99. Pest, 1836 december 8. Lovassy István második, Kossuth fogalmazta folyamodványa a királyi Táblához a bebörtönzött Lovassy Lás…
99.
Pest, 1836 december 8.
Lovassy István második, Kossuth fogalmazta folyamodványa a királyi Táblához a bebörtönzött Lovassy László és Ferenc ügyében.
Pest, 1836 december 8.
Lovassy István második, Kossuth fogalmazta folyamodványa a királyi Táblához a bebörtönzött Lovassy László és Ferenc ügyében.
Tekintetes Királyi Törvényes Tábla!
Hetedik hónapja már, hogy fiam és unokaöcsém, a szerencsétlen Lovassy László és Ferenc rabságot szenvednek ítéletlenül, védetlenül, sőt még folyvást anélkül, hogy Istennek szabad egét csak egyszer is látták volna. Én kiöntém a Tekintetes Királyi Tábla előtt keserveimet. Nem kegyelmet kértem, csak igazságot s pártfogást, hogy törvényen túl ne sanyargattassanak, s a szabad védelem szent természeti jogából kirekesztvék ne legyenek.* Élénk részvéttel szóllalt fel a nemzet mellettök, épségét követelni a törvényeknek, mellyek személyeikben megsértődtek, és követelni az alkotványos, polgári s emberi jogokat, mik tőllök megtagadtattak.* De az idő halad, s nem enyhíti fájdalmaimat, sőt minden órapercz újabb sérelemmel áll elő. Ámbár tehát előbbi alázatos folyamodásom elhangzott a Tekintetes Királyi Tábla előtt, mint a pusztába kiáltó vándornak szavai, kénytelen vagyok mégis újabban felszóllamlani, mert rettegés fog el, hogy a második törvényfolyam is lehanyatlik* anélkül, hogy őket a Tekintetes Királyi Tábla a szabadságnak és szülőiknek visszaajándékozná. Azért is ne legyen unva panaszom, megunva ne legyen az atyának panasza, kinek keblében polgári s atyai, tehát kettős fájdalom sajog.
Előző, ugyancsak Kossuth által készített folyamodványát l. előbb, 88. sz. alatt 492. kk.
A bebörtönzött ifjak ügyébeni megyei vitákat és határoztokat folyamatosan ismertette Kossuth a Törvényhatósági Tudósításokban.
Nov. 11.-én kezdődött az ún. szentmártoni törvénykezési időszak a királyi Táblán, és szent Tamás napjáig, dec. 21-ig tartott.
Először is lehetetlen panaszosan meg nem említenem, hogy a Tekintetes Királyi Táblának előbbi alázatos folyamodásomra hozott végzése nekem írásba ki nem adatott, azzal utasítván el e részbeni alázatos kérésemet a méltóságos királyi személynök úr,* hogy a Tekintetes Királyi Tábla csak ítéleteket szokott hozni, de velem replicázgatni, vagy írást váltani nem fog. Ezt kívánni sem eléggé durva, sem eléggé tudatlan nem vagyok, hanem úgy gondolom, egészen más a hozott végzés kiadásáért (mit a Fejedelem sem tagad meg senkitől) illő tisztelettel könyörögni. Miután pedig a Nagyméltóságú Királyi Curiának levéltára igen sok példákkal bizonyítaná, hogy a Tekintetes Királyi Tábla peren kívül s ítéleten kívül is végzéseket hoz, s a folyamodásokat hátírással ellátni szokta, miután én e részben perre s ítéletre nem utasíttathatom, mert éppen amiatt panaszkodtam, hogy a törvényesen választott ügyvéd általi védelmet megtagadták, s nem hogy az esedezésembeni védokokat beírni engedték volna, de a pert még csak meg sem mutatták, miután végre a Tekintetes Királyi Tábla ítéleten kívüli határozást csakugyan már e dologban is hozott, mert hogy Spányi András szegények ügyvédének a szerencsétlen foglyok védőjévé lett kirendeltetése, (melly lépésnek most és mindörökre ellene mondok,) ítélet által történt volna, annak a kihirdetett ítéletek nyomát nem mutatják: lehetetlen érzékenyen nem fájlalnom, hogy minden folyamodók között talán én vagyok első és egyedüli, kitől még csak a végzés kiadatása s ezzel a sérelemnek alkotmány engedte utakoni orvosolhatására szükséges oklevél is megtagadtatott.
Somssich Pongrác, az előző országgyűlés alsó táblájának elnöke.
