a) Az adó tárgya feletti vitatások berekesztése s a felirás felküldése.
a)
Az adó tárgya feletti vitatások berekesztése s a felirás felküldése.
Az adó tárgya feletti vitatások berekesztése s a felirás felküldése.
Pozsony, april 16-án, 1836.
Folytatása az adó tárgyábani vitatásoknak.
April 11-én a KK és RR országos ülésében
ZARKA utóbbi levelemben megszakitott beszédjét imigy folytatá: Mondják: az állandó katonaságra szükség van, az adó tehát meg nem szünhetik. De ki sürgeti azt, hogy az adó megszünjék? A KK és RR éppen nem, sőt az országgyülésének törvényes időbeni megtartásáról gondoskodnak, hogy az adórul rendelkezni lehessen. A külföld alkotványos országaiban a budget az országlásnak s közigazgatásnak minden ágazatira kiterjeszkedik, mégis csak évről évre szokott megajánltatni, s megakad e miatt valaha a status organismusának kereke? ellátatlan maradnak a köz szükségek? Korántsem, és miért nem? Mivel a törvényhozó test, mint a status szükségeinek fedezésérőli gondoskodásra az alkotvány által felhatalmazott testület minden idén összehivatik. És valóban, ha ez megtörténhetik, alig képzelhető olly eset, hogy nálunk az országgyülését 3 esztendők alatt megtartani teljes lehetetlen volna, s emiatt a katonaság provisio nélkül maradna. De még ezen csaknem hihetetlen esetről is rendelkeznek törvényeink, s hogy még ekkor sem terjedhet az adó túl az ajánlat idején, azt az 1715: 8. cz[ikkely] két utolsó szakasza,* s az 1741: 22. cz[ikkely]* bizonyitják. Világos ezekből, hogy a kerületi végzésben foglalt óvás a fennálló törvényeket nemcsak nem változtatja, sőt azoknak rendeletét gyakorlatba véve sikeresiti, mert ami törvény szerint bizonyos időre ajánltatik, természetes, hogy azon időn túlra nem ajánltatott. De azt mondják, épen mivel benn értetődik törvényinkben a kérdéses cautela, nyilvános kitétele felesleges. Azonban ha visszatekintünk a lefolyt idők tapasztalásira s látjuk, miként az adó nemzeti jusaink tetemes sérelmével többnyire a törvényes időn túl terjesztetett, ha megolvassuk a kir. választ, mellyre most felelünk, de kivált ha figyelmezünk a tanácskozásokra, s magoknak a nemzet képviselőinek soraiban is látunk olyakat, kik kérdés alá veszik, valjon a 3 évre igért adó azon túl megszünik e? Meg kell vallanunk, hogy a RR gondossága nemcsak nem felesleges, sőt az ország igazainak biztositására felette szükséges. S talán valami rendkivüli biztositás ez? Tán számot kér a nemzet a számtalan törvényszegésekért, mellyek által 1790 óta adó körüli jusai sértettek? Új garantiát keres talán? Nem, megelégszik annak, ami törvény szerint az eddigi ajánlatokban is értetődött, világos kifejezésével, s lehet e még ezt is ellenzeni? Végre ami utasitásomat illeti: Miután én felirásunkban nem valamelly uj intézkedést, hanem csak a fennálló törvényeknek a nemzeti jusok biztositására való alkalmazását látom, annak pártolására magamat nemcsak felhatalmazottnak, de kötelesnek is érzem, annyival inkább, mivel az eddigi két országos felirásokra küldőim észrevételt nem tettek. Egy sarkalatos nemzeti jusnak kérdése sokkal érdekesebb, mintsem hogy meggyőződésemet, mellyet utasitásommal is egyezőnek hiszek, feláldozhatnám, és igy a két rossz közül kisebb rossznak tartom, ha megyém nem szavaz, mint ha szavazatával olly végzést eszközöl, mellyet én az ország jusait csorbitónak itélek. Pártolom tehát a jelen felirást, valamint a hasonló értelmü eddigi két felirásokat követtársam egyetértésével pártolám, s bár legnagyobb szerencsétlenségemnek tartanám, ha ezen kijelentésemmel, mellyben legszentebb kötelességemnek teljesitését látom, tisztelt küldőimnek meg nem elégedését vonnám magamra, némi vigasztalásul szolgálna mégis