141. Pozsony, 1848 március 1.* Az adminisztrátori rendszer tárgyában kiküldött kerületi választmány* jelentése.*

Teljes szövegű keresés

141.
Pozsony, 1848 március 1.*
Az adminisztrátori rendszer tárgyában kiküldött kerületi választmány* jelentése.*
A fogalmazvány kelet nélküli. Vörös Antal azonban kézirat-katalógusába a fenti dátum alatt iktatja be.
A jan. 11.-i kerületi ülés bízta az adminisztrátori sérelem anyagának összegyüjtését a horvát ügyben november 29-én kiküldött 17 tagú választmányra.
A fogalmazvánnyal kapcsolatban Vörös Antal másolókönyvében (Vörös A.-gyüjt. 1761) 140. szám alatt a következő bejegyzés található: „A XXV. csomóban 55. sz. a. küldöttségi munkálat az administratori rendszer ügyében az 1847/8-ki országgyűlésen befejeztetvén, midőn az nyomtatás alól kijött, az akkori kormány e munkálatnak nyilvánosságra jöttétől annyira irtózott, miszerint azon biztos reményben, hogy annak nyilvános tárgyalását majdan sikerülend háttérbe szoritani, a censorok egyikének közbejöttével a kinyomott példányok letartóztatni rendeltettek. E botrányos tény takargatására azon ok adatván, hogy a kormány azon hitben van, mikint e kérdés az országgyűlés és kormány között kisérletbe veendő alku utján fog eldöntetni, addig tehát míg az alkudozás ez eseménye e munkálat közrebocsátást nem igényli, szükségtelen azt mindenkivel megismertetni.”
A cenzura megszüntével – a nyomtatvány sorszáma szerint valamikor március végén – azonban mégis kinyomatták, bár az országgyűlési tárgyalásokon ekkor már nem volt rá szükség. (L. az országgyűlés röpívei közt, 220. szám alatt.)
A megye szerkezet Hazánk alkotmányos életének biztositéka.
Lehet, hogy a viszonyok fejlődései ezen szerkezet módositásának szükségét, s uj körülmények uj biztositékok felállitását idézendik elő; – ha megfontoljuk, hogy bár mi különbözők voltak is azon viszontagságok, mellyek hazánk szabadságát nyolcz századokon át, hol egy, hol más alakban megtámadák, bár mi sulyosak voltak is a sebek, mellyek a hatalom által jogainkon s törvényeinken gyakor izben ejtettek: a megyei szerkezet mégis, mind ezen veszélyek között, Nemzetünk alkotmányosságát meg birta menteni, lehetetlen meggyőződésünket ki nem fejeznünk, miszerint mind azon okulás, mellyet a historia nyújt, a magyar törvényhozásnak jövendőre is tanácsolni látszik, hogy bár mi uj intézkedéseket igényeljenek is uj időnek uj szükségei, a megyei szerkezetet szent hagyománynak tekintse, s intézkedéseiben olly irányt kövessen, ne hogy ezek reményeinek a megyei szerkezet alkotmány mentő ereje feláldoztassék, hanem inkább káros kinövéseitől megtisztogatva, de egészséges lényegében fentartva, sőtt erősítve, ugy a közszabadság, mint a rend s fejlődő uj viszonyok igényeivel öszhangzásba hozassék.*
Kossuth álláspontját a megye jövőjét illetően v. ö. azokkal a vitákkal, amelyek a márciusi törvényhozás idején a megyekérdés körül folytak. (E kötet 716. s köv. l.)
Azonban, bár mit hozzon is e tekintetben a jövendő, annyit senki sem fog kétségbe vonhatni, hogy a megyei szerkezetet míg törvényszerüen fen áll, ugy nyilt erőszakkali megtámadások, mint mellékes eszközökkeli gyengitések ellen megvédeni olly szent kötelesség, hogy e tekintetben a legkisebb elnézés, a legcsekélyebb mulasztás is, egész alkotmányos életünkre a legveszélesebb következéseket vonhatja.
Három van pedig főképen a megyei szerkezetben, miből ez alkotmány biztositó erejét szerzi.
Egyik az: hogy a megyékben a végrehajtó hatalom csak a megyének szabadon választott tisztviselői által gyakorolható.
Másik az: hogy a megyei tisztviselők a megye határozatától függenek s a kormány rendeleteit is csak megyei határozat utján kaphatják, s csak ennek következtében vehetik eszközlésbe – szóval, hogy a megye tisztviselői közvetlenül csak a megye közönségének felelősök.
Harmadik az, hogy a megyék a kormány rendeletei ellen, ha azokat törvénybe ütközőknek vélik, mi előtt tisztviselőik által eszközlésbe vétetnék, felírásokat tehetnek.
Ezen három sarkalatos alapelv képezi a megyei rendszer alkotmánybiztositó erejét.*
Ha szövegünket egybevetjük az előző, 140. szám alatt közölt fogalmazvánnyal, kétségtelenül kitűnik, hogy az a rövidebb fogalmazvány szolgált alapul a választmányi jelentés elkészítésénél.
Az első által az önigazgatás eszméje van megtestesitve, s a magyar alkotmányos köz élet a végrehajtásban minden idegen szerü avatkozástól megóva.
A másik attól menti meg a hazát, hogy a végrehajtással megbizott megyei tisztviselők kormányrendeletek átal olly karba tétessenek, miszerint vagy törvénytelenséget is vakon végrehajtnai, vagy pedig a kormánynak nem engedelmeskedni legyenek kénytelenek.
A harmadik végre a Monarchia elvét az alkotmányosság eszméjével egyezteti ki. A kormány parancsol, a monarchikus elv engedelmességet igényel; de az alkotmányosság elve csak törvényszerinti kormányzást ismerhet el. Ezen látszólagos ellentétet a magyar alkotmány szerencsés tapintattal, a megyei rendszer által akkint oldotta meg, hogy a törvénytelennek vélt kormányrendelet ellen a megyék észrevételeket tehetvén, s ezekre a kormány ujabb intézkedéseket bocsátván, vagy a kormány a rendelet törvénytelenségéről, vagy a megye a nyilvánosság ellenőrködése mellett törvényességéről győződik meg, s fennmaradván végintéző gyanánt az országgyűlés orvosló hatósága, a közigazgatás gépezete lassabban bár, de közrázkodtatások nélkül müködik és ezen jog gyakoroltatása által az egyesek is biztositvák, hogy a végrehajtó hatalom egész terhével, közvetlenül reájok nem nehezkedhetik.
A megyei szerkezetnek eme három sarkalatos tulajdonsága egymással olly szoros kapcsolatban áll, hogy a mi egyiket sérti, a többieket is sértené.
Ha a megyei közigazgatás körében a megyék által választott tisztviselőkön kívűl, akárki más hivataloskodva beavatkozik, nem csak a megyei önkormányzat elve sértetik, hanem sértetik egyszersmind a megyének azon sarkalatos joga is, minél fogva a megyei végrehajtó tisztviselő a megyétől különvált hatósággal nem birhat, s csak megyei határozatok szerint hivataloskodhatik, – de sértetik a felírás joga is, mert ha a megyei közigazgatás körében nem megyei tisztviselő végezhet valamit, ez a kormány rendeleteit nem megyei határozat utján kapván, a felírási jogot minden erejéből kivetkeztetné.
A sérelmeknek hasonló összekötését mutatja a második sarkalatos elv megsértése is. – Mert legyen bár az, a ki a megyei közigazgatás körében hivataloskodik, megyei tisztviselő, de vehesse a kormány rendeléseit más uton, mint megyei határozat által, nem fog többé a megyétől függni, s ugy a megyei önkormányzat, mint a felírási jog egyiránt megsértetett.
Igy van az a harmadik alapelvel is. Ha t. i. kormányrendeletek a megyében végrehajtathatnak a nélkül, hogy irántok a megye felírási jogát gyakorolhatná, mind a megyei önigazgatás, mind a megyei tisztviselőknek közvetlenül csak a megyétől függése egyiránt sértve van.
A megyei szerkezetnek az 1536: 36., 1723: 56. és 1790: 14. törvényekben* megállapitott rendszere körül a törvényhozás alkotmányszerü befolyásának mellőzésével a mult országgyűlés óta közbejött intézkedések tárgyában, az ide tartozó egyes adatok összeszedésére, s az administratori rendszer kérdésének álladéka iránt körülményes tudositástételre küldetvén ki: szükségesnek tartottuk ezen alapelveket előre bocsátani, mert a kérdéses rendszernek, illy szempontbóli vizsgálása legbiztosabban eligazit annak megitélésében, vallyon a kérdéses rendszer sérti e és mennyiben sérti a megyei szerkezetnek alkotmányos biztositó rendszerét.
L. előbb, 532. l. 3., ill. 577. l. 20. és 586. l. 13. jegyzet.
Ezen rendszernek, mellyen egész alkotmányunk nyugszik, zárköve a főispánság.
Nem szükség ezen, Országunk és megyei szerkezetünkkel egykoru méltóság hivatásának ez idők körülményei szerint sokat változott phasisait részletesen fejtegetni, – elég lesz eredetének typusát, mostani rendeltetését, s a multban s jelenben egyiránt megtartott jellemét röviden megérinteni.
A főispánság ugy, miként minden ősinstitutióink, országvédelmi alapon és a végrehajtó erő eszméjén nyugszik. Országvédelem a vezér eszme, mellyből a magyar köz állomány kifejlett. Ha országos méltóság állittatott fel, annak hivatásában a hon védelem mindenütt főszerepet játszik. Ha javadalmak osztogattattak, a honvédelmi kötelesség volt az osztogatott kegyelem ára, maga a törvényhozási részvét is ezen mértékkel méretett. A városok nem az ipar, kereskedés s miveltség alapján vétettek föl az országos rend közzé, hanem mert árkokkal, bástyákkal, falakkal erősített kulcsos helyek, az ország védelmének nevezetes tényezői voltak – innen ered a saját bandériumot vezető ország nagyoknak joga, hogy az országgyűlésre követeket küldhettek. Ezért adatott a kiváltság a köznemességnek, s kiváltságaiért a hon védelem kötelessége kivántatott, kiváltsági jogát elvesztvén az, ki e kötelesség alól magát kivonta, s még maradékai is kizárattak a nemesi jogok élvezetéből.
A megyékben lévő nemeseknek vezére volt a főispán – az alispánok kapitányi tisztséget viseltek.
És a főispánoknak ezen eredeti rendeltetése mind addig fen állott, míg a honvédelem rendszere meg nem változott, t. i. 1715-ig, midőn Európa több országai mintájára az állandó katonaság felállittatott. És ezen időszak óta a főispánok hivatalásának s rendeltetésének más iránya fejlődött ki. Régibb törvényeinkből látjuk, hogy a főispánok, mint a megyei vitézlő nép vezérei, a bírói itéletek végrehajtásánál a szükséges hatalom kart vezetni tartoztak, ha szolgabirák s alispánok itéleteik végrehajtásánál ellenszegülésre találtak,* mit azon idők jelleme gyakran előidézett. – Hivatásuk volt a főispánoknak, mint ollyanoknak az ország törvényeinek engedelmességet s hódolatot szerezni, mire ha elegendő erővel nem birtak, a Nádor vagy ország kapitánya tartoztak segélyükkel járulni.
Igy az 1608: 3. és 4., az 1613: 23. és 1638: 27. tc.-ket.
A fent emlitett 1715-ik év óta a honvédelem rendszere változván, változni kellett az ezen rendszer érdekében és szellemében fölállitott institutióknak és hivataloknak is. Ezen időszak tehát a főispánok hatóságára s rendeltetésére nézve, – melly a lassanként módosuló belviszonyok által, már a 17-ik század kezdete óta sok módositást szenvedett – elválasztónak tekintendő. Az ország közigazgatásának s törvénykezési rendszerének az 1723-ki és 1729-ki törvényhozás által létesitett uj szabályozása közt látjuk az 1723: 56. t. cz.-ben* a főispáni méltóság ujabb rendeltetését, itt az 58-ik t. cz.-ben* a megyék álladéka rendszerét. Midőn t. i. a belviszonyok rendezettebb állapotban hozattak, a főispánok tevőleges befolyásának szüksége elenyészett, mert már nem a kard ereje volt a rendnek feltartója, hanem a törvény intézkedése és tekintélye. A főispánok a törvény világos szavai szerint már csak mint moderatorok s felügyelők állanak a megyék élén, s alakiták a dolgok uj rendszerében, az álladalom egészség érdekében a zárkövet, a kapcsolatot.
L. előbb, 577. l. 20. jegyzet.
L. előbb, 573. l. 2. jegyzet.
De hazánk rendszerén történt ezen tetemes változás mellett, a főispáni méltóság közös jelleme érintetlen maradt, miszerint: ők a megyével egyek, annak felette nincsenek, nem kormány hivatalnokok s a törvényekben meghatározott esetet és módot kivéve elmozdithatatlanok. És ezen törvényhozási joggal is összekötött állásuknak függetlensége az által biztosittatott, hogy a legrégibb időktől fogva – az Arany Bulla 29-ik czikke* s az 1536: 32. t. cz.* bizonysága szerint is – csak a megyékből és megyéktől vették a legujabb időkig fizetésüket.
Az Aranybulla 29. pontja kimondja, hogy az ispánok „iure sui comitatus tantum fruantur.”
A tc. szerint „comites et iudices nobilium … nihil praeter solitum salarium accipere audeant.”
Milly nagy fontosságot tulajdonitott a nemzet annak, hogy a főispánok ezen közös jellemöket megtartsák, bár milly változások történtek, bár milly vészes idők nehezedtek is a nemzetre, s milly gyengéd figyelemmel s erős következetességgel vigyázott arra, hogy se a főispánok el ne nyomják a megyéket, se a főhatalom eszközeivé ne tétessenek: törvénykönyvünk kellőleg igazolja.
Mert csak igy és ez által fejlődhetett ki megyei szerkezetünk, csak igy, és nem máskép védheté meg alkotmányunkat olly vészes idők nehéz napjaiban, csak igy lehetett palládiumunk, mert csak igy fejlődhetett ki a megyei szerkezet azon három alapereje – melly elől emlittetett – csak az igy alakult megyei szerkezet óvá meg nemzetünket, hogy az Osztrák Monarchiában velünk egyesült, akkor alkotmányos országok sorsára nem jutottunk,* hanem maig is alkotmányos nemzet vagyunk.
V. ö. Pest megye utasításának megfelelő helyével (171. l.) és Kossuth nov. 22.-i felirati beszédével. (317. l.)
És épen ezért mi természetesebb, mint hogy az összes monarchia élén álló alkotmány ellenes bureaucraticus kormány szemében megyei szerkezetünk örökös tövis volt, és midőn meggyőződtek a felől, hogy azon ruganyosságnál fogva, melly ama három főtényezők által benne csodálatosan rejlik, – melly által ha országgyűlés nem tartatott is, az alkotmány védelem megdönthetetlen bástyájakint állott – a nyilt erőszak alatt ideig óráig meghajoljék bár, meg nem törik: ama három főtényező mellékes elerőtlenitésén iparkodhatnak.
