8. Kelet nélkül. Némelly lényeges különbségek az ellenzéki és pecsovics pártok között*
8.
Kelet nélkül.
Némelly lényeges különbségek az ellenzéki és pecsovics pártok között*
Kelet nélkül.
Némelly lényeges különbségek az ellenzéki és pecsovics pártok között*
E fogalmazvány nyilvánvalóan azonos azzal az irattal, amelyre Kossuth előző, Szentkirályihoz intézett levele végén hivatkozik. A fogalmazvány második felét Kossuth felhasználta a Bajza-féle Ellenőr c. zsebkönyvben, Deregnyei álnév alatt írt cikke zárószavában. (V. ö. Viszota, i. m. II. k. 874. s köv. l.)
1. A Pecsovicsok kimondják Programmukban,* hogy a mostani kormányt alkotmányos és törvényes úton haladónak vallják, s azt, míg azon ösvényen maradand, melyen most van, gyámolítandják.
Kossuth ebben a fogalmazványban a konzervatív párt 1846 november 14.-én kiadott, többször említett programmjával száll vitába.
Az ellenzék ellenben kimondja, hogy a mostani kormány alkotmánytalan és törvénytelen úton van; s hogy azon kormánypolitica ösvényéről, mellyet három század óta hazánk törvényes önállásának s alkotmányosságának elenyésztetésére irányozottnak mutat a história, a mostani kormány nem csak jó útra nem tért, sőt inkább alkotmánytalan s törvénytelen irányát sokszorozott tettekkel nyilván kitüntette.
Ezt az ellenzék motivált elszámlálással bebizonyítja, míg a Pecsovicsok ellenkező állításukat nem motiválják, s nem is motiválhatják.
2. A Pecsovicsok azt mondják: hogy ők az ellenzéket minden alkalommal leszavazni iparkodandnak, semmit a mi az ellenzéktől jő nem pártolandnak; s ha mi jót indítványozna is, azt is kiveszik kezeiből, s újonnan átdolgozandják.
Az ellenzék ellenben kinyilatkoztatja, hogy czélja nem párthiúság, hanem a haza java; s azért akár ki indítványozzon valamit a mi a hazára üdvös és jó, azt szintolly készséggel gyámolitandja, mint ha saját magától került volna.
3. A Pecsovicsok azon elvből indulnak, hogy a reformokat initiálni egyenesen a kormánynak hivatása, az ellenzék rendeltetésével pedig ellenkezik a reformok kezdeményezése.
A Pecsovicsok ezen elv felállításával azt bizonyítják be, hogy vagy alkotmánytalanok, vagy pedig a magyar Jus publicumban teljességgel járatlanok. A kormány számára olly hatáskört igényelnek, mellyel csak a nemzeti akarat kifolyását képező parlamentaris kormány bírhat. Az ellenzéket ellenben olly térre akarják szorítani, mellyen csak parlamentaris kormány ellenében maradhatna. Szóval a kormánynak nemzeti és parlamentaris kormány-hatalmat tulajdonítanak; de annak megfelelő eredetét, állását, s kötelességeit tagadják; az ellenzékre ellenben csak hatás kört szűkítő kötelességet akarnának hárítani, a nélkül, hogy az ennek megfelelő hatalmát elismernék.
Ez olly tény, melly világosan mutatja, hogy a Pecsovicsok, vagy nem értik, mi a kormánynak, mi az ellenzéknek állása s értelme Magyarországon; tehát a közügyek körüli befolyásra teljességgel alkalmatlanok; vagy pedig alkotmányos életünket nullificálni akarják.
Az ellenzék ennek ellenében kinyilatkoztatja, hogy a reformokat initiálni Magyarországon főképen és mindenek felett az ellenzék természetes hivatása.
Ezt az ellenzék következőleg bizonyítja:
Reform csak az lehet, a mi a véganalysisben a magyar nemzet alkotmányos életének kifejlődésére s biztosítására vezet. A mi nem csak ide nem vezet, de sőt ellenkezőre vezet, az – bár mi pillanatnyi anyagi nyereséggel járna is – nem csak nem reform, sőt destructio.
Lehet e reményleni, hogy illyen reformot a kormány initiáland?
