134. Pozsony, 1848 február 11, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 26. Kossuth részvétele a városi törvényjavaslat vitáiban.
134.
Pozsony, 1848 február 11, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 26.
Kossuth részvétele a városi törvényjavaslat vitáiban.
Pozsony, 1848 február 11, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 26.
Kossuth részvétele a városi törvényjavaslat vitáiban.
Január 18-án indult meg a Szentkirályi-vezette bizottság által készített városi törvényjavaslat* vitája, amelyet a január 30-án érkezett királyi leirat félbeszakított. Kossuth – egy január 25.-i rövid hozzászólástól eltekintve* – nem vett részt a vitában. A február eleji izgalmak lecsillapultával a kérdés újra napirendre került s több mint két héten át úgyszólván egyedüli tárgyként szerepelt a kerületi ülések napirendjén.*
Az eredetileg 166 paragrafusból és számtalan alpontból álló javaslatot l. az országgyűlés röpívei között, 25. sz.
V. ö. előbb, 115. sz. alatt, 476. l.
A kérdés előzményeire l. a nov. 17.-i kerületi ülés tárgyalásait, 304. és u. o. az 1. sz. jegyzetet.
A február 11.-i ülés azzal kezdődött, hogy Kossuth benyujtotta Bélabánya kérvényét, amelyben a város kérte, hogy az országgyűlés közigazgatásilag válassza el Selmecbányától.* Az ülés a kérvényt a peticionális bizottsághoz utasította.
A petició letárgyalására a márciusi események következtében már nem került sor az országgyűlésen.
Ezután került sor a városi törvényjavaslat vitájának folytatására. A rendek a javaslat 21. §-ánál tartottak, annál a régebbi országgyűléseken is sokat vitatott kérdésnél,* hogy mennyiben terjed ki a városi hatóság a városban lakó nemesre. Kossuth ebben a kérdésben a városi nemesek kiváltságos helyzete ellen foglalt állást:
Az 1832/36.-i országgyűlés vitáit e kérdéssel kapcsolatban l. Kossuth: Országgyűlési Tudósítások, II. és III. k. megf. helyein.
Nem fogadhatja meg, miként lehet adóssági követelést felebbecsülni a személynél; a KK és RR éppen ezt teszik, midőn büntető és rendőri tekintetben alávetik a nemest a városi hatóságnak, magánjogi viszonyára nézve pedig ki akarják az alól venni. Ha a RR ugy vélekednek, hogy valamelly város nem birja meg a helyhatósági jogot, ám fosszák meg tőle, de nem annak van helye, hogy előjogi kivételeket csináljunk. Szóló két részre osztja a követeléseket, személyre és birtokra vonatkozó követelésekre, erre nézve a fekvés, amarra nézve a lakás cynosurája az igazságkiszolgáltatási eljárásnak. Egész tisztaságában szavaz a territoriális hatóság mellett. Ohajtja, hogy a városi nemesek általában a városi hatóság alá tartozzanak.
Szmrecsányi (Árva). A szerkezetet megtartani kívánja. Justh (Turócz). Pozsony multkori indítványához járul. Sokan szavazatot sürgetnek. Az elnök a pesti indítvány szerint állítja fel a kérdést: kívánják-e magánjogi tekintetben a nemest általában a városi hatóság alá vetni, vagy nem? Nagy zaj. Ellenmondások. – Paczolay J. azt tartja, a kérdés az: maradjon-e a szerkezet vagy nem? Elnök: Azt tartja, erre nincs szükség, miután a ki a speciális kérdésre szavaz, az kimondta véleményét erre nézve is. – Tormássy J.: A dolog logicai menete a Pest által felállított kérdést ajánlja. – Vidoss J. a városokat a nemesség asylumának tartja; nem messze hiszi az időt, midőn a tagosztály rendbehozatván, az ősiség eltöröltetvén, a városok az alkotmányos élet feltételeivé lesznek. A szerkezet mellett szavaz, ellen szavak kihagyásával: „de – birnak”.* – Pázmándy D. a mult országgyűlési szerkezet mellett nyilatkozik.* – Justh azon kérdést állitja fel: akarunk-e különbséget birtokos és nem birtokos nemes közt tenni? Zomborcsevics V. Szabolcs multkori inditványát kivánja szavazat alá bocsáttatni.* – Paczolay J., Asztalos P. Turócz mellett nyilatkoznak.* – Kende Zs. azt tartja, ne reformáljunk partialiter; hacsak castokat nem akarunk, az illyen reformban nincsen üdvösség. A RR pedig nemcsak hogy castokat akarnak, de magokban a castokban is castot kivánnak felállitani, érti szóló azokat, kik különbséget tesznek nemes és nemes közt.”
A §. b) pontja azt mondta, hogy magánjogi tekintetben a városi hatóság ítél „minden állandó lakosok ellen, ha nemesek is, de a város határán kívül ingatlan értékkel nem bírnak”.
V. ö. e kötet 304. l. 1. jegyzet.
Bónis a febr. 1.-i kerületi ülésben azt indítványozta, hogy tegyék be a §-ba félreérthetetlenül: A városba telepedett nemesek a városi hatóság alá tartoznak.
T. i. Justh előbbi véleménye mellett.
Kossuth L. Szólónak is nagy kedve volna egy tabula rását csinálni hibás intézeteinkből, és aztán bevetni, hogy radicaliter reformálhasson, hanem akkor fogná-e Szathmár mindenütt követni szavazatával? Szép volna, mond: hogy egy városi követ magánszavait felhasználja – ha az egész hazáról ennyit mondhatnánk: „szép és egyéb semmi”. Szóló, nem tartja, hogy ollyan helyeztetésben volnánk, hol ezt lehet mondani; alkudni kiván a körülményekkel. Szóló ugy vélekedik, hogy ha a nemesek magánjogi tekintetben a városi hatóság alól kivétetnek, akkor utána dől a büntető tekintet is, s ebből a lesz, hogy a város nem örömest vagy épen nem fog nemeseknek osztogatni qualificatiót, és akkor kérdi szóló: hol fogják a RR azon erős elemet venni, mellyre a városok rendezése által számítanak?*
Célzás a rendeknek arra a törekvésére, hogy szabadelvű városi reform segitségével a városi tömegeket megnyerjék s ezáltal az általuk választandó városi követek az országgyűlésen az ellenzék oldalán a haladás ügyét szolgálják.
Az elnök végre is szavazásra tűzte ki Kossuth indítványát, de a többség Kossuth ellen foglalt állást.