Ennek elérése legelsőbben is, a főispáni méltóság – századokon keresztül a nemzet által feltartott – közös jellemének czélzott módosításával találkozunk.
Mária Theresia, kinek koronájit tartá meg és szerzé vissza a nemzet – a főispánok iránt 1770-ben rendeletet bocsátott ki, mellyben a főispánok uj, a törvényes eskütől különböző, – de azért a főispáni méltóság ujabb törvényes rendeltetésének meg nem felelő hitletétele foglaltaik, s reá az akkori kormány szelleméből magyarázható kötelességek hárittatnak. Ezen utasitásnak köülönben sokakban, még csak a törvény sikeresitésére vonatkozó rendelete mellett főjelleme az, hogy a kormány a megyei közigazgatás álapotjáról a főispányok által a megye mellőzésével részletes tudomást nyerjen, s ahoz képest intézkedhessék.*
L. előbb, 526. l. 6. jegyzet.
A nemzet ezen kormány rendelkezés ellen föl nem szólalhatott, mert országgyűlés nem volt 1790-ig. Ez időközbe lépett föl II. József császár, ki a monarchia egységének tekintetéből indulva bár ki, de az előtte volt kormányok alkotmány ellenes bureaucratiai czélzataival egybenvágólag alkotmányunk megsemmisitésével kivánta czélját érni, s igy állitani Európában egy, bár heterogen ellemekből álló, de a közös alkotmánytalanságban összeolvasztott hatalmat. – De midőn látá, hogy bár országgyűlést nem tart, rendeletei a megyei szerkezeten törést szenvedtek, a főispánokat – épen ugy mint most történt – hivatalaiktól elmozditá, az országot kerületekre osztá, az alispánok periodicus választását eltörlé, s azoknak olly rendeltetést adott, mint a mostani administratorok és fizetéses főispánoknak adaték, a megyei gyűléseket igen szük körre szoritá, s a bureaucratiai formáknak felállitásával a közigazgatást s vele minden politicai nyomatékot a megyék kezeiből kivévén, ugy a főispánoknak századok viszontagságai közt megőrzött közös jellemét, mint a megyei szerkezet alkotmány biztositó hármas erejét semmivé tette.
A megyei szerkezetnek, a főispánok közös jelleme megváltoztatásával czélba vett módositásaira irányzott 1770-ik évi rendelet óta lefolyt 20 nehéz év mulva, 1790-ben a nemzetnek alkalma nyilt, az utolsó országgyűlés óta történtekre kárhoztató itéletét kimondani, mert az 1790-ik évi sarkalatos törvények megannyi roszalásai az alkotmány ellenes törekvéseknek. Ezen törvények közt találjuk az 1790: 14-ki t. czikket is,* volt oka hogy az 1770-ki évi főispáni utasitás törvényhozási taglalat alá nem vétetett, második oka az, hogy az 1790: 67. t. cz. által, az ország belrendezésére választmányok küldettek ki.*
A tc. a helytartótanács hatáskörét írja körül és megállapítja, hogy a vármegyék és más törvényhatóságok törvényes állapota és hatásköre érintetlenül megmarad.
Az ú. n. „systematica commissio”-knak, amelyek munkálatai – újabb átdolgozás után – 1832-től az országgyűlés tárgyalásainak anyagát képezték.
Megyei szerkezetünk az 1790. 14-ik t. cz. oltalma alatt, de kivált az Európai akkori viszonyoknál fogva egyidőig érintetlenül hagyatva, mihelyst a vészek elvonultak, a szükség parancsa miatt felhagyott politica ismét elővétetett. És most egy ujabb eszköz is használtatott, t. i. az elhiresedett praesidialisok, mellyek által a kormány rendeleteinek ugy a helytartó tanács, mint a megyék mellőzésével foganatositása megkisértetett. De mivel megyei szerkezetünk s az azt biztositó 1723: 58. t. cz. által függetlenné tett alispánok, a praesidialisokat a megyék asztalaira tevék, s igy a titkok föltárattak, a bureaucratia emberekről gondoskodott, kik tőlük inkább függjenek, s mivel nem minden főispánokban lelték ezt föl, s azok egy részt más hivatalokkal is el voltak foglalva s igy akadályozva, administratorokat kezdtek kinevezni. Ehez járult még az is, hogy a megyék kölcsönös levelezését eltilták* s igy elszigetelt állásukban közös erővel, az alkotmány védésére egyetértőleg müködhetésük igyekezének megsemmisiteni.
Ezt a tilalmat azonban a legtöbb megye nem vette figyelembe s egyes sérelmek, vagy kezdeményezések ügyében mindvégig körlevelek útján szervezték meg az ellenzéki megyék egységes országgyűlési állásfoglalását. (L. a 17. sz. jegyzetet is.)
Igy felkészülve már, 1823-ban kisérletet tettek az alkotmány ellenes tendentiáknál mindég hatalmas gátként álló megyei szerkezet alkotmány biztositó hármas életerének egy csapássali megdöntésére. Azonban milly sikerrel, mindenki tudja.*
V. ö. előbb, 573. l. 5. jegyzet.
Be kellett ezekután következni az 1825-ik évi országgyűlésnek, midőn az ország rendei, a bajoknak palliativ orvoslatával meg nem elégedve, keresték a bajnak okát, és ugy a praesidialisok, mint az administratorok, és a levelezés eltiltása ellen sérelmeik között felszóllaltak.*
Az 1825/27.-i országgyűlés sérelmei között a B. csoportban a 9. szám alatt fordul elő a praesidialisok, 36. szám alatt pedig az adminisztrátorok ügye. (Az országgyűlés Írásai, 407., 417. l.) A megyék egymásközti levelezésének eltiltása ellen az 1825 okt. 22-én felküldött válaszfeliratban tiltakoznak a rendek. (U. o. 61. l.)
Mi előtt a mostani események fejtegetéséhez fognánk, nem lehet érintetlenül hagyni a megyei rendszer ellen intézett egy sajátságos fogást, melly ha sikerül, a megyei szerkezet hármas organicus életmüszerei közzül az egyikre: a tisztviselők szabad választására kártékonyan hatva az egészet gyengité s lassanként elsorvasztá vala – és ez a választásoknál elkövetett, s gyakran a főispánok s adminisztrátorok pártos részlehajtása által előidézett kihágásoknak évtizedeken általi elnézése.
1843-ban végre ezen kihágások elháritása a k[egyelmes] k[irályi] előadások közzé igtattatott ugyan,* de a KK és RR ezen kihágások egyik fő kutfejét, a főispáni önkényt is korlátozni akarván, a fő RR készebbek voltak a kihágásokra tovább is tárt kaput hagyni, hogy sem a főispáni önkényt korlátozni engedjék.*
A királyi propoziciók 2. pontja hívja fel a rendek figyelmét a megyegyűléseken történni szokott kihágások és zavargások elleni intézkedésre.
A rendek által e tárgyban készített törvényjavaslatot l. az országgyűlés Írásai, II. k. 158. s köv. l., az izenetváltásokat u. o. III. k. 48. s köv., 350. s köv. I., IV. k. 26. s köv. l.
Ez akkor meglepő jelenet volt, de megszünt az lenni a mult országgyűlési események által, mert ezek világos tanuságul szolgálnak, hogy a főispáni hivatal korlátozásába azért nem akartak bele egyezni, mivel ez a kormány egyoldalu hatalom terjeszkedését s többség szerzési kisérleteit akadályozó megyei rendszer elzsibbasztására vala eszközül kiszemelve, miszerint mellékes uton éressék el az, mit nyilt erőszakkal el nem érhetőnek, a multak példái bizonyitottak.*
A szöveget eddig a választmány jegyzője, Asztalos Pál írta; innen Kossuth kézírása. Asztalos írása hibátlan, folyamatos, nyilván egy más fogalmazvány másolata, míg Kossuthéban sok a javítás, nyilván eredeti, első fogalmazás.
A mi három év óta a megyei életben annyi nyugtalanságot okozva, annyi aggodalmat költve közbejött, mind a kormányhatalom ezen egyoldalu terjeszkedésére s az ennek utjában álló megyei szerkezet gyengítésére mutat.
A főispányságot törvényes alakjából kivetkőztetve, a kormány akaratának organumává tenni, őt tehát a kormánytól függő olly tisztviselővé idomitani, ki a kormány parancsait a megye mellőzésével praesidiálisok által vegye, s részint maga végrehajtsa, részint a megyei tisztviselők által végrehajtassa; – ezen tisztviselőket e szerint a főispánság irányában mind inkább függővé tenni – a főispányi hivatalt a közigazgatás és igazság szolgáltatás minden ágaiban tényleg és közvetlenül beavatkoztatni, ez által azoknak számát, kiknek a főispán kedvében járni érdekökben álljon, s kiket a főispán intései iránti engedékenységre remény, érdek, vagy félem köt – mint inkább szaporitani – a főispánt a megye fölibe emelni s ellentétek eseteiben hatalmát mind inkább kitüntetni, őt minden tetteiben, még olly önkényesek és közjog sértők legyenek is, a kormány egész hatalmával támogatni, egy oldalu jelentései folytán a vele ellenkezőket keményen feddeni, rettegtetni, sőt büntetni, s a főispányság hatalmának ezen kitüntetéséért egész megyék nyugalmának s békességének felzavarásával nem gondolni, őt a közvélemény előtt használni s ártani egyaránt hatalmas pártfőnök állásába helyezni, s neki mind ezen eszközök és a tiszt és követ választásoknak öszhangzó szellemben vezérlete által intésétől függő olly pártot teremteni, melly a politicai s közjogi téren a kormánytól függő főispányi hivatal által képviselt kormány nézeteket mint többség támogassa, ekkép a megyei szerkezetet, maga a megye által elzsibbasztani, főkép pedig az országgyűlésére a kormánynak többséget késziteni, melly ezen veszélyes politicát törvényesitse, törvényesitve az idegenszerű kormány rendszer befolyását öregbitse, s öregbitve jelen s jövendő czéljainak keresztül vitelére utat törjön – ez azon kép, mellyet a mult országgyűlés óta lefolyt időszak ezen vonásokban állit az elfogultlan szemlélődés elé, mellynek egyes vonásait, minthogy rugói a nyilvánosság előtt eltakarvák, lehet tagadni, egy és más momentum diplomaticai bebizonyithatását lehet kétségbe vonni, lehet egyes tényeket szerencsétlen választásu egyéneknek s nem a rendszernek tulajdonitani: de hogy ez aggasztó képnek minden vonásai az életből meritvék, hogy a megyei élet három éves tüneményei az ország nagy részében illy benyomást okoztak, azt elvitatni, vagy korunk historiájából kitörülni szintolly lehetetlen, mint a köztudomást s a közérzelem aggodalmait ignorálni.
Ezen igy egybefoglalt alkotmány ellenes politicának keresztül vitele végett olly egyénekre vala szükség, kik a kir. Helytartó Tanács törvényes hatóságának folytonos csorbitásával gyakorlatba hozott Cancellári praesidialisok intéseinek engedelmes eszközei legyenek. E czél előmozditása végett azoknak, kiknek megyei főkormányzókká elneveztetése törvény ellenére gyakorlatba vétetett, a megyei házi pénztárból venni szokott törvényes fizetéseik a kormány által különösen fizetett szaporitással öt-hat ezer forinttal megjavittattak.
Épen igy tőn József Császár, midőn 1785-ki april 2-kán kiadott törvénytelen rendelete által a főispányokat hivatalaikból elmozditva, a helyökbe állitott kerületi főispányoknak szintugy 6000 ft fizetést rendelt.*
A rendeletet l. O. Lt. M. Kanc. 9488/1785. sz. alatt.
De a kormánynak mostani eljárása a József Császárénál is törvénytelenebb. Mert ez tetteit legalább titokba nem burkolá, magát a fizetés felemelést is a Helytartó Tanács utján adatá a megyének tudtára, s hozta nyilvánosságra, s ekép a megyék ez elleni felszóllalhatását el nem zárta; míg most minden a titok leplébe burkoltatott, a megyékkel semmi nem közöltetett, s az egész ügy a megyék felírási joga kijátszával, hatóságuk mellőzésével, a kormánynak nem tudni minő – de illyesmire törvénnyel semmikép sem jogositott organuma, s az ugy nevezett megyei főkormányzók között, hazánk közigazgatási rendszerének merő megváltoztatásával, úgy szólván négy szem közt vitetett, kezeltetett és végeztetett.
Lehet, hogy ez alkotmány ellenes idegenszerü homálynak tulajdonitható, hogy mind azon főispányok közül, kik hivatalaikból el nem mozdittattak, a törvénytelen fizetésnek s hozzá kötött kötelességeknek el nem vállalása, csak a Békési főispányról jött positiv köztudomásra;* de annyi tagadhatlan, hogy a legnagyobb szám a törvénytelen fizetést teljes készséggel elfogadta, s némellyek, mint a zólyomi főispán, azt megyéjök közgyűlésén nyiltan be is vallották,* ki még vallomását a közgyűlés szine előtt azon kedélyes őszinteséggel is tetézte, hogy ez tulajdonképen nem is fizetés, hanem csak grationale, melly akár mikor elvétethetik.
Az ellenzéki érzelmű Károlyi György gróf.
Inkey Imre volt a zólyomi főispán.
Miszerint pedig az ugy nevezett megyei kormányok a kitüzött czélra alkalmatos kezekbe jussanak, a megyék főispányainak hivatalaiktóli felmentése s helyökbe főispányi helyettesek kinevezése töltötte el eddig soha nem látott sürüségben az országot.
Ez idegenszerü tünemény – mellynek oka, s szándoklott czélja a megyékkel soha nem közöltetett, az országban annál nagyobb megdöbbenést és aggodalmat okozott, minél bizonyosabban tudva van, hogy a törvényeink által semmi esetben nem ismert, de a nemzet által, mert különös czéloknak alattai lappangását hinni ok nem volt, kivételesen eltürt administratoroknak kineveztetését ő felsége az 1825-ki országgyűlésről tett sérelmi felírásra adott válaszában csak egyes különös esetekre tartotta fel; s az ország Rendei még ezen megszoritásban sem nyugodtak meg, hanem annak ellenében törvényeink szentségére hivatkoztanak.* Most pedig a hallatlanul sűrűen szaporodó administratorok már csak rendkivüli nagy számuk által is tagadhatlanul egy egész rendszeresités szinében jelentek meg.
