107. Pozsony, 1848 január 8. Ujra kerületi ülésben tárgyalják a magyar nyelvről és nemzetiségről szóló törvényjavaslatot; Kossuth…
107.
Pozsony, 1848 január 8.
Ujra kerületi ülésben tárgyalják a magyar nyelvről és nemzetiségről szóló törvényjavaslatot; Kossuth felszólalásai.
Pozsony, 1848 január 8.
Ujra kerületi ülésben tárgyalják a magyar nyelvről és nemzetiségről szóló törvényjavaslatot; Kossuth felszólalásai.
A törvényjavaslat vitája újból megkezdődött, de a vita nem maradt meg a Kossuth által javasolt módosítások körül; újabb javaslatok kerültek elő, sőt a vita átterjedt a törvényjavaslatot kísérő feliratjavaslat szövegére is. Kossuth ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
Igaz, hogy ő némellyeket előterjesztett; ehhez azonban Szabolcs követe* azt adta, hogy a megyéknek egyes kivánatai is lévén, a felirat is változtatandó lenne; véleménye szerint hát a tárgyalás minden korlát s minden megszoritás nélkül történhetik. Azonban a dolog siettetése szükségessé teszi, hogy a tanácskozásban rend tartassék, s ki rendet nem tart, saját kivánsága sikerének árt. – Ha a felírás csakugyan módosittatni fog, neki is vannak előterjesztendő sérelmei, és ugyan: 1. hogy a magyar nyelv közoktatási nyelvül be nem hozatott,* 2. hogy a határ-őrvidéken nincsenek rendeletek téve a magyar nyelv tanitására, az 1840-ik 6-ik törvény 9-ik §-a ellenére,* s ott a magyar utilevelekre nézve mai napig is nehézségek forognak fenn, 3. hogy a magyar nyelvmivelő társaságok eltiltattak.* Ha egyes sérelmek meg fognak emlittetni, e hármat ő is megemlittetni kivánja. – Ő ugy fogja fel a dolgot, hogy vagy sérelmek forognak fenn, vagy speciális ohajtások. A sérelmek miatt nem szükség a törvényjavaslatban változást tenni, ezek a sértett törvény megemlitése mellett, a feliratba iktattathatnak; az egyes kivánatok pedig, mint p. o. a görög egyházi könyveknek magyarra forditása, a törvényjavaslatba jöhetnek; illy egyes, különösen megemlitett tárgyak nem rontják az általános szabályt.
Bónis Sámuel.
Az 1844: 2. tc. 9. §-a mondta ki, hogy az ország határain belüli iskolákban az oktatási nyelv a magyar lesz; a nem tisztán magyar vidéken fekvő iskolákban azonban a kormány gátló magatartása miatt csak részben volt lehetséges a törvényt megvalósítani.
Az idézett § szerint „Őfelsége kegyelmesen rendelkezni fog, hogy a magyar nyelvnek tudása a katonai véghelyeken is gyarapitassék”.
V. ö. 147. l., 14. jegyzet.
Ezután a követek egymásután tették meg javaslataikat a törvénycikk kibővítésével és a feliratban megemlítendő sérelmekkel kapcsolatban. A felszólalások közül néhányra Kossuthnak volt megjegyezni valója:
A minap furcsa episódot hallottunk bizonyos kalendáriomi bölcsességről; most leczkézéseket hallunk az országgyűlési praxis felől, pedig azon kalendáriomban, hol a czimezetes püspökök meg vannak irva, nincs megirva az országgyűlési praxis tudománya, s ugy látszik, hogy a szent lélek ihletése sem terjed ki az országgyűlési praxisra. Ha a pozsonyi káptalan követe* ezen eljárásban olly szörnyet lát, miért nem kelt ki ellene tegnap? – hiszen akárhányszor meg szokott történni, s a ker[ületi] ülések diplomaticus ereje abban áll, hogy végzéseik meg nem változtathatnak, ha csak az országos ülésben nem jött közbe változtatás reájuk nézve. Erre nézve tehát Nyitra követével egyet nem érthet.* Csongrád követe sem helyesen veszi a dolgot.* A magyar nyelvet mindenki akarja pártkülönbség nélkül, s erre nézve principális vita nem létezik, csak a hogyanról van szó. Szóló inditványban téve a feliratot, s ez megkészült épen azon időben, midőn egy bizonyos válaszfelirat letétele felett volt nagy a jajveszékelés Izraelben.* Időközben egyik-másik követur azt jelenté ki, hogy a felirat szerkezete szerint elmarad egyik-másik ohajtása, – s nekünk, kik minél többet akarunk, miután itt nem principális vita forog fenn, nincs okunk ellenezni, hogy mindenki lehetőleg kielégittessék. Szóló nem hiván változtatást, de nem is ellenzi azt, ha általa valakit megnyugtathat, s ha mások berakják részleteiket a feliratba, ő is megemliti a magáét. – Szavazás szükségét nem látja, miután itt nem áll vélemény valamelly különböző vélemény ellenében, s mindenkinek kielégitése a czél.