Február 12.-én és 14.-én továbbra is a fenti § körül folyt a vita. Kossuth még két ízben szól hozzá röviden a kérdéshez. Először a vita végtelen elnyúlását kifogásolja:
Azt tartja, ha a rendek továbbra is igy huzzák a vitatkozást és mindent pártkérdéssé tesznek, az egész országgyűlés nem lesz elég csak a városi kérdés bevégzésére. Szavazatot óhajtana. Szatmárnak annyit felel, hogy ha mindent összezavar, csinálhat ugyan a törvényhozó tabula rasát, de ha a városi rendezésnél a juryről tart értekezéseket, ugy a tabula rasából tiz év mulva sem bontakozik ki az érdemes követ. Némelly követ azon akad fenn, hogy a városi nemest, – ha megyében nem bir – semmi érdek nem köti többé a megyéhez, azért ha ott gyakorolná jogát, ez anomalia lenne. Szóló azt tartja, hogy ezen – a megyék rendezése jövén szóba – segíteni lehet is, fognak is a RR. A szabolcsi inditványt kéri szavazat alá bocsáttatni, melly jelenleg a maximum, ha ettől is elüttetnék, akkor a komáromit.*
Pázmándy azt indítványozta, hogy a b) pont után (l. 6. jegyzet) tegyék oda, hogy „ollyan nemesek, kik a városban laknak, de a város határin kívűl birnak, nem tartoznak a városi hatóság alá”.
Utána Győr megye követe, Balogh Kornél azt kívánta szavazásra kitüzetni, benne maradjon-e a b) pont, vagy nem?
Kossuth erre kijelentette, hogy „a győri kérdést nem lehet szavazat alá bocsáttani, csak a felett lehetvén szavazni, ami felett tanácskoztak a RR; a győri kérdés nem volt tanácskozás tárgya.”. Később „ugy vélekedett, hogy a b) pontot lehetetlen kihagyni, hiszen itt nemcsak a nemesről van szó, azt pedig tán nem akarja az az egy pár érdemes úr, hogy a polgár saját hatósága alól kivétessék? (Nevetés)”.
Végre szavazás alá került a kérdés és a 21. § b) pontja ennek eredményeképpen így alakult: „Minden állandó lakos és letelepedett nemes ellen, bárminemű követelések felett, a város határában elkövetett hatalmaskodást és becstelenitési eseteket sem véve ki, itél a városi bíróság.”
A február 15.-i kerületi ülésben tovább haladt a városi törvényjavaslat vitája. A 21. § d) pontját, amely a városi telekkönyvbe betáblázott adósságokat említette, Kossuth úgy kívánta módosítani, hogy benne „a város határában fekvő ingatlan birtok s azokra betáblázott követelések” összekötve említtessenek. A javaslatot a tábla olyan formában fogadta el, hogy az a) és d) pontok összeköttessenek.
Most már gyorsabban haladt a törvényjavaslat §-ainak vitája. Kossuth, miután a városban lévő nemesi udvartelkek és a városban lévő nemesi tulajdon adóztatásáról szóló 25. és 26. §-hoz szólt egy-egy igazító szót, az egyházi és egyéb középületek adómentességét biztosító 28. §-ra megjegyezte, hogy „nem bánja, ha a paplakok kivétetnek, de a gazdag püspökök lakásait kivenni botránynak tartaná. A zárdákat illetőleg, a tanitással és betegápolással foglalkozókat szivesen kiveszi, de a pusztán contemplativ szerzetesek hadd fizessenek.” Majd később, többek nyilatkozata után „reá áll, hogy a zárdák általában kivétessenek. A kormányszéki és kincstári épületek közt különbséget tesz; amazokat ugyanazon okból, mint a megyeházakat, kivétetni nem ellenzi, miután azonban a financiális renszerünk az alkotmányos országokétól különböző s nálunk a kormány nem számol: a kincstári épületekre nézve nem akar kivételt.”
Ezután „elfogadtatott Kossuth javaslata, miszerint a szerkezet így fog állani: egyházak, lelkészlakok, zárdák, köziskolák, közintézetek, hadiépitmények, katonai laktanyák, várkörnyékek, közkormány- és itélőszéki épületek és a megyék székes házai stb. Justh J. kivánná megemlittetni, hogy e kivétel csak a most fennálló zárdákra érttessék. Kossuth L. azzal nyugtatá meg, hogy Nógrád követe nemsokára gondoskodni fog róla, hogy a haza a zárdák szaporitásának veszedelmétől megóvassék.”*
Nógrád megye követe, Dessewffy törvényjavaslatot készült benyujtani a kolostorok és zárdák létesítésének korlátozásáról.
A városban lévő nemesi curiákat megadóztató 29. § már élesebb vitákat váltott ki. Többen ki akarták ezt hagyatni azzal érvelve, hogy az országos házi adó elfogadása* fölöslegessé teszi. Kossuth „először a kihagyásban bele egyezett, de azután ujra felszólalván, figyelmezteté a RR-et azon képtelenségre, melly abban fekszik, hogy a curiák a világitásra, kövezetre stb. kényelmekre, mikben lakosaik a városokban részesülnek, ne fizessenek.” Miután különösen a városi követek Kossuth értelmében szóltak, Kossuth „röviden kiemelé annak fontosságát, hogy a curiák lakosai a kir. városokban jogokat birjanak, mire a közterhekbeni részvét kivántatik, s megemlité különösen Komárom helyzetét, mely azáltal, ha a curiák belőle kiszakasztatnának, szavazattal nem bíró kis várossá süllyedne.” Ezután szavazásra került a sor s a többség ugy döntött, hogy ez a § módosíttassék.
A házi adót és az országos pénztárt az alsó tábla már elfogadta. (V. ö. 362. l.)
A febr. 16.-i kerületi ülés elején „Kossuth L. kéré a RR-et, hogy a vukovár–fiumei vasút ügyével megbízott választmányhoz még Verőcze és Szerém, mint közelebbről érdekelt megyék első követeit csatolni méltóztassanak. Megtörtént. Átmenvén ezután a városi törvényjavaslatra, a curiákat illető 29. §-t, mellynek módosítása tegnap elhatároztatott, ugy kivánta módositani, hogy a „kiváltságos udvartelkek a városi adónak csupán azon rovataihoz járuljanak aránylag, mellyek községi természetüek”. A curiák ugyanis, ha magánjogi tekintetben nem is, de közjogi szempontból némileg csakugyan a város határához tartoznak s éppen ezért rendőri és criminalis tekintetben városi hatóság alá is rendeltettek, ami az illyen inclavált helyek helyzetének természetes kifolyása, mert az ő kedvükért nem lehet külön szolgabírót tartani. E szempontból, hogy t. i. a curiák, mint beszegellett helyek, a községek életével annyira összeolvadtak, hogy attól el nem választhatók, – meriti szóló javaslatát. Az udvartelkeket, mellyek városban feküsznek, ugy tekinti, mint a falusi nemes udvartelkeket a közbirtokosságokban; a közbirtokosok is, a községi terhekhez, p. o. kerülök, éjjeli őrök egyaránt járulnak a nélkül, hogy privilegialis helyzetük sérelméről panaszkodnának. – Hasonló tekintet alá jőnek azon fizetések, mellyekkel a városokban fekvő curiák a községi rovatok, u. m. csatornák, s utak csinálása, javitása, utczai kivilágitás stb. költségeihez járulnának. Megemlité szóló továbbá azon másik fontos tekintetet is, mellyet tegnap röviden érintett, hogy t. i. a curiák birtokosai, ha már rendőri s büntető tekintetben városi hatóság alá vevék, a polgári jogok gyakorlatából ki ne rekesztessenek, ami meg fogna történni, ha a közterhekben nem részesednének, s ezáltal például a magyar nyelvü Komárom városa, hol százakra megy a curiák száma,* a szavazatra számot tartó nagyobb városok sorából kiesnék s Varasd után fogna csak következni.”