2-dik: amit követelni most és mindenkor, Isten és ember, nemzet és Fejedelem előtt soha meg nem szűnök, soha meg nem szűnhetek, a szabad védelem. De ha meggondolom, hogy emberiség s alkotvány támogatta kérésemnek, magam és szerencsétlen fiam és öcsém ünnepélyes tiltakozásainak, törvényesen választott ügyvédjök* országszerte kikiáltott ellentmondásának, s a nemzet legélénkebb felszólamlásinak maiglan sikere nem vala, úgy látszik, e tárgyban már okokkal hasztalan harczolunk; nem akarom tehát a Tekintetes Királyi Táblát a már előhozottaknak s mind azoknak, miket törvényes szempontból még mondani lehetne, mik azonban a törvények megtartására hittel kötelezett főtörvényszék előtt különben is tudvák, s végre azoknak, miket e tárgyban a nemzet mondott s mond, előszámlásával terhelni; lehetetlen mégis azon nyílt homlokkal, mellyre ügyem igazsága felhatalmaz, meg nem említenem, miképpen a bírói hatalomnak kormány kényétől s nép hevétőli függetlensége egyik őrje ugyan az alkotmányos szabadságnak, de azért a bírói hatalom alkotmányos országban korántsem korlátlan, korántsem határtalan, és csak addig terjed, meddig a nemzetnek a Fejedelemmel egyetértőleg hozott törvényekben nyilatkozott megbízása terjedett. Vannak pedig olly elidegeníthetlen természeti s polgári jogok, mellyeket a nemzet a bírói hatalomnak soha alája nem vetett, mellyek tehát kívül, sőt valóban felül vannak a bírói hatalom határain. Ilyen többek között a szabad védelem joga, ennek megadása vagy megtagadása nem függ a bíróságtól, sőt a bíróság van megkötve sarkalatos törvény által, hogy elegendő kihallgatás nélkül senkit meg nem ítélhet. Márpedig általányos törvényszabály, hogy kinek kinek, s a legújabb törvények szerint még a jobbágyoknak is* szabad törvényesen vallott ügyvéd által előadni azon védelmet, melly nélkül az ítélet nem is ítélet, hanem törvénytelenség s erőszak, azt tehát törvénytelen, alkotványellenes és a szabad védelemnek még képzetével sem egyező ürügyek alatt, minő a titoktartási eskü, a királyi ügyigazgatóság szobáiban zárt ajtóknáli dolgozás stb., tőlünk elvenni annál inkább nem lehet, mivel arról, (ami jó királyunk vallásosságánál fogva különben is moralis lehetetlenség,) hogy hazánk alkotmánya felfüggesztve, a nemzeti jogok ostromzár alá helyezve, a törvényes bíróságok helyébe rögtönítélő hadi tribunálok állítva lennének, Istennek hála semmit sem tudunk.
A bebörtönzött ifjak először Kossuthra akarták bízni védelmüket, a Fiscus azonban ehhez nem járult hozzá. Ezután Perger János ügyvédet választották, ő azonban nem volt hajlandó letenni a törvényellenesen kívánt titoktartási esküt, s ezért őt sem fogadták el. Ugyanezen ok miatt még több ügyvéd elutasította a felkérést, így került sor Spányi András megbízatására.
Vö. a 496. o. 5. jegyzetével.
Mivel azonban igazságos követelésemnek az szokott ellene vettetni, hogy ezen titokteljes procedúra szokássá vált, minthogy az 1793. óta előfordult két esetben hasonló eljárás gyakoroltatott,* a nemzet pedig ellene soha fel nem szóllalt, ámbár azóta nyolcz országgyűlés tartatott, szabad legyen megemlítenem, hogy egy két ügyvédnek akár gyávasága, akár alkotmányos polgárt lealacsonító szolgaisága, akár a nemzeti jusok körébeni járatlansága a nemzetnek törvényt nem szabhat. Ha őnekik tetszett nem követelni a szabad védelem alkotmányos jogait, most már Isten előtt állanak, hogy számot adjanak az elmulasztásért, melly miatt védenczeik a kötelesség teljes mértéke szerint védve nem voltak, mert zárt ajtóknál, titoktartási eskü mellett, ami még csak egy véd tanúvallatást is lehetetlenné tesz, védve nem is lehettek; de mi következés háramolhat ebből mireánk, mi háramolhat még a nemzetre? Valjon mivel egy-két ember elég gyáva volt a Királyi Fiscus törvénytelen kívánatinak engedni, következik-e, hogy a harmadik már engedni tartozzék? Vagy törvényes gyakorlat-e az, mellynél a „consensus populi” nemcsak hibázik, sőt mire nézve köz „resensus populi” nyilatkozik? Vagy azon egy-két gyáva ügyvéd személyében volt-e egyesülve az, mit törvényeink a törvényes gyakorlatra megkívánnak, ti. „ut sit moribus illius introductum, qui auctoritate publica legem condere potest”?