115. Pest, 1837 március eleje.* Lovassy István és Kossuth további érvei a Hétszemélyes Tábla számára Lovassy László ártatlansága …
115.
Pest, 1837 március eleje.*
Lovassy István és Kossuth további érvei a Hétszemélyes Tábla számára Lovassy László ártatlansága mellett.
Pest, 1837 március eleje.*
Lovassy István és Kossuth további érvei a Hétszemélyes Tábla számára Lovassy László ártatlansága mellett.
Ez az irat is keltezetlen, kétségtelen azonban, hogy az előző irat benyújtása után, annak kiegészítésére, de még a márc. 8-i ítélet előtt készült.
Az előző szám alatti beadvány elkészülte után figyelt csak fel Kossuth arra, hogy a Wesselényit ünneplő beszédet, amelyre a vád egyrészben alapult, mennyire ki lehet aknázni annak a bizonyítására, hogy a vádlott nem a felforgatás és forradalom, hanem a békés úton való haladás híve volt. Erre vonatkozó gondolatait az alábbi iratban foglalta össze, s az apa pótlólag benyújtotta a legfelsőbb törvényszékhez.
Pótlék észrevétel Lovassy László részére.
A súlyos elmarasztalás okául a Tekintetes Királyi Tábla tettet, vagy törvénytelen cselekvésre készülést nem említ, hanem egyedül elvekről, véleményekről szóll, s ezen elveket, ezen véleményt „omni sociali ordini adversa” névvel nevezi. Kevéssel alább hivatkozik az EE alatt béperlett beszédre, mint ollyanra, melly fiam veszedelmes gondolkozását tanúsítja, „de perversa omnique legali ordini infensa ejus indole luculentissimum praebet documentum”. Ez a beszéd tehát azon nota quantitas (minthogy kézen forog), mellyből az egész Haza megtudhatja, mi az, mit a T[ekinte]tes Kir[ályi] Tábla „omni sociali ordini adversa principia és perversa omnique legali ordini infensa indoles” névvel bélyegez.*
A Lovassy ügyében kiadott ítéletlevél szavai. (L. Vörös Antal id. másolatai közt, II. köt. 154. kk., és M. Kanc. eln. 1837: 330., 342. sz.)
A mondott beszédben fiam ekképp szól: „Azonban tudjuk, miképpen alkotmányos polgár kötelessége békés úton haladni a czél felé, s a báró urat, mint a békés úton haladásnak nagy mesterét üdvözöljük, s kezeibe tesszük a becsületszót, az életnél szentebbet, miképpen a báró urat szent pályáján meghajthatatlan hívséggel követni fogjuk.” És ekképp szólván, világosan kimondja, miképpen ő a maga véleményének létesítésére más eszközt sem használni, sem másoknak javaslani nem fog, nem kíván, mint a békés „reform” törvényszeres ösvényét.*
A beszédet l. uo. 159. kk.
Ha ezen „indoles” perversa, és omni legali ordini infensa, ha ezen principium omni sociali ordini adversum, ha javításoknak békés, törvényszeres úton behozásáról gondolkozni vétek, úgy vétket követett el az ország, midőn 1791-ben illy javító czélzatból országos küldöttségeket rendelt,* vétek volt ezen küldöttségek javítási véleményeinek országos tanácskozásba vételét 7 országgyűlésen sürgetni, s elkésésöket legnagyobb sérelemnek ismerni, vétek volt 1825-ben azon munkákat újra vizsgálat alá vétetni,* vétek volt az ország minden lakosaival nyomtatás útján közölni s mintegy kit-kit felszólítani, hogy azokra nézve gondolatait nyilvánítsa; s végre magának dicső emlékezetű 1-ő Ferencz királyunknak az 1832-diki országgyűléshez intézett kegyelmes propositióiról,* s a legközelebb múlt országgyűlés tetteiről, szándékairól, törvényeiről is lehetetlen volna félelem nélkül szólanunk, mert mindezek a békés úton haladásnak legszembetűnőbb bizonságai, épp annak bizonságai, amit boldogtalan fiam azon beszédében, melly ellene legélesebb fegyverül fordíttatik, keble sajátjának vallott, épp annak bizonságai, mit a Tek[intetes] Kir[ályi] Tábla „omni sociali ordini adversum principiumnak” s „perversa, omnique legali ordini infensa indolesnek” nevez, s ami miatt boldogtalan fiamat 10 évi rabságra kárhoztatja.
Az 1791: 67. tc. által.