Fényes E.: Magyarország geográfiai szótára szerint 1848-ban Komáromban 72 szabad nemes udvartelek volt mintegy 400 házzal; a polgári telken lévő házak száma 1325 volt.
A további felszólalók általában pártolták Kossuth módositó inditványát, Balogh Kornél pedig ugy nyilatkozott, hogy az udvartelkek bekebelesitésére kényszeritő törvényt kiván, addig pedig maradjanak in statu quo. „Kossuth ezen bekebelezésre megteendi az inditványt, de ezt sem olly könnyü végrehajtani, mint kimondani, p. o. ha a komáromi, talán 300 curia kisajátitása csak 10 ezer forintjával számíttatik is, már 3 millió forintot föltétlen. Szóló fő tekintetnek tartja az érdekek összeolvadását, s a városok politicai fölemelkedését, s ezért jogokat, befolyást akar az udvartelkeseknek; e miatt kész némi anomáliákat is eltürni. Buda városa ellenvetése őt nem capacitálta, mert a kérdéses rovatok kivetésére készen van a kulcs, s arra uj hivatal korántsem szükséges.* A kiegyenlitési hajlamot fel akarván használni, bármellyik módositáshoz örömest járul s a szavazást szükségtelennek tartja.”
Házmán, Buda követe aggodalmaskodott, hogy ezeknek a viszonylag csekély összegeknek az adminisztrálására külön hivatalt kell a városoknak felállítaniok.
Néhány felszólaló aggodalma után Kossuth inditványa ugy ment végzésbe, hogy a „községi” szó helyébe a „rendőri” került.
Tovább haladván a tárgyalás, a 34. §-nál ujult ki ismét a vita. Ez kimondta, hogy „a város, határain kívül, e törvény kihirdetése után fekvő birtokot nem szerezhet, hanem azokra nézve, mellyeket már bir, e birtok czimét megerősítheti.” Szumrák, Beszterce követe tiltakozott elsőnek e javaslat ellen, amely a városok fejlődését véglegesen megakaszthatja. Esztergom követe, Maurovics pedig legalább azt a jogot fenn akarta tartani a városoknak, hogy elvesztett régi birtokaikat visszaszerezhessék. Kossuth „Esztergom kivánságát nem látja kizárva a szerkezet által, Besztercze követének előadására pedig megjegyzi, hogy holt kezekbe birtokokat halmozni nem lehet, hogy azon faluk is, miket pl. London városa elnyelt, megtartották saját törvényhatóságukat s London birtokaivá nem lettek. Más részről azonban tagadhatatlan, hogy rendőrségi tekintetből fenforoghat ollykor egyes birtokok megszerzésének, vagy inkább bekebelezésének szüksége. E tekintetből szóló a 34. § végén látná helyét az uvartelkek kisajátítása, vagyis bekebelezése megemlítésének s a következő szerkezetet ajánlja: s a határain belől fekvő nemesi udvartelkeket, alispáni itélőszék előtt kezdendő s a törvényszékre birtokon belől, innen pedig birtokon kívűl fellebbezendő per utján, az illető birtokosok tökéletes kármentesitésével (a város) kisajátithatja s a városi törvényhatóságba bekebelezheti.” A többség ezt a módositást is elfogadta.
A munka- és keresetképtelen lakosokról való gondoskodást tartalmazó 37. § kihagyása után Kossuth szót kért:
Nem találván a városi munkálatban alkalmasabb helyet a közoktatás iránti intézkedés beiktatására, a 37. §. helyére kiván egy uj §-t, mellyben a mult országgyűlésen e tárgyban e két tábla közt létrejött megálapodás nyomán * kimondassék, hogy a város addig is, míg a törvény a közoktatás s nevelés tárgyában kimeritőleg rendelkezik, a kebelében létező köz és magánoktató intézetekre, az eddigi gyakorlat szerint, az 1791: 26. t. cz. épségben tartása mellett* felügyel. Mivel továbbá az igazság s méltányosság kivánja, hogy a városi jövedelemből s közadóból, mellyhez a protestáns lakosok is aránylag járulnak, a protestáns iskolák is aránylagos segitségben részesüljenek, e tekintetből következő uj §-t inditványoz: „A melly városban a bevett vallások bármellyikéhez tartozó lelkészek, egyházi szolgák s köziskolák költségei egészen vagy részben a házi pénztár által a város közjövedelmeiből vagy adókivetés utján fedeztetnek, a többi bevett vallásu felekezetbeliek hasonló költségei szintugy a város házipénztárából azon arányban fedezendők, mellyben – 10 éves középszámvetéssel – az illető felekezetbeli lakosok a házipénztárba adóznak.”
A megállapodás nyomán létrejött törvényjavaslatot l. az országgyűlés Írásai, IV. k. 263. s köv. l.
A tc. a protestánsok szabad vallásgyakorlatát biztosítja és intézkedik az áttérés, vegyesházasság, válás, stb. eseteiről.
Ez a javaslat közhelyesléssel elfogadtatott.