* Ami pedig a nemzetnek nyolcz országgyűléseni hallgatását illeti: ha nem említeném is, hogy a nemzet jogai soha el nem évesülhetnek, ha elhallgatnám is, hogy midőn korántsem a nemzet és kormány közt vitatott valamelly politicai hatalomágról, hanem egyedül csak arról van szó: meg kell-e elégedni olly vádlottnak, kit halálra keres a Fiscus, hogy élete mentségeül csak védelmét úgy előadhassa, mint azt egy nyomorult 100 forintos adósságra nézve is kinek-kinek előadni szabad, – midőn arról van szó: ha meg kelle- mindazon védlépeseket engedni, mellyeknek használlata a bíróságot ama rettenetes tévedés ellen biztosíthatja, hogy ártatlant nem kárhoztatott, ekkor – mondom – az emberi érzelmekre szelídült kebel némi borzadással hallja mondatni: „Ember! szabad védelem nélkül fognak ítélni fejedről, becsületedről, mindenedről, mert már máskor is ítéltek így, a nemzet pedig hallgatott.” De legyőzve ezen érzelmet, annyit tartozó tisztelettel bátran merek állítani, hogy ha a dolognak a múlt országgyűléseken elő nem fordulta hiba, úgy az nem a nemzet hibája, hanem a kormányé, s azon Királyi Curiáé, melly a dologban ekként eljárt volt. Ugyanis miként szólhatott a nemzet arról, amit nem tudott? Talán hírül adatott a törvényhatóságoknak azon 1793-ki kormányrendelet, mellyen ezen procedura alapszik,* s mellynek könnyedén lett elfogadásáért az akkori főtörvényszék, ha még tagjai élnének, a nemzetnek bizonnyal felelőséggel tartoznék? Nem, hírül soha nem adatott, a levéltár porai között hevert az, úgy hogy róla nemcsak a nemzet, de bátran merem állítani, ezen tisztes törvényszéknek, a Tekintetes Királyi Táblának tagjai is, legalább tagjainak nagy része, addig, míg a mostani eset miatt poraiból elő nem keresteték, semmit sem tudott. Honnan jöhetett volna tehát a nemzetnek tudomására? A kormány azt ki nem hirdetteté, a törvényszékek ítéleteiben semmi nyoma; a vádlottak vagy nem panaszkodtak, vagy panaszaikat csak a tömlöcz néma falai hallották; a száva ügyvédek végre egész készséggel örökös titkot esküdtek, s így nem is volt száj, melly a borzasztó dolgot hirdetné, nem volt kéz, melly a titok fátyolát felemelheté; a nemzet pedig, miután az 1791: 56-ik czikkelyt* jó Fejedelmének hozzájárultával meghozta, s ez által a felségsértési pereket a Királyi Táblához, következőleg a Királyi Táblánál általányosan divatozó törvénykezési ösvényre utasította, bízván a törvénynek megtartását s tartatását esküvel kötelezett királyának törvényességében, s bízván azon főtörvényszék alkotmányiságában, mellyet a nemzet alkotó hatalma, a törvénytőli függést kivéve, mindentől függetlenné teremtett igen is a nemzetnek illy kezeskedések mellett nem hallgatnia nem lehetett. Ellenben ha a Főtörvényszék úgy vélekedett, hogy e részben törvény hiány van, kötelességében állott volna az országgyűlését annak kipótlására felszóllítani, vagy legalább azon kormányrendeletet, mellyet a törvényhozó hatalom egyik részétől vőn, azon hatalom másik részének elibe terjeszteni, mert lehetetlen volt nem tudnia, hogy őt csak törvény kötelezheti, törvényt pedig a nemzet nélkül alkotni nem lehet. De méginkább köteleségében állott volna a Királyi Fiscusnak a képzelt törvényhiányt postulatumképp az országgyűlés elébe terjeszteni, amint kötelességének érzetében a só körüli kicsapongások megítélésére nézve 1791-ben,* de azóta is más tárgyaknál igen sokszor cselekedett. A titokteljes dolognak országgyűlés elibe nem kerültét tehát egyenesen a kormánynak, az akkoriban volt Királyi Táblának és Királyi Fiscusnak kelletvén bészámítani, ezen elmulasztás ellenünk fegyverül annál kevésbbé fordíttathatik, mivel tapasztaltuk, hogy amint a dolog nemzetünk tudomására jutott, egy szájjal s lélekkel kiáltott fel ellene; s ha van megye, hol felszólamlás nem történt, csak annak tulajdonítható, hogy a körülmények tudomásában levő megyék értesítései a postahivataloknál elvesztek, legalább elkéstek, másutt pedig nagyobb volt a bizodalom a Tekintetes Királyi Tábla iránt, mintsem a szabad védelem közpolgári jogának fenntartására külön felszóllamlás is szükségesnek ítéltetnék.
