83. Pozsony, 1847 december 3. Kossuth beszéde kerületi ülésben az örökváltság ügyében.
83.
Pozsony, 1847 december 3.
Kossuth beszéde kerületi ülésben az örökváltság ügyében.
Pozsony, 1847 december 3.
Kossuth beszéde kerületi ülésben az örökváltság ügyében.
Az örökváltságra vonatkozó indítványt Zemplén követe, Lónyay Gábor tette meg: kötelező örökváltságot kívánt olyan értelemben, hogy ha a község lakóinak felénél több kívánja a megváltást, a földesúr köteles legyen a megállapodásba belemenni. Két elvet kívánt kimondani: hogy az örökváltság kényszerítve s hogy az állam közbejöttével történjék, a részletek kidolgozását választmányra kivánta bízatni. Bereg követének, Lónyay Menyhértnek pártoló felszólalása után Kossuth szól a kérdéshez:
Az izgatási tért a törvényhozásitól el tudván s el akarván különözni, elhatározá magát a tárgy felől minél nyugodtabban szólani, s az izgatás hangját csak a meghiusitott remények idejére tartani fel, ha ugyan ezt a rossz akarat el fogná következtetni. Zemplén érd[emes] követe helyesen jegyzé meg, hogy az örökváltság tárgyalásának felvétele nem párttekintetből származott, hanem az összes haza s az egész birtokos nemesség érdekében sürgetős. Magyarország jövendője bizonytalan s ingatag marad mindaddig, míg a nép terheiben a nemesség is nem osztozik, míg a nép robotol s politicai jogokkal nem bir. És ezen dolgok közt tagadhatatlan kapcsolat van. Igy p. o. elhatároztuk a nemességnek a házi adóban s országos közpénztárbani részvétét,* s érezni fogjuk, mennyire van e dolog megnehezitve az által, hogy az urbéri állapotból kibontakozva nem vagyunk; kérdésnek kell előfordulni arról, hogy micsoda arányban viselje a földesur a közterheket a jobbágyi datiáktól,* s kérdés lesz az urbéri és nem urbéri terhek közti különbségről,* s míg illy kérdések fenforognak, addig folyvást fenmarad némi idegenség s keserüség. – Tovább fejtegetvén a kérdést, a földdeli megváltásra nézve* azon véleményt nyilvánitá, hogy ezt ugyan kényszeritőleg behozni nem lehet, de vannak egyes esetek, mellyekben jól lehetne alkalmazni, p. o. olly helyeken, hol a legelő elkülönözve nincs, s olly nagy kiterjedésü, hogy egy telekre 30–32 holdnyi is esnék;* ha itt a földesur azt mondaná, hogy „adjátok át e 30 holdból nekem felét, s azután legyünk quittek”, miért kellene azt gátolni? Az eddigi törvény természetesen tiltja a földdeli váltságot, mert a föld a nemesség kezében adómentes, s illyenemű váltságot a fundus contributionalis tekintete nem enged;* de ha ezen különbség az adómentes és adó alá vetett földek közt elenyészik, nem lesz ok egyes esetekben a váltságnak ezen nemét is meg nem engedni; és ez ismét egy példa, melly az emlitett tételek összefüggését bizonyitja. – Igy továbbá, ha a népnek az adó kivetés s kezelése körül arányos befolyást nem adunk, ugy azt az által, hogy a házi adót s országos pénztárt elvállaltuk, még meg nem nyugtatjuk, mert ha az adó a nemesség által jól vettetnék is ki, sőt ha irányában valódi kedvezés mutattatnék is, a nép azért gyanakodni fogna, hogy megrövidittetik, és ezt nem lehetne tőle azok után, miket sok századon át tapasztalt, rossz néven venni. Szólóra nézve, midőn az örökváltság szükségéről szól, indulópont annak meggondolása, hogy az urbér csak átmeneti állapot, mellyet örökkétartónak hinni a legnagyobb öncsalás volna; ha ez áll, kérdés, mi van inkább a nemesség érdekében, most oldozni-e fel ezen állapot köteleit, vagy halogatni a feloldást? – Szóló nem is akarja emliteni a nép elutasithatlan vágyait s igényeit s a nemzetgazdasági szempontokat – egész Europa elismerte, hogy a robotban bizony valamelly nagy statusbölcseség nem rejlik – csupán a nemesség érdekét kivánja ezuttal tekintetbe venni. Ha a legujabb urbért hasonlitjuk a régivel, meg kell győződnünk, hogyha mielőbb nem iparkodunk az urbéri viszonyokból kibontakozni, lassanként minden váltság nélkül veszti el a nemesség, amiért most váltságot kapna, mert valahányszor csak ország gyűlés elébe kerül az urbér, mindannyiszor a földesurnak