A 38. § szerint a 12.000 lakos alatti városokat kis városoknak, 30.000-ig középvárosoknak, 30.000-ren túl nagy városoknak kell nevezni. Az esztergomi káptalan követe ez ellen felszólalt, tiltakozott a puszta népesség alapján történő osztályozás ellen és anarchiát, radikalizmust, demokráciát, proletariátust emlegetve indítványozta, hogy a választási cenzust elérő polgárok száma alapján osztályoztassanak a városok. Szemere Bertalan ezt visszautasította s egy javaslatot olvasott fel arról, hogy 1. a községi és országos választói cenzus megkülönböztessék, 2. hogy a városok, a fővárost kivéve, országszerte egyenlők legyenek. E két felszólalásra válaszolt Kossuth:
Hogy Borsod követe módositványai nyomtatás alá menjenek, rendén találja lenni;* de a 38-ik §-usra nézve most azon végzést ohajtaná, hogy az hagyassék meg. – Az esztergomi káptalan követének azon itnésére, hogy a radicalismustól őrizkedjünk, megjegyzi, hogy ezen ártatlan városi munkálatban minden inkább található fel, mint radicalisumus, mellynek eszméjét már a privilégiális „szab. kir. város” név is kizárja. Egyébiránt mindezen kifejezések: „radicalismus, liberalismus, conservatismus” nagyon határozatlan értelmüek, s mindez lehet jó és lehet rosz, ahhoz képest, mi értetik alatta? – azért szóló ezen szavakat a törvényhozásban nem is szereti használni. – Köszönettel veszi a káptalani követ urtól, hogy az emberi jogok egyenlőségének barátja, s elismeri, hogy ennek csirája rejlik a keresztény vallásban, de nem elégli, hogy annyi tömérdek szenvedés után, mellyet a népek tömege ezredeken át tűrt, a keresztyén vallás papjai csupán egy hosszu váltót adjanak a más világra, hol a siron tul majd beálland az egyformaság. A szenvedésekért e reményt nyujtani, ez volt az első revelátió: de elkövetkezett már a revelátiónak azon második stádiuma, melly szerint már itt e földön minden ember boldog akar lenni. (Hangos tetszés.) Méltóztassék a káptalani követur isten egész földén csak egy helyet mutatni, hol a népszám a politicai jogok osztogatásánál tekintetbe ne jőne; a népesség tekintete uralkodik Amerikában, hol minden 40 ezer ember után választatik egy senátor. – Francziaországban s Angliában is, hol míg a rottenboroughk* kizárattak, Manchester stb. épen azon tekintetnél fogva nyertek szavazatot, mert nagy, népes kereskedő s gyárvárosok.* Az esztergomi káptalan követének elmélete szerint eltérés történnék e világszerte bevett elvtől, és sohasem lehetne tudni, hány számra lenne reducálva az e táblán ülő követek száma. Szóló szinte szeretné az osztályozást kikerülni, de ha csakugyan kell osztályozni, ez csak a személyek száma szerint, a népesség alapján történhetik.
A kinyomtatott inditványt l. az országgyűlési röpívek között, 112. sz.
Az elnéptelenedő mezőgazdasági vidékek, amelyek a régi választási törvény alapján önálló választókerületek voltak.
Az 1832. évi Reform Bill szélesítette ki a választójogot s alkalmazta a választókerületek beosztását a megnövekedett lakosságú ipari vidékekhez.
A kérdésben ezen a napon nem történt döntés.
Február 17.-én Kossuth előző napi két indítványának tárgyalásával kezdődött a kerületi ülés. Az elsőt, a curiák kisajátításáról, elfogadták némi kiegészítéssel, a másik, a lelkészek és iskolák fenntartásáról szóló körül némi vita keletkezett, amelynek során Kossuth két módosítást ajánlott javaslatához:
Máramarosnak felel;* nem találja a protestantismus szellemével ellentétben, hogy a lelkészek közösen fizettessenek mind a két felekezet által, különben ez az iskolákra nézve is állana. A honti inditványt illetőleg,* nem látja szükségét az intézkedésnek. Kir. városról van szó, s itt a jus patronátust a város képviselő testülete gyakorolja, nem mint vallásfelekezet, de mint a választók bizodalma által megtisztelt képviselők, hasonlóan a követekhez, kik nem mint protestánsok, vagy catholicusok jelennek itt meg. Emlité a tegnap felhozottakat a 117. §. f) pontjára nézve,* azon különbséggel, hogy a mi ott az árvai bizottmánynak tétetik kötelességül, az a városra bizassék. Ajánlja a szerkezet végére „a mellyben a közterhek viseléséhez járulnak”, szavakat.
Asztalos a protestáns lelkészek függetlenségét féltette, ha nem híveik fizetik őket.
Paczolay azt indítványozta, hogy a viszonosság elve alapján a katolikus lakosok is befollyanak a protestáns lelkész választásába, mivel a kegyúri jog következtében a katolikus lelkész választásába protestánsok is befolynak.
Kossuth javaslatának első fele, a városnak az iskolák fölött való felügyeleti jogáról, azonos volt a városi törvényjavaslat 11. § f) pontjával.
Pesti Hírlap, febr. 22., 27. sz.
A vita továbbra is a kegyúri jog kérdése körül maradt és Kossuth még Somssich hozzászólására válaszolt: „Ha Baranya követe a kegyuri jogot akarja eltörölni, hozzájárul; de hogy azt patronatusi jogcimnél fogva kivánják némellyek, hogy minden felekezet maga válasszon, ebbe nem egyezik.”
A § végül Kossuth két módosításával a többség részéről elfogadásra talált.
Február 18.-án felolvasásra került Szemere Bertalan két nappal korábban tett indítványa, a kétféle cenzust illetően. Szemere hatalmas beszédben indokolta meg javaslatát, amelyben azt indítványozta, hogy más vagyoni cenzus jelentse a városi és más az országos választói jogot, valamint azt, hogy ez a kétféle cenzus a főváros kivételével, az egész országban mindenütt egyenlő legyen. Mindenekelőtt azonban azt indítványozta, hogy először döntsék el, hogy egyenes, vagy közvetett lesz-e a választás. Utána Lipthay felelt Kossuth és Szemere két nappal korábbani megjegyzéseire, majd Lónyay Gábor, Tolnay, Somssich, Pázmándy szóltak hozzá általában helyeslően, de különböző módosításokat is ajánlva. A hosszúra nyúló vita során Kossuth a következőket mondta:
Követtársam a városi kérdésre nézve megyém részéről kimondván nézeteit, én csak némelly itten hallottak által érzem magamat fölhiva némi fejtegetésekre. Az esztergomi főkáptalan érdemes követe nem lévén már jelen, a mi mondani valóm volna az ismétléseire, azt ezuttal elhallgatom; – csupán csak annyit jegyzek meg, a mennyi megkivántatik, hogy az általa fölállitott elv netaláni alkalmazást találjon e munkálatnak többi részleteiben. A követ úr t. i. azon elvet állitotta föl: hogy midőn polgári jogok körüli rendelkezés forog szőnyegen, akkor a személyt alapul venni nem lehet. Én pedig azt mondom: alapul kell venni a személyt, és ezt alapul nem venni lehetetlen. Nem találok az egész világon példát, hol ez nem ugy volna. A követ úr azt hozta föl: hogy Manchester, Liverpool, s egyéb városok Angliában, nem azért kaptak választói jogot, mert annyi, és annyi emberek laknak ottan, hanem azért, mert bizonyos független és önálló érdekek massája volt képviselve általok.* Én pedig azt mondom: hogy ezen független érdekek képviseltetésének alapja épen a népszámban fekszik. Ha mind azon érdek egy embernek kezében lett volna, senkinek nem jut vala eszébe neki képviseletet adni; sőt ha teszem kétszáz gyárosnak kezében lett volna is az érdekek összesége, még se jutott volna eszébe az angol parlamentnek azon 200 gyárosnak szavazatot adni. Hanem az érdekek alapja csak bizonyos számu lakosságban találtatik fönn, a melly érdekek mi módon képviseltessenek, nagyobb vagy kisebb census által-é, ez már más kérdés; de meghatározása annak, melly községet tartjuk bizonyos politikai jogok gyakorlatára képesnek, ha bár semmi egyébnek, mint pusztán a népszámának tekintetbe vételével történik; igen helyesen történik. Azért mondom ezt, mert nem szeretném, ha a követ úr által fölállitott elvnek azon politikai követekezményei lennének, hogy midőn az országgyűlési voksokról lesz szó, azon elv kapjon lábra, miszerint az mondassék, hogy bizonyos számu választók fognak szavazattal birni. Ez a világon sehol sincs. Sem az amerikai, sem a franczia, sem az angol alkotmány nem mondja: mennyi választó után ad képviseletet. Az egyik nemzetnél egyenesen kimondatik: hogy azon községnek van képviseltetése, hol bizonyos számu lakosság vagyon; de hogy ki gyakorolja a lakosok közül a választó jogot, az specialis intézkedéstől függ. A franczia alkotmány Párisra nézve 12 arondissement-t rendel s nem mondja: ha Párisnak lakossága növekedik, több választói kerület legyen. Angliába megcsinálták a grófságokat, de a grófságok nem osztattak föl bizonyos számu választók után, hanem bizonyos népszám vétetvén tekintetbe, a választói jogok gyakorlatára nézve qualificatio állittatott föl.