A perbeli eljárás törvényességének bizonyítására a Fiscus az iratváltások során ismételten is a következő analóg eseteket sorolta fel: 1794-ben a Wurmann Salamon elleni, 1795-ben a Virágh László, Császár Ferdinánd, Merli József, Deák István és Réz József elleni, 1799-ben a Szirmay Pál, Lányi Sámuel és Szekolics Miksa elleni, 1801-ben a Zsarnóczy János, Mikula István és Kiss Károly, 1810-ben a Réz József elleni felségsértési táblai ügyeket. (Vö. OL, M. Kanc. eln. 1836: 1432. sz.)
Az itt fejtegetett elveket vö. Tripartitum II. 3., az utóbbi idézet a II. 10-ből való; az előbbi a törvény, az utóbbi a szokásjog keletkezéséről szól. (A „consensus populi” szerepel az utóbbi helyen is, a 7. §-ban.)
Nem 1793-i, hanem 1794-i rendelet. (Ismertetését l. előbb, 499. o. 13. jegyzet.)
Vö. a 498. o. 10. jegyzetével.
A királyi Fiscusnak a sószállítás és sócsempészés ügyében az országgyűlés elé terjesztett postulatumát l. az 1791/91-i országgyűlés Írásai között, 473. kk.
3-dik alázatos kérelmem: méltóztassék a Tekintetes Királyi Tábla kegyesen elrendelni, hogy a vádperek a vádlottakkal, s vélem is, mint fiamnak természet s törvény szerénti, öcsémnek pedig édes attya megbízásábóli gyámjával közöltessenek. Hét hónapi szenvedések után, Tekintetes Királyi Tábla, még csak azt sem tudhatni, mi a vád tulajdonképpen? Valóban keserves kétségű helyezet; mert az igenis általános és határozatlan vádlevél* legkisebb világot sem nyújthat. Meglehet, védoklevelek összeszerzésére, meglehet tanúvallatásokra volna szükségök. Ki gondoskodjék mindezekről, ha én nem gondoskodom? S hogy gondoskodhassam én, ha sem a vádat, sem annak erősítvényeit nem ismerem? E kérésnek igazsága különben olly szembeötlő, hogy megtagadását csak gyanítani is véteknek tartanám.
Az aug. 7-én kelt vádlevél, amely a vádlottakat aug. 23-ra idézte a kir. Tábla elé, a következőkben foglalta össze a vád lényegét: „Nobilis Ladislaus Lovassy certae nonnullorum juvenum ad proxime praeterita Regni Comitia confluentium – scopo facilioris et artioris concentrationis coalescenti, subseque vero in formalem nefariae tendtentiae unionem politicam degeneranti societati adlectus – cum aliquot complicibus sociis suis distincta lite conveniendis, contra salutem et dignitatem Regiae Majestatis, inque perniciem totius Regni et subversionem Constitutionum ejusdem, ac formae Regiminis nefario ausu conspiraverit, taliterque se criminis laesae Majestatis et perduellionis reum effecerit.” A rövid vádlevél után az aug. 23-án előterjesztett bővebb vádirat kiterjeszkedett már a vád részletesebb megalapozására is, a pervitel titkossága miatt azonban ez a vádirat nem jutott még a kívülállók tudomására. – Az ifjak elleni per minden fázisára rengeteg anyag található az OL, M. Kanc. eln. iratanyagban; a Fiscus és a Tábla minden iratot felterjesztett, minden fogalmazványt előzetesen jóváhagyatott, utasításokat kapott és fogadott el a Kancelláriától, igaza volt tehát az ellenzéki közvéleménynek, amikor ezzel az üggyel kapcsolatban is, majd később Wesselényi és Kossuth perével kapcsolatban is kétségbe vonta a bíróság függetlenségét. – A rengeteg szétszórt iratanyag mellett a per teljes iratanyaga együtt is felterjesztésre került és megtalálható a M. Kanc. eln. 1836: 1432. és 1512. sz. alatt.