Forgách gróf kanonok, a pozsonyi káptalan követe azt kifogásolta, hogy az országos ülésből visszahozták a javaslatot kerületi ülésbe; ebben az országos ülés tekintélyének teljes eltűnését látja.
Nyitra megye követe, Tarnóczy az ellen szólalt fel, hogy olyan indítványok, amelyek kerületi ülésben már egyszer elbuktak, másik kerületi ülésben újból tárgyalás alá kerülnek.
Babarczy is a törvényjavaslat tárgyalása körüli vélt szabálytalanságokra mutatott rá.
A dec. 18.-i kerületi ülésben.
„Többen szavazást sürgetvén, Bónis kijelenté, hogy inkább eláll indítványától; s szavazás nélkül határozatba ment, hogy a felírás szerkezete megmarad. – Olvastatván ezután a törvényjavaslat:
A 3-ik §-ra nézve, melly igy szól: „a közoktatási nyelv kirekesztőleg magyar legyen”, Kossuth gyakorlati kivihetőség tekintetéből, ezen uj szerkezetet inditványozá: „a tudományos köziskolákban, a közoktatási nyelv kizárólag magyar leend; az elemi iskolákban pedig, hol a magyar nyelv mindenesetre tanittassék, ennek közoktatási nyelvül behozatala iránt, a körülmények tekintetbevételével, az illető hatóságok rendelkezzenek”.
E szerkezetre nézve még Kende Zs. (Szatmár) kivánta azon módositást, hogy a köziskolákon kívűl az e név alatt nem érthető köznevelő-intézetek is megemlittessenek; és ezen szó a szerkezetbe csakugyan be is tétetett.
Babarczy A. Ezen kitétel ellen: „az illető hatóságok rendelkezzenek”, van észrevétele; ezen rendelkezést ugyanis itt per excerpta a hatóságokra bízni nem lenne egyéb, mint a végrehajtás lehetetlenségének magvát már itt a törvényhozásban elszórni; megemlittetni kivánná, hogy a „törvényhatóságok kihallgattassanak az illendő hatóságok által”.
Kossuth L. szándékosan ajánlá a hatóság és nem a törvényhatóság kifejezését, tekintetbe vevén, hogy miután az oktatás ügye az evangélicusoknál s katholicusoknál egészen másképen áll, senki magát jogába sértve ne érezze.
„Kossuth szerkezete Kende módositásával, megmaradt; csupán még a mindenesetre kifejezés cseréltetvén fel, Daróczy pécsi kápt. követ inditványára, kötelezőleg kifejezéssel.”
Olvasatván a 4. §., erre néve Kossuth L. előadá már az országos ülésben megemlitett észrevételeit; t. i., hogy a magyar tengerpartra nézve szükségesnek tartott intézkedést nem akará összevegyittetni a Verőcze, Pozsega és Szerémmegyékre tartozó intézkedéssel, s a tengerpartra nézve uj (9-ik § ust) ajánlott, miszerint a 4. §-ból az, a mi a tengerpartról szól, kihagyatván, az uj szakasz igy szerkesztetnék: „a m. tengermelléken, a 6., 7., 8. §§-ban foglalt kivételek esetében, míg a törvényhozás máskép nem rendelkezendik, az ott eddig is gyakorlatban volt olasz nyelv használatra meghagyatik.”*
