Szabó Miklós jegyző felolvasá az örökváltság tárgyában készült izenetet, melly nyomtatás alá bocsáttatott, – Kossuth Lajos megemlité, hogy a városügyi választmányhoz a megyei követek közül kerületenként csak 3 tag van választva, holott a városi követek közül 6, s inditványozá, hogy a kerületi határozathoz képest, kerületenként még egy-egy megyei követ választassék; egyszersmind pedig, hogy ugyanezen választmány a szabad kerületek rendezése iránt is adjon véleményt. Somsich P. és Babarczy A. azt vitatván, hogy a megyék és városok közt a választmányi tagok számára nézve soha sem lévén határozott arány, méltányosnak tarták, hogy a már megtörtént választás ugy maradjon, a mint van, miután ezen választmány teendője ugyis a városokat érdekli legközelebből, s a megyei elem 12 tag által ugyis eléggé van képviselve. Kossuth L.: Köztudomásra van, hogy a határozat 16 megyei s 6 városi tagok rendelt választani. A haza érdekében lehetetlen kivánni, hogy a kir. városok szerkezete a kir. városok, vagy inkább az ezekben levő zárt testületek által ideküldött követek által rendeztessék el. – Ertl J. (Sopron): Ebből az következnék, hogy tehát a választmányban épen ne legyenek városi követek. – Fábry (Bártfa): Fájhat a sz. kir. városoknak illyen megtámadás, miszerint Pest követe azt mondá, hogy a városi követekre önügyüket veszély nélkül bizni nem lehet. Ebből szoros logica szerint, az következnék, hogy ha a városi követek városi képviselőkül el nem ismertetnek, a sz[abad] k. városok, mint a kik ide képviselőket nem küldtek, a törvény értelmében idéztessenek meg. Kossuth: A ki az ő közéletét s Pestmegye utasitását ismeri, tudhatja, hogy senki a városok ügyét melegebben szivén nem viseli, mint épen ő, ki a városok ügyében alkalmasint többet tett, mint a sz[abad] k. városok követei összesen; ha pedig a logicát egész a végpontig akarjuk vinni, abból furcsa következtetések jöhetnek ki; s nem az, hogy a városok megidéztessenek, hanem hogy vádoljuk a városi zárt testületeket, miért hogy a városokat kivetkeztették eredeti állásukból, s a városi polgárságot megfosztották jogaitól.