Nem lehet ezt várni kormánytól általában, mert minden kormány saját hatalmának terjesztésére, nem pedig az őt ellenőrző, s gátolható alkotmányosság erősítésére hajlandó. A kormány legyen bár legjobb akaratú, magának akarand minél nagyobb hatalmat, mi szerint legtöbb jót tehessen. De ez alkotmányos országban nem reform, mert egyszersmind magában foglalja a hatalmat, rosz akarat mellett, minél több roszat tehetni. A kormánytól tehát reform kérdések absolutisticus irányzatú kezdeményezését igen, de az alkotmány kifejlésére s biztosítására vezető reformokat várni, általában sem igen lehet.
Még kevésbé lehet azt várni körülményeink között, hol bár miként változtak legyen három századon át a kormány hivatalnokok, egy irány mindig állandóan megmaradt: t. i. Magyarország alkotmányos önállását csorbítani, s az Austriai absolut kormány politicába beolvasztani; úgy hogy három század óta azon kormányt valánk kénytelenek legjobbnak tartani, melly alatt ez irányban legkevesebb rosz történt. Illy állásban ki reménylhesse, hogy a kormánytól jöhetnek a nemzet alkotmányos önállásának kifejlésére, s biztosítására irányzott reform indítványok?
Legkevésbé lehet pedig ezt várni a mostani kormánytól, melly az által jutott a kormányra, hogy a mult országgyűlésen megakadályozá a szőnyegen volt reform kérdések olly módoni keresztülvitelét, miszerint azok az alkotmányos nemzeti önállás kifejléséhez, s biztosításához vezethettek vala; azon kormánytól tehát, mellynek eredete antireform irányú, azótai tettei s mulasztásai pedig legnagyobb részben alkotmányellenesek s törvénytelenek.
Ellenben az ellenzéknek hivatása lévén az alkotmánynak mind a jelen sérvekrőli orvoslására, mind jövendőrei biztosítására munkálni, természetes, hogy egyszersmind hivatásának kell lenni, az e czélnak megfelelő reformokat kezdeményezni, sőt természetes az is, hogy a reformoknak olly módoni kezdeményezésére, miszerint az alkotmány kifejlésére, s biztosítására vezessenek csak az ellenzéktől várható; sőt hogy az ellenzék értelme ez idő szerint a reform értelmével szorosan ugyanazonos.
4. A Pecsovicsok, politicai párt működésük induló pontjának az alkotmányos alapelv, s nemzetiség mellett a közbirodalmi egységet kiáltják ki.
Az ellenzék ellenben más induló pontot el nem ismerhet, mint az ország nemzeti s alkotmányos önállását.
Az ellenzék előtt szent a pragmatica sanctio, minél fogva a Magyar és az Austriai birodalomnak azon egy fejedelmének kell lenni; de szent előtte az 1790: 10 t. cz. is, melly ezen egységet a fejedelem személyén túl ki nem terjesztheti, sőt egyenesen arról biztosít, hogy a magyar birodalom „Regnum liberum, independens, nulli alteri Regno aut populo obnoxium sed propriam habens consistentiam et constitutionem”.
A fejedelem egységén tehát túlmenni s a birodalmi egységet, melly hazánk önállásával, függetlenségével és semmi más országnak avagy nemzetnek alá nem rendeltségével homlok egyenest ellenkezik, reformjainkban már épen indulási ponttul venni; – valóságos honárulás, mellynek lágyítására hiában hozatik fel egyszersmind mellék indulási pontul az alkotmányos alapelv s nemzetiség, mert ezek ama másik indulási ponttal, a birodalmi egységgel nem csak gyakori ellenkezésbe jöhetnek, de hogy valósággal ellenkezésbe is jönnek, azt a dolog természete – mivelhogy a birodalom korlátlan monarchia, Magyarhon pedig alkotmányos ország – s három század históriájának minden betűje bizonyítja.
Az ellenzék tehát kinyilatkoztatja, hogy olly indulási pontot, melly az 1790: 10. t. czikkel ellenkezik, hon árulásnak tart; s maga részéről csak ezen törvényczikket ismerheti el indulási pontnak.