V. ö. előbb, 518. l. 10., 11. és 12. jegyzet.
És ámbár az adott királyi szó ellenére ekkint megszaporitott administratorok s a főispányok közül azon uj rendszerűek, kiket amazoktól csak törvényes czimök különböztett meg, a többség szerzés rendszerét uj állásuk uj erélyével, itt ott az eszközökben sem igen válogatva gyakorlatba venni nem késtenek; s ezen müködésükben nagy segitségükre szolgált azon körülmény, hogy az egész dolog a megyék s főkormányszék között alkotmányszerüen fennálló nyilvános tárgyalás mellőzésével titokban vezéreltetvén, az uj rendszertől, mellynek lételét nem látni nem lehetett, diplomaticai oklevél a megyék asztalán nem feküdött, s annál fogva a diplomaticailag be nem bizonyithatás, melly hazánk legsulyosabb sérelmeinél stereotyp ellenvetésül szokott feltünni, a nem aggódásra ez alkalommal is bő mértékben felhasználtatott; mindazáltal a többség szerzés annyira még sem sikerült, hogy számos megyék ezen intézkedésekben sérelmet ne látnának, abban a megyei szerkezet veszedelmét ne találnák, s alkotmányos állásuk megóvására annál nagyobb féltékenységgel ne intézkednének, minél nagyobb aggodalommal kellett tapasztalniok, hogy még az illedelem és jó egyetértés tekintetéből közbejött legkisebb engedékenység is az uj rendszerű főispányok s administratorok hatalmának gyarapitására, gyakorlati előzmény gyanánt gondosan kikerestetik.
Az aggódó megyéknek ezen ovakodó felszóllalásait ugyan többnyire feddések, dorgálások, kárhoztatások s határozataiknak megsemmitései követék, mellyekben a kormánynak mult országgyűlés ótai historiája sajátságos gazdaságot mutat, – a választmány mind az által meg van győződve, hogy valamint 1823-ban, ugy most is, néhány megyének ezen ovakodása a bajnak folytonos növekedését háritotta el, s nem keveset tőn arra, hogy az ugynevezett megyei kormánynak, a birodalmi közigazgatás formájára, teljes bureaucratiai alakba öntése, s titoknoki és más segédszemélyzettel ellátása köz hiedelem szerint a dicsőült Fő Herczeg Nádor ellenző közbenvetésére el maradott, a minek szándokban volt behozatala elannyira köztudomás tárgya volt, hogy több e czélra kiválogatott egyének nevei is közhirben forognának.
Mennyire nem tartotta szeme előtt a kormány a fejedelemnek azon ünnepélyes igéretét, hogy administratorok csak egyes kivételes esetekben fognak alkalmaztatni, bizonyitja a főispányi hivatal jelen statisticája.
Ugyan is az ország összes, tehát 56 megyéi közül csak 23-nak van valósággal hivataloskodó főispánya; egynek sem főispánya, sem administratora nincs, harminczkettőben pedig administratorok kormányoznak. S ekkint 8 megyének névvel sem lévén főispánya; 25 olly főispányt látunk az országban, kinek alkotmányszerü méltóságából puszta czimjénél egyebe nem maradott, s e puszta czim alapján birja a törvényhozó jogot, mellyet törvény és alkotmány csak a valóságos főispányság alapjára fektetett.*
V. ö. előbb, 574. l. 8. jegyzet.
Olly tünemény ez, mellyet ismét csak azon különben nagy lelki tehetséggel diszlő fejedelem korában látott nemzetünk,* kit jószándokának nemes hevében, törvényinktől idegen tanácsok, az alkotmány korlátain tul ragadának, de kit ép ezért törvényes királyaink sorába sem számít az emlékezet.
II. József.
Midőn ő, már idézett 1785-ki april 2-kán kibocsátott rendelete által a főispányokat hivatalaiktól feloldozta, czimöket ő is meghagyá, ép ugy mint a mostani kormány, kimondá rendeletében hogy „nec titulo nec honori modernorum supremorum Comitum nec quae praecipua Dignitatis ejus praerogativa erat vota ac sessioni in publicis Regni Comitiis vel in minimo decerptum iri vult Sula Majestas” – s csak „ab ipsa activa directione comitatuum et a perceptione honorarii ex cassa Comitatuum domestica dependi solita” mentette fel őket a Fejedelem, – egy tömeg puszta czimzetes főispányt állitván fel bennök az ilyesmit soha nem látott magyar nemzet elé.*
V. ö. előbb, a 20. jegyzettel.
Ámde a nagy emlékezetü fejedelem meggyőződvén, hogy az alkotmányhoz szokott szabad nemzetek számára a törvények szentségén kivül nincsen üdvesség, azon őszintességgel, melly még a királyok tekintélyét is nevelni igen is képes, de csökkenteni nem, – hibáját nyiltan bevallotta, s 1790-ki Január 28-kán kelt kegyelmes köriratával* a közigazgatást régi törvényes rendszerébe vissza helyezve, a megyék törvényes hatóságát helyre állitotta, s a puszta czimzetesekké torzitott főispányokat is méltóságaikba visza iktatá. És azóta 3 királyi eskü jött közbe – mellyekben nyiltan benfoglaltatik, hogy az ország nagyai és fő Rendei jogaikban s kiváltságaikban fen fognak tartatni és jöttek közbe sarkalatos törvények, mellyek törvényes institutioinkban mindennemü változtatást a törvényhozás jogává biztositanak, a végrehajtó hatalmat pedig csak törvény értelmében engedik gyakoroltatni, s mind ezeknek ellenére meg kellett érnünk, hogy kegyes, szeretett, és törvényszerető királyunk országlása alatt a kormány ama József Császár korabeli tüneményt ismételné.
Kiadva: Collectio representationum et protocollorum statuum et ordinum Regni Hungariae, occasione altissimi decreti de die 28. Januarii 1790. Pest, 1791. 2. s köv. l.
De nekünk ugy látszik, hogy ha a kormány ama magasztos fejedelmi egyéniség korába visza pillant, most midőn a nemzetet az igazságnak s reform hajlamnak szelleme által lengi, nem illy életre nem való eszméket kellene utánzásul kikeresnie, – hanem amaz örök emlékezetü szavait szem előtt tartania quod ad obtinendam communem prosperitatem illa nobis via gratissima est quam certius eo ducere communi nationis consensione intelligimus.* Ezt szem előtt tartva a nemzetnek mostani felvilágosodotsága, s kiválságos nemességeit is a haza szent oltárán áldozatul hozni kész hazafisága mellett az országot boldoggá tennie, magának pedig bizalmat, hálát s a legnemesebb dicsőséget aratnia a kormánynak olly könnyü volna. Míg ellenben ama nagy fejedelem példáján is megtanulhatá, hogy a törvényes ösvényről eltérve jó szándokkal sem lehet jót eszközölni; azt pedig saját magán tapasztalhatá, hogy a nemzet törvényességi érzetét semmi többség szerzési mesterkéléssel erőszakolni nem lehet, s illyen mesterkélés utján többség nem szereztetik, de aggodalom, nyugtalanság s békétlenség is támasztatik s az érzelmek olly feszültsége idéztetik elé, melly ha üdvösség nyujtatnék neki, még azt is óvakodó gyanuval fogadná.
II. József 1790 jan. 28.-i köriratának szavai.
De Jósef császár hasonló intézkedéseiben legalább őszinteség volt, nem ügyekezett azokat törvényesség szinével menteni; most ellenben az administratori rendszer közönségesen a következőkkel védelmeztetik:
1-ör hogy a főispányok többnyire nem akaratjok ellen mozditattak el, hanem saját kérelmökre mentettek fel hivataik terhe alul.
Ez azonban nem áll; – ezt a köz tudomás, ezt több elmozditott főispányoknak nyiltan és tanácskodás nélkül kijelentett neheztelése elegendőleg megczáfolja, sőtt olly esetek is tudva vannak, hogy a lemondásra felszólitott egyének a lemondást egyenesen megtagadták, s még is elmozdittattak, s rájok fogatott, hogy ez saját kérelmökre történik.
2-or mondatik, hogy a kormány azon főispányokat, kik más hivatalt is viseltek, egyikről vagy másikról lemondani kényszeritvén, csak azon törvényt léptette életbe, melly több főméltóságnak egy személy általi viselését tilalmazza.
Igaz ugyan, hogy némelly régiebb törvények – mellyek közt legujabb az 1498: 70. t. cz. – a nádoron, országbiráján és bánon kivül több méltóságoknak egy személyre ruházását tilalmazzák, – de lehetne ennek ellenében emliteni, hogy ez nem általában tilalmaztatik, sőt az ország tanácsával egyetértőleg megengedtetik – lehetne ellenvetni, hogy ezen tilalom nem a főispánságra, hanem csak több „dignitariusságnak” az az ország zászlósságnak egy személyre nem ruházására értetett, mert hiszen nincs oly időszak a magyar historiában Szent István idejétől kezdve egészen 1844-ig, hogy a főispánságokat országzászlósai, s más főbb tisztviselők ne viselték volna, sőt nyolcz századnak folytonos gyakorlata épen azt bizonyitja, hogy a főispánysággal Honor Comitatus: épen az ország zászlósai s főhivatalnokai szoktak kizárólag megtiszteltetni, – azonban ezeket mind mellőzve, annak kimutatására, hogy ez csak puszta ürügy, elég azon egy körülményt emliteni, miszerint több olly főispányok is mozditattak el, kik más hivatalt nem viseltek, például a Marmarosi,* Krassói,* Torontáli főispány,* vagy Varasdnak örökös főispánya,* ki egyenesen kijelentette, hogy ha két hivatal viselése ösze nem férőnek tartatik, ő helytartó tanácsnokságáról mond le, s privilegialis joggal is őt illető örökös főispánságát kivánja megtartani, és még is elmozdittatott, még pedig örökös főispánságából mozdittatott el, s törvénnyel is megerősített privilegialis joga, idegen administratornak adatott, Hasonlóan áll a
Az ellenzéki érzelmű Vay Ábrahám gróf, aki a dec. 4.-i ülésben leleplezte a kormány taktikáját az adminisztrátorokkal kapcsolatban.
Gyürky Pál.
Hertelendy Ignác.
Ezt az esetet a jelentés később részletesen ismerteti. (L. 605. l.)
3-ik ellenvetés is; hogy t. i. csak a törvénynek azon rendelete vétetett foganatba, melly a főispányokat folyvást megyéikben lakni parancsolja, s csak azok mozdittattak el, kik ezen törvényes kötelességnek eleget tenni nem ajánlkoztak. Erre is meg lehetne jegyezni, hogy a törvénynek ezen rendelete nem általános szabály, mert mellé van téve azon kivétel, hogy „megyéjökben lakni tartoznak, hacsak ő felségének, vagy az országnak közszolgálata által nem akadályoztatnak”* – de ezt ismét mellőzve, annak ki mutatására, hogy ez is csak puszta ürügy, ismét elég a nyilvános tényekre hivatkozni: miszerint több olly főispányok sőt administratorok is részint kineveztettek, részint meghagyattak, kik mind a mellett hogy más hivatalt nem viselnek, tehát, más közszolgálat által igénybe véve nincsenek, még sem laknak megyéikben; illyenek a Liptói, Zólyomi, Győri, Tolnai, Mosonyi, Veszprémi, Sárosi, Csanádi, Verőczei, Szerémi főispányok,* s a Zalai, Zemplényi, Szabolcsi, Tornai, Posegai, Kőrösi administratorok.* – Míg ellenben volt főispán, ki a megyéjében lakott s más hivatalt nem viselt, még is elmozdittatott.
Az 1723: 56. tc. szavai.
Sorrendben: Majthényi Antal, Inkey Imre, Eszterházy Károly gróf, Ürményi József, Zichy Henrik gróf, Marich Dávid, Andrássy György gróf, Aczél Antal, Siskovics József, Kulmer Ferenc báró.
Sorrendben: Festetics Leó gróf, Péchy Manó gróf, Sombory Imre, Bárczay József, Szécsen Antal gróf, Pejacsevich Péter gróf.
Hasonlóan áll azon mindenkép gyenge ellenvetés is, mintha azon törvénynek tétetett volna elég, melly a főispányokat a birtokosabb megyebeliek közül rendeli neveztetni,* erre tekintet már épen nem vala, többen ollyanok neveztetvén ki, kik nem megyebeliek, megyéjökben nem birtokosok, sőt ollyanok is, kik egyáltalában nem birtokosok.
V. ö. előbb, 575. l., 10. jegyzet.
Ezeket csak azért kivánta a választmány megemliteni, hogy kitünjék, mikint nem ezen ürügyül emlegetett törvényesség szempontjából, tehát egészen más czélokból indult a kormány ezen nyugtalanitó változtatásoknál.
Egy azonban van ezen változtatások indokolásában, mit a választmány ugy Jósef Császár korabeli, mint a mostani hasonló szellemű és czélzatu kormány rendelkezésben egyenlően tapasztalt, és ez: a rendnek és jobb igazgatásnak igényeire hivatkozás.
Erre a választmány következőket véli meg jegyezni szükségesnek:
A historia általánosan azt tanusitja, hogy a rendnek parancsoló szüksége azon ürügy, mellyel a kormányok élni szoktak, valahányszor az alkotmányos institutiók megsértésével saját hatalmukat terjeszteni törekszenek. A népek erkölcsi érzésében egy láthatatlan fék rejlik, mellyet megvetni a leghatározottabb önkény sem mert. Innen van, hogy a historia nem mutatá a hatalom terjeszkedésének olly példáját, mellynél ezt mint czélt nyiltan bevalva látnók; szépitő ürügy mindenkor használtatik, és pedig rendszerint vagy a félre magyarázott törvényesség, vagy a parancsoló szükség, vagy a status java, leggyakrabban pedig a rend ürügye az, mellyel a nemzetek szabadságának alkotmányos biztositékai megtámadtatnak.
De a választmány ugy vélekedik, hogy a törvény megsértésére a rend ürügye mentségül soha nem szolgálhat, mert a törvény sértés maga legnagyobb, – s ha kormánytól jő legveszedelemesebb – rendetlenség.
A jelen esetben pedig a rend mentségének háromszorosan nincsen helye: 1. mert a tények ellenkezőt bizonyitanak, 2. mert ha ellenkezőt nem bizonyitanának is, a választott eszköz e czélra alkalmatlan, 3. mert ha alkalmatlan nem volna is, törvénytelen.
1. A tények ellenkezőt bizonyitanak; mert ha ez volt volna a czél, ugy a tapasztalásnak azt kellene mutatni, hogy az uj rendszerű főispányok s administratorok a rendre s közigazgatás javitására általában több gondot forditanak, mint a tövényes főispányok. Ez pedig ha volna is valahol, olly ritka tünemény, hogy csak kivételnek s nem szabálynak tekintethetnék, következőleg kivételes egyéniségeknek, s nem a rendszernek tulajdonitható.
