111. Pest, 1837 február 11. Lovassy István újabb, Kossuth fogalmazta beadványa a királyi Táblához: az ifjak mellett szóló tanúval…
111.
Pest, 1837 február 11.
Lovassy István újabb, Kossuth fogalmazta beadványa a királyi Táblához: az ifjak mellett szóló tanúvallomásokat terjeszt be.
Pest, 1837 február 11.
Lovassy István újabb, Kossuth fogalmazta beadványa a királyi Táblához: az ifjak mellett szóló tanúvallomásokat terjeszt be.
Tekintetes Királyi Törvényes Tábla!
Közelget az óra, mellyben a Tekintetes Királyi Táblának bírói szava fiam s öcsém felett,* és bennök fölöttem, de kivált a könnyen repedő anyai szív fölött is ítéletet fog mondani. A közbevetett napok a kétségnek napjai, a kétség helyzete pedig az, ami legirtóztatósabb az életben. S íme én az atya e borzasztó hídról, melly a két partot összeköti, szóllamlok fel mégegyszer a Tekintetes Királyi Táblához. Felszóllamlok, hogy ártatlannak mondjam fiamat; felszóllamlok megmondani, hogy én most, a kétségek borzasztó napjaiban is nyugodt kebellel várom a Tekintetes Királyi Tábla ítéletét. E nyugalom, az érző atyának, kit az ifiú resignatio lángja már kevésbbé hevít, eme nyugalma nem érzéketlenség, nem vak eset, hanem mély, dönthetetlen meggyőződés resultatuma; s illy alapú nyugalom lehetetlen, hogy tekintetet ne érdemeljen a bíró előtt is, kinek kivált midőn bűnről ítél, legszentebb hivatása megemlékezni, miként ember ítél emberek fölött. Igenis meggyőződésen, s kettős meggyőződésen alapszik e nyugalom. Egyik azon meggyőződés, hogy fiam ártatlan, én neveltem őt Tekintetes Királyi Tábla! Atyai szemeim kisérték lelke fejlését első csirájától mostanig, s én esküszöm idvességemre, fiam keblében bűn nem lakik! Midőn a királyi fiscalis fegyveres poroszlóival fiamat házamnál kereste,* még az országgyűlésről haza sem érkezett; hazajött később, s alig pihent meg, ment megérkeztét tudatni, nehogy bújdosni mondassék. Ezen időközben, (egy pár óra volt az egész,) mind azon moralis hatással, mellyel atya az elválásnak, s illy elválásnak pillanatában gyermeke felett bírhat, rajta voltam, hogy ha netalántán ifjúi hévből túlragadtatott volna valamiben a törvény határin, tudjam meg azt, s a nyavalyát tudva, gondoskodhassam orvosszerről. Mondhatom, Tekintetes Királyi Tábla, kitárta volna előttem e pillanatban szíve titkait, ha keblének legrejtettebb redőiben aludtak volna is, és én csak ártatlanságot láttam keblében. Vannak dolgok, miket a törvénynek holt betűje mellőzhet talán, de az, aki kezébe veszi a holt törvényt, hogy annak életet adjon szavával, nem mellőzheti; s ide kiáltanom én tántoríthatatlan meggyőződésemet, hogy fiam ártatlan! Második alapja nyugalmamnak azon nem kevésbé erős meggyőződés, hogy a Tekintetes Királyi Tábla Isten, törvény és igazság szerint fog ítélni. S ezen bizodalom, s ama meggyőződés mellett csak egy van, ami nyughatatlanít, az t. i., hogy a titok fátyola s a vádló Fiscus cselekvései mögé soha csak egy pillanatot sem vethetvén, nem tudom, valjon nincsenek-e a vádlónak olly hamis tanúi, kik hamis rágalmaik által, mellyeket nem ismervén, meg nem czáfolhatok, a Tekintetes Királyi Táblának, házam sorsa igazságos bíráinak szemei előtt az igazságot eltakarják. Ez az egy, ami aggodtat; s hogy is ne aggódtatna, midőn annyit minden titkolózás mellett már magam is be tudtam bizonyítani, hogy a hamis feladó magát bűntársnak eladta, csakhogy árthasson, s hogy a Királyi Fiscus lélekvásárlással igyekezett tanúkat szerezni.* És ezen aggódás az, melly arra ösztönöz, hogy még az ·/· alatti tanúvallomásokat is benyújtsem a Tekintetes Királyi Táblának.* Előbbi alázatos bemutatásaimból méltóztatott a Tekintetes Főtörvényszék megérteni, miként kerítgetett a Királyi Fiscus delatort és tanúkat, csakhogy vádjának némi színt adhasson. Ezen tanuvallomások napfényre fogják deríteni, hogy már Pozsonyban voltak bérbefogadott ingerlők, kik a koruknál fogva nyílt s heves ifjakat megokkal igyekezének (de Istennek hálá hasztalanul igyekeztek) a törvény határain túlragadni, hogy így ők, s velök (mit csalatkozva gondolták) az egész ifiúságnak kelő szelleme porba tiportassék. Ez a kelő szellem, értelmiség s éberség az, ami nem tetszett, s ime ez a kulcsa az egész titoknak; innen eredt a dráma, melly bérbe fogadott agent provocateurökön kezdődik, s a hamis feladón keresztül menve, hamis tanúkon végződik. De hiszen minden kornak megvannak a maga bűnei, meg saját erényei; ilyes drámákat hat év óta más országokban is játszottak, telvék voltak a hírlapok, de a bírák igazságszeretete mindíg megóvta az emberiséget, hogy a dráma tragicus kimenetelt nem vőn. Így lesz az most is, én bízok Istenben s a Tekintetes Királyi Tábla igazságában.