Az ellenzék nem csak nem ellenzi, hogy ezen szempontból kezdeményezendő reformok részleteiben, a mennyiben érdekeink az Austriai érdekekkel érintkezésbe jőnek, ezen érdekeknek kölcsönös méltányosság és loyalitás alapján kiegyenlítése megkísértessék; de sőt ezen barátságos kiegyenlítéshez őszintén segéd kezet nyujtani ajánlkozik, ámde mindig csak Magyar Ország önállásának, függetlenségének, és semmi más nemzet iránti alá nem rendeltségének épségben tartásával; s azért határozottan kinyilatkoztatja, hogy ha valamiben ezen országos önállás fentartásával Austria érdekei Magyar Ország érdekeivel kiegyenlíthetők nem volnának, soha sem fog abban megegyezni, hogy Magyar hon érdekei Austria érdekeinek feláldoztassanak, s alárendeltessenek; sőt szoros kötelességének fogja ismerni minden erejével oda hatni, hogy ezen feláldozási s alárendelési politica, melly három századon át soha nem változott irány rendszer volt, megszüntessék, s Magyar hon országos önállása respectáltassék.
Az ellenzék megvárja a kormánytól, hogy ezen szempontból induljon, különben sem magyar, sem alkotmányos nem lehet.
Megvárja ezt a fejedelem s uralkodó ház iránti hűségétől, mert az országló dynastia jövendőjét semmi sem compromittálhatná inkább, mint ha Magyarhon önállásának s alkotmányosságának Austria úgynevezett birodalmi érdekei miatti feláldozásával, s alá rendelésével, Európa előtt az bizonyítatnék bé, hogy a birodalom érdekei Magyar Ország érdekeivel incompatibilisek.
Megvárja végre az Austriai kormánynak a pragmatica sanctio iránti tiszteletétől, hogy érdek összeütközés esetében a magyar alkotmányos önállástul, nem pedig saját birodalma absolutismusától kérend politicájában tanácsot, s át fogja látni, mikint az érdek összeütközés kiegyenlítésének egyedül lehető, egyedül természetes módja csak ez lehet, már csak azért is, mivel a mi Magyarországon, a nemzet hozzájárulásával elfogadtatik, azzal öszhangzólag Austriában intézkedni csak önmagától függ; míg megfordítva itt az ő absolut akaratát kötelezőnek ismerni annyit tenne, mint a magyar nemzet alkományosságáról lemondani.
Már most válasszon a nemzet a két párt között.
Azon párthoz álland e, melly a mostani kormány eddigi minden tetteit s mulasztásait, alkotmányosoknak s törvényeseknek hirdeti, s annak jövendőre is vakon pártolást esküszik; – vagy azon párthoz, melly a mostani kormány sok egyes tetteinek törvénytelenségét s ezekből egész politicájának alkotmánytalanságát kimutatja s nem a vak hódolatot, hanem az alkotmányos őrködést ismeri hivatásának.
Azon párthoz álland-e, melly a másik pártnak előre még azon esetre is hadat izen, ha ez jót s törvényest akarand, vagy pedig azon párthoz, melly a jót és törvényest akár kitől, akár honnan jőjön, egyenlő készséggel elfogadja.
Azon párthoz álland e, melly reformot csak azon hatalmtól vár és fogad el, mellynek természetében fekszik, hogy saját hatalmának, nem pedig az alkotmánynak kifejlésére, s biztosítására törekedjék, az ellenzéktől pedig, tehát az alkotmány természetes őrzőjétől még csak a kezdeményezés hivatását is megtagadja, következőleg csak olly átalakulást ígér, melly az alkotmányos élet kifejlődésére s biztosítására nem vezethet, – vagy pedig álland azon párthoz, melly semmi újítást nem ismerhet el valóságos reformnak, ha csak az alkotmányt nem fejleszti s nem biztosítja; melly tehát a reform kezdeményezést ép ezért saját hivatása lényegének ismeri.
Végre azon párthoz álland e, melly a Pragmatica Sanction túl, az 1790: 10. t. czikkel pedig ellenkezőleg, Magyarhon önálló érdekei ellenében a birodalmi egységnek, – országos létünkkel ellenkező szempontjából akar indulni; vagy pedig azon párthoz, melly a pragmatica sanctiot szentnek ismeri el, s az ország érdekeinek Austria érdekeivel kiegyenlítéséhez segédkezet nyujtani örömest ajánlkozik, de országunk érdekeit Austria érdekeinek alárendeltetni nem engedi, s politicájában más indulási pontot el nem ismerhet, mint Magyar Országnak az 1790: 10. t. czikk által biztosított önállását, függetlenségét, és semmi más nemzetnek alá nem rendeltségét.
Válasszon a nemzet a két párt között.
Kossuth sk. fogalmazványa, O. Lt. Kossuth-Archiv. 501. fasc. 255–57. l.