Az általános tapasztalás a lefolyt három évről azt bizonyitja, hogy az uj rendszerü főispányok s administratorok nem a közigazgatási javitást s visza élések eltávolitását, hanem azt ismerék fő hivatásuknak, hogy az alkotmány ösvényéről eltért kormánynak megyéikben többséget szerezzenek. Ezen czélzatukat nyiltan bevallották, midőn az ugy nevezett conservativ párt organisatióhoz számosan hozzá járultak, s a kormány engedelmével sajtó utján is közrebocsátott programjokban ezen többség csinálást megyei végzéseknél, követ és tisztválasztásoknál feladatuknak vallották; sőt ugyancsak ezen párt tanácskozmányokban azt sem titkolták el, hogy az országgyűlési követ választásokban a kormánynak többséget szerezni pénzel és korteskedéssel is törekedendnek.* – Ennek következtében általánosnak mondhatni azon tapasztalást, mit részint egyéniségből, részint egy vagy más megye ellenkező szellemű erejének dönthetlenségéből magyarázható egyes kivételek nem gyengithetnek, hogy az uj rendszerü főispányok s administratorok ezen politicai pártfőnökösködést, s azáltali többség csinálást ismervén legfőbb feladatuknak, a közigazgatással csak annyiban gondoltak, a mennyiben törvénytelen avatkozásaikkal a megye önkormányzási jogát csorbitani, de maguk hatalmát növelni s befolyásukat terjesztei törekedtenek. Ha igazság szolgáltatásról vala szó, nem oda intézték gondoskodásukat, hogy az illető törvényes birák tisztökben rendesen és szorgalmasan eljárjanak, hanem oda, hogy a törvényszékekbeni elnökösködhetést maguknak ki vivják; de ahol mint többség csináló pártfőnökök ezt kivivták is, nem azért tevék, hogy a bíráskodás terhét rendesen viseljék, hanem csak azért, hogy a megye önállása sértve, saját hatóságuk pedig terjesztve legyen. Ha közigazgatásról vala szó, vagy panaszok adattak elibök, nem oda intézték felügyelő gondosságukat, hogy a megye határozatai pontosan teljesitessenek, a hibák, mulasztások, panaszok a megyék által gyorsan és rendesen eligazitassanak, hanem oda, hogy a megye törvényes hatósága mellőzésével saját rendelkezési, tettleges avatkozási hatalmukat kitüntessék, s igy történt, hogy tettek és rendeltek ollyanokat, mit tenni s rendelni nem reájok tartozott, s mi ennél fogva ép ezért vagy épen nem, vagy roszul ment végbe, míg azt, mit az 1723: 56. cz[ikkely] szerint tenniök kellett volna, elmulasztották;* ellenben a megyei határozatok ellenére is intézkedve, sőt törvényes bírói eljárást is akadályozva gátolva, törvénytelen avatkozásaikkal nem a rendet mozditották elé, hanem a rendetlenséget szaporitották. Azt a tapasztalás csak nem általánosank bizonyitja, hogy a melly megyék magokat az ujrendszerü főispányok s administratorok törvénytelen hatalmától megóvni tudták, azokban a közigazgatási rend az utolsó három évben a megyei RR önkénytes igyekezeténél fogva mind a mellett is nevezetesen javult és erősödött, hogy a megyék ezen törekvéseinél a kormány gyakran akadályozólag lépett közbe, s statutarius jog* tul szigoru korlátozásával az igyekezetet elzsibbasztotta; sőt még a személyes és vagyon biztonság megóvása körül itt ott tapasztalt tisztviselői erély sikerét is méltánylás s elismerés helyett, rosszalló avatkozásokkal s megakasztásokkal háboritotta, – mikint ez Pest megyében a rémitően elharapózott váltó hamisitások s csempésségek akadályozása körül tapasztaltatott;* – de arra egyetlen példa sincs hogy az uj főispányi s administratori rendszer következtében valahol a törvények gondosabban végrehajtattak, a nép sorsa egyhült, a közbátorság gyarapodott, s a visszaélések kevesedtek, s általában a rend és közigazgatás javult volna; míg ellenben ép olly megyékben, hol az uj rendszer csaknem mindenhatóságra vergődött, a törvények félre magyarázatának (például a közmunkák körül Temesben*) a megyei határozatok megszegésének (például inség idején a gabonáboli pálinkafőzés tilalma, s a népnek korcsmai adósságok miatt mértéken tul nem zaklatása körül Árvában*) s a megyei pénztárnok körüli s egyéb tisztviselői viszaélések büntetlenségének számos példái tapasztalhatók; s vannak megyék, hol nem egy eset azt tanusitá, hogy a főispány vagy administrator által vezérlett, s többségre juttatott politicai párthoz tartozni, kivált pedig illy szellembeni corteskedésben tevékenynek lenni annyit tesz, mint ügyetlenség, hanyagság, sőt viszaélés büntetlenségére szabadság levéllel birni; – az ellenzékhez tartozni pedig annyi, mint a tisztviselőségrei kijelölésekből, küldöttségi s törvényszéki munkálatokból, tekintet nélkül ügyességre, szorgalomra, részrehajlatlanságra s gyakorlatosságra: kizáratni. Ennyire fel lőn a rend, közigazgatás, s igazságszolgáltatás érdeke politicai pártoskodásoknak áldozva, sőt amannak vezetése erre eszközül használva.
A konzervatív párt 1846 nov. 12.-én Budán tartott értekezlete szerkesztette meg a párt programmját, amelyet kőnyomatos sokszorosításban terjesztettek az országban. Kossuth többízben gyilkos gúnnyal boncolgatta ezt a programmot, így az Ellenzék és Pecsovics c. cikkében, amely a Bajza-féle Ellenőr-ben Deregnyei álnév alatt. A magyar politicai pártok értelmezése cím alatt jelent meg (kiadta teljes szövegében Viszota: Széchenyi és Kossuth vitája, II. k. 835. l.), valamint az e kötetben, 8. sz. alatt közölt fogalmazványában.
V. ö. előbb, 576. l., 16. jegyzet.
A megyéknek az a joga, hogy a maguk területére nézve érvényes jogszabályokat alkothatnak.
Pest megye közvéleményét 1846 őszén hosszú ideig izgalomban tartotta az a vita, amely a váltóhamisítással vádolt Kohn Márk körül folyt a megye és a kormány között; a kormány többízben rendeletileg utasította a megyét a vádlott szabadlábra helyezésére, a megye viszont élesen tiltakozott az illetéktelen beavatkozás ellen. Az ellentétet végül József nádor közbelépése simította el.
Temes megyében az adószedők többezer forintot elsikkasztottak a közmunkapénzből, nem lehetett azonban megbüntetni őket, mert a konzervatív párthoz tartoztak s a megyegyűlésen is a konzervatívok voltak többségben. (V. ö.: Horváth M., i. m. 3. kiadás, III. k. 205. l.)
Zmeskál Móric árvai adminisztrátor üzelmeiről beszél Kossuth jan. 11.-i beszédében, 444. l., de e jelentés is részletezi a 606. l.-on.
Világos tehát, hogy az uj rendszer behozatalánál a rendre, mint czélra hiában történik hivatkozás, mert a tények ellenkezőt mutatnak, s a rendet csak kivételnek, szabálynak ellenben a növekedett rendetlenséget bizonyitják.
2. De ha valósággal a rend s jobb közigazgatás volt volna is czélja a kormánynak, a főispányi s administratori uj rendszert roszul választotta volna eszközül, mert ha egy részt a kormány a főispányi hivatalt külön hatalom gyanánt a megye határozatinak az 1723: 58. t. cz.* ellenére fölibe emelni törekedett, más részt viszont őt pártok feletti méltóságos állásából pártfőnökké süllyesztvén, a függésnek azon nemére kárhoztatása, mellybe minden pártfőnöknek kisebb nagyobb mértékben jutni kell; kinek a minden ároni többség csinálás képezi feladatát, s ki ennél fogva ha többségét compromittálni nem akarja, pártja, s pártjának egyes tagjai iránt gyakorta engedékenységre s elnézésekre van kényszeritve, s az eszközökben sem válogathat; – mi ha a pártfőnök főispány vagy administrator, természetesen csak a rendnek, részre nem hajlásnak s felügyelési szigornak rovására történhetik. De azért is rosszul volt volna ezen uj rendszer a rendnek eszközévé választva, mert előre lehetett volna a kormánynak látni, hogy a hatalomnak ezen egyoldalu terjeszkedése a drága kincs gyanánt féltett megyei önkormányzás iránt aggodalmakat fog ébreszteni s e két ellentétes irány közt természetszerüen viszálkodásoknak kell támadni; előre lehetett volna látnia, hogy minél inkább fogják egyes főispányok s administratorok azon szint affectálni, mintha ők nem a megyei rendszernek tagja, hanem a megye fölibe emelt külön hatalom volnának, sok megye annál ovakodóbbá válik saját jogai iránt, s az ellen is tiltakozni fog, mit előbb egyes esetekben eltürni kötelességén tul sem idegenkedett; előre kellett volna tehát a kormánynak látnia, hogy uj rendszeri kisérletéből gyanakodás, ebből pedig keserű tusák származandnak, ezekből pedig az emberi szenvedelmek mindkét részről természetszerüen bele vegyülvén, nem rend fejlik ki, hanem botrányos zavarok keletkezendnek. A mint valósággal ezen zavarok el is következtek, azoknak egész megyék békés nyugalma áldozatul esett, a közigazgatásrai gond háttérbe szorult, a kedélyek felizgattattak, a megyei gyűlések az uj rendszerü moderatorok miatt és alatt örökös politicai küzdelmek szinezetévé lettek, a korteskedések, vesztegetések, erkölcsi depravatiók a választásokból a tanácskozásokba is rémitően elharapóztak, a köz tanácskozások szent helyén az administratori kénytől függő katonai erőnek alkotmány ellenes alkalmazása olly gyakorivá vált, hogy hasonlóra még az alkotmány erőszakos felfüggesztésének korából* sem emlékeznénk; a kormánynak magának három éves historiája is az örökös roszallások, feddések, dorgálások, gyakran méltatlan és szenvedelmes, ép azért haszontalan szógyüjteményévé fajult s általában megyék és főispányok közt annyi tusát, annyi pártoskodást, a kormány erkölcsi tekintélyének annyi csökkenését, évek hosszu sora összesen nem mutat, mint amennyit a kormány ezen uj rendszer által, a magyar közélet utolsó három évében rakásra tolasztott. S hogy azon eszköz, melly ily gyümölcsöket termett, mellynek előre láthatólag illy gyümölcsöket kellett teremnie: a rendnek érdekében – ha rend akartatott volna is – roszul választatott, az kétségtelen. Általában hibás fogalomnak véli a választmány, hogy az által rendet lehessen eszközölni, ha egyes személyeknek olly hatalom adatik, melly az illető institutio természetével öszhangzásban nincs. A kir. városok jó része örökös kir. biztosságok alatt áll, és ott a kir. biztosok hatalmát, befolyását a megyeihez hasonló nyilvános közgyűlések, s ezekben századokon át kifejlett alkotmányos szellem nem korlátozza; s tudva van még is hogy ezen egyes hatalom befolyása a városi közigazgatást csak annyira sem volt képes megjavitani, hogy a megyeinél jobbnak mondhassák.
V. ö. 580. l., 44. jegyzet.
Az 1823. évi megyei ellenállás idején.
1. De ha valósággal csak rendet akart volna is a kormány ezen rendszer által eszközölni, s ha e czélra az eszköz nem volna is roszul választva, minden esetre törvénytelen.
Törvénytelen: mert a bün, kellő kihalgatás, s törvényes eljárás nélkül elmozdíthatlan országos méltóságot függeteg s elmozditható kormány tisztviselővé alakitani, annak kormányi kegytől függő fizetést adni, a megye mérséklőjét,* a törvényes felügyeléssel megbizottat, olly tisztviselővé idomitani, ki a közigazgatásba nem felügyelőleg, hanem intézőleg s végre hajtólag avatkozzék, a kormány rendelkezéseit a megye felírási joga alul elvonni s olly állapotot előidézni, miszerint a kormány praesidialisok utján a főispányi hivatallal, ez pedig a megyét mellőzve a megyei tisztviselőkkel rendelkezhessék, egyszersmind többségszerző politicai pártfőnök szerepét vigye, ezen kívűl 25 főispányt, köztök örökös privilegialis joggal bírót is* megyéjétől megfosztani, a kormánytól fizetett 32 administratort rendszeresiteni, a főispányi méltóság két egymással válhatlan kapcsolatban lévő lényeges attributumát – t. i. a törvényhozásit s megyekormányzásit – egymástól elválasztani s a pusztán czimzetes főispánságok behozatala által a fő Rendi tábla álladalmát törvénytelenül módositani: – és mind ezt a vármegyék tudta, hire, meghalgatása nélkül, sőt nagy részben magának a Helytartó Tanácsnak is mellőzésével életbe léptetni – tagadhatatlanul olly lényeges változtatások, mellyeknek országgyűlésen kívül, tehát a nemzet törvényhozási jogának mellőzésével behozatalára a kormánynak joga teljességgel nincs, és mivel még is behozta, semmi jószándokkal, semmi szükséggel, semmi czélszerüséggel nem menthető, mert nem csak egyes törvényeket sértett, hanem magát az alkotmányt sértette meg.
Az 1723: 56. tc. mondja, hogy „… supremi comites illorum comitatuum, quibus praeficiuntur, moderatores essent.”
Ilyen eset volt pl. Erdődy János gróf elmozdítása a varasdi főispánságból.
A választmány akkint van meg győződve, hogy ha illyeseket a kormánynak saját egyoldalu hatalmával tenni szabad volna, ugy a magyar alkotmányos nemzet többé nem volna: mert el volna törülve alkotmányos létünk azon alapja, miszerint a törvényhozó hatalom csak országgyűlésen a nemzettel együtt, a végrehajtó hatalom pedig csak a nemzet beleegyezésével hozott törvények szerint gyakorolható.*
Ezt a sarkalatos jogot utoljára az 1790: 10. tc., majd az ezt megerősítő 1827: 3. tc. biztosította.
Ekkint egybefoglalván a főispányi s administratori uj rendszer lényegesb vonásait, a választmány óhajtotta volna azon utasitást felmutathatni, mellyet az uj rendszerü főispányok s administratorok a kormánytól vettenek de ez a megyékkel soha nem közöltetvén, e titkos irománynak a választmány birtokába nem juthatott.
Maga ezen titkos eljárás igen érzékeny sérelem. Sérti az 1790: 14. t. cz.* ótalma alá helyezett megyei rendszert, miszerint a megyét illető köz dolgok csak a megye utján tárgyalhatók; sérti a felírási jogban fekvő alkotmányos biztositékot, mert megfosztá a megyéket attól, hogy fenforoghatott törvényes észrevételeiket az utasitásnak foganatositása előtt megtehessék.
