élünk) – mert ha egész nemzet képviselői vagyunk, nem lehetünk rendek többé. – Kézsmárk városa ragaszkodását nem magam személyére magyarázom, hanem azon rokonszenvnek tulajdonitom, miszerint a jelen átalakulási eszme hazánk távol határszélein is viszhangra talált; – s ohajtom, hogy a milly rokonszenvet nyilatkoztatnak most, olly férfias elhatározottsággal járuljanak ezen átalakulás kivivásához, ha szükséges lesz. Talán nekünk sem adja meg isten azon örömet s dicsőséget, hogy átalakulásunk polgárvérbe ne kerüljön! – E szavakra a rosz resolutio hirére különben is már ingerült kedélyü háznak kitörő zaja jelenté, hogy mindenre készen vagyunk, s hogy mély gyülölet lakik kebleinkben azon bécsi nemzetgyilkos cselszövők iránt, kik a dolgot ennyire hozni nem iszonyodnak. – E nemzet – folytatá a szónok, – férfias elhatározottsággal fog ellenébe lépni a jövőnek, s kész lesz szemébe nézni a cselszövőknek, kik igazságos igényei ellenébe szegülni mernek, (Zajos, kitörő helyeslés.) Nádor ő fönsége elhozta a resolutiót; mit tartalmaz, nem mondhatom meg, mert pecsét alatt van; de a haza megvárja az országgyűléstől és az egész közönségtől, hogy ha kielégitő leszen, azon nyugodt örömmel fogadja, melly magáról el nem felejtkezik; ellenkező esetben pedig azon férfias elszántsággal lépjen fel, melly a kellő határon tul semmit sem enged, de a határon innen mindent megtesz.
Pesti Hírlap, ápr. 2. sz.
Majd elegyes ülésben felolvasták a leiratokat; Batthyány miniszterelnök azonnal kifejezésre juttatta a nemzet elégedetlenségét és a miniszterek lemondását helyezte kilátásba, a nádor pedig szavát adta és állását kötötte ahhoz, hogy keresztülviszi az udvarnál az országgyűlés akaratát. A leiratok felolvasását követő kerületi ülésben Kossuth azonnal beszélni kezdett:
Azt gondolom, uraim, eleget hallottuk kétszer a leiratokat. E két fölolvasás elegendő volt arra, hogy minden becsületes magyar magának véleményt képezzen a dologról. Én röviden, azon higgadtsággal, melly higgadtságban fekszik az elhatározás, részemről kijelentem, hogy bármi történjék, de az intrigák, mellyek Bécsben játszatnak, nem fognak czélt érni e nemzetnél. Ezen határozottsággal röviden kimondom vélekedésemet mind a két leiratra nézve. – Az egyik, melly az urbéri viszonyokról, közös teherviselésről, papi tized megszüntetéséről, és kármentesitésről szól, mint látom, elvben sanctionálva van és azt eképen sanctionáltnak veszem. Hanem a mennyiben ő felsége felszólit bennünket, hogy a földek mivelése, éhségnek bekövetkezhetése, s isten tudja mi mindenféle végett, ujabb tárgyalásba ereszkedjünk, arra nézve kinyilatkoztatom: hogy én nem vagyok hajlandó semmiféle tárgyalásba bocsátkozni. Mind az, mit e tekintetben tehetőnek vélek, annak kijelentése: miképen a t[ekintetes] RR az urbéri tartozásokat, szolgálatokat és adózásokat törvényesen és fejedelmi szó hozzájárulásával is megszüntnek tekintik visszahuzhatlanul; s a t[ekintetes] RR kijelentik: hogy e részben bármiképen provocálva, semmiféle tractatusokba bocsátkozni nem fognak. – Midőn ezt tesszük, egy manifestatióban szólhatna az országgyűlés a néphez, mellyben annyi legyen foglalva: hogy miután tavaszi idő van, s a tavaszi vetések elvégezve nincsenek, tehát a közjólét szempontjából kéretik és fölszólittatik a dolgozó néposztály, – de nem parancsoltatik neki – hogy nyujtson segédkezet arra, miszerint a földek miveletlenül ne maradjanak. Illyen fölszólitást a néphez, annak hazafiuságára hivatkozva, tenni lehetne, de törvényalkotási tractatusról szó sem lehet.