V. ö. előbb, a 20. jegyzettel.
Tek. RR! némi óvakodást vettem észre Szabadka város követétől, hogy valamikép ne fogjuk rá, mintha democratiai irányban akarnánk működni a kir városok rendezésében.* Részemről nyiltan akarok szólani és kimondani: igen is democratiai alapon akarunk müködni. Sajnálom, hogy királyi városról levén szó, maga ezen eszme a tisztán democratiai irányt kizárja. Ugy gondolom, hogy Magyarország érdeke hozza magával, hol a monarchicus és asristocratiai elvnek meg van alapja, s különösen ez utóbbinak kellő hatása és sulya a közéletben, legyen meg ez egyszer már a népnek is; és ezen 3 hatalom barátságos összesitéséből fejlődjék ki azon erő, melly egyedüli biztositékot és állandóságot igérhet a polgárzat jövendőjének. Sajnálom, hogy a kir. városok eszméje a tisztán democratiai irányt kizárja, de minthogy kir. városokról rendelkezvén, aristocratiai alapról rendelkezünk, hogy ezen körben a democratiai irányt kövessük, okvetlen szükségesnek tartom. Ennek kimondásától nem félek. – Még egyet jegyzek meg. Ugy állittatott föl gyakorta a kir. városok kérdése, mint elhalaszthatlan, mellőzhetlen tárgy, mellyet minden áron be kell fejezni, mert népszerűségéből veszt, és ennek következményeitől félni lehet. Én nem ugy veszem föl a dolgot. Azt látom, hogy popularitásban a kérdés veszt. De miért? azért: mert az agitatio teréről a részletesebb discussio terére van vive és nagy kitartó népszerüséggel csak az agitált kérdések birhatnak. Semmi másnak csak ennek tulajdonitom, hogy ezen tárgy iránt a közvélemény kevesebb érdekkel viseltetik, mint mikor a maga helyén volt a census alkalmas vagy nem alkalmas volta körül forgó közjogi tárgyalásokkal foglalkozni; akkor nagyobb érdek volt a tárgy iránt, de már most midőn mérlegeljük a körülményeket az agitatióra többé nincsen szükség. – De akár mint legyen a dolog, ha valósággal ugy volna is, kötelességemnek érzem ennek ellenére dolgozni, mennyire csekély erőmtől telik; mert meg vagyok győződve, hogy a kir. városok kérdésének megoldása hazánknak mondhatlan érdekében áll; – azonban ebből nem akarom azt következtetni, hogy akár a kormány, akár ki más azon véleményben legyen, mivel mi ezt érezzük, minden áron meg fogjuk oldani a kérdést. Ezen véleményt visszautasitom. Ha az országnak érdekében áll, hogy ez országgyűlésen megoldassék a kérdés, tudjuk, hogy a kormánynak is érdekében áll, és azért ne gondolja kár a kormány, akár ki más, hogy – részemről legalább nyiltan kimondom – a kérdés megoldására mindent el fogunk követni bármi áron is. Ismerek elveket, mellyeket akkor sem adok föl, ha semmi sem lesz a kir. városok kérdéséből, és ismerek illyen elveket a kir. városok körében is. Nyiltan kimondom, ha direct választás nem alkalmaztathatik mind a követekre, mind a városi tisztviselőkre nézve, nekem városi rendezés nem kell; inkább meg nem oldottnak kivánom azt tekinteni, mintsem hogy direct választás nélkül történjék. Továbbá ha ugy alakulnak a körülmények, hogy a tanácskozási testület nyilvános ne legyen, nem kell városi rendezés, s kész vagyok azt mondani, ne legyen belőle semmi. Hasonlóképen a periodicus tisztválasztást – birákról még most nem akarok szólani, e tárgyról elv terén lehet vitatkozni – az administrativ tisztviselőkre nézve elvnek tekintem: mitől el nem állok, inkább ne legyen semmi a rendezésből.
Zomborcsevics azt fejtegette beszédében, hogy nem kell a javaslat demokratizáló hatásától tartani, „a polgári categóriák nem democratiát, hanem aristocratiát állitanak ki a nyilvános élet prosceniumára, minek nyomán az alkotmányos téren találkozni fog a jog és természetszerü aristocratiák háromsága: a születés, vagyon és ész.”
