25. Pest, 1847 április 20. Kossuth válasza (Szentimrey Izidor álnéven) Széchenyi „Politikai programmtöredékek” c. munkájára
25.
Pest, 1847 április 20.
Kossuth válasza (Szentimrey Izidor álnéven) Széchenyi „Politikai programmtöredékek” c. munkájára
Pest, 1847 április 20.
Kossuth válasza (Szentimrey Izidor álnéven) Széchenyi „Politikai programmtöredékek” c. munkájára
Mellettünk.
A politikai programm toldaléka a Hetilap 100 és 103-dik számában foglalt vezérczikkek ellen lőn írva,* véleményünk szerint a lehető legkártékonyabb hatással az adó ügyére. Miután e véleményünket már akkor csak úgy száraz-röviden mint lehetett mondtuk meg t. olvasóinknak,* nehogy egy fontos vélemény ez ügyben figyelmüket elkerülje, az osztó igazság védelme alatt im közöljük a Jelenkor f. h. 15-kén megjelent számából – Nyilt levél gr. Széchenyi Istvánhoz.
Széchenyi Politikai programmtöredékek c. munkájának második fele éles támadás Kossuth Adó és Adózzunk c. cikkei ellen, melyek a Hetilap 1846 dec. 15-i és dec. 25-i számaiban jelentek meg. Mind Kossuth cikkeit, mind Széchenyi munkáját újra leközli Viszota Gy. I. m. II. k. 671. s kk. l. Ugyanott részletesen ír az írások keletkezésének körülményeiről is, Bev. CLXIII. s kk. l.
Kossuth rövid cikkben akart válaszolni Széchenyinek a Hetilap-ban, a cikket azonban a cenzura nem engedélyezte; helyette rövid, pársoros értesítés jelent meg, amelyben a szerkesztő visszautasította Széchenyi vádjait. (A cikk és az értesítés közölve Viszota, i. m. II. k. 833. s kk. l.)
[E nyilt levelet köv. sorok kíséretében kaptuk, mellyeket amazzal együtt csak másolatban közlünk: Szombathely april. 2-dikán 1847. Tisztelt szerkesztő úr! Az ide mellékelt „Nyilt levelet” kész akarva azért küldöm tisztelt uraságod lapjába, minthogy ön gróf Széchenyi István irányában – mint annak különben is igen sok tekintetben lekötelezettje – lovagiatlanságot nemcsak nem követ el annak kiadásával, sőt a mennyiben a lekötelezettségből netalán combinálható „függést” „függetlenül” megczáfolnia alkalmas tér nyílik, legközelebb közlött programmjának leghívebben felelhet meg.
Széchenyitől elvárom, hogy e nyilt levél kiadását ne csak ne ellenezze, sőt annak kiadhatását minden módon eszközölje, ha csak nagy szavakban nem akarja magát sajátságosan tett azon körülményhez hasonlítani, hogy mennél nagyobb a vacuum, annál több gőz fejlődik ki abban. – Szerkesztő úr kész szolgája, Szentimrey Izidor.
Közöltetvén e nyilt levél ő ex[cellen]tiájával, sorokat intézett ő ex[cellentiá]ja hozzánk: Tisztelt szerkesztő úr! Legyen szíves, nyomassa ki t. Szentimrey úrnak önhez, mint hozzám intézett sorait egész hoszszában, mert kívánom, hogy mind a két levél világot lásson.
Pest april. 6-kán 1847.
Gr. Széchenyi István s. k.
A Jel[enkor] szerk.]
A Jel[enkor] szerk.]
Nagyméltóságú gróf! „Az igaz habár marczona szót terjeszteni szintolly kötelesség, valamint az illyest nagylelkűen elbírni, midőn a legférfiasabb tett egyszersmind a leghasznosabb számítás is.”