L. előbb, 586. l., 13. jegyzet.
A Fő Rendi tábla országos naplójában a M. kir. Helytartó Tanács főnökei egyikének* azon nyilatkozata olvasható: „hogy ő Felsége bocsátott a helytartó tanácshoz, a főispányok, s főispányi helytartók számára egy utasitást, meghagyván, hogy azt velök közölje – hogy a Helytartó Tanács reá észrevételeket tett, s életbe léptetésökkel várt a kikért k[egyelmes] k[irályi] válasz megérkezéséig; hogy Ő Felsége a Helytartó Tanács kihagyásait s változtatásait elfogadta; hogy ennek következtében a főispányi utasitások „lényegben s érdemileg” ma egy hajszálnyival sem foglalnak magokban többet, mint M[ária] Theresiának 1770-ben a törvényhatóságokkal is közlött utasitása – s ez vala az ok, miért az uj utasitás megyékszerte ki sem hirdetetett.*
Vay Miklós báró koronaőr, a dec. 7.-i ülésben. (V. ö. előbb, 576. l., 14. jegyzet.)
A nyilatkozatot l. Főrendi napló, 27. l.
Ez egyik hiteles adat, mellyel ezen utasitásról a választmány birhatott. Másik az, hogy a törvénytelenül elmozditott Maramarosi főispán* a Fő Rendi táblánál feljelentette, hogy kevéssel a mult országgyűlés után a magyar kir. Cancellártól egy elnöki levelet vett, mellyben tudtára adatik, mikint ő Feségének akarata többek között: hogy a Főispányok a fontosabb kisgyűléseken is elnököljenek, hogy a törvényszékeken s különösen a büntető székeken gyakrabban részt vegyenek, hogy megyéiket évenkint be utazva a községek beligazgatását, számadásaikat, az adó egyenkinti felosztását, jegyzőkönyveiket, s pénztáraikat vizsgálják meg, a helységek lakosainak helybeli előljárói, vagy a megyei tisztviselők elleni panaszaikat kihalgassák, s amennyiben lehet, a helyszinén intézzék el stb. szóval hogy megyejök közigazgatásának központját képezzék. Meghagyatott egyszersmind a főispánnak, hogy ezen praesidialisra nyolcz nap alatt küldjön feleletet. Mire a nevezett főispán azt felelvén, hogy ezen meghagyások teljesitését elvállalnia nem lehet, s kéri Ő Felségét, hogy ezen uj rendszernek életbe léptetése előtt, ha országgyűlést tartani nem lehetne, legalább nádori concursusban az ország nagyait s tanácsosait halgassák ki: a közelebbi postával feleltül azt kapta a megyéje bizalmát teljes mértékben bíró törvényes főispán, hogy megyéjének administratiója másnak adatott át.*
Vay Ábrahám gróf, a dec. 4.-i ülésben.
L. Főrendi napló, 22. s köv. l.
Ezen feljelentésre a M. kir. Helytartó Tanácsnak azon elnöklő tagja, kinek nyilatkozata első adatul fentebb emlitetik, azt válaszolá: hogy a lakosok panaszainak a főispán által helységenkint helyszinen leendő elintézését tárgyazó szavai a cancellári praesidialisnak a Helytartó Tanács által másokkal cseréltettek fel.
Ezen adatok magokban véve eléggé töredékesek, a dologbani tájékozásra még is bő anyagot nyujtanak. – Látni ugyanis ezeknek összevetéséből:
1. hogy Ő Felsége a főispányi utasitást a Helytartó Tanácsnak ugyan leküldötte, de a cancellár ezzel semmit sem gondolva, annak észrevételeit be nem várva, Ő Felsége rendeletének végrehajtását a Helytartó Tanácstól elvonva, maga személyében praesidialiter rendelkezett a főispányokkal.
A Helytartó Tanács törvényes hatóságának ezen elsorvasztása, melly ez esetben is tapasztalható, de általában is tagadhatlan tény, az ország legnagyobb sérelmeinek egyike. – A magyar kormány törvényes önállása ép az által lett semmivé, hogy a Helytartó Tanács nem az többé, a minek az 1790: 14. t. cz. szerint lennie kellene, t. i. „Supremum in politicis Dicasterium ab omnibus aliis dicasteriis independens” mellynek feladata a törvény szavai szerint: effectum Legum procurare et laesionem illarum antevertere.* A Helytartó Tanácsot ezen törvényes hatóságából, mellyel hazánk önállásának érdekében a törvények sikeritésére s a sérelmek eltávolitására van törvény által felruházva, a Cancellária, de kivált a cancellári praesidialisok egészen kiforgatták. A választmány véleménye szerint a magy. kir. cancellárok ezen cselekedete az 1790: 18. t. cz. által előre látott esetek közé tartozik,* s alig lehet egy egy sürgetőbb dolog, mint az, hogy az ország Rendei ezen törvénytelen praesidialisok általi idegenszerü kormányzást megszüntessék, s a Helytartó Tanácsot törvényes hatóságába tökéletesen vissza állitva, olly intézkedéseket tegyenek, miszerint a politicai közigazgatás nem másképen, mint egyedül a Helytartó Tanács által kormányoztassék, s ekint megszüntessék azon alkotmány ellenes sérelem, miszerint Hazánk legfőbb kormányszéke már valóságban nem egyéb, mint egy véleményező testület, mely önálló tehetséggel nem bir, s még ezen állásában is a cancellárok által törvény ellenére gyakran mellőztetik, mikint ezt számtalan mindennapi tények közt a jelen eset is tanusitja; mellynek pótlékául még azt is megemliti a választmány, hogy az uj rendszerü főispányoknak s administratoroknak a kormány általi fizetése, s ekkint a kormány tisztviselőkké átváltoztatása a Helytartó Tanáccsal még csak nem is közöltetett, hanem annak, s a törvényben megparancsolt remonstrationalis jogának* mellőzésével cancellári praesidialisok által eszközöltetett.
A törvény szavai, de kissé összevonva.
A tc. kötelezi a kormányszékek tagjait eskü letételére, „via regnicolis, si quispiam contra iuratam suam fidem ageret, in ipsis etiam regni comitiis, reliqua inter gravamina quaerimoniam contra talem ponendi in salvo relicta.”
Az 1790: 14. tc. teszi kötelességévé a helytartótanácsnak, hogy „… si quaepiam praeter spem illegalia in regnum expedirentur mandata, relate ad ea Suae maiestati… subversantes reflexiones repraesentare teneatur.”
Ezen praesidialisok köz állományunk rendszerét már is lényegökben forgatták ki. A törvény meghagyja, hogy a közigazgatás a Helytartó Tanács által kormányoztassék, meghagyja, hogy ha Ő Felségétől törvénytelen rendeletek intéztetnének az országhoz, a Helytartó Tanács azok ellen felírást tegyen, s Ő Felsége az ekkép felterjesztett észrevételekre igazságos tekintettel legyen; – és ezen kormányzati mód egyik alkotmányos biztositékunk – másik az, hogy a Helytartó Tanács közigazgatási rendeleteit az illető törvény hatóságok utján vétesse foganatba – s ezek és nevezetesen a vármegyék, mellyeknek törvényes álladalma és hatósága a Helytartó Tanácséval együtt egy törvényben van kikötve, végrehajtás előtt szintúgy felírási joggal birnak.* – A törvénytelen gyakorlatba vett praesidiálisok ezen mind két biztositékot sarkaiból kiforgatták. Előbb az alispányokhoz kedzettek intéztetni, s ekint kisértetett meg azon alkotmányos elv felforgatása, hogy a megyei tisztviselők csak megyei határozat utján érintkezhetnek a kormánnyal. – De mivel némelly megyék jogszerü óvatossággal az alispányokat a praesidialisok végrehajtásáért felelősökké tették, tőlük azoknak előmutatását megkivánták, s több törvényes érzetü alispányok azokat valósággal a megyéknek elő is terjesztették, a szándoklott felforgatás nem sikerült; ezért most ismét ama mind két biztositék elmellőzésével, praesidialisok által uj rendszerü, uj hatóságu főispányok s administratorok rendszeresitettek, a praesidialisok ezekhez intéztetnek, kik azokat a megyéknek elő nem mutatják, határozat alá nem terjesztik, hanem magán hatalmukkal teljesitik s teljesittetik a mennyire tudják.
Mindez az említett 1790: 14. tc.-ben van.
Ez a jelen uj rendszernek közigazgatási tekintetben tagadhatlan jelleme, melly azt egyes tetteknek egyes törvény sértéseknek határán tul egész közigazgatási rendszerünk felforgatására intézettnek mutatja.
Az elsorolt három töredékes adat egybevetését folytatva: világos azokból
2. hogy olly főispány, kinek mind azt tenni kötelessége, mit a cancellár törvénytelen praesidialisa által a Maramarosi főispánynak meghagyott, nem olly főispán többé, minőt törvényeink ismernek, hanem olly csudaszerü cumulált hivatalnok, a kinek alispányi, szolgabírói, számvevői, adószedői, csendbiztosi, mérnöki, épitészi kötelességeket kellene teljesiteni, sőt még az uradalmi ügyészek, földes urak s uriszékek eddigi illetőségeibe is avatkozni, és pedig mind ezt nem felügyelőleg, nem felvigyázólag, hanem magának kellene vizsgálni, nyomozni, a lakosokat helységről helységre pnaszokra provocálgatni, s aztán a panaszokat el is intézni. A választmány kénytelen azon meggyőződését nyilvánitani, hogy a ki ezen cancellári praesidialist kigondolta, a megyei élet s a magyar közigazgatás természetét a legtávolabbról sem ismeri, mert illyesmit egy főispántól kivánni még ha törvénytelen nem volna is, merő képtelenség. De törvénytelen is. Az 1723: 56. t. cz. azt mondja, hogy a főispányok, mint megyéik moderatorai (nem gubernatorai) tam politicorum et publicorum negotiorum, quam etiam Iustitiae administrationis curam habeant; nem mondja azt, hogy ők maguk administráljanak s bíráskodjanak, s természetes is hogy ezt nem mondja, mert ha ők magok administrálhatnának és bíráskodhatnának, akkor ők magok volnának minden, a megye semmi. A megyei rendszer törvényes lényege az, hogy a megyei közigazgatás körében minden csak a megye által történhetik, a főispányok kötelessége pedig az, hogy gondal legyenek, miszerint a megyei határozatok értelmében – mellyeket megváltoztatniok az 1723: 58. t. cz. szerint tilos* – mindenki kötelességét teljesitse, s ha hiba, mulasztás, viszaélés jő közbe, nincs joga magának a dolgokat elintézni, hanem gonddal kell lenni, hogy a megye által törvényesen bevett szokás szerint elintéztessenek; s gonddal kell lennie, hogy a megyék eljárása a kormány szék, tehát a m. k. Helytartó tanács előtt ugyan csak a megyék által kellő evidentiában tartassék; miszerint ez szükség esetében intézkedhessék, hogy a megyék törvényes kötelességeiknek megfeleljenek. A főispány nem kormányszék, melly a megyének fölibe volna emelve, a főispán a megyével egy, s annak semmi tekintetben superrevisorium dicasteriuma, vagy appellatorium foruma.
„…conclusa… per supremos vel vice-comites, aut alios quoscunque in privato non immutentur” – mondja az idézett tc. 4. §-a.
A haza köszönettel tartozik Maramaros főispányának, hogy ezen törvénytelen praesidilaist az ország szine előtt nyilvánosságra hozta, s helyeslést érdemel, hogy annak rendeleteit el nem vállalni kötelességének ismerte.
A választmány megemlékezett, mikint Erdélyben a tökéletesen magyar eredetű, magyar rendszerű megyei szerkezet egész hatóságából már csak az által is ki lőn forgatva, hogy a tisztviselő kar ugy nevezett tiszti székeket tart, s a főispán a megye mellőzésével oda rendeleteket bocsát, a tiszti szék pedig ismét a megye mellőzésével azoknak végrehajtása körül intézkedik. Hát ha még a főispány olly mindenessé tétetnék, minővé azt az idézett törvényes praesidialis alakitja, ekkor a megyei hatóságnak még csak árnyéka sem maradna meg.
3. Világos a fentebbi adatokból az, hogy törvényes állásu főispán, azért mivel ezen törvénytelen uton kiadott törvénytelen tartalmu praesidialis ellen kifogást tőn, ismét praesidialis által főispánságából egyszerüen elmozdittatott. – A választmány ezen elmozditási törvénytelennek itéli; mert az 1536: 36., 1548: 66., 1638: 27., 1723: 56., 1791: 18., 1805: 5 s 6. rendeleteivel ellenkezik.* – A választmány akkint van meggyőződve, hogy a melly főispányok ezen törvénytelen praesidialis teljesitésére ajánlkoztak, az 1548: 66. s 1647: 76. törvények* ellen vétettek, s azoknak kellene törvény szerint hivatalaikból elmozditatniok.
V. ö. előbb, 577. l., 17–22. jegyzetek.
L. előbb, 577. l., 23. jegyzet.
4. Világos az idézett adatokból, hogy az emlitett praesidialis tartalma nem csak foganatba vétetett, mielőtt a Helytartó Tanács az iránt meghalgattatott volna, hanem világos az is, hogy később a Helytartó Tanácscsal közöltetvén, ez annak tartalma ellen észrevételeket tőn, több rendbeli változtatásokat javasolt, nevezetesen a helységről helységrei intézkedésről szólló pontot is megváltoztatta; ő felsége pedig ezen észrevételeket helyeslette, s változtatásokat elfogadta, a Cancellári praesidialist tehát helyben nem hagyta.* És még is a főispán, ki ezen ő felsége által sem helyeselt praesidialis ellen tett észrevételek miatt hivatalból törvénytelenül elmozdittatott, abba nem csak visza nem helyeztetett, sőt még csak az iránt sem lőn megkérdezve, valljon a Helytartó Tanács által ő felsége helybenhagyásával megváltoztatott utasitások teljesitését elfogadja e.
V. ö. előtt, 528. l., 11. jegyzet.
A főispányi elmozditások sorából a Varasdi örökös főispán sokszerűen sérelmes esetének tárgyalása alább külön pontban fog következni.
5. Világos továbbá, hogy az uj főispányi utasitás a megyékkel nem közöltetett. Mondatik ugyan, hogy azért nem közöltetett, mivel M[aria] Theresia 1770-ki utasitásával, melly a megyékkel közöltetett s általuk észrevétel nélkül fogadtatott – „lényegben” és „érdemileg” megegyezik.* Erre a választmánynak következő megjegyzései vannak:
Ezt Vay Miklós koronaőr mondta dec. 7.-i felszólalásában.