Ezeket kinyilatkoztatva, azt gondolom: e kérdésnek megoldását kimondhatatlanul elősegitette volna, ha parlamentaris életünk oda volna fejlődve, hogy a regens elvekre nézve minden törvényalkotó hatalmakkal előlegesen tisztába jönni lehetett volna. Mert ha az alapelvekre megnyugvással lehetne az ember, hogy ez, vagy ezen kérdés általmegy, a többiekre nézve nagyobb készséggel és engedékenységgel nyujthatna az alkudozásra kezet; de míg azokat nem tudja, örömest sánczolja magát mindenféle particularitások mögé, hogy minél több részletességek legyenek, amellyekkel az ember a főelveket a bukástól megóvhatja. Nagyon ohajtottam volna tehát, hogy e részben minél előbb tisztába legyünk, és reménylem, hogy az uralkodó ház által fogja látni: miképen önmagának és az országnak érdekében áll kezet nyujtani a nemzet azon ohajtásához, hogy a kormány képviselve, s parlamentaris legyen az országgyűlés; – mert ha itt ülne most a minister, még ma tisztába lehetnénk az iránt, lesz-e direct választás vagy nem? S ha erre nézve tisztába vagyunk, nem vitatom azon elvet, hogy census nélkül adassék választói jog, mert az általános szavazatot jelen körülmények közt nem látom kivihetőnek. Szép ugyan a theoria, melly felé lelkem ohajtása is lebeg, de annak alkalmazása lehetetlen. Azt mondom, mihelyt az alapkérdésre nézve biztositva látom az országot, census tekintetében alkuszom; csak egyet nem fogadok el, t. i. a választásnak semmi ollyan formáját, melly a kifejlődésnek utjában áll, és megköti a további jogterjesztésnek minél többekre kiáradását. Az ollyan elvet, melly azt mondja, p. o. Pest városában legyen ezer választó, bár mint növekedjék is tehetségben, vagyonban, népességben; el nem fogadom; de ha a direct választásra nézve biztositva vagyok arról, hogy a census nem lesz olly nagyon szük, melly a függetlenséget aláássa, kész vagyok alkudni azon határig, melly a függetlenséggel összeütközésben nincs, jövőre pedig a függetlenséget előmozdithatja. Ha tehát azon urak, kiknek a dologhoz szólásuk van, azt akarják, hogy a kérdésből legyen valami, azon téren találkozzanak, mellyen a közös megnyugvás megszerezhető. Ezen téren kész vagyok az alkura, különben pedig az elvek föláldozásával nem egyezem, inkább semmi se legyen a kir. városok ügyéből.
Tek. RR! ha nem királyi városról szólanánk, ha vagy voltunk volna az absolutismus járma alatt nyögő nép, melly megunván a hosszu szenvedést, maga erejével fölállva vivná ki magának a radicalis első organicus jogokat, vagy ha tovább fejlődtünk volna az alkotmányos életben, hogy ne puszta privilegialis elemek volnának itt, akkor én azon követ urakkal vagy inkább küldőikkel egyetértve, kik vagy igen tág censust, vagy semmit nem adtak utasitásba, magam is figyelmeztetném a t[ekintetes] RRket nemcsak Europa hanem az egész világ társasági szerkezetének végtelen veszélyes állapotára, melly veszély abban rejlik, hogy furták faragták az alkotmányokat, teremtettek statusokat, de a nép nagy tömegéről évezredek által megfeledkeztek. Nem mondok olly szót, sem nem ollyan ember mondja, hogy szava tulélhetné mától holnapra az emlékezetet, de ha tulélné, meg fognak emlékezni Europa nemzetei, hogy abban fekszik a veszély, hogy a proletarius tömegről nem gondolkoztak. Mi lesz ennek következése nem tudom, de bizom Istenben, hogy a gondviselés a szabadság és civilisatio kifejlésére, s a rend gyarapodására fogja irányozni intézkedéseinket. De ha a proletariusokról továbbá is megfeledkezünk, olly vészes felleg keletkezhetik a világra, melly azt meg fogja rázkodtatni. Erről lelkemben meg vagyok győződve. Azért kivánom, hogy valamint a törpe ha óriásnak vállaira lép, nagyobb lesz és messzebb lát mint az óriás maga, mi is bár elmaradott nemzet, fölhasználva más nemzetek tapasztalatait, ne kövessük azokat mindenben, hanem igyekezzünk túl szárnyalni hibáikon. De most királyi városokat rendezünk, melly tárgyban a főrendekkel és a kormánnyal kell alkudnunk. Itt a practicabilitást tartom szem előtt, s a jövőre bizom magamat azon megnyugvással, melly egy kissé törökös bár, de nem tehetek róla, hogyha valamely eszme végigrezgi a világot, annak megragadó hatalmától egy nemzet sem zárkozhatik el. Tehát Magyarországról is elismerem, hogy a magyar országgyűlésnek sem hivatása a proletárius néptömegektől reánk háramolható veszélynek radicalis gyógyszerét kitalálni, s azért a census elvetéséhez vagy olly alacsony census fölállitásához, mellynél fogva a városi kérdésből gyakorlatilag semmi sem lenne, nem járulhatok.
Borsodmegye követének inditványára teszek észrevételt. Tek. RR! nem érzem magamat Istentől olly tehetséggel megáldottnak, hogy uj statustani theoriákat fölállithassak; hanem mint minden gondolkozó lényt, engemet is jobb idejét leélt férfiui kornak sok gondolkozása följogosit arra legalább, hogy puszta ideálnak ne fogadjak el valamit azért, mert századokon által mások előttem tanitották. Magyarországban ez eszmék ujabb harczai közt a centralisationak s parlamentaris erőnek ellentéte a municipalis erő eszméje képezi leginkább az uj forduló pontot;* ezen két eszme egymással ellentétben helyeztetik és az mondatik: a parlament erejét kell növelni a municipiumok rovására; mások ismét azt mondják, hogy a municipiumok erejté kell a parlament rovására kifejteni. S miért van ez? Onnan van: mert ha én most minden előleges gondolkozás nélkül pusztán emlékezetemből abstrahálva a historia tanuságait, visszatekintek, azt találom, hogy az ó korban a status ideája egészen absorbeálta az individualitásokat, az egyes ember semmi sem volt, a status minden. Ez természet ellenes állapot volt, s reactiot gerjesztett maga ellen. Most pedig az ugynevezett képviseleti formák közt ott vagyunk, hogy az individualitások képezik a status alapját, és közbenső hatóságoknak, mellyeket megkisértett a középkor, de gyöngén, t. i. a községek kifejlésének eszméje mellőztetett el. Azt gondolom, ez nem ideálja az emberek szabadságának, sem azon képviseleti rendszer, mellyet a franczia alkotmány kifejtett. – Azt gondolom, valamint az egész emberi nemet meleg szeretettel és tettleges áldozatkészséggel, s jó cselekedetekkel körülölelni csak üdvözitőnknek, kit istenfiának nevez a vallás, adatott; ugy a szüktehetségű embernek mind jogai, mind kötelességei tekintetében szükebb körre van szüksége, mint e nagy szó: haza. Meg vagyok győződve, mint többen emlitették: hogy chimera azon szabadság, melly abban rejlik, hogy nem tudom hány ezered részét képezze valaki a képviselők választóinak, kik összegyülnek egy teremben, s a ministerrel alkusznak; miképen és hogyan? azt tapasztaltuk. A szabadság ideája előttem ugy lebeg, hogy minden ember legyen érdekkel és befolyással kötve a haza ügyeihez; de legyen szükebb kör is előtte, hogy e szabadság minden jó voltját tettlegesen közel magához magához mindennap érezze; és azért a községek ideája előttem szent. S valamint találom az ó kor történetében azon hibát, hogy a személy semmi, a status minden: ugy jelenleg Francziaországban a község semmi, csak az egyén és a status állittatik kapcsolatba egymással. Nekem község kell, nem csak ollyan község, melly a közigazgatásban akármelly formáknak legyen eszköze, hanem a melly individualis s moralis személyességgel és erővel birjon; s valamint a polgári társaságban minden egyénnek és családnak megvan a maga állása és személyessége, szintugy legyen a községnek is, – a status családnak. Én a közbenső vonalak eltörlésével a szabadság élvezetét látom kitörölve az emberi életből; – hogy puszta eszméket vegyünk valóságos szabadságnak, az engem nem elégit ki. Azért midőn parlamentaris erő kifejtéséről van szó, ezen eszméhez ragaszkodva nem kötöm azt össze a községek meggyengitésével, hanem össze kell egyeztetni a kettőt, akkor lesz valóságos rendes alapon a szabadság. A kettőt összeegyeztetni lehet, és megkisérthetjük itten más alkalommal a községi rendszer kidolgozásánál. Lelkemben nem csak meggyőződve vagyok, de fejemben is a terv kidolgozva,* tisztán lebeg előttem az, hogy megegyeztethető a két eszme, s nem kell a megyéket, városokat, községeket föláldozni azért, hogy parlamentáris országgyűlés legyen, sőt akkor lesz ennek megvesztegethetlen ereje, mi a franczia kamarákban nincs, mikor az a jól kidolgozott községi rendszer alapjára van állitva.