V. ö. Kossuth előző napi, országos ülésbeni felszólalásával, 434. l.
Az érdekelt követek, élükön Osegović-csal, természetesen ismét felújították a „kapcsolt részek” kifejezéshez fűzött kifogásaikat s Kossuth újból kénytelen volt válaszolni nekik:
Ohajtaná, hogy az illető követek hagynának fel már egyszer acquisitionális igényeikkel; valljon mikor fogunk ez akadékos, késleltető szóváltásokból kibonyolódni! – Ha valaki a föld kerekségén, szóló bizonyosan kivánná megtartani azon modort, melly engesztelésre vezet, de ha ezen horvát bonyodalmakat bővebben vizsgáljuk, s azt látjuk, hogy ezredéves barátság s egyetértés után, egy spalatói archidiaconus krónikáját ütik fel,* s ennek alapján azt állitják, hogy tartománygyűlésök országgyűlés, hogy Magyarország nekik törvényt nem hozhat stb. illy provocátiók után ki maradhatna nyugodt? Ha pedig történeti adatokra hivatkoznak, adják azokat egészen s hiven; ne szakaszszanak ki a közepéből egy garas árát, ne hallgassák el, hogy a horvát helytartó tanács, melly M[ária] Therézia alatt külön volt válva a magyartól, maga mondta ki, hogy Fiume nem tartozik Horvátországhoz.* És miután a horvát követurak érdemes főnöke, gróf Draskovics János* megirta, hogy: „Magyarországtól el kell válni” – azóta folyvást acquirálnának. Azonban az országgyűlés tul van már ezen megczáfolt igényeken. Fiume követének: – ha Fiume méltánylatot igényel s talál, legyen ő is méltányos a maga követeléseiben. A kormányszékkeli összekötetés legyen magyar, s igen helyes, hogy a helytartó tanács oda magyar intimátumokat küld; – a fiumeiek elégedjenek meg avval, hogy otthon, a magok belügyeiben, olasz nyelvet használnak. Lehet, hogy a javaslott szerkezet nem egészen világos, a mi nem csoda, mert ennyiféle követelés közt alig tudja az ember, minő csapások ellen védelmezze magát, – ez azonban bizassék a jegyzőre. – A mi Verőcze, Szerém és Posegamegyét illeti, egy pár nap óta sokat hallani ezen megyéknek Horvátországhoz tartozásáról, de azokat, kik e százszor elmondott s megczáfolt állitással lépnek elő, a szent lélek nem inspirálta az országgyűlési multak ismeretével. Az országgyűlés ezen teritoriális viszálkodást halasztani kivánván azon időre, midőn e kérdés ex professo fog tárgyaltatni,* 1832 óta ugy szokta szerkeszteni a magyar nyelvet illető törvényeket, hogy azokban semmi jogveszélyeztetés ne legyen, s ne mondassék, hogy e három megye ide vagy amoda tartozik.* Minek tehát most efféle igénylésekkel provocálgatni? – Ha szükségesnek találtatik, szóló is egész ivekre menő törvényt olvas fejökre, mellyből épen az ellenkező tetszik ki, s kik ezen megyéknek Horvátországhoz tartozását állitják, vagy nem értik a törvény nyelvét, vagy készakarva elcsavarják azt. Csodálja különösen ezen eljárást Verőcze megye részéről, hol épen a mostani követur édes atyja volt első hőse a magyar országgyűlésen Magyarország integritásának,* és a mostani verőczei főispán, akkor Baranya követe által, pártoltatott.* – Midőn e vármegyék visszacsatoltattak, s a báni hatóság behozatni szándékoltatott, épen a horvátországi itélőmester kiegnesztelő javaslatára tétetett a törvénybe e kifejezés: „salva jurisdictione Regni et Bani!”* – Akkor még jobb s engesztelőbb szellem uralkodott, most változtak az idők; most Verőcze azt követeli, hogy ne rendelkezzünk reá nézve, mert ez a tartománygyűlésre tartozik. – Elmondja ezután szóló az 1715-iki 120-ik tcz. keletkezésének historiáját.* Slavónia rendei ugyanis összeveszvén magok közt, kétfelé tartottak tartománygyűlést, s a nemesek gyűlése határozatot hozott, hogy a mágnások büntetés alatt jelenjenek meg az ő gyűlésükön; ezért sokan panaszt emeltek a magyar országgyűlés előtt, s az országgyűlés ennek folytán meghatározta, minő tárgyak felett lehet a tartománygyűlésnek statutumokat alkotni. Ezen tárgyak közt pedig nincs a tanácskozási nyelv.