A Helytartó Tanács elnöklő tagja, ki a fő RR táblájánál ezen felvilágositást adta, maga egyszersmind arról is nyujtott felvilágositásokat, hogy a Helytartó Tanács a hozzá leküldött főispányi utasitásban maga is tett változtatásokat, és pedig tett változtatásokat mind az uj szerkezet ellen, mind az 1770-ki utasitásokhoz képest. Nem lehet tehát tagadni, hogy ezen jól vagy rosszul, de minden esetre változtatott utasitásnak ép ugy közöltetni kellett volna a vármegyékkel, mikint az 1770-ki közöltetett. Hazafiui elismeréssel veszi a választmány annak tudomását, hogy a Helytartó Tanács a cancellári praesidialis ellen észrevételeket tenni el nem mulasztá, s alattvalói hódolattal fogadja Ő Felségének azon törvényszerüségét, miszerint a Helytartó Tanács észrevételeinek helyt adott; de két megjegyzést nem halgathat el: Először azt, hogy a törvénytelen cancellári praesidialis, mielőtt a Helytartó Tanács az iránt meghallgattatott, s az észrevételeit megtehette volna, már foganatba vétetett. Számos főispányok elmozditattak, administratorok neveztettek, s a Helytartó Tanács módositásai ellenére, mind az előbb kinevezett nagyszámu administratorok hivataloskodása a cancellári praesidialis értelmében meghagyatott, mind a törvénytelenül elmozditott főispányok elmozditva maradtak. Másodszor meg kell a választmánynak jegyeznie azt: hogy a Helytartó Tanács felírási kötelessége által a megyék felírási joga el nem enyésztethetik, a Helytartó Tanácsnak tehát kötelessége volt volna az általa módositott főispányi utasitást a megyékkel közölni; mert meglehet, hogy bár a Helytartó Tanács az ekkint módositott utasitást, M[aria] Theresia 1770-ki utasitásával lényegben és érdemileg megegyezőnek itélte is, a megyéknek még is ugy ezen megegyezésre, mint általában törvényesség tekintetében szintugy lehettek volna észrevételei, mellyeknek előadhatásától a megyéket elzárni nem szabad, s a megyék ezen jogának az aluszékonyságnak bár mi hoszu előzménye nem derogálhat; és különben is a megyei rendszer lényegéhez tartozik, hogy legyen valamelly intézkedés uj vagy nem uj, mihelyt a megyei közigazgatást érdekli, csak a megye utján lehet, s ennek mellőzésével nem lehet foganatba vétetnie.
Általában M[aria] Theresia idézett 1770-ki utasitására nézve meg kell a választmánynak jegyeznie, mikint igen rosz téren vannak, kik törvényesség tekintetében M[aria] Theresia intézvényeire hivatkoznak. A magyar alkotmányosság sérelmei, a nemzetiség, s nemzeti insitutiókkal egyetemben M[aria] Theresia korától számíthatók; ő volt az, ki 1764-ik évtől 1780-ig – tehát 16 éven át országgyűlést nem tartott, s ekkint a nemzetet az alkotmányos életéből kivetkőztetve, a német rendszernek türésébe bele szoktatá. Az 1687–1708-ki időszakot kivéve, nincs eset a magyar historiában, hogy ország gyűlés illy hoszu ideig nem tartatott volna. Jósef Császár absolutismusi kisérletei is csak az által váltak lehetségesekké, hogy M[aria] Theresia alatt a német kormányrendszer a magyar alkotmányosságot már 16 éven át sark alapjaiban megingatá. – Ezen szomoru évek sorába tartozik az 1770-ki főispányi utasitás is, mellyre tehát hivatkozni annál kevésbé lehet, minthogy az 1790: 14. t. cz. a megyéket alkotmányszerü álladalmukba s hatóságukba helyre állitotta, s ezen idő óta a főispányok a törvényből tartozván utasitásaikat meriteni, a kormánynak ide vágó utasitásai a megyékkel soha nem közöltettek.
De különben is ámbár M[aria] Theresia 1770-ki utasitása e szerint a törvényszerüség kellékeivel teljességgel nem bir, a választmány még is kötelességének tartotta azt gondosan átvizsgálni, az uj rendszerü utasitás fentebb közlött adataival egybehasonlitani, s ezen egybehasonlitás következtében jelenteni kénytelen, hogy az 1770-ki utasitás ugyan sokban valósággal törvénytelen, s a mai kor fogalmaihoz képest valósággal képtelen is; mert például a főispányokból missionariusokat csinál, az eretnekek kikutatását, s a Romai Catholica hit terjesztését tevén kötelességöké, mind e mellett is a mostani ujrendszerü utasitásnak csak fentebb közlött töredékei is, törvényesség tekintetében az 1770-ki utasitástól nagyon eltérnek. – Igy például az uj utasitás a főispányokat a tettleges közigazgatás teendőivel bizza meg, M[aria] Theresia utasitása ezt nem teszi, hanem csak a megyei közgyűlések itélő, vizsgáló s gyám székek és tisztviselők általi eszközöltetéséről szól – az uj utasitás a megye közgyűlésein s törvényszékein is elnökösködni parancsolja a főispányt. M[aria] Theresia utasitása mind ezekről egy szót sem szól, hanem csak azt rendeli, hogy ezeknek rendes megtartására a főispányok gonddal legyenek; az uj rendszerü utasitás* administratorokról egy szót sem szól, az uj utasitás ellenben az administratorokat törvényesitett rendes hivatalnak tekinti; a tény is azt mutatja, hogy több administrator van, mint főispán, s a jelen országgyűlésre adott kormányi törvényjavaslatok is, ugy a katonai élelmezésre, mint a megyei törvényszékre vonatkozólag az administratorokat mindenkép törvényesiteni törekszenek.*
Ez nyilván elírás „Mária Terézia utasitása” helyett.
A vármegyei törvényszékről szóló törvényjavaslat 6. §-a szerint a törvényszék elnöksége a főispánt, vagy annak helytartóját illeti.(Iratok, 35. l.) – A katonai élelmezésről szóló törvényjavaslat (Iratok, 6. s köv. l.) szövegéből nem állapítható meg, hogy mire céloz a választmányi jelentés.
Ezek – ugy hiszi a választmány – elegendő adatok arra, hogy az 1770-ki s mostani rendszer között nagy a különbség; ám de a választmány fájdalmasan kénytelen azon meggyőződését nyilvánitani, hogy a különbség itt még nem állapodott, hogy a közélet tapasztalása még sokkal veszélyesb eltérésekre, sőt egyenesen kimondva, a nemzet önálló alkotmányos életének czélba vett megrontására mutat.
Ezen meggyőződésének indokolása végett kénytelen a választmány egyes tényekre és adatokra kibocsátkozni, de kénytelen egyszersmind azon észrevételt előre bocsátani, hogy ezen egyes tények részint a kormány rendeletein alapszanak, részint a kormány által gyámolitattak, részint soha nem kárhoztattanak.
1. Ide tartozik mindenek előtt megemlitése azon kormány rendeletnek, melly 1845. Sz. Iván hó 10-dikéről a megyékhez szétbocsáttatott,* s mellyben tudtul adatik, miszerint a katonai parancsnokságok utasitva vannak, hogy a főispányok, administratorok, alispánok megkeresésére katonai karhatalmat szolgáltassanak ki. Valamint szinte rendkivüli esetekben a sz[olga]birák megkeresésére is; és pedig az elsőbbiek megkereséséhez semmi felelősség nem köttetik – a sz[olga]birákéhoz igen, de nem a megye, hanem a megyei kormány, tehát a főispán vagy administrator irányában.
V. ö. előbb, 578. l., 27. jegyzet.
Több megyék ez ellen tiltakoztak s határozatokat hoztak, hogy katonai karhatalom a megyében csak megyei határozat következtében alkalmaztassék; és ámbár a megyei határozatokat a főispányok törvény szerint meg nem változtathatják,* még is az utóbbi három évben a katonaság nem csak tiszt és követválasztásoknál megyei határozat ellenére igen sürüen, s több helyüt a nélkül, hogy ok volt volna reá, fegyverek s letipratás használatával is alkalmaztatott, – de még közgyűlési tanácskozások is részint fegyveres erő által vérengzés közt szét üzettek, részint idegen katonaság felállitásával szabad álladalmukban megsértettek. Ismeretes a Bihari véres esemény 1845 Decemberről, hol már előbb is ugyan azon évben a tisztválasztási gyűlés alkalmával, a megye rendei, a tanácskozási teremből szuronyokkal üzettek ki.* Ismeretes az, hogy Hontban a főispáni helyettes 1845 augusztusban, három napon át tartott egy nyilt fészer alatt akkint közgyűlést, hogy a tanácskozó RR-ket német lovas katonaság fogta körül,* – ismeretesek azon számtalan esetek, mellyekben a katonaság nem a megye kivánságára, hanem határozata s tiltakozása ellenére tiszt és követválasztásoknál alkalmaztatott. A mi maga eléggé bizonyitja, hogy ez több helyen nem a pártok öszeütközésének eltávoztatására, hanem a főispán, vagy administrator pártjának gyámolitása végett történt.
V. ö. 580. l., 44. jegyzet.
Biharban Tisza Lajos adminisztrátor erőszakos tettei robbantanak ki minduntalan új összecsapásokat az ellenzék és a kormánypárt között.
Hontban Luka Sándor adminisztrátor a törvényes határidő előtt váratlanul megtartott tisztújításon juttatta diadalra a kormánypártot s ezért dicséretet, a panaszkodó rendek pedig dorgálást kaptak a kormánytól.
2. A főispányok s administratorok – mikint már fentebb elé adatott – figyelmüket politicai pártoskodásra forditván, a törvényesen kihirdetett gyűléseket – ha látták hogy többségök nincs – vagy meg sem nyitni, vagy határozat nélkül eloszlatni szokásba vették. Például Hontban a gyűlésileg előre kitüzött rendes év-negyedes közgyűlést 1845 august. 11-kén a főispányi helyettes meg nem nyitotta, hanem a választmány előtt eredetiben felmutatott következő tartalmu iratkával függesztette fel: „Mielőtt személyes bátorságról és a tanácskozás méltóságának fentartásáról kellő gondoskodás nem történik, ülés nem fog tartatni. Miről a KK és RR olly megjegyzéssel tudositatnak, hogy a maga idejében még e gyűlés alatt tartandó ülés, a megye házára kifüggesztendő táblán lesznek értesitendők.” – Mire nézve a főispányi helyettes más napon idegen katonai hatalom mellett tartott közgyűlésben az elébbi napra kitűzött gyűlés meg nem tartatásának okai iránt megkérdeztetvén, azt nyilvánitotta, hogy „őszinte akarván lenni, nyiltan kimondja, mikint ezt azért tette, mivel segéd kezeket nem nyujthatván arra, hogy egyik párt a másik által mesterkélt többséggel meglepessék, s minthogy az egyik rész olly személyekkel, kik rendesen a tanácskozásokban részt venni nem szoktak, jelent meg a gyűlésen, időt akart adni a másik pártnak, hogy ez is a maga részére többségről gondoskodhassék s e nyilatkozatát bár kinek is, írásban kiadni kész”, – s három napig tartván fegyveres erő közt a gyűlést, azt határozat nélkül oszlatta szét. Zágrábban az akkori főispán* 1845 május 26-kán tartott közgyűlésen a nemesi öszeírás tárgyában többség szerint a végzést kimondani nem akarta s kijelenté, hogy annak kimondásától el van tiltva; s a végzés kimondására három napon át hasztalan sürgettetvén a gyűlés eredmény nélkül oszlatta szét. – Árvában a helyettes,* ki ellen több rendbeli viszaélések köz hirben forognak, a végzést minden tekintet nélkül a nyilatkozó többségre kimondani, s kimondván az ülést rögtön eloszlatni szokásba vette. A főispányoknak s administratoroknak követ és tisztválasztásoknáli pártoskodásai s a kijelölések körüli visszaélései sokkal ismeretesebbek, mintsem hogy e részben egyes esetekre kiterjeszkedni szükség volna.
Péchy Imre.
Zmeskál Móric.
3. Ung megye 1845-ki májusban az ország nádorához irott levelében főispányávali tökéletes elégedését jelentette ki,* s kérte hogy a megye tőlle meg ne fosztassék, ha pedig csak ugyan válniok kellene, helyébe valóságos főispán neveztessék ki, s ne helyettes, mert e hivatalt a megye törvényesnek el nem ismerheti. – És mind e mellett főispánya elmozdittatott, s administratort kapott; míg ellenben Bihar megye éveken át sürgette az 1536: 36. értelmében* administratorának elmozditását s feleletül ismételt feddéseket kapott, és kir. biztosságot nem az administrator iránti, hanem a megye elleni vizsgálatra. – Honth megyében azon napon, midőn a főispányi helyettes a gyűlést meg nem nyitotta, a megye Rendeinek egy része a teremben benmaradván, magát helyettesitett tisztviselők alatt gyűléssé constituálta, ő felségéhez panasszal járult, s vizsgálatot kért, és panaszainak kibizonyosodása esetében a helyettes elmozditásáért esedezett. A vizsgálat – mit egyes embernek feladására is el szoktak rendelni – ez esetben el nem rendeltetett, hanem e helyett a panaszkodók 1845 Dec. 4-én kelt királyi leirat által keményen megdorgáltattak. Ezen esetet a választmány főkép a végett emliti, hogy alkalma legyen ennek ellenében a Varasdi eset minémüségét kitüntetni. Varasdnak örökös főispánya s valóságos főispányi helyettese, gr. Erdődy János egy közgyűlést a miatt oszlatott el, mivel némellyek a latin nyelv használata iránt fenálló törvényt, és statutumot nem respectálták. Ezen tette ő felsége által helyeseltetett s a megye Rendei a latin nyelv használatára utasitattak. Gyülés tartatván, ugyancsak akkor, midőn ezen kir. leirat kihirdettetett, némellyek ismét illir nyelven kezdettek szóllani; a főispányi helyettes ezt megengedni nem akarván, botrányok, egészen a tetleges erőszakig fajulók törtek ki, s a helyettes a gyűlést eloszlatá, – az illir pártiak ben maradtak, s magán aláírással ellátott folyamodást intéztek a helyettes örökös főispán elmozditásáért ő felségéhez. És dorgálás teljeséggel nem következett, hanem következett az, hogy a helyettes örökös főispánytól megyéjének kormánya elvétetett.
Szántó Imre.