Az 1827: 8. tc. által kiküldött bizottság végezte ezt el 1828–30-ban.
Amelyekkel a király a békés előrehaladás megvalósítása végett a reformmunkálatok megvitatását tűzte az országgyűlés napirendjére.
De én, s velem együtt minden magyar, ki királyához, hazájához hűséggel viseltetik, különös szerencsének kéntelen vallani, s áldani kéntelen a gondviselést azért, hogy a haladás ösvényén, mellyre jó királyaink s nemzetünk attyai vezettek bennünket, még a leghevesebb korú ifiak is csak békés úton kívánnak haladni. Azonban ez így lévén, lehetetlen mély fájdalommal nem csodálkoznom, miként vehette a Tekintetes Királyi Tábla a fentemlített beszédet olly értelemben, melly azzal merőben ellenkezik? Miként nevezhette azt rendbontónak, ami éppen rendtartó indulatot bizonyít? Mert valóban ha békés úton haladni akarni perversa indoles, úgy én nem tudom, ki lesz biztos, hogy véleményért, (puszta véleményért, melly még ha hibás volna is, csak tévedés lehetne, de vétek nem,) 10 esztendei rabságra nem ítéltetik? S ki fogja azon demarcationalis vonalt elhatározni, mellyen innen vélekedni szabad, túl pedig tilalmas? Sőt ki fog jótállani, hogy néhány napok, egy-két évek múlva éppen azon vélemények nem fognak rendbontóknak tartatni, mellyek ma minden haladási vágyat véteknek kiáltanak? S ha ez így van, így lehet, mivé lesz szerencsétlen hazánkban a személyek bátorsága? Hiszen a vélemények változnak; néhány évekkel ezelőtt álmodni sem tudtuk volna, hogy 1836-ban törvényünk lesz az expropriatióról;* törvényünk, melly a nemes emberrel hídvámot fizettet;* törvényünk, miszerint a földesúr saját pusztatelkétől adózni tartozik?* stb. És most bizonnyal álmodni sem tudunk azokról, amiket néhány év létesíteni fog, mert hiszen alkotványunkat s törvényeinket nem hatalomszó hozta be egyszerre, lassan fejlődtek azok ki körülmény s idő szerint. Ez természetében van alkotványos létünknek, s tiltva mindég csak az volt, hogy véleményünket erőszakos utakon, htalmaskodó eszközökkel a törvény ellen valósítsuk. Ez ellenkezik a „legalis ordo” fennmaradásával, de aki békés úton halad, az ennek nemhogy ellensége volna, sőt a rendnek hív őrje, a csendnek legerősebb barátja.
Az „ország közjavát és kereskedését gyarapító magányos vállalatokról” szóló 1836: 25. tc. 3. §-a tette lehetővé, hogy fontos utak, vasutak, hidak stb. építése végett magánosok tulajdonában levő területeket és épületeket teljes értékű kárpótlás ellenében ki lehessen sajátítani.
A pestbudai állandó híd építését törvénybe iktató 1836: 26. tc. 2. §-a mondta ki, hogy a hídon – „egyedül ezen esetben és minden innen vonható következések nélkül” – „hídvámot kivétel nélkül mindenki fizetni tartozik”.
A jobbágytelket használó nemesek adóztatását kimondó 1836: 11. tc. 9. §-a állapítja meg, hogy az elhagyott, de hasznavehető úrbéres telkek „haszonvételéhez kötött közterheket, bárki legyen is az, ki azokat egészen vagy részben használja… múlhatatlanul viselni tartozik”. A rendelkezést részletező 10. és 11. §. világosan a földesurakra is értelmezi ezt a határozatot.
Miután tehát a Tekintetes Királyi Tábla által felhívott oklevél épp ellenkezőjét bizonyítja annak, mit abból kivonatni szemlélünk, boldogtalan, de csak békés úthoz esküdött ártatlan fiamnak felmentését a Főméltóságú Hétszemélyű Főtörvényszék igazságos bíráitól ennél fogva is a legnagyobb bizodalommal reméllem.
Lovassy István
Sk. fogalm. MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4850/64. sz. Másolat. Kossuth perének iratai. II. 211–213. o. (Vörös Antal id. másolatai.)
Lovassy István és Kossuth erőfeszítései azonban nem jártak sikerrel; a Hétszemélyes Tábla márc. 7-én tartott ülésében változtatás nélkül helybenhagyta a királyi Tábla ítéleteit, így azok jogerőssé váltak.