* Az 1715: 120. alapján, mellyre hivatkozni annyira szeretnek, illy csekély volna a tartománygyűlés statutárius köre, mellynél szóló szélesbet enged neki. – Valamint pedig ezen emlitett esetben a fenforgó viszálkodások elintézére itt történt intézkedés, ugy a mostani eset elintézése is ide tartozik, mert most is pártviszálkodás forog fenn, mellyet a tartománygyűlésre utasitani veszedelmes volna, s talán véres jelenetekre is vezetne. Lám, hiszen magok Verőcze Rendei is órákig vitáztak a felett, mellyik hát az ő nemzeti nyelvök, a rácz e, a slavóniai-e, az ilir-e? erről intézkedni hát csak a magyar törvényhozásnak lehet sikeresen és méltányosan. – Addig, míg ezen versenység tárgya elintéztetik, maradjon a latin nyelv használata, miáltal a mellékelt kérdések kikerültetnek. Verőcze, Szerém s Pozsega iránt még a szoros jogszerüségen tul is engedékeny a törvényhozás, s ezt meg kellene köszönniök, a helyett hogy illyes követelésekkel állnak elő. – Szóló tegnap azt kivánta, hogy e megyékre nézve parancsolólag mondassék ki a latin nyelv használata,* ettől azonban eláll, s kielégitve érzi magát a törvényjavaslat által. – A 6-ik és 7-ik §-okat illetőleg ismétli, mit az azon ülésben előadott, hogy t. i. nem tartja jónak olly kifejezéssel élni, melly félreértésre adna alkalmat; a „kapcsolt rész” nevezete pedig rossz kifejezés, mert Fiume is kapcsolt rész, Horvátország nevezetével élni szinte nem jó, mert Horvátország nincs, s igen különös, hogy Horvátország számára Slavóniában országgyűlést akarnak tartani a spalatói krónika pacta conventáli szerint.* Jobb kifejezést azonban nem találván, Horvátország nevezetét meghagyja, de olly feltétellel, hogy az izenetben nyilván kijelentessék, hogy ezáltal a kérdés lényeges tárgyalását praeoccupálni nem szándék, s hogy e kifejezésnek semmi diplomátikai erő nem tulajdonittatik; ha ez nem tetszik, akkor tétessenek Horvátország helyett Kőrös, Varasd és Zágráb vármegyék. – Végre az 5-ik §-ban a hivatalos pecsétek magyarsága általánosan mondatván ki, ez alól a mondott részekre nézve kivételt óhajt, méltányosság tekintetéből, s e kivételt a 8. §-ban gondolja kifejeztetni.
A horvát-magyar vitában a horvát közjogászok és történészek különösen Tamás spalatoi főesperes Historia Salonitanorum pontificum atque Spalatensium c. munkájának függelékére hivatkoztak, amely szerint a horvát-magyar közjogi kapcsolat nem hódítás, hanem kölcsönös megegyezések (pacta conventa) útján jött létre.
A szóbanforgó kérdésre l. Miskolczy Gy. i. m. I. k. 35. s köv. l., a Fiumei közjogi helyzetét megvilágító okmányokat közli Rački, Franz: fiume gegenüber von Croatien, Agram, 1869. A kérdés körüli vitákra az 1832/36-os országgyűlésen l. Kossuth: Országgyűlési Tudósitások, III. k. 648. s köv. l., IV. k. 245. s köv. l. és a jegyzeteket.
Draskovich János gróf (1770–1856), az illir mozgalom egyik vezére a harmincas és negyvenes években.
Akkorra t. i., amikor az országgyűlésen a nagy rendszeres munkálatok 1833-ban megkezdett tárgyalása során a közjogi munkálat került sorra.
Különösen feltűnő volt ez az 1832/36-i országgyűlésen az úrbéri munkálat tárgyalásainál, mivel a három szóbanforgó megyének külön, a magyarországitól eltérő urbáriuma volt s így minduntalan szóbakerült az új törvényjavaslat megszerkesztése során. Ilyen esetekben természetesen a mostaninál is hevesebb viták zajlottak le a három megye hovátartozása körül. (V. ö. Kossuth: Országgyűlési Tudósítások, megf. helyeken.)
Az 1832/36-i országgyűlés vitáiban Szallopek János verőczei követ, a mostani követ atyja volt a legélesebb ellenzője a horvát felfogásnak a három szóbanforgó megye hovátartozása kérdésében.
Siskovich József.
Az 1715: 118. és 1741: 50. tc. ígéretei után az 1751: 23. tc. rendelte el, hogy a három vármegye ezentúl újból meghívassék a magyar országgyűlésre, „salva in reliquo regni Hungariae et banali iurisdictione”.
A tc. Horvátország régi statutumait erősíti meg s a hozandó új statutumok megerősítése felől intézkedik.
A tc. 4. §-a szerint a jövőben alkotandó statutumok, „si iurisdictionen regiam aut iustitiae administrationem, vel quoscumque causarum processus concernent”, felterjesztendők királyi megerősítésre.
L. előbb, 434. l.
V. ö. előbb, a 10. jegyzettel.
A sok hozzászólás miatt a vita nagyon elhúzódott és határozathozatalra ezen a napon nem került sor.
Pesti Hírlap, 1848 jan. 16. sz.