4-szer: Esedezem, hogy a feladó megneveztessék, aminek ugyan az 1741: 26. törvényczikkely szerint* már a vádlevél benyújtásakor meg kellett volna történni. A titkok rejtelmei, mellyek a vádló Királyi Fiscusnak ez ügybeni minden léptét fedezik, a titok természeténél fogva gyanúba vezetnek, s ennél fogva mi csoda, ha a körülmények akaratlanul is azon erős gyanút gerjesztik bennem, hogy a befogott ifjak egyikének, Lapsánszkynak fogsága csak a feladó megnevezésének kikerülésére használt ürügy, miután ő a valóságos delator. Ha különben ezen (éppen nem alaptalan) gyanú hibás, a Királyi Fiscus egyedül magának tulajdoníthatja, miután őszinteséggel nem lépvén fel a dologban, az 1741-ik törvénynek eleget nem tett.
Vö. a 497. o. 7. jegyzetével.
5-ör: Bizonyosnak tudom, hogy sem a foglyoknak sokszori tiltakozásai, sem az én ellentmondásom tekintetébe nem vétetvén, a bizodalom javaslotta pártfogónak helyét a szegények egyik ügyvéde, Spányi András úr tölti be, kinek függésbeni állását a törvénytelen eskü felajánlása is annyira bizonyítja, hogy kétségben vagyok, vallyon pártfogó helyett nem második vádló áll-e fiam ügyében? Kinek érdeke (a közvélemény ellen titok által biztosítva) nem is javalhat mást, mint a kormány értelmébeni munkállódást. Erre nézve valamint a vádlottak azon urat mindennemű beavatkozástól már a Tekintetes Királyi Tábla küldöttsége előtt eltíltották, úgy eltíltásukat általam ezennel ismételik, minden szavát, minden lépését törvénytelennek, kéretlennek s akaratjok ellen történtnek nyilatkoztatják, s fogadatlan beavatkozását nyelvváltsággal* fenyíttetni kérik; melly tiltakozásukban s kérésökben én is tökéletesen megnyugszom. És valamint ők kijelentették, hogy készebbek védelem nélkül maradni, mint a szabad védelem nemzeti jogáról lemondani, úgy én is sokkal inkább érzem, miképpen a kötelességek hosszú lajstromában a „polgár” szó áll legfentebb, mintsem hogy kijelentésöket gyámi szavam egész súlyával ne igazolanám. De e szigorú kötelesség teljesítésénél még az atyai érzelmek is enyhítésre találnak a körülményekben. Ugyanis egy olly ügyvédtől, ki a vádló kormánynak fizetéses lekötelezettje, kit a szerencsétlen foglyok nemcsak nem választottak, sőt egyenesen eltiltotta, kihez legkisebb bizodalmuk sincs, ki szóbeszédben őket már előre látatlanban kárhoztatta, ki a titoktartási esküt letette, s eképpen a védelem segédeszközeinek összekereshetésétől magát előre megfosztotta, ki magát titok leplébe burkozta, s ezáltal az erőszakkal elvállalt kötelesség teljesítésérőli felelősség alól kivonta,* illy ügyvédtől a dolog velejére nézve is legkevesebbet sem várhatok, s beavatkozását nemcsak törvénytelennek, de annyira haszontalannak is tekintem, hogy képes ugyan a per eldöntését hátráltatni, az ártatlanul szenvedett fogság idejét hosszítani, de az ügyön könnyíteni éppen nem. Ha tehát oda jutott szerencsétlen házam állapotja, hogy illy védelem és semmi védelem között kell választanom, nemcsak a polgár, de még az atya is azt kiáltja: „inkább semmi, mint illy védelem!”
Emenda linguae, emenda capitis, nyelvváltság, főváltság: a bíróság megsértése miatt a helyszínen kiszabott büntetés.
A másolatból a kivonta szó hiányzik.
Van még egy körülmény Tekintetes Királyi Tábla! ami kedves reményre derít, hogy Hazám főtörvényszékének igazságszeretete a szenvedőket védelem nélkül is fel fogja a Királyi Fiscusnak törvénytelen vádja alól menteni, az ti., hogy amelly kérdések vallatás alkalmával a foglyok elibe tétettek, kivétel nélkül mind olyanok, hogy ha minden kérdésre a legtágasabb elismeréssel feleltek volna is a vádlottak, azokon ugyan lehetetlen volna, nem felségsértési vádat, de még csak a legcsekélyebb bűnvádat is építeni; s mivel lehetetlen nem hinnem, hogy a Királyi Fiscus mindenre kiterjesztette vallatását, amire vádját kiterjeszteni akarta, azon nyugtató, de ártatlanul szenvedett héthónapos rabságot irtózatos szigorúsággá bélyegző meggyőződésben kell lennem, hogy a Királyi Fiscus vádja önmagában összerogyik.