kell valamit áldozni,* miután a nép terheit a dolog természete s elfogadott törvényhozási elv szerint* csak kevesiteni lehet, és szaporitani semmi esetre nem. Minél későbben történik tehát a váltság, annál olcsóbban fog történni, és pedig a dolgok természetes, békés folyama szerint, s a nélkül, hogy közbejöhető rendkívüli események rettegtető tükrébe kelljen tekinteni. Igy például a bánáti jobbágy robotnapjai fele része egy huszasával megválthatván, ha jelenleg földesurával örökváltságra lépne, fizetné 26 huszas tőkéjét (173 frt. 20 krt), holott a szomszéd megyékben mostani középár szerint kapna a földesur ugyanannyi robotnap váltsága tőkéjéül több mint 400 pftot. Igy p. o. Pestmegyében a vasút a föld árára nézve olly rögtön változást eszközlött, hogy az Szolnoknál kevés idő alatt 150%-el szökött fel,* holott a föld a Tisza mellett aránylag igen olcsó, sőt egy bécsi nagykereskedőház urodalmat vett Bácsban, mellynek holdja csak 8 pfba került.* Már tehát, fölvevén a föld becsének illy növekedését hazánkban, igen természetes, hogy p. o. a földesur, kinek 20 jobbágya van, ha ezektől örökváltság fejében 500 frtjával bevesz 10 ezer ftot, azon felül, hogy 3 ezer fton olly majorsági erőt szerezhet, mellyel földeit jobban fogja miveltetni, mint előbb a robotos erő által, a felülmaradt 7000 fton most még igen szép darab földet vehet, néhány év mulva pedig talán csak 50–70 holdat fog vehetni sat. Lehetne még száz példát felhozni, mellyekből kitetszik, hogyha az urbér csakugyan nem fentartható állapot, legjobb attól most menekülni meg, midőn a földesur még teljes kármentesitést kaphat. Most kezeinkben van a dolog, három év mulva talán nem lesz többé, a jövendő csak veszteséget hozhat, sőt hoz bizonyosan, nyereséget semmi esetre nem; most van a legjobb s legkedvezőbb alkalom, ragadja azt meg a földbirtokos nemesség saját érdekében. Némellyek talán azt hiszik, hogy főakadálya az örökváltságnak a hajlam hiánya, s hogy a földesur szerelmes a robotba; de szerzett adatok nyomán van meggyőződve az ellenkezőről, s igen természetes is, hogy a ki csak egyszer próbálta a robotot s azzal együtt járó bosszuságot és szemlátomásos kárt, örökre kedvét veszté ahhoz. Szóló kettőt sajnál főképen: egyiket azt, hogy az országlás semmi segédlépést nem tett az örökváltsági törvény gyakorlati kifejtésére, mert a kincstári, kamarai s közalapitványi javakban csak egy példát se tudunk örökváltságra; másikat, hogy a clerus jószágaiban szinte semmi sem történt. Ennek okát szóló nem akarja abban keresni, hogy a clerus a felszabaditásnak in thesi ellensége volna, hanem keresi azon testületi szellemben, melly nem szereti, hogy a javak mobilizáltassanak. – A hajlam általánosan megvan, de az engedőleges törvénnyel soha sem érünk czélt, mert a váltsági összeg iránt nem tudnak a felek megegyezni, s innét a nyomoruságosan kevés siker, mellyet az engedőleges törvény nyomán látunk. Sőt a helytartótanács sem teljesiti pontosan törvényes kötelességét az örökváltságok előmozditására, s a helyett, hogy a megtörtént örökváltságokat a törvényben kitüzött rövid határidő alatt helybenhagyná, mindenféle nehézségeket tesz; igy például a gr. Batthyány Gusztáv és Kázmér jószágain létrejött 30–40 örökváltsági szerződés részint már évek óta életbe van léptetve, s a helytartótanácstól most érkeznek mindenféle ürügy alatt a nehézségek, a mi természetesen rosz vért csinál. – Szoktak beszélni tulajdonsértésről is, s e nagy szóra nézve tisztába kell jőni. Szóló azt hiszi, hogy a tulajdon csak ugy sértetnék, ha kármentesités nem lenne, de igy a kényszeritett örökváltság nem egyéb, mint expropriatio, a szolgaságnak a szabad munka számára leendő kisajátitása, mellyet az összes haza java s nép érdeke még sokkal inkább követel, mint p. o. csatornákat, vasutakat, mellyek kedvéért szinte történnek expropriatiok, a nélkül, hogy valaki tulajdonsértésről beszélne. Főhiba e tárgy körül az által követtetik el, ha azt csak magánjogi – s nem egyszersmind közjogi tekintetből itéljük meg, miként