Eötvös József vezetésével a Pesti Hírlap köré csoportosuló, jobbára nyugati eszméken nevelkedett fiatalok – Szalay László, Kemény, Csengery, Trefort, Lukács Móric – képviselték a parlamenti centralizmus doktrinér módon megfogalmazott gondolatát, míg velük szemben Kossuth a helyi önkormányzatokra alapozott alkotmány híve volt. Az ellentét azonban nem bontotta meg az ellenzék egységét, az ellenzéki nyilatkozatban is sikerült megkerülni s csak a 48-a törvényhozásnak okozott komoly gondokat a két álláspont összehangolása.
Kossuth a 48-a törvények megalkotása során az ú. n. megyei törvénnyel kapcsolatban használta fel elképzeléseit. (V. ö. 175. szám és a bevezetésben 73. l.) Az adott viszonyok közt, amikor még a parlamentarizmus sem volt meg, természetesen Kossuthnak van igaza. A parlamentarizmus megvalósulásával azonban Kossuth is kész korlátozni a megyék önkormányzatát s összehangolni azt a már meglévő központi kormányzattal.
Én ugy veszem föl a dolgot; ezen munkálaton azon eszme van keresztül lövelve, hogy a polgári jogok gyakorlata a municipalis életnek eszméjével van összeforrasztva és a küldöttség nem választotta el a községi qualificatiot a törvényhozási qualificatiotól. – Borsod követe ellenben a népképviselet eszméjét máskép fogta föl; ő kénytelen volt a kir. városokat törvényhozási létező factorokká elfogadni, de a városok törvényhozási befolyását elválasztja azoknak municipalis életétől. Azt gondolom, ha vannak, kiknek e részben aggodalmuk van, ugy az elválasztás oda vezethet, hogy igen könnyen az országgyűlési követek választására nézve a qualificatio szük körbe szorittathatik. Ez ollyan aggodalom, mellyet tényleg megczáfolni nem lehet, mert azt csak eloszlatni lehet megnyugtatás és annak elérésével, mit az ember ohajt. Ez nem levén sem Borsod követének, sem nekem hatalmamban, azt gondolom, jó volna, ha Borsodmegye érdemes követe szives lenne ezen kérdésnek tárgyalását egy kissé későbbre függőben tartani. Megvallom, fejlődhetnek ugy a viszonyok a városi tárgyra nézve az országgyűlésen, miképen azt czélszerünek fogom tartani, hanem jelenleg az levén vele összekötve, hogy a választói census az országgyűlés tekintetében följebb emeltetik, mint a municipalis életre nézve, azt gondolom, kár nélkül maradhat későbbi stadiumra a kérdésnek megvitatása; mert hol alkudozni kell, ott előre fölrugtatni a qualificatiot nagyon bajos, mert meg fognak e ott állapodhatni, ha egyszer magas polczra állitottuk azt? Másképen áll a dolog elvek körül; – de követtársam igen jól jegyezte meg, hogy a census nem elv, s az alku szükségét arra nézve elismerem, s alku nélkül nem is lesz abból semmi, valamint semmi alkut nem ismerek a direct választás elvére, a tanácskozási testület nyilvánosságára, és a tisztviselőknek periodicus választására nézve. Talán tanácsosabb volna kezdetben nem rugtatni a censust annyira, mennyit el lehet fogadni akkor, ha sanctio alá kivánjuk terjeszteni. De most első stadiumában a tárgyalás bajos; azért azon igen helyes nézeteket, mellyeket Borsodmegye követe javalt, s mellyekről el kell ismerni, hogy a jelen europai fogalom szerinti népképviselet eszméjével összhangzásban vannak, az aggodalom miatt, hagyjuk fönn a későbbi stadiumokra. A mult országgyűlésen is direct rendszerről indirect rendszerre mentünk által, jelenleg ezt sokan nem látják szükségesnek. Maradnánk meg tehát azon básison, melly ezen munkálatban van. Egyébiránt ohajtom, hogy ezen nap ne oszoljék el a nélkül, hogy legalább egy elv tekintetében legyen egyesülés a direct választásra nézve. Isten adja hogy ne legyen szavazatra szükség, hanem a tábla összes nyilatkozata, és pártoknak összhangzása nyujtson támaszt, minél fogva bizton mehessünk a további tárgyalás elébe. Miszerint a kormány elhihesse, hogy e kérdésben alkudni az országgyűléssel nem lehet, hanem csak ennek alapján a többi kérdésekben. Ohajtom tehát, jelentsük ki: hogy a direct választást elfogadjuk. – (Számos fölkiáltás: elfogadjuk.) Elnök a direct választást – noha még többen szólni akartak, – végzésül kimondja; minek végeztével az ülés 2 óra után eloszlott.
Nemzeti Ujság, február 27. sz.
A február 19.-i ülésben vég nélkül következtek a nyilatkozatok, amelyekben a követek megyéik utasításait, vagy saját véleményüket a tárggyal kapcsolatban nyilvánították. Ezután, anélkül, hogy Szemere indítványával kapcsolatban döntést hoztak volna, felolvasásra került a 39. § arról, hogy kik tekintetnek választóknak. Ezzel kapcsolatban két indítvány merült fel: az egyiket Piukovich, Bács megye képviselője adta elő azok érdekében, akiknek egy-egy város határában nagyobb birtokuk van, de maguk más községben laknak. Az ilyenek a javaslat értelmében nem kapnának szavazati jogot, mert a feltételek közt a városban lakás is szerepel. Sokan – köztük Kossuth is – pártolták a javaslatot, határozathozatalra azonban nem került sor.