Ezeket méltóztatott nm[éltósá]god „Politicai programm” czímű töredékes munkájában legközelebb a 4-ik lapon mondani; s ezen nyilatkozat bátorított nm[éltósá]godnak jelen soraimat annyival is inkább megküldeni, minél bizonyosabbá akarom ex[cellen]tiádat tenni, hogy ezekben nem annyira az én, ex[cellen]tiád munkájából abstrahált véleményem, mint inkább egy nem megvetendő fractiónak felizgatott tényleges állapota foglaltatik. Mielőtt azonban a dologra mennék, szükséges rövid visszapillantással az 1843-diki eseményekre megemlékezni.
Nagym[éltósá]god előtt tudva van, mikint Vasmegyében 1843-ban az adó kérdése legirtózatosb modorban ledorongoltatott;* és tudva van talán az is, hogy a nyers tömeg főnökeit e remek operatiónál nem Kossuthnak az adó körül írott hírlapi czikkelyei vezérlék, mellyeket ők az olvasni nem is igen tudó s azért nem is olvasó téns rendek elől mindennemű argumentumaival annál szívesebben rejtenék el, mennél inkább óhajtják, hogy a köznemességet azok az adó szükségéről bármelly oldalról se capacitálják; de mivel más részről sokkal „hígabb velejűek” voltak, hogysem az adó elvállalásának szüksége ellenében „elégséges contrapondiummal” bírhattak volna: éppen a legalkalmasb időben írá ex[cellen]tiád „A Keletnépe*”-t, mert az e munkában Kossuth ellen szórt sok „argumentumot” (?) a nyilt megtámadástól a sötét rágalomig felhasznált gyanúsításokat a nyers tömeg vezérei nemcsak nem rejték el a „szűz vállasok”* szemei elől, sőt eléggé „ildomosak” voltak azokat úton útfélen feltárva, a legjobb akaratú, de legkevesebb belátással sem bíró köznemesség moralis megvesztegetésére használni s így ex[cellen]tiád „Keletnépével” az illetőket felizgatni.
Az 1843/44.-i országgyűlésre Vasvármegye követei az adó kérdésében reformellenes utasítást kaptak. A reakció itt is, mint annyi más megyében, a bocskoros nemesek tömegeinek mozgósításával terrorisztikus eszközökkel juttatta diadalra a „nem adózunk” jelszót.
A Kelet népe Széchenyi 1841 nyarán megjelent munkája; éle elsősorban Kossuth ellen irányult, aki 1841 január 2. óta a Pesti Hírlap vezércikkein keresztül izgatott a haladás érdekében. Ez a mű a nyitánya a Széchenyi-Kossuth vitának. (Modern kiadása és története Ferenczy Zoltántól a Fontes-sorozatban, Bp. 1925.)
Az adó ellen izgatók jelszavát a nemesség „szűz vállai”-ról Kossuth gyakran idézi gúnyos értelemben a közteherviselés érdekében írt cikkeiben.
Ezen tényekből világos, mikint nemes Vasmegyében Kossuth melletti iratai nem okozák a házi adó ledorongolását, hanem azt egyenesen ex[cellen]tiád igen „ildomosan” meg írt „Keletnépe” idézte elő.