a legközelebb e tárggyal foglalkodó bajor kamarában is mondatott,* meg kell különböztetni a magot a formától, a tulajdoni jog sérthetetlen marad, de annak formája a törvényhozás által szabályoztathatik; mellynek kötelessége csak addig terjed, hogy senki vagyonát kárpótlás nélkül erőszakosan el ne vegye. És azután az urbéri tulajdon nem is olly tiszta tulajdon, mint egyéb magánjogi tulajdon. A főczélt tehát, t. i. az urbéri viszonyokból minél előbbi kibontakozás szükségét mindenkor szem előtt tartva, e mellett jól tudja, hogy e kibontakozás éretlen körülményeink közt, 24 óra alatt nem lehetséges, s hogy a czélt közelitse, örömest megalkuszik a körülményekkel, és szivesen reááll ezuttal csak olly elsőleges lépésekre, mellyek a jövő törvényhozást képessé tegyék a tárgy egészbeni bevégzésére. Most még azt sem tudjuk, mi a megváltandó mennyiség pénzre reducálva, mindenekelőtt tehát lépéseket szükség tenni az urbéri értéknek készpénzbeni evaluatiójára.* Ha ez tisztába lesz hozva, azontul complicált váltsági rendszerekre nincs többé szükség, s egyszerűen kimondhatni, hogy a jobbágyság a pénzre reducált tartozásnak tőkéjét leteszi, azt a földesur fölvenni tartozzék, s az urbéri állapot addig is, míg a végkibontakozás elérhető lesz, átmegy egyszerü adóssági állapotba. Ezen evaluatio itt az országgyűlésen nem történhetik, mert annak helységről helységre a vidéki körülmények szerint s a jobbágyság befolyásával kell megtörténnie. Intézkedni kell tehát mindenekelőtt, hogy az operatio végrehajtassék, s állandó urbéri törvényszéket állitani a megyékben s külön és folytonosan müködő urbéri osztályt a helytartótanácsnál, melly minden bureaucratiai schlendrian mellőzésével superrevideálja a munkálatokat; továbbá ki kell mondani, hogy a ki ezen evaluált értéknek tőkéjét bizonyos meghatározott, p. o. huszszoros láb szerint leteszi, azonnal szabad. Szükséges volna ezen felül arról is gondoskodni, hogy a szabadulni akaró jobbágynak a status nyuljon segitve hóna alá, s nyisson pénzforrást; szóló most is tud 20–30 olyan községet, melly örömest szabadulna,* de pénzt nem tud keriteni. Az örökváltság ügyénél nem kerülheti ki figyelmünket a segregationalis kérdés;*a mostani rendezetlen birtokállapotból ki kell bontakoznunk, de szóló nem szeretné, ha ettől az örökváltság függőben tartatnék, mert hiszen nem a telek váltatik meg, hanem az urbéri tartozás, ez pedig nem függ semmi segregationalis kérdéstől. Ennek köpönyege alá tehát ne bujjunk, s ne halasszuk miatta a váltságot évtizedig. – Az evaluatiora nézve némi vezérelveket állit fel szóló u. m. a) hogy a váltság tárgyát az urbéri tartozások képezik s nem az urbéri telek, b) hogy a becslés alapjául ne az vétessék, mennyibe kerül az urbéri tartozás a jobbágynak, hanem hogy mennyit használt az a földesurnak, mert e kettő közt tetemes a különbség, igy p. o. a saját munkájára fel nem használható robotnap igen becses a jobbágynak, de a földesurnak korántsem ér annyit, mint a szabad napszám; igy tovább a tized, a jobbágyra nézve egész tized elvesztése ugyan, de földesurra nézve ilyennek nem tekinthető, mert a beszedés, a hajdu stb. pénzbe kerül. c) Hogy a házatlan zsellér minden váltság nélkül legyen szabaddá; szóló nem érti, hogy az ilyen zsellér jelenleg is mitől robotol,* s mit fogna megváltani, hacsak a levegőt nem, mellyet sziv, vagy a törvényhatóságot, melly reá nézve ugy sem igen kellemetes.* Ezen tartozás egyenesen rabszolgasági természetü, s ezért mindenütt ingyen is engedtetett el. d) Hogy ezuttal a földesuri törvényhatóság, az uriszék, melyet már Nagy Pál igazságtalanság fabrikájának mondott, mellyet fentartani (kivéve talán az urbéri perekre nézve) senki sem akar, végre megszüntettessék.* – Tanulságos előadását azzal zárá be a szónok, hogy a főelvre, t. i. a megváltás kényszeritő módjára nézve legyen szavazás, a részletek kidolgozására pedig kerületi választmány kiküldését tartá szükségesnek.*
V. ö. előbb, 346. l.
A jobbágy által pénzben vagy terményben fizetett szolgáltatások.
A nem úrbéri telkek alatt nyilván a szerződéses jobbágyok telkeit érti Kossuth; ezeket a földesúr allodiális földjeiből adta ki a jobbágyoknak. A 48-as jobbágyfelszabadítás alkalmával is súlyos nehézségeket okozott, hogy a szerződéses jobbágyok nem kapták meg a művelésük alatt álló telket, viszonyuk a földesúrhoz a régi maradt.
Lónyay Menyhért említette meg azt a Poroszországban alkalmazott megváltási módot, hogy a jobbágy földjei egyrészéről lemondott a földesúr javára s a megmaradó földek ezzel örökös tulajdonává váltak.
Békés, Csongrád és Csanád megyékben tartozott ilyen bőséges legelő a jobbágytelekhez.
Az állandó hadsereg behozatala (1715) óta ugyanis az úrbéri telkek adója szolgált a hadsereg fenntartására s az úrbéri föld mindenfajta kisebbítése az adóalap csökkenését, illetőleg a megmaradó úrbéri földekre eső adómennyiség növekedését jelentette.
Az elmúlt három országgyűlés közül az 1832/36-i biztosította a jobbágynak a telek haszonvételének eladását (1836: 4. tc.) és elengedte az ú. n. apróbb dézsmákat, megszüntette a hosszú fuvart (1836: 7. tc.); az 1840: 7. tc. behozta a fakultatív örökváltságot; az 1844: 4. tc. megadta a nem-nemeseknek is a nemesi birtok birhatásának jogát.
Az 1832/36-i országgyűlésen, az úrbéri rendszeres munkálat tárgyalása során hivatkoztak állandóan erre az elvre, amelyet az 1834 aug. 31-én kelt királyi leirat így fogalmazott meg: „… sors subditorum per condendam novam legem realiter melior, nullo autem respectu deterior reddatur”. (Az országgyűlés Írásai, III. k. 36. l.) Az alsótábla többségének önzése azonban ekkor is erősebbnek bizonyult, igaz, hogy a királyi szó is írott malaszt maradt: a haladók által követelt örökváltság és a jobbágy személyes jogait biztosító törvényjavaslat a reakciósok és az udvar összefogásán bukott meg.
A pest–szolnoki vasútvonalat 1847 szept. 1-én nyitotta meg István főherceg, a leendő nádor.
Örökváltság c. cikkében (Viszota l. m. II. k. 1002. l.) Kossuth Sz. M. bécsi bankár Biharban (!) holdanként 8 forintért vett uradalmáról beszél elég részletesen.
A bajor kamarában nov. 2-án kezdődött meg a vita a földesúri jogok és a papi tized megváltása fölött.
Felbecsülés.
Éppen ebben az időben folynak Csongrád tárgyalásai földesurával az örökváltságot illetően, a várost az ügyben maga Kossuth képviseli.
A földesúr és a jobbágyok által közösen használt legelők elkülönítése. Az 1836: 6. tc. 3. §-a kimondta az elkülönítés szükségét arra az esetre, ha egyrészről a földesúr, másrészről a község jobbágyainak többsége kivánja. Gyakorlati kivitelre azonban itt is – mint az örökváltság esetében – viszonylag kevés helyen került sor.
Az 1836: 7. tc. 5. §-a a házas zsellért 18, a házatlant 12 napi robotra kötelezte évente.
T. i. az úriszék alá tartozást.
Már az 1832/36-i úrbéri munkálat tárgyalásainál sokan kivánták az úriszék eltörlését, a reakciós többséggel szemben azonban nem tudtak sikert elérni. (V. ö. Kossuth: Országgyűlési Tudósitások, I–III. megfelelő fejezeteivel. Bp. 1848–49.)
Az egész kérdésre l. Kossuth Örökváltság c. kéziratban maradt cikkét, Viszota, i. m. II. k. 998. s köv. l.
Pesti Hírlap, dec. 9. sz.
A további felszólalók többsége pártolta Kossuth javaslatát, de inkább országos választmányra kivánták bízni a kérdés kidolgozását.* Kossuth ezt látva, megjegyezte: Ám legyen országos, én csak azért javasoltam kerületi választmányt, mert féltem, hogy az országos választmány nem fog olly szorgalmatosan dolgozni. – Szavazásra aznap a szólni kivánók nagy száma miatt nem került sor. December 6-án, a hátralevő felszólalások után a tábla többsége elfogadta a földesúrra nézve kötelező megváltás elvét és a részletek kidolgozását országos választmányra bízta.
Ez egyben a kérdés elhúzását, halogatását is jelentette.