Mi a 2-ik resolutiót illeti: az országgyűlés hallotta a ministeriumnak e részbeni nyilatkozatát, annak részleteihez tehát nem fogok szólani; minthogy a főherczeg nádor állását kötötte ahoz, hogy a nemzet e tekintetbeni kivánságait teljesitse, hozza meg a fejedelemtől, részletekbe nem ereszkedem, kimondván azon meggyőződésemet: hogy ez gúny, könnyelmü játék-üzés a trónnal és a hazával. S kérdem: kik üzik ezen játékot? Az egészet által lengő szellem az, hogy a bureaucratia maradjon továbbra is Bécsben, hogy a ministerium játék, báb, haszontalan postaexpeditor legyen Budán; és a bureaucraticus tendentia nem gondol az austriai házzal, a polgári vérrel, melly folyhat, csak tarthassa meg a maga hatalmát. – Én uraim! lelkem mélyében megbotránkozom e dolgok fölött; mert azon perczben, mikor a fejedelem kimondotta, hogy magyarnak felelős ministeriumot akar, azzal kimondott mindent. Az ekép adott királyi szót interpretálni, megcsonkitani, megnyirbálni nem lehet, ha csak a monarchia minden fényét és pietását elvenni, ha csak azon érzést nem akarjuk a nép szivébe plántálni, hogy a királynak nem kell hinni. A királyi szónak szentnek kell lenni utolsó vonalig, a szónak minden betüjében. Mikor a fejedelem kimondotta: „akarom hogy legyen felelős magyar ministerium, és azt alakitsa gr. Batthyány Lajos”, akkor a fejedelemnek más tanácsadója a magyarországi dolgokra nézve nem lehet, mint gr. Batthyány Lajos. (Igaz!) És én részemről, ha tapasztalom, hogy még akkor is Lajos főherczeg, kinek semmi törvényes joga a nemzet dolgaiba nincs, ki nem ül a trónon, sem nem nádora az országnak, hogy ennek ügyeibe szólhasson, sem nem koronaörökös, hogy érdekeire befolyhasson; ha még ezentul tapasztalom azt is, hogy gróf Hardegok, Fiquelmontok, Windischgräetzek és mások tanácsától, beleegyezésétől függ,* hogy a fejedelem szava beváltva legyen a nemzet irányában, lehetetlen hogy ez az embert keble mélyében el ne keseritse. S midőn a dolgok ugy állanak, hogy egy megbukott kancellár, azon emberrel együtt, ki itten éveken keresztül a lélekvásárlás gyalázatos eszköze volt, kit azért nem nevezek, mert nem akarom ajakimat megfertőztetni,* és midőn látom, hogy báró Jósika, Erdélynek méltatlan kancellárja, kinek Magyarország dolgaiba semmi szólója nem lehet, folynak a magyar dolgokba, – kinyilatkoztatom, miképen teljes bizodalommal a nádor férfiasságába, és a nádornak lekötött becsületszavába, megvárom igenis s lehető legrövidebb óráig, miképen váltatik be a fejedelem adott szava. Ha e tekintetben legkisebb nem teljesednék a nemzet méltó várakozásából, és csak legkisebb is megnyirbáltatnék az adott királyi szó, – akkor gróf Apponyinak, báró Jósikának s némelly egyéneknek mint hazaárulóknak proscribáltatását fogom kivánni. (Fölkiáltás: mindnyájan!)
Az államkonferencia márc. 26.-i ülésén, amely a nagy vihart kiváltó határozatot hozta, Lajos főherceg elnökölt, a résztvevők pedig Kollowrath, Fiequelmont és Hartig államminiszterek, Windischgrätz herceg mint katonai meghatalmazott, Mayer von Gravenegg udv. kamarai elnök, valamint magyar részről Jósika erdélyi kancellár és Szögyény alkancellár voltak. Később bevonták a tanácskozásba Pillersdorf osztrák belügyminisztert, Majláth Györgyöt és Somssich Pongrácot is. (A királyi leirat keletkezésének körülményeit részletekbe menően tisztázta Károlyi Á. i. m. 56. s köv. l.)
Wirkner Lajos kanc. tanácsosra, a kulisszák mögötti intrikák nagymesterére céloz Kossuth, ő azonban most nem vett részt az udvari tárgyalásokban.
Nemzeti Ujság, márc. 31. sz.
Az ülés döntése értelmében Szentkirályi megfogalmazta a két határozatot, amelyek közül az elsőben a rendek kimondták, hogy az úrbéri törvényjavaslat megváltoztatásához semmi szín alatt nem járulnak hozzá, a másodikban pedig ragaszkodnak a független felelős minisztériumról szóló törvény változatlan jóváhagyásához és a nádori közbenjárás eredményétől teszik függővé további magatartásukat.* A határozatok még aznap délután országos ülésbe kerültek; itt felmerült a kérdés, hogy a határozatokhoz szükséges-e a főrendek hozzájárulása, vagy csak tudomásulvétel végett küldjék át azokat? Kossuth döntötte el a kérdést:
A keményhangú határozatokat olv. Iratok, 126. s köv. l.
Vélekedésem szerint, sem egyikre, sem másikra nincs szükség, hanem csak arra: méltóztassék a határozatokat a mélt. FőRR-nek benyujtani, s megmondani, hogy a KK és RR ama felolvasott kir. leiratokra ezen határozatokat hozták, mellyeket ezennel a mélt. FőRR-kel közölnek. Egyszersmind bátor volnék kérni – ha e részben a táblának megegyezését szerencsés volnék megnyerhetni – méltóztassék Itélőmester úr a mélt. FőRR-ket felszólitni: hogy több tárgy levén már készen, mellyekre nézve a két tábla közt megvan az egyesség, azoknak minélelőbb sanctio alá leendő terjesztése végett intézkedni méltóztassanak. (Helyes.)
Az országgyűlés országos üléseinek naplója, 198. l.
A határozatok így átmentek a főrendekhez, a rendek pedig kerületi ülés formájában folytatták tanácskozásaikat a főrendek néhány válaszizenete fölött. A már megkötött úrbéri örökváltsági szerződések tárgyában,* a városi törvényjavaslatra* és a módosított sajtótörvényre* érkezett főrendi válaszok kifogásait – Kossuth néhány rövid megjegyzése után – nem vették figyelembe a rendek és ragaszkodtak az eredetileg megállapított szövegekhez.
Iratok, 127. l.
Iratok, 127. l.
Iratok, 112. l.