Ugyanis az egész vallatás kérdéseit a szegény ifjak előadása szerint emlékezetemben felfogva, nevökben kénytelen vagyok felkiáltani, mint Cremutius Cordus szóllott Tiberiushoz: verba mea arguuntur, adeo factorum innocens sum;* de az egyes pontokra térve:
Cremutius Cordus, római történetíró Tiberius császár korában; a köztársaságról szóló művében Brutust és Cassiust magasztalta, ezzel magára vonta a császár haragját s bosszúja elől i. sz. 25-ben önként a halálba menekült. Az idézetet l. Tacitus, Annales lib. IV. cap. 34.
Felségsértési vád-e az, hogy a pozsonyi ifjak Casinojának tagjai voltak? Ezen ártatlan, sőt mívelődési s csinosbulási tekintetben hasznos, s emellett tökéletesen nyilvános egyesületnek czélja, folyamatja az egész világ előtt tudva volt, és tudva volt a kormány előtt is; egyes tagok fenyegettettek ugyan, hogy ügyvédi censurára nem eresztetnek, vagy írnoki tisztségökből elbocsáttatnak, ha azon egyesületnek tagjai maradnak, de az egyesületet vád, tilalom, avagy büntető karrali fenyítés sohasem érte, pedig lehetetlen a kormányról feltenni, hogy ha azon egyesületben törvénytelenséget látott volna, azt országgyűlés végéig megszenvedje, s azt némelly szerencsétlenekre nézve mintegy kelepczéül használja akkorra, midőn az országgyűlés eloszlott, s az ottani dolgok többé vizsgálat és üldözés alá nem is tartozhattak. Ezt valóban kormányunkról feltennem vétek, legalább sértő gyanú nélkül nem lehet.*
Kossuth itt nyilván irónikusan beszél, hiszen ő maga is jól tudta, hogy az országgyűlés utolsó két esztendejében a kormány legfőbb gondja az volt, hogy hogyan lehetne a kaszinóba tömörült ifjúság ellen eljárni, s hogy csak az országgyűlési ellenzéktől való félelem miatt halasztották az erőszakos fellépést az országgyűlés bezárta utánra. A Kancellária iratanyagában óriási mennyiségű irat foglalkozik az ifjak kaszinójával.
Másik vád volt a vallatásnál: hogy a vádlottak némelly személyeknek, kik a haza előtt köztiszteletben állanak, éjjeli hangákkal tisztelkedtek.*
A vádirat Lovassynak a felségsértés miatt vád alá helyezett Wesselényi iránti rajongásáról részletesen beszélt, s példának felhozta Lovassy 1836. jan. 29-én Wesselényi üdvözlésekor elmondott beszédét, valamint azt az esetet, amikor Lovassy az országgyűlés végeztével „eo temeritatis prolapsus sit, ut Pestini in comitiva inconditae juvenum multitudinis inter ardentes nocturnas faces totam urbem peragrando, ad venerationem Wesselényianam ad viam Üllőiensem comparens, ibidem ad eundem Wesselényi in spiritu democratico-Rousseauiano coram pluribus centenis hominibus sermonem habendo, praestaneum legalem in Regno ordinem palam cum scandalo adstantium damnaverit.” (OL, M. Kanc. eln. 1836: 1432. sz., mellékletként EE alatt az első említett beszéd is.)
Harmadik: hogy három szerencsétlen lengyelt Pozsonban étellel tengettek. Boldog Isten! Hát már az emberi szívnek legnemesebb gerjedelme is felségsértés vétkévé alakíttatik?!!
Negyedik vád volt: hogy fiam ezen lengyelek egyikének emlékkönyvébe nevét ekként írta be: „Lovassy László republicanus.” De Tekintetes Királyi Tábla! Polgártól polgári társaságban nem lehet többet kívánni annál, hogy a fennálló uralkodási rendszer iránti hűségét és a törvények iránti engedelmességét meg ne szegje. Azt, hogy más rendszert jobbnak, más törvényeket boldogabbítóknak ne hidjen, a polgári társaságnak joga nincs megkívánni, s ez túl is van az emberek hatalmán. Sokakat tudnánk nevezni, s talán a trónus közelében állók közül tudnánk, kik a despoticus kormányzás iránt éreznek sympatheticus vonzódást; ez pedig szintolly idegen Hazánk alkotmánya előtt, mint a respublica. De szív vonzalmaiért embert, ki tettel törvényt nem sértett, büntetni valóban nem lehet. Vagy talán minden idegen kormányzási rendszerek közt egyedül a republicanus institutiok azok, mellyeket jóknak hinni felségsértési bűn? Úgy a hajdani Róma s a hajdani görögök classicus írói, s nagyságuknak minden emlékezete törültessenek el hazánk kebléből, s nyílvános iskoláinkból; úgy szigeteljenek el bennünket a világtól, hogy ne bámulhassuk Éjszak Americának több mint óriási emelkedését, mert ezeknek szemlélete még igen sok kebleket fog, kivált a hévebbek s az ifjabbak közül bámulásra ragadni azon institutiók iránt, mellyek különböző árnyékolatokban annyi csudálásra méltót alkottak. És ki fogja őket emiatt bűnösöknek vallhatni, ha különben a fennálló alkotmány iránt hívek voltak, s a törvényt nem sértették? Hol van olly törvény, melly felségsértéssé, de csak vétekké is bélyegezné azt, mi a legrosszabb szempontból tekintve is csak tévedés lehet, de vétek korántsem?