Másik volt Bohus J. (Arad) inditványa, ki a bevett vallások qualificátióját kihagyatni kivánta, miszerint a zsidók is polgári jogokkal birhassanak. Ezen inditványt, melly illy alakban sikerre nem számíthatott a tábla mostani iránya mellett, Kossuth L. ugy módositotta, hogy a városi képviselő testületenek legyen joga egyes izraelitákat, kiket erre érdemeseknek talál, választói joggal felruházni. Igazságtalannak találja, hogy bármilly nagy érdemei legyenek ország és város iránt a különben is qualificált izraelitának, ez csak azért, mert más egyházban imádja istenét, minden polgári jogtól megfosztassék,* s inditványa felett szavazást kiván.
V. ö. Kossuth dec. 11.-i és 13.-i felszólalásaival a honosítás tárgyában. (E kötet 383. és 387.)
Kossuth indítványát azonban csak 19 megye pártolta és így az kisebbségben maradt.
A következő napokon tovább folyt a városi törvényjavaslat végnélküli vitája, Kossuth azonban csak február 26.-án jelent meg ismét a kerületi ülésben. A rendek ekkorra már a törvényjavaslat 89. §-áig jutottak el, amely a városi közgyűlés elé tartozó tárgyakat állapította meg. Itt Buda követe, Házmán arra hívta fel a figyelmet, hogy a 89. § r) pontja a kormányszékeknek csak a szabályrendeleteit utalja a városi közgyűlés elé; ő azt kivánta, hogy a kormányszékek mindennemű intézkedése és a más törvényhatóságoktól érkező levelek is a közgyűlés elé tartozzanak. Ehhez Kossuthnak is volt mondanivalója:
Buda inditványa lényeges, ha némelly alapelvek meg vannak mentve, szóló keveset gondol azzal, ha a részletességek egy vonallal távolabb esnek is a főiránytól, az életben kinövik azok magokat. Alkotmányos biztositékot lát szóló abban, hogy a kormány hatalmával a városokra ne nehezedjék, ezt pedig csak ugy lehet elérni, ha a kormány a tisztviselőkkel közvetlen érintkezésbe nem jő. Ezért pártolja Buda inditványát, mellyet mindjárt a 17. §. után kivánná kitétetni, olly módon, hogy minden kormányi rendeletek városhoz czimeztessenek. Az illy rendeleteket aztán a polgármester bontja fel, s a szerint, a mint azok rögtöni végrehajtást igényelnek vagy épen halaszthatók, az illető tisztviselőkhöz utasitja, kölcsönös felelet terhe alatt, vagy a közgyűlésnek adja be.
Bővebb vitára adott alkalmat azon kérdés: mellyik szakasznál kelljen a tett indítványt megemlíteni? Szentkirályi M. A. 153. § után, mások a 89. §-ba kivánták tétetni, azon nézetből kiindulván, hogy minden illyen rendeletek a közgyűlés által tárgyaltassanak. Ezen nézetet pártolták Hont, Győr, Turócz, Máramaros. Babarczy A. Nem kivánta meghatároztatni előre, hogy a tanács vagy közgyűlés előtt tárgyaltassanak az illyen rendeletek, vagy egyedül egyik vagy másikhoz érkezzenek; szerinte a tanácsnak is van alkotmányos alapja. Csak annyit akar kimondatni, hogy minden illy kormányszéki irat tárgyalása határozattól függjön.
Schné L. A városokra nézve is kivánja a megyei gyakorlatot fentartani, de azt akarja, hogy itt a RR a végrehajtás módjáról ne intézkedjenek, azt a város statutárius jogának hagyván fel. Vele szavazott Békés, Hont, Máramaros, Bereg, Nyitra szinte a szabály-alkotási jogot védték. S e volt a hosszas és mindent összezavaró vitának magva. A szabály-alkotási jog a megyék vis intertiaejével kevertetett össze, mellyet sokan a városokban is örömest látnának, az administrátió tömérdek kárára! Sebestyén G.: Szerinte a statutum maga is defectus legis, (Hont: abban van a szabadság) kivánja azért, hogy a törvényben helyök is kijelöltessék az elfogadott elveknek.”
Kossuth L. Szerinte sem lehet olly dolgokat, mellyek az administratió sarkkövei, az élet puszta kiegyenlitési erejére bizni, előzetes biztositó intézkedéseket kiván a végrehajtást illetőleg; szóló, városi rendezésről lévén szól, a codificátiónak embere. Három elvet állit fel, ugy, a mint azt rövid közlésünkben előadtuk.*
A három elv, melyet a Pesti Hírlap márc. 2.-i előzetes tudósitásában már közölt, a következő volt: 1. Minden kormányszéki rendeletek a közgyűléshez intézendők. 2. Halasztást nem szenvedő rendeletek az illető végrehajtó tistviselőkhöz érkeznek, kik a közgyűlésnek felelősök. 3. Egyéb közigazgatási intézmények a közgyűlésig halasztandók.
„Szentkirályi M. Két rendszert lát, mellyeket a RR minden áron összeférkőztetni akarnak, t. i. testületi rendszert, a mennyiben némellyek a tanácshoz vélik utasitandónak a kormányszéki rendeleteket, és azon rendszert, melly szerint a végrehajtás felelősség terhe alatt egyénekre bizatnék. Szóló nem foghatja meg, hogy lehessen e kettőt összeegyeztetni? Justh I. Eddig ő sem fogta meg, de megtanulta a szerkezetből; ez ideát – mond szóló – nem mi hoztuk be: hivatkozik a 98. §-ra.
Sokan szavazatot sürgettek. Azonban minden javaslatba hozott kérdések nem elégitették ki a többség véleményét. Végre Házmán F. ezen szerkezetet ajánlván: „A kir. leiratok, a kormányszékek közigazgatási minden intézményei s rendeletei, nemkülönben a törvényhatóságok levelezései egyedül a közgyűléshez intéztetnek: azoknak végrehajtására, mellyek a közrend tekintetéből halaszthatatlanok, a választott polgármester, a közgyűlés helybenhagyásának reménye alatt, a megfelelő előzetes rendelést megteheti, erről a kormányszéki intézvény tárgyalásakor tudositást adni tartozván.”
Kossuth L. Ez egészen uj inditványt némelly részben szük, más részben tágnak tartja; szük az, a mennyiben a kormányszékeknek csak közigazgatási rendeleteiről szól; tág pedig, a mennyiben csak előzetes intézkedésekre szoritkozik. Ismétli elsőben tett nyilatkozatát, mellyet Mánn J. elnök végzéskép kimond: miszerint, minden kormányszéki rendeletek a városhoz intéztetnek, melly határozatnál fogva megy foganatba, halasztást nem szenvedő intézvények a polgármester által utasittatnak az illető tisztviselőséghez; ezen rendeletek sorozatát a közgyűlésnek nyujtja be; a tanács és tisztviselők a közgyűlésnek felelősek.
Pesti Hírlap, március 2., 10. sz.