A királyi Tábla febr. 14-étől nyolc ülésen át tárgyalta Lovassyék ügyét, s febr. 22-én hozott ítéletet. Az ítéletlevél ugyan febr. 27-i keletű, Feyes Antal helyettes kincstári ügyigazgató azonban már febr. 22-én jelentette a kancellárnak, hogy az ítélethozatal megtörtént, de kihirdetése később következik. (A jelentést l. OL, M. Kanc. eln. 1837: 293. sz. alatt.)
Lovassy elfogatására l. a 493. o. 2. jegyzetét.
Vö. Lovassy István jan. 17-i beadványával, 547. kk.
A mellékelt vallomásokat Pest megye szerezte be, – nyilván a szülők kérésére és az ellenzék kezdeményezésére. Az országgyűlési ifjúság hat tagja tett vallomást: Besze János, Bojthor Endre, Lukács Lajos, Farkas János, Varga Lajos és Ragályi Ferdinánd. Valamennyien tagadták az elfogott ifjak elleni vádakat és előnyösen, rokonszenvesen jellemezték őket. (Vallomásaikat l. Vörös Antal id. másolatai között, II. köt. 122. kk.)
Az ide rekesztett tanúvallomások még némi világot fognak nyújtani fiam moralis characteréről s gondolkozás módjáról, valamint azon emberéről is, ki egyike a Fiscus által szembesítésre használt két tanúknak;* világot adnak egyszersmind fiamnak azon beszédéről is, mellyet sanctio napján az egymástól búcsúzó országgyűlési ifiúság gyülekezetében mondott.* Ezenkivül még panaszosan megemlítem, hogy ámbár a statusnak érdekében sohasem állhat bűnt teremteni, a Királyi Fiscusnak tehát emberi s polgári kötelességében állott volna az ártatlanság kivilágosítására önkényt minden lehető segédmódot nyujtani, mégis az általa melleslegesen kihallgatott számtalan tanúk közül alig vitt hitelesítésre vagy egyet, aki könnyítőleg vallott, s nem vádlólag, nem terhelőleg. Sőt tudtomra is jött egy eset, miszerint egy tanú panaszkodik, hogy vallomásának mentő részei mint szükségtelenek, fogyatkozás nélkül tollra sem vétettek; mint a ·//· alatt láthatni.*
A vallatási jegyzőkönyvek kérdőpontjai között az ötödik Párniczkyra vonatkozott. A tanúk mindegyike sötét, gyönge jellemű, hazudozó embernek jellemezte, s többen céloztak rá, hogy decemberi pesti tartózkodása alatti megjegyzéseiből arra lehetett következtetni, hogy hamis tanúzásra vették rá.
Párniczky vallomása szerint Lovassy a törvények szentesítése napján, 1836. máj. 2-án mondott beszédében nevezte szamárnak V. Ferdinándot. A védelem tanúi ezt az állítását egyértelműen tagadták.
Az egyik tanú, Zsolnay Dávid intézett 1836. dec. 25-én levelet Benyovszky Péterhez, a neves ellenzéki védőügyvédhez s közölte, hogy értesülése szerint vallomását nem a valóságnak megfelelően örökítették meg a jegyzőkönyvben; azért levelében megismételte a kérdőpontokra adott feleleteit. (A levelet l. Vörös Antal id. másolatai közt, II. köt. 140. kk.) Zsolnay vallomását l. OL, M. Kanc. eln. 1836: 12568. sz. alatt.)
Ezeket a többi körülményekkel egyetemben a Tekintetes Királyi Tábla méltó figyelmébe alázatosan ajánlván, igazságos mentő itéletért könyörögve, mély tisztelettel vagyok Pesten február 11. 1837. a Tekintetes Királyi Táblának alázatos szolgája Lovassy István.
Sk. fogalm. MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms 4850/24., 25. sz.
Másolat. Kossuth perének iratai. II. 119–122. o. (Vörös Antal id. másolatai.)
Másolat. Kossuth perének iratai. II. 119–122. o. (Vörös Antal id. másolatai.)