V. ö. előbb, 577. l., 17. jegyzet.
4. Helyén lesz itt az Erdődy családnak e részbeni sokszoros sérelmét különösen kiemelni.
Az Erdődy család 1607-ben Rudolf Császár és király adomány levelével kapta Varasd megyének örökös főispánságát, mellynek következtében a megyei tisztikar alakitása közül is nevezetes előjogok gyakorlatába jött. – Ezen előjogok gyakorlatában (hová a tiszti kar nagy részének kinevezése tartozott) addig, míg rendes törvény utján elintéztetnék, még az 1723-ki 56. t. cz. által is utólagosan meghagyatott;* s midőn 1759-ben a Horvát megyék rendeztetnének, ezen előjog iránt Maria Theresia által ujólag is az idézett törvény állapotában hagyatni rendeltetett; s nincs eset harmad fél század historiájában, hogy Varasd megye örökös főispányai közül valaha csak egy is akaratja ellenére, vagy épen ellenmondása mellett a megye kormányzásától elmozdittatott volna. 1845-ben azonban Gróf Erdődy János főispányi helytartó, s m. kir. helytartósági tanácsnok, a valóságos örökös főispánynak gróf Erdődy Györgynek bele egyezésével Varasd megye valóságos főispányává neveztetett ugyan, de ugyan azon kir. leiratban tőlle egyszersmind a megye kormánya elvétetett; s administrátorává Lentulay Imre, a károlyvárosi váltó t[örvény]szék elnöke neveztetett ki. Nem történt ezen elmozditás valamelly hibának, vagy véteknek ürügye alatt, mert ugyan ekkoron az örökös, de csak czimzetes főispánságra emelt gr. Erdődy János fényes érdemei ő felsége által különös méltánylattal kiemeltetnek, s elmozditásának okául világosan csak az adatik, hogy a megyének valóságos kormányzata a nevezett gróf által viselt helytartósági tanácsnoksággal ösze nem fér; a nevezett gróf tehát nem késett tanácsnoki hivataláról azonnal lemondani, miszerint az ösze férhetlenséget elháritsa, de ez semmit sem használt, a megye kormányzásába maiglan is visza nem tétetett. Az Erdődy család a törvénytelen administrator székfoglalása alkalmával mindjárt tiltakozást adott be Varasd megyéhez, ez a közgyűlésen fel is olvastatott, de mind a mellett, ugyan csak az administrator inditványára, a jegyzőkönyvbe iktatásból kizáratott. És e szerint gróf Erdődy János nem csak örökös főispánságának viseléséből elmozdittatott, hanem még azon privilegialis kiváltságból is tényleg kiüttetett, mellyben ezen család az 1723: 56. t. cz. által világosan meg van erősítve; de nem csak hogy ezen előjogából az Erdődy család kiüttetett, hanem a mi legkülönösebb, Lentulay administrator bele iktattatott, ki ennek következében Varasd megyének egész ügyészi és jegyzői karát valósággal maga nevezi. – Illy kinevezési hatalom senkinek kezében sem lehet jogszerü, s hiba volt hogy a kormány annak az idézett törvény utmutatása szerint bírói uton megszüntetéséről nem gondoskodott; de ha bár ki kezében is jogszerütlennek kell azt tekinteni, az hogy Erdődy grófok családi privilegiumánál fogva Lentulay Imre nevez Varasd megyének tisztviselőket, már valóságos botrány.
A tc. 5. §-a mondja ki, hogy az Erdődy-család joga mostani állapotában marad, míg azt a törvény rendes útján el nem döntik.
5. Arra igen számos példa van, hogy az uj rendszerü főispányok s administratorok azt, hogy ők a megyei határozatoktól nem függenek, s a megyéknek felette állanak, elnöki székből nyiltan kijelentették. A törvényszéki elnökség tekintetében több megyék határozatilag tiltakoztak,* s az administratorok kijelentették, hogy ezzel nem gondolnak, hanem állitólagos jogukkal élni fognak, miáltal a megyéket arra kényszeritették, hogy tisztviselőik s táblabiráik eltiltásában volnának kénytelenek menedéket keresni. A küldöttségek kinevezésének joga tisztán a megyék sajátja, s ezt több megyék határozatilag is biztositották, a főispányok s administratorok még is, határozat ellenére ezen jogot magokhoz vonták. Bihar megyében a főispányi helyettes saját hatalmával egy gyűlés alatt széksértési keresetet* rendelt; a megye Rendei ellenkezőt határoztak, s midőn a tiszti ügyész törvényes kötelessége szerint a megyei RR többsége akaratának hódolni, s a vádlevelet feltenni nem akarná, hivatalától önkényesen felfüggesztetett; s a főispányi helyettesnek ezen egész önkényes tette a kormány által helyeseltetett. – Az Árvai helyettes viszaélése a pálinka főzést tilalmazó megyei határozat iránt már fentebb emlitve volt, [melly tárgyban a törvénytelenséget még az emberietlenség is súlyosbitja.* Az éhség tárgyában eljárt kir. biztos előtt ugyan a nevezett helyettes azzal menté magát, hogy csak azért főzetett pálinkát, mert a szegény árvai nép kére, venné meg a burgonyáját, mint hogy különben elrohad; hogy azonban a mentségül felhozott tény nem áll, azon körülmény bizonyitja, hogy egy árvai megyei ember törvényszékileg fél esztendei börtönnel s testi fenyitékkel büntettetett az inség közepette ejtett azon meggondolatlan szavaiért, hogy ha a Gallicziai zendülők a megyébe találnának jőni, az administratort fogja a nép megtámadni, mivel az élelmi szereket pálinka égetéssel fogyasztja s nagyobb éhséget okoz. Méltó az is a megemlitésre, hogy az adózó nép rovására kiadásokat tenni csak megyei határozat által szabad, s igy is csak törvényes korlátok között, s az árvai administrator még is, huszárjának felpiperezésére, az éhhalállal küzdő árvai adózó népnek 300 pft költséget okozott, sőt midőn még helyettes nem volt, de kinevezése iránt már biztositva volt, annyira ment a megyei határozatok megvetésében, hogy Árva megyének olly határozata lévén, miszerint ha megyei tisztviselő választatnék országgyűlési követté, tisztviselői fizetése azon időre, míg követséget visel felfüggesztve maradjon: ő még is a mult országgyűlésről haza térve, a megye pénztárából alispáni fizetése gyanánt 600 pftot mind a mellett kivenni merészelt, hogy az illető hivatalnok ellen mondott; most pedig mint már valóságos administrator a törvény és határozat ellenére a néptől ingyen munkát fogad el*]
Elsőnek Szabolcs megye tiltakozik 1846 márciusában, majd Szabolcs felhívására a megyék egész sora; Pest megye gyűlésein is éles viták folynak a kérdés körül s az ellenzék álláspontja diadalmaskodik. (V. ö. Pest m. lt. 1846/8158., 8159., 1847/4005., 6110. stb.)
Széksértést követett el, aki a gyűlés méltóságát, vagy valamelyik résztvevőt sértő kifejezésekkel illetett, vagy a gyűlés rendjét más módon megzavarta.
V. ö. előbb, 594. l. és Kossuth jan. 11.-i beszédével, e kötet 444. l.
A zárójelben lévő rész a fogalmazványból utólag törölve.
6. Nevezetes körülmény az is, hogy a főispányok s administratorok több helyütt azon jogot bitorolják, hogy a megyéhez intézett leveleket ők vegyék által; és ebben a kormány által is gyámolitatnak. Igen érzékeny tanuságul szolgál e részben azon legujabb tény, hogy a jelen országgyűlésre meghivó k[egyelmes] kir. levelek mindenütt nem a megyékhez, hanem a főispányok s administratorok kezeihez küldettek, kik aztán ennek következtében a megyei RR-nek módon nem szolgáltatva, hogy szükség esetében ösze írásokról, s egyéb törvényes előintézkedésekről gondoskodjanak, a követválasztásokat sok helyütt a megyék tudta nélkül önkényesen tüzték ki, s többnyire ugy, hogy több szomszéd megyéknek választásai ösze essenek,* s ekkép a több megyékben birtokos személyek választási jogaik gyakorolhatásából ki essenek. Mi következhetik abból, hogy a kir. meghivó levelek nem a megyékhez küldetnek, mutatja közép Szolnok vármegye esete 1839-ben.* Nem lehet tagadni, hogy a megyének mindennemü hivatalos irományokra nézve, de különösen a hozzá intézett levelek, tekintetében teljes biztosságban kell lennie; s ép e végett tartanak a megyék alispányaik irodájában rendes iktatókat, miszerint a levelezések kezeléséről maguknak kellő tudomást szerezhessenek. Már most a főispányok és helyettesek azt követelik, hogy ők a megyéktől nem függenek, s annak felelősséggel nem tartoznak, és még is más részt azt követelik, hogy a megyéknek szólló leveleket ők vegyék át s ők adhassák ki az illető tisztviselőknek. Ezen két összeférhetlen követelés között a megye biztossága tökéletesen elenyészik. Általában vagy van e dologban a főispányok részéről valamelly czélzat, vagy nincs. Ha van, ugy az nem lehet más, mint a megye önállásának csökkentése; ha pedig nincs, ugy valóban kár a megyéket ezzel is boszantani. – E rovatban tartozik még a megyei pecsétnek is némelly főispányi helyettesek által az 1550: 62. t. cz.* ellenére megkisértett követelése.
V. ö. Földváry Gábor pestmegyei adminisztrátor választási előkészületeivel, e kötet 37. és 39. sz. (199. és 201. l.)
V. ö. előbb, 460. l.
V. ö. előbb, 578. l., 30. jegyzet.
7. Hogy a főispányok s főispáni helyettesek a közigazgatás s igazságszolgáltatás egyes ágaiba tettleg és intézőleg beavatkoznak: ez három év óta csak nem minden napi tapasztalás, melly miatt sok megyében a főispányi hivatal s az alispánok között keserü súrlódások s általában sok baj, viszálkodás sőt rendetlenség is támadott. Igy például Nógrádban a főispáni helyettesnek a megyei beligazgatásba avatkozása miatt, még az adó kivetés is hátramaradást szenvedett. Azonban a választmány nem látja szükségét e részben igen sok egyes adatok felsorolásába bocsátkozni, elégnek tartván csupán annyit emliteni, a mennyi kell, hogy kitünjék, meddig ment ezen törvénytelen avatkozás. A választmánynak alkalma volt eredetiben látni az Árvai administratornak némelly parancsait, mellyekkel a szolgabiráknak részint bírói, részint politicai eljárását a Magyar kir. Cancellaria által gyakorlott módokban „re interea integre servata” záradékkal felfüggesztés; sőt olly parancsát is látta a választmány, miszerint a főispányi helyettes a megyei tisztviselők mellőzésével, a helység biráival közvetlenül maga irott comissiójával rendelkezett; – tudva van ezen administratorról az is, hogy büntető perekben idéző leveleket írt alá, a mi 1614 óta* hallatlan eset az országban, – és tudva van az is, hogy a leg rettenetesebb nép inség közepette egy szolgabírót korcsmai adósságok behajtására maga parancsolt ki s e parancsa következtében 32 telkes gazda koldus botra jutottnak mondatik; többi szolgabirák pedig járásaikban a korcsmai adósságok behajtását egyenesen eltiltván, az administrator saját kezüleg a falusi birákhoz irott comissiók által eszközöltette korcsmárosok számára a tartozások behajtását.
Talán arra célzás, hogy az 1613: 34. tc. a megyei igazságszolgáltatásban megtiltja a törvénytelen parancsok vagy levelek alkalmazását.
Legszélesebben ment pedig az administratoroknak az igazság szolgáltatásbai avatkozásuk. – Például a nógrádi administrator a megye börtönében raboskodót a törvényszék tudta nélkül kezességre kibocsátatá; a törvényszékeni elnökösködést általában csak nem mindenütt különös erővel vitatott joguknak követelik, sőt megütközéssel tapasztalta a választmány, mikint arra is van példa, hogy az administratorok saját hatalmukat még megyéjük határain tul is iparkodtak kiterjeszteni. Például az Unghi főispán helyettes,* ki nem is mint törvényszéki elnök, nem is a törvényszék határozata következtében, hanem egyszerűen mint administrator a Pesti alispánhoz bocsátott hivatalos megkeresést, hogy bizonyos gyanus egyént Pesten fogasson el; a Hevesi administrator* pedig, állitólag mint kir. biztos – a nélkül, hogy kir. biztosi megbizatását Pest megyével közölné, a pesti alispánnyal tanúk beállitása iránt rendelkezett.
Pribék Antal.
Brezovay József.
A mi különösen a törvényszéki elnökösködést illeti: a választmány nem akarja kétségbe vonni, hogy régibb időkben a főispányok a bíráskodásban részt vettek; de a törvények e tekintetben is oda mutatnak, hogy ez leginkább olly esetekben történt, hol hatalom kar alkalmazásra vala szükség. S a 17-ik század eleje óta hatóságuk már csak a végrehajtásra szorittatott. Igy az 1608. kor[onázás] utáni 3. és 4. cz[ikkely] szerint a törvényszéken az esküdt táblabirák és szolgabirák itéltek, a főispánnak pedig a végrehajtás tétetett kötelességévé. Igy az 1613: 23. t. cz. 10. §-a a főispánt ismét végrehajtónak rendeli, a 17-ik § pedig elszámlálja, kik itéljenek a törvényszéken, s ott a főispán nem emlittetik. Az 1614: 24. a most idézett törvény pótlékául egyenesen elrendeli, hogy az ott kijelölt birákon kivül a törvényszéken szava senkinek ne legyen. Ezen törvényt az 1681: 10. világosan megerősíti, s ez által azon elvet, hogy megyéjében a nemes csak választott birája által itéltethetik, megszentesiti. – De főképen gyökeres elrendezést tett e tekintetben az 1723-ik országgyűlés. A 10-ik t. cz. 2-ik §-a a megyei birákat a főispányoktól határozottan megkülönbözteti. A 28-ik t. cz. az alispánokat, szolgabirákat, esküdteket, ha valamelly perben érdekelve vannak, a törvényszékből ki menni parancsolja; a főispánonyokról pedig emlitést teljeséggel nem teszen, miből világos, hogy ezek a törvényszéknek nem tagjai. Különben azon képtelenséget kellene feltennünk, hogy a főispányoknak saját ügyükben is lehet bíráskodniok. Végre az 1723: 56. t. cz. az 1536: 36. törvénybeni büntetésre hivatkozással már a főispányok hatóságát egyenesen csak oda szoritja, hogy az igazság kiszolgáltatásra gonddal legyenek. Igy történt aztán, hogy ezen idő óta az Árvai administrator legujabb esetéig nincs példa, hogy főispányok idéző levelet alá írtak volna; pedig ha elnökök volnának, ezt okvetlenül teszik vala; igy történt, hogy M[aria] Theresia 1770-ki igen részletes utasitásában a főispán törvényszéki elnökösködése szóval sem emlittetik igy történt, hogy az 1840: XXII. t. cz. 6-ik §-a nem valamelly rendkivüli történyszék alakitásáról, hanem a rendes törvényszéknek csőd perekbeni eljárásáról intézkedvén, a törvényszék rendes elnökének nem mást, mint az alispánt ismeri el.*
Az emlegetett tc.-ekre l. az 577. l.-on lévő jegyzeteket.