Ötödik vád volt, hogy fiam Nagyváradról Pozsonyba ifjú barátainak, a Casino tagjainak írott levelében ollyasmit mondott légyen: mintha a népfelségi elvek képzete már a tájon is fejlődnék, és e vádnál volt különösen a vallatáskor megemlítve, hogy magát ezáltal felségsértési bűnbe keverte.* De valóban Tekintetes Királyi Tábla, ha nem lett volna is az országgyűlésen annyiszor kimondva, hogy a Nemzet minden jusoknak kútfeje, vagyis más szóval, hogy alkotmányunk s vele Fejedelmünk jusai is a népfelségből származnak, aki ezeket tagadná, az hazánk történetiben s törvényeinkben nagy járatlanságot árulna el. Ugyanis ha van nem octroyrozott alkotvány széles e világon, bizonyosan a magyar az; a magyarnak volt alkotványa, mielőtt a Felséges Austriai Házat szabad akaratból a királyi székbe emelné, s midőn oda emelte, midőn abban megörökítette, kezében tartá alkotványát, annak fenntartására esküt kívánva a megválasztott, megörökített fejedelmektől. Ezen historiai igazság nem is homályosítja fényét Felséges Urunk koronájának, sőt éppen ez az, ami legfőbb dísszel környezi, mert egy szabad nemzet szabad akarata olly tiszta kútfő, mellynél tisztábból Fejedelem hatalmát nem merítheti; bizonyosan tisztább kútfő ez, mint a fegyvernek hódításai, tisztább, mint a Vaticannak hajdan villám erejű mennydörgései, és tisztább, mint az uralkodók congressusainak országokat s embereket lenézve osztogató hatalma; s e tiszta kútfőt kimondani vétek-e? Holott talán az lenne felségsértő Fejedelmünk, alkotmányunk s a nemzet ellen, aki azt tagadná; mert tagadása a történetek évrajzainak kérlelhetlen tanításival, az örök igazsággal, alkotmányunk lelkével, szellemével, sőt magával Werbőczy 3-ik könyvével is merőben ellenkeznék, mert meg vagyon írva: hogy hazánk Szent Koronája a felségi jogok jelképe; és nyomban utána, hogy: minden magyar nemes tagja a koronának, azaz a felségi jogoknak.* De ha mindezek nem így volnának is, még akkor is azt kérdezném a Királyi Fiscustól: a logicának mellyik kiadása szerint alakult azon következtetés, hogy aki alkotmányos magyar hazánkban a népfelség képzetét fejleni mondotta, az contra salutem et dignitatem Regiae Maiestatis eversionemque throni et formae regiminis conspiraverit?*
A vád tárgyává tett levelet Lovassy 1834. okt. 22-én írta a Kaszinó tagjainak. A vádlevél különösen ezeket a sorokat emelte ki belőle: „Bihar vármegy azon megyék sorában áll, mellyben a jónak magvai már el vagynak hintve; a közvélemény éledez, s nemsokára a diadalom napja felvirrad: népfelségi képzeteket már lehet hallani.” (Uo., maga a levél S alatt a mellékletek között.)
„Omnis nobilitationis et ex consequenti possessionariae collationis… facultas, plenariaque potestas in jurisdictionem Sacrae Coronae regni hujus, et per consequens in principem ac regem nostrum… simul cum imperio et regimine translata est.” (Tripartitum I. 3.) – „…Nobiles… membra Sacrae Coronae esse censentur.” (Uo. I. 4.)
Utalás a hűtlenség eseteit meghatározó 1723: 9. tc. 2. §-ára és a Tripartitum I. 14-re.