Ezeknek előleges megjegyzése mellett fájdalmas szívvel kell ex[cellen]tiádnak tudtára adnom azt, hogy ha a jövő országgyűlésre adandó utasítása alkalmával az adó kérdése nálunk előbbi sorsára jutand, ezen körülményt a nálunk alig néhány példányban olvasható, s a szegényebb sorsú nemesek előtt még csak nevéről sem ismeretes „Hetilap” bizonyosan nem fogja előidézni, hanem elintézheti a legközelebb közrebocsátott „Politicai Programm”, mert a mint a Hetilap még mindig ismeretlen sok magasabb osztályú körökben is, úgy a „Politicai Programm”-ot már előre használják az erkölcsrontó kolomposok a község felizgatására. Adja isten, hogy jóslatom be ne teljesedjék, de ha be fog teljesedni, ezen körülmény okozta országos bűn közvetve ex[cellen]tiád szívére tenni kezét s annyira decantált szép statustudományával, modorával, tapintatával és tacticájával a kedélyek felizgatásra eszközül nem szolgálni méltóztassék hivatalos feladatának megfelelve, most már e tekintetben – mint maga megismeri – tágas körében a közlekedési eszközökből valamit előmutatni; méltóztassék a fiumei vasút rovására* kitűzött – különösen igen üdvös – tiszaszabályozási tervét* felhasználhatóképen létesíteni; – a lóversenyek mellett, mellyeken – közbevetőleg legyen mondva – ex[cellen]tiád – úgy látszik – csak ex principio s csupán következetességből szokott részt venni, méltóztassék foliántokat írni, méltóztassék mindazon intézeteket, melyek nem ex[cellen]tiád indítványára létesültek, haszontalanoknak nyilatkoztatni; méltóztassék hangya munkásságának a „Kelet népe” kiadásától létesített eredményét kimutatni, s azokról, melyekről a közönség még igen keveset, vagy épen semmit sem tud, felvilágosítást adni; nevezetesen méltóztassék megmondani, miért bukott meg ex[cellen]tiád kezében a „pesti kikötő ügye”, ki „hazafiui eljárását siker végett a változékony időkhez és körülményekhez czélszerűen alkalmazni iparkodott”,* mint például, czélszerűen alkalmazá a pesti úgy nevezett, vagy inkább úgy csúfolt sétatér létezését azon körülményekhez, hogy ugyanazon téren egy három emeletes házat építtetvén, azt jövedelmezőbbé kívánta tenni. Hát az alagút sorsa mire jutott, melynek élén szintén ex[cellen]tiád áll? Mindezekről méltóztassék, és ezeknek rovatába tartozó egyebekről is köteteket összeírni, de a közös teherviselésnek elvével különben is – mint tudjuk – olly nehezen megbarátkozó köznemességet a haladó ellenzék rovására ne méltóztassék izgatni, mert illy experimentumok nemcsak jó szándékát, de kizárólag monopolizálni kívánt statusbölcseségét is keservesen, és pedig „fajtánk” veszedelmére compromittálják.
Kossuth éveken át hatalmas propagandát fejtett ki a vukovár–fiumei vasút létesítése mellett, míg Széchenyi a pest–fiumei vasútvonal mellett tört lándzsát. Vitájuk az 1847/48-a országgyűlésen érte el tetőpontját, ahol mindketten tagjai voltak a kérdésben határozó bizottságnak.
Széchenyi 1845 óta a helytartótanács közlekedési osztályának elnöke volt; ebben a minőségében dolgozta ki Vásárhelyi Pállal együtt a Tisza szabályozásának tervét. A munkálatok 1846 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal folytak.
Széchenyi szavai: Viszota, i. m. II. k. 696. l.
A „Politicai Programm”-ban mi szegény falusi emberek, ex[cellen]tiád gyöngéd grófias kifejezése szerint „betyárok”* (hihetőleg azért betyárok, mert nem mindnyájunknak lehetett egy egy rokona hajdan esztergomi érsek)* s most elősoroltakról valami bizonyost annál inkább óhajtottunk olvasni, mennél kétségtelenebb, hogy ezekről a czimzett könyvben szintolly „ildomosan” írhatott volna excellentiád, mint a minő nem „ildomosan” elhalgatott minden „speciálitást”, mellynek feltalására inkább foglaltatik, mint tulajdonképpen „Programm”-ja, hacsak magát a czimlapot nem kell „Programm”-nak tekinteni.*
Széchenyi szavai: „…több egyén áll az ellenzék sorában, ki betyár viselete, … által” stb. Viszota, i. m. II. k. 723. l.
Széchenyi György (1592–1695) esztergomi érsek, a jezsuiták nagy pártfogója, a Széchenyi-család vagyoni nagyságának megalapítója. Egyházi pályáján szerzett óriási vagyonát részben egyházi célokra, részben testvére fiára, Györgyre hagyta, aki 1697-ben grófi címet nyert; tőle származott le a Széchenyi grófi család.