Világos tehát, hogy ezen elnökösködéssel* a főispánok egészen új jogot akarnak törvény ellenére megszerezni, a mi a főispáni helyettesekre nézve kétszeresen törvénytelen, minthogy ezen hivatal törvényeink szerint egészen ismeretlen. Ha ezen elnökösködésre nézve itt ott némi gyakorlat fordult elő az országban, ez csak onnan magyarázható, hogy a megyék az illyen ritka s ünnepélyességi esetekből jog követelést nem gyanitottak, de nem is volt ezen gyakorlat általános és folytonos, tehát nem birt azon kellékekkel, mellyeket törvényeink a szokások törvényes ereje végett megkivánnak.* Igy nevezetesen Szabolcs v[ár]megyében egy fél századon át soha illy eset elő nem fordult, és még is, midőn e megye e főispáni helyettesnek törvényszékeni elnökösködése ellen határozatilag tiltakozott,* s midőn a megye ő felségéhez felírást intézett, mellyben kifejtvén a felség iránti hüségét s azon kötelességét, melly törvényhatósági állásából folyt, t. i. ő felségétől kérni a törvények épségének biztositását, nem csak megdorgáltatott, hanem a hüség leple alatt engedetlenség vádjával illettetett, ezen határozata a kormány által törvénytelenül megsemmisittetett, s a megye rendei keményen megdorgáltattak. Hasonló történt Pest megyében is, mellynek pedig e tekintetben főispáni helyettesének közgyűlési elnöklete alatt hozott, s a helytartó tanács által semmi ellenészrevétellel nem gyengitett, tehát helyben hagyott, s folytonos gyakorlattal megerősített statutuma van.*
Innen a fogalmazvány ismét Asztalos Pál kézírása.
Werbőczi Hármaskönyvében a Prologus 10. címe határozza meg a szokás joggá válásának kellékeit.
V. ö. előbb, 606. l., 72. jegyzet.
A megye határozatát l. Pest m. lt. 6110/1847., a Helytartótanács megsemmisítő leiratát 45.571/1847. sz. alatt.
8. Arra nézve, hogy a megyei tisztviselőkkeli rendelkezés joga, a megye mellőzésével, a főispáni helyettesekre átruháztatni mindenkép czéloztatott, a választmány számos eseteket tudna felhozni; de e részben is elegendőnek véli a köztudomásra hivatkozást, csupán azon egyet emlitve, hogy ezen törekvés már annyira ment, mi szerint Pest megyében az alispánok köz gyűléseni beszéd miatt, több hónapok mulva, a megye mellőztével, egyenesen a főispáni helytartó által rendeltettek kérdőre vonatni – és mivel törvényes közelségöket ismerve, a megyére hivatkoztanak, e miatt udvari rendelet által keményen megdorgáltattak, s a megyének ez hagyatott meg, hogy őket a főispáni helyettesekhez leküldött, s a megyével ekkor sem közlött kérdőpontokra nyilatkozni kénszeritse.*
Erről az előző jegyzetben említett helytartótanácsi leiratban van szó.
9. Nincs egyéb hátra, mint még csupán azt jegyezni meg, hogy ha mind ezek már magokra a főispánokra nézve is olly természetüek, mi szerint a megyei szerkezet érzékenyen veszélyeztetnék, a sérelem sokszorosan sulyosittatik az által: hogy 32 megyében administratorok neveztettek ki. Ezen hivatalt a törvény nem ismeri. József császár alatt, midőn 1790. jan. 28-án a megyéket törvényes állásukba visszahelyezi,* az egész országban csak egyetlen administrator volt, t. i. Pest megyében, mellynek, Nádor akkoron még nem lévén, főispánja sem lehetett.* De ez idő óta, az administratorok mindinkább szaporitatván, e tárgyra nézve az 1825-ik országgyűlésen, következő tárgyalás jött közbe.
L. előbb, 590. l., 27. jegyzet.
A II. József által bevezetett közigazgatási reform kezdetétől, 1785-től Majláth József gróf volt a pesti kerület biztosa.
Az 1827-ki april 3-ki orvoslat végett ő felségéhez felterjesztett sérelmek között a 36-ik pont ekképen szól:
De administratoribus officii supremi Comitis.
Recentior administratorum officii supremi Comitis nimium invalescens denominatio legali constitutionis systemati adversa, haud levem Regnicolarum sollicitudinem provocare debet, vel ex eo: quod dum in Regno Constitutionali omnes unilaterales cum praeteritione communis legislativae potestatis susceptae innovationes, legali consistentiae ac libertati populi non minus *uam et ipsius altissimi Throni regii securitati perniciosae devinire possunt, administratores hi ubi legali activitate aperte destituuntur, delegata vices supremorum comitum profecto haud expleant; ea propter SS et 00 sollicita conservandarum Legum, et avitarum institutionum cura incitati Suae Majestati Sacratissimae supplicant: ut passim usuvenientem pro comitatibus illis, qui Supremo Comite carent Administratorum denominationem velut cum legali statu et ordine minime conciliabilem innovationem benigne sufferre dignetur.*
Innen a szöveg végéig ismét Kossuth kézírása.
L. az országgyűlés Írásai-ban, II. k. 1063. l.
Erre ő felsége 1827. Május 28-kán kiadott kegy. kir. válaszában ekképen felelt:
„Ad 36. Gravamen hocce per subsecutam jam ante Comitia supremorum Comitum denominationem cessasse: pro futuro autem moderationem Comitatuum in Casibus specialibus pro exigentia audjunctorum Administratoribus officii supremi comitis exemplo vetustiorum quoque temporum concredendam fore.”*
Uo., II. k. 1449. s köv. l.
A KK. és RR ezen királyi választra, melly az összes sérelmekre érkezett, azt határozták: hogy a 8., 13., 25., 26. pontokra és a 19-ik pont második részére adott királyi választ elfogadják, az emlitett pontokat tehát törvény alkotási anyagnak tekintik, „quoad vero reliqua gravaminum et postulatorum puncta, in eadem benigna Resolutione attacta (tehát a 36. pontra nézve is) siquidem vigore huius gravamina Regni sub iisdem punctis decuta sublata haud essent, Status el Ordines iuribus Regni inhaerent et remediorum sollicitationem reservant.”*
Uo., III. k. 1460. s köv. l.
A fő RR Junius 30-kán kelt viszontizenetökben csupán még egy (az 54-ik) pont iránt kivánták az elfogadást; egyéb iránt a többire, s igy a 36-ik pontra nézve is, a KK és RR véleményét elfogadták.*
Uo., III. k. 1521. l.
Ezekből a következő tanuságok származnak:
1-ör hogy az administrátorságot az Ország Rendei az alkotmány törvényes rendszerével ellenkezőnek, s az administratorokat törvényes hatósággal nem bíróknak és a törvényhozás hozzá járulása nélkül be nem hozhatónak jelentették ki.
2-or hogy Ő Felsége az administratorok kinevezését sérelemnek lenni elismerte – mert nem azt válaszolá, hogy ez nem sérelem, hanem azt, hogy ezen sérelem főispányok kinevezése által megszüntetett.
3-or hogy Ő Felsége specialis esetekre az administratorok kinevezését feltartotta ugyan, de az ország Rendei ő felségét eme speciális esetekben is jogositva lenni el nem ismerék, hanem annak ellenében az ország jogaihoz ragaszkodtak, s az orvoslás sürgetését feltartották.
És igen helyesen, mert törvényeink főispányi administratorokat semmi kigondolható esetben nem ismernek, s nem csak nem ismernek, de sőt a főispányi hivatalnak helyettesitések által nem pótolható törvényes állását olly alkotmányos elvek tekintették, hogy ha olly eset fordult volna elő, midőn egy vagy más rendkivüli ok miatt valamelly főispányság rendesen be nem töltethetett, ennek miképeni kipotolásáról még egyes esetekben is különösen törvény által intézkednének. Példa erre az 1574: 33. t. cz., hol nem csak Bereg megyének az ország Rendei különösen megnevezett egyént rendelnek főispányul, de ezen felül Gömör megyének alispányát ruházták fel azon megye főispánságának ideiglenes gyakorlatával; az 1575: 7-k t. cz. Ugocsa megyében főispán nem lévén, az alispánra bizatik a megye kormánya – az 1578: 4. t. cz. pedig általános rendelkezést tesz, hogy mindenütt, hol főispánok nincsenek, az alispánok a megyék kormányzói. Igy az 1495: 24. t. cz. Pest és Pilis megyéket illetőleg, minthogy főispányságaik nem voltak, a főispányi hivatalhoz tartozó eljárások körüli rendelkezésekre a vármegyét bizza meg.*
Az idézett tc.-ekre l. előbb, a 580. l.-on a 40–43. jegyzeteket.
És most ellenére annak, hogy a főispányság helyettesitése törvényeink biztonsága szerint egyes rendkivüli esetekben is csak törvényhozás utján történhetik, – ellenére annak, hogy a királyi felség az administratorok kinevezését az 1827-ki resolutiója által is csak speciális esetekre tartotta fen, – ellenére annak, hogy az ország Rendei erre ő felségét, még illy egyes esetekben feljogositottnak sem ismerték el, s az administratorok kinevezését alkotmány ellenesnek nyilatkoztatva, az ellen az ország jogaira hivatkoztanak, – és ellenére annak, hogy a mult országgyűlés végével hivatalban talált főispányok minden tekintetben ollyanok voltak, mint a minőknek kinevezése által Ő felsége 1825-ben a törvénytelen administratorok sérelmét megszüntettnek lenni állitotta, – most még is 25 főispány hivatalából törvénytelenül elmozdittatott, administrator pedig harminczkettő neveztetett ki, s törvénytelen praesidialisok által alkotmányellenes hatóságba helyeztetve, a kormány által fizettetik, főispányi hatóságot gyakorol, sőt még ezen hatóság körén tul az administratióba s igazság szolgáltatásba tettlegesen is beavatkozik; – mi által már nem csak törvény és alkotmány sértetik, hanem még a nyugtatás gyanánt adott, de az ország Rendei által kielégitőnek el nem ismert királyi szó is megtöretett.
Ezen törvénytelen rendszer következtében felmerült egyes tényeknek bővebb elsorolásába a választmány főkép azért nem ereszkedhetett, mivel a legtöbb törvénysértések azon megyékben fordultak elé, mellyekben az uj rendszer által előidézett többség a főispányok s administratorok bármelly sérelmes tettei ellen sem panaszkodott, sőt azokat az alkotmány világos sérelmével helyeslette.
A választmány azonban meg van győződve, hogy a megyék nem lévén független souverain hatóságok, az Ország Rendeinek törvény s alkotmány megőrzésére kötelezett jogát egyes megyék türelme vagy elnézése nem gyöngitheti.
És azért munkálatát a fent előadottakból felmerülő általánosabb sérelmek kijelölésével rekeszti be, nevezetesen:
A választmány azon véleményben van, hogy ezen rendszer egész összegében véve, nem csak egyes törvényt sért, hanem sérti általában az ország közigazgatási s bíráskodási rendszerét és sérti főképen a megyei szerkezetet s alkotmányunknak ebben fekvő biztositékát. – Különösen pedig a következő sérelmeket ajánlja az országos KK és RR orvosló figyelmébe:
1.) hogy az ország praesidialisok által kormányoztatván, a m. kir. Helytartó Tanács törvényes hatósága sarkaiból kiforgattatott.
2.) Hogy a megyei közdolgokat tárgyazó kormány rendeletek a megyék törvényes hatóságának mellőzésével, s felírási jogának kijátszásával – gyakorta nem a megyékhez, hanem a főispányi hivatalhoz intéztetnek.
3.) Hogy a megyei tisztviselők ezen presidialisok következtében törvénytelenül rendelkező főispányok s administratorok által a megyék közbenszólló határozati joga mellőzésével a kormány irányában egyenes függésbe tétetnek.
4.) Hogy a főispányi hivatal az 1723: 58. t. cz. ellenére a megye fölibe emeltetik.
5.) Hogy a főispányi hivatal az 1723: 56. t. cz. ellenére nem szoritkozik a közigazgatás és bíráskodás feletti őrködésre, hanem azokba tetlegesen beavatkozik.
6.) Hogy azon főispányok, kik a Helytartó Tanács, s a megyék mellőzetével hozzájuk bocsátott törvénytelen praesidialisnak engedelmesen nem hódoltak, hivatalaikból törvénytelenül elmozditattak.
7.) Hogy különösen a Gróf Erdődy család örökös privilegialis joggal is birt főispányi méltóságából kivetkeztetett.
8.) Hogy törvényeink által semmi esetben nem ismert, az 1827-ki kir. Resolutio által is csak kivételes esetekre feltartott, de az ország által illy megszoritással is el nem fogadott administratorság – 32 administrator kinevezésével alkotmány ellenesen rendszeresittetett.
9.) Hogy e szerint a megyék főispányainak többsége hivataluk valóságos viseléséből kivetkőztetvén, s ekkint a főispányi hivatalnak várhatlanul ösze kötött közigazgatási s törvényhozási tulajdonsága egymástól elválasztatván – a fő Rendi tábla alkotmányos álladalmában megrendittetett.
10.) Hogy a főispányok s administratorok a Helytartó Tanács s a megyék tudta, hire, beleszólása nélkül a kormány által fizettetnek.
11.) Hogy mind ezen rendelkezések a törvényhozó hatalom mellőztével hozattak be, s e szerént a kormány hatalom az 1790: 10., 12. ellenére alkotmány ellenesen terjeszkedett.
A választmány azon véleményben van, hogy ez alkalommal az ország kormányzati rendszerének a megyei szerkezet és főispányi hivatal körének uj törvények általi értelmezésébe, s körül írásába nem szükség bocsátkozni, – hanem a fenálló törvények világos rendeletéhez ragaszkodva, szükség ezen érzékeny sérelmeknek tettleges és valóságos orvoslását, s a törvények megtartásának jövendőrei biztositását eszközölni. A sérelem orvoslati, s biztositási törvények szerkezete a főispányi eskü kidolgozásával egyetemben akkorra tartozván, midőn Ő felségének méltó joggal várt kegyelmes orvosló Resolutiója leérkezendik s az országgyűlési tárgyalások folytán ekkint a törvény szerkezetének kettős anyaga* az ország Rendei előtt fog állani.
A törvény megszövegezésénél – az uralkodóval lefolytatott felirat-, illetőleg leirat-váltások után – csak olyan szövegrészek jöhettek szóba, amelyek a feliratokban szerepeltek s amelyekhez az uralkodó is hozzájárult. A törvényszövegek az országgyűlésen készültek el, végleges megszövegezésük azonban a kancellária országgyűlési bizottságával közösen tartott megvitatásban (concertatio) történt.
Asztalos Pál
választmányi jegyző
Ered., túlnyomó részben Kossuth, kis részben Asztalos Pál kézírása. O. Lt. Vörös Antal-gyüjt. 1300. sz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Adatbázisok

Arcanum Újságok

Arcanum Kézikönyvtár

Arcanum Térképek

Hungaricana

Technológiák

Digitalizálás

Mesterséges intelligencia

Történelmi térképek

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem