b) Két hozzászólás az ősiség eltörlésének kérdéséhez.
b)
Két hozzászólás az ősiség eltörlésének kérdéséhez.
Két hozzászólás az ősiség eltörlésének kérdéséhez.
Ezután Baranya követe, Somssich Pál beterjesztette indítványát az ősiség módosítására s részbeni eltörlésére. Az utána szólók részben a teljes, tökéletes és egyszerre történő eltörlés mellett nyilatkoztak, részben, mint Széchenyi is, csak az elvet akarták kimondatni s a részletek kidolgozására választmányt akartak kiküldeni. Kossuth az alábbiakban fejtette ki nézeteit:
Tekintetes KK és RR! Én is azon nézetből indulok ki, hogy a javitások alapja a nemzetiség legyen.* Mi helyzetünkél fogva nem lehetünk cosmopoliták, – mint a lotharingiai herczeg mondá egy bizonyos országról, mely idegenek bevándorlásának nagyon ki van téve, hog „geographiai helyzeténél fogva nem lehet becsületes”. – Minket e részben a philantropia akadályoztat, s én azok közé tartozom, kik az idegenek berohanásának gátat vetni kivánnak, miért Turocz követének a honositási törvények iránt bejelentett inditványát szivesen fogom pártolni.* Illy nézetből szólalok fel csak azért, hogy Mosony követe előadása folytán alkalmat vegyek kifejezni csodálkozásomat a fölött, miszerint a magyar nemesség, melly a nemzetiség fontosságát érzé, a nemzetiség fentartásáról ép azért nem gondoskodott, mert ugy vélte, hogy azt az ősiségi törvények biztositják.* – Ez csupa fallacia; látjuk a melly külföldinek pénze van, az ősiség mellett is Magyarországba jöhet birtokot szerezni. Lám Pozsegában, mellyet én magyar megyének tartok, hol a protestánsoknak levegőt szivni nem szabad, külföldi protestáns bir uradalmakat. Igy Bácsban és Biharban idegenek vásárolnak nemesi birtokot. És miért? mert senki sem tudja őket kivetni.* Ezért nem szeretem azon véleményt, mintha az ősiség nemzetiségünket ótalmazná, melly nélkül nekem az élet sem kell. Megczáfolja azon véleményt az élet. – A mi a választmányt illeti, ennek utasitást nem is adhatunk. Az adó és örökváltságnál máskép áll a dolog; ott az elv kimondása nélkül a választmány nem müködhetett volna, de ha itt a többség az „úti possidetis”-t* adná utasitásul, az is igen határozott értelmü, noha ez az ősiség körüli eszmék közt legegyszerübb, fölötte mégis sokáig kellene vitatkoznunk; hát ha még más eszmét fogad el a többség, például: hogy az ősiség módositassék. Ez még határozatlanabb kifejezés: az ősiség nem olly anyag, mint a szakál, mellyet könnyen leberetválhatni, de mint Baranya követe megjegyzé, keresztül szövődik az minden intézeteinken. Mit kell hát tenni? A módot feltalálom a baranyai inditványban, ha annak kihagyásával, hogy az ősiség részletesen eltörlendő,* negatív utasitás adatik a választmánynak, miszerint az ősiség káros; e mellett a választmány, mellyet kerületinek óhajtanék, figyelemmel legyen a királyi előadásokra, s a mult országgyűlési munkálatokra.
Gr. Széchenyi István s vele többen az ősiség eltörlése körüli intézkedést a nemzetiség biztosítására kívánták alapítani. (Vörös A. jegyzete.)
Justh József, Turócz megye követe azt indítványozta, hogy mielőtt az ősiséggel részletesen foglalkoznának, vegyék elő és tárgyalják le a mult országgyűlés által készített honosítási törvényjavaslatot és ezáltal akadályozzák meg, hogy idegenek tömegesen vásároljanak Magyarországon birtokot.
Erről Széchenyi mint egyesek felfogásáról emlékezett meg beszédében, de részben ő is osztotta az aggodalmat, mert attól tartott, hogy a felszabaduló, eladósodott magyar birtokok a tőkeerős külföldiek kezére kerülnek.
T. i. jogainak bebizonyításával az adásvételt megsemmisíteni.
Tehát hogy az ősiség eltörlését a pillanatnyilag fennálló birtoklási viszonyok alapján kívánná kimondatni.
Somssich ugyanis azt javasolta, hogy az ősiség „módosítassék s részben eltöröltessék”.
Másolat, O. Lt. Vörös Antal-gyüjt. 1761/150. sz.
A további felszólalások közül kettő volt különösen, amelyekre Kossuth válaszolni kívánt: Gábry, Abauj követe élesen bírálta az idegenből jött birtokosokat, akik a magyar nép verejtékének gyümölcsét külföldön herdálják el, Széchenyi pedig kijelentette, hogy irigyli a lengyeleket, mert az ő hősi haláluk szebb, mint a magyar tengődése. E megállapításra az alábbiakban válaszolt:
Köszönetet mond Abaujnak, hogy drasticus rajzolásával igazságot szolgáltatott a nyilvánosság előtt ezen tábla többségének, némelly egyének ellenében.* – S nem hiszi, hogy annyira jutott már a magyar, hogy a szerencsétlen lengyel nemzetet irigyelnie kellene; ő kétségbe nem esik, mert e nemzetnek van még elveszteni valója, s ezért e nemzet még van. Nem osztozik azok véleményében, kik azt hiszik, hogy az ősiség a nemzetiség bástyája, de épen azért, mert a magyar nemzetiségnek nincs bástyája, akarja, hogy legyen, s ez a turóczi indítvány*. Ohajtja, hogy a honositás, a kész törvényjavaslat nyomán, mellyet Szemere B. készitett, s mellyet ki lehet nyomatni, a kerületi ülésekben tárgyaltassék, s az, mi itt történik, befolyással legyen az ősiségi választmány munkálkodásaira, – a választmányokat ujjal szaporitani ő sem akarja, mint Zemplén.* A mi ezen törvényjavaslatból hiányzik, p. o. a colonisatio felőli rendelkezés, azt lehet pótolni. A mi az „úti possidetis” elvét illeti, ezt ő is kimondhatná utasitása szerint, de küldői alig lennének ezen általánossággal megelégedve, mert ezzel czél érve még nincs, s a kimondás utáni perczben már uj kérdések támadnak. Nem ollyan az ősiség, mint p. o. a lengyelek s venetákról szólott törvényczikk,* mellyet egy tollvonással el lehet törülni, itt részletesen kell intézkedni, s a birtokviszonyokat illető törvényeket tisztába hozni. Ő is mint Zemplén csodálkozik azon politika felett, mellyet a kormány törvény javaslataiban követni jónak talált, hogy p. o. az ősiségi t[örvény] javaslatban* mellőzte a fiscalitás kérdését, mellynek megoldása itt a leglényegesebb dolog, mert hiszen épen ez a kérdés: „a korona legyen-e ezentul is a tulajdonos, vagy a privátusok?” – illyen, adatokkal el nem látott, Mohamed koporsójaként a levegőben függő törvényjavaslatokhoz szólni is alig lehet.
A Budapesti Híradó dec. 12.-i száma ezt a mondatot – hála a cenzura figyelmetlenségének – az alábbi, eredeti formájában hozta:
„… hogy drasticus festésével azon állapotnak, mellyben a befogadott idegenek irányában állunk, igazságot szolgáltatott némileg azon silány jöttment emberek ellenében, kiknek némellyike eljön 15 évben egyszer a hazába és nemcsak hogy szavazatát a servilismus serpenyőjébe veti be, hanem még silány lelkének ösztöne szerint a haza többségét gúnnyal is illeti.” – Ez a megjegyzés Waldstein grófnak az előbbi szám 7. jegyzetében említett kijelentésére vonatkozott. Waldstein ezért a nyilatkozatért párbajra hívta ki Kossuthot, Kossuth azonban elutasította a kihívást azzal, hogy az országgyűlés tartama alatt életével küldőinek tartozik, az országgyűlés után azonban rendelkezésére áll Waldsteinnak.
T. i. Justhnak a honosítási törvény letárgyalására vonatkozó indítványa.
Lónyay Gábor mondta beszédében, hogy „megunta már a sok választmányt, amelyek oroszlány barlangjai, hová sok minden bemegy, de honnan kevés jő ki.”
Az 1486: 32. tc. hűtlenség büntetésének terhe mellett megtiltotta birtokoknak lengyelek, vagy velenceiek részére történő eladását, vagy elajándékozását.
A királyi proposítiók V. pontjában. (L. Iratok, 30. köv. l.)
Az elnökség ezután kimondta, hogy a tábla az ősiség ügyében kerületi választmányt küld ki minden utasítás nélkül, a honosítás ügyét pedig a legközelebbi kerületi ülés napirendjére tűzte.
Pesti Hírlap, dec. 17.