Végre még előmutattak a vádlottaknak bizonyos napkeleti parabola forma firkálatok, holmi írók munkáiból összeférczelve,* s fiamtól még az is kérdeztetett, mi végre jelent meg Barsban az ismeretes közgyűlésen, melly ezernyi vesztegetéseknek ellenére követvisszahívás helyett követerősítéssé lőn.* Az elsőre nézve szabad legyen egész szerénységgel megjegyezni, hogy a vádlott ifiakat sokkal józanabb értelemmel áldotta meg az isteni gondviselés, mintsem olly ostobaságokat magokénak ismerhetnének. A másikat pedig ami illeti: ebben felségsértési vétket talán csak maga a Királyi Fiscus sem keres; s nem kereshetvén, igen kár a már gyepesedő mező felszaggatására alkalmat nyújtani, mert amint a nemzet előtt közönségesen tudva vannak azon gyűlés körülményei, a kormány itt legalább vádlóból könnyen vádlottá változhatnék.*
Nem állapítható meg pontosan, hogy a perben szereplő melyik iratra vonatkozik ez a megjegyzés. Talán az „Alkotmányos szózat a magyarokhoz” című, igen elterjedt Habsburg-ellenes röpiratra, amelynek egyik terjesztési központja az ifjak egyesülete volt, és amely szerepel is a vád tárgyát képező iratok között. (Vö. OL, Kanc. eln. 1836: 1512. sz.)
Vö. a 70. sz. irattal, 442. kk. – Lovassy önkéntes vallomásában azt vallotta, hogy nem ő adta feljegyzéseit Kossuthnak, s nem tudja, Kossuth hogyan jutott azokhoz; egyébként kijelentette, hogy meleg baráti kapcsolat fűzi Kossuthhoz. (OL, M. Kanc. eln. 1836: 1432. sz. C melléklet.)
Célzás azokra a korrupt eszközökre, amelyekkel a kormány Balogh János visszahívását el akarta érni.
Ha az illy gyanítások, illy vádak vétkek, úgy vétek a nemzet bizodalmára magát érdemesítni, mert studia civium in se verteret, et si multi idem audeant, bellum esse; vétek a nemzeti részvétet kerülni, mert ezen elvonulás figyelmet akar gerjeszteni; quanto metu occultior, tanto plus fama adeptus; vétek gazdagnak lenni, auri vim atque opes Plauti principi infensus; vétek szegénynek, Syllam inopem, unde praeciperem audaciam; szóval vétek vígnak, vétek szomorúnak lenni, hominem publicis bonis maestum; s vétek lesz értelemmel, vétek gyenge érzéssel, s talán vétek kitűnő testi érzelmekkel bírni, s nem fogjuk tudni, ha a kedvező vagy mostoha természetet magasztaljuk-e inkább.
Illyenek voltak Tekintetes Királyi tábla, a kérdések, illyenek a vádak, mellyekre a Királyi Fiscus felségsértési keresetet épített; illy semmiségek miatt sodortattak keserves bánatba három hű polgárnak lakjai; illy semmiségek miatt tiportatott alá életök reménye, gyermekeik jövendő szerencséje; illyesek miatt fosztatott meg 3 ifiú szabadságától, s húrczoltatott katonai rabságra; olly három ifiú, kiknek tehetetlenségét egyrészről, másrészről hazánk kormányának hatalmát csak egy pillanatnyi figyelemre véve, mosolyogni kellene a képzelt rémképek felett, ha olly borzasztón nem dúlták volna fel házaink nyugalmát. Bizton reménylem tehát, hogy a Királyi Fiscusnak illy, magában is alaptalan vádja nem fogja akadályozhatni azon igazságos ítéletet, minél fogva szabadon szoríthassam atyai keblemhez szabad, megigazult fiamat; s azért esedezem a Tekintetes Királyi tábla előtt, hogy ezen esdekelve várt szempillantást Spányi úrnak újólag nyílván ellenzett maga beavatkozása miatt egy pillanatig is nem hátráltatni méltóztassék.
Jelen alázatos nyilatkozásomat pedig minden esetre a perhez is csatoltatni,* s ítéletkor tekintetbe vétetni kérvén, azon érzéssel várom házam sorsának eldöntését, miszerint az Isten örök igazságába méltán bizakodó atyát minden esetre fel fogja azon öntudat emelni, hogy alkotmányos nemzeti jogainak sírját fertőztetett kézzel ásni nem segítette. Mély tisztelettel maradván a Tekintetes Törvényes Királyi Táblának, Pesten december 8-kán 1836. Alázatos szolgája nemes Lovassy István.
Ez nem történt meg.
Sk. fogalm. MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms. 4850/59. sz. Másolat. Kossuth perének iratai, II. köt. 77–90. o. (Vörös Antal id. másolatai.)