Velem együtt nálunk igen sokan azt hiszik, hogy ex[cellen]tiád ujabb munkája nem egyéb, mint – „mutato nomine” – a „Kelet népének” egy kis variátióbani kiadása; s miután ehhezképest kiczégérezett czimének egyáltalában meg nem felel, igen sok pajkos ember a „Politicai Programm” czimet „tetemes sajtó hibának” nevezi, s azt mondja, hogy e munkának tulajdonképen: „Nincs kopasz fej többé”, vagy „Nincs fogfájás többé” czimet kellene viselnie. Sz. Iz.
Széchenyi szerint ugyanis tervezete „…azon egyedüli, mellynek nyomán fajtánknak nemcsak megmentése, de felvirulása is felette hihető, sőt tán bizonyos”. (Viszota, i. m. II. k. 702. l.)
Mihezképest aztán ex[cellen]tiád „Politicai Programm”-ját a „Dagerreotyp” geniális szerzője legjobban tudná definiálni, épen úgy, mint definiálta vala a „lófuttatást.”
Sajnálni lehet egyébiránt, hogy excellentiád „bizonyos levelezéseket”* is „Politicai Programm”-jában közre nem bocsátott. Ezekből a közönség igen sokat okulhatott volna. Annyi bizonyos, hogy az értelmesebbek nagyobb része nálunk is tud combinálni, s tud abstrahalni, és abban ex[cellen]tiáddal kezet fog, hogy „sok dolgokról csak az utókor ítélhet igazságosan, amikor az illetők nincsenek többé, míg a jelenben egyedül a szereplők érezhetik, és józan pillanatokban bizonyosan érzik is a legnagyobb felmagasztalás vagy a legémelygőbb sárdobálás közepette az öntudatnak kínzó fullánkit, vagy édes melegét.” – Sokan nem kétlik nálunk, mikint ex[cellen]tiádat ezen meggyőződésre saját tapasztalásai vezérlik. Mihezképest igen „ildomosan” cselekszik ex[cellen]tiád, hogy „üdvleldéjét”* a zakotányok tárában * most már szívesebben szemléli, mint ha – az történetesen – indítványára elfogadtatott volna, mert könnyen megtörténhetik vala, hogy ex[cellen]tiád az „üdvleldének” árkain kivül marad, míg az előtte ismeretes „daemagógok”, akiknek egyike irányában ex[cellen]tiád, tervező jóslatát, egy gyűlölt historiai nevezetesség cselekedetével azonosítani nem átallotta, az „üdvleldében” találnák nyughelyüket.
Célzás Széchenyi és Apponyi György 1845 őszi levélváltására, amelynek tartalma kiszivárgott s alapjául szolgált annak a hírnek, hogy a kormány Kossuthot meg akarja mérgeztetni. (Ismerteti az ügyet Viszota, i. m. II. k. LXXXII. s köv. l.)
Az Üdvlelde Széchenyi 1842-ben írt munkája, amelyben – Dessewffy Aurél gróf halála alkalmából – a haza nagy fiainak nyughelyéül egy nemzeti csarnok létesítését javasolja.
Lim-lomok, ócskaságok.
„Én ex[cellen]tiádról s velem együtt többen, nemcsak azt tartják, hogy hazáját szereti, de mi több, még becsületes embernek is szeretjük hinni, ki előtt az erény nem üres hang, nem egyedüli fényűzési függczimer”, de ex[cellen]tiád mit fog érezni, ha csakugyan még is jóslatom beteljesedik? – hazafiúi eljárását siker végett mikint fogja a változékony időhöz és körülményekhez alkalmazni? mit fog érezni ex[cellen]tiád, midőn kizárólagos statusbölcseséggel hivén magát telve lenni, csak hiúsággal s bosszús indulatszülte epés izgatással volt a haladó ellenzék irányában saturálva? mihezképest, hogy a köznemességet a közös teherviseléstől izgatólag elidegenítve, magát prophetának tolja fel, noha nemcsak nem láthat semmit is előre, de még a legegyszerűbb eseményeket sem bírja látni tisztán. Valóban, ha valaki díjat tett volna ki, hogy az adó dolgát már előre s újra megbuktassa, vagy azt legalább messze háttérbe sujtsa: senki nem tehette volna magát arra olly érdemesnek, mint érintett „Politicai programm” czímű újabb munkája által ex[cellen]tiád. S ha nem hisz nekem, ám kérdezze meg legbizalmasabb elvbarátait, de nem vakon környező tömjénezőit: és ha ezek a valót ex[cellen]tiádtól nem fogják eltitkolni akarni, bizonyosan ép azt fogják mondani, mint én! Szándékainak tisztaságával pedig épen ne mentegesse magát, mert kérdem: nem lesz-e szomorú vigasztalás az, ha már másodszor megkisérletezett izgatásából egy végkép felfordult nemzetnek romja merül fel, s egy meg nem szünő figyelmeztetés ezt hangoztatja füleibe: l’enfer peuplé des meilleures intentions?
És azért a haza szent nevére kérem ex[cellen]tiádat lépjen le agitatiójának azon veszélyes teréről, melly ugyan ex[cellen]tiádat e tekintetben éppen úgy, mint 1843-ban sikeresen czélhoz vezetheti, de ha nemesebb érzelmeihez fog fordulni, jövőben minden speciális törekvéseiben tehetetlen nemleges állapotba helyezi; mert ha ex[cellen]tiád azt hiszi, hogy ha annak idején férfiasan fel nem szólalt és szilárdul nem cselekedett volna, nemzetiség és közszellem dolgában most nem állnánk ott (?) hol állunk: higye el azt is, hogy ha 1841-ben „Keletnépével” az adó eszméjének igazságát megtagadni elég contrapondiummal nem bíró erkölcsrontóknak magát eszközül oda nem dobja, megyénkben legalább a házi adó oly írtózatos megtámadással bizonyosan le nem dorongoltatott volna, s ha „Kelet népét” újabb variátióban „Politicai Programm” czím alatt ki nem adja, s azzal megyénkben, – s talán másutt is – a kedélyek felizgatására eszközül nem szolgálna, nem kellene elszomorodott szívvel jóslani: hogy ha nálunk az adó kérdése ismét megbukik, ezen újabb catastrophot ex[cellen]tiádnak egy nemzeti nagy kórházat megállapítani, de sülyedésre vezetett nemzetünket regenerálni sohasem fogja.
Még egyszer kérem tehát szépen ex[cellen]tiádat; az általa anyira kedvelt szerepet öltse le magáról, s ne felejtse, mikint a szigoruan de igazságosan ítélendő utókor mind ezeket ex[cellen]tiád biographiájában feljegyezve találandja s kedvező esetben is, legfeljebb azt mondandja excellenciádról: „non qui bene incipit, sed qui bene finit”.
Szombathelyen martius 31-én 1847.
Szentimrey Izidór*
Közölve a Hetilap 1847 ápr. 20-i száma alapján;
először a Jelenkor 1847 ápr. 15-i számában jelent meg.
Szentimrey Izidór*
Közölve a Hetilap 1847 ápr. 20-i száma alapján;
először a Jelenkor 1847 ápr. 15-i számában jelent meg.
A név kétségkívül költött; a Kossuthhoz közelálló Stuller Ferenc szerint Kossuth beismerte, hogy ő írta a Jelenkor-ban április elején a Politikai Programm-töredékek ellen a cikket Szentimrey neve alatt. (Stuller levelét Wesselényihez 1847 ápr. 24-éről kivonatosan közli Bártfai Szabó László: Adatok gr. Széchenyi István és kora történetéhez. II. k. 583. l.) Viszota ennek ellenére létező személynek veszi Szentimreyt és többhelyütt mint Kossuth barátjáról beszél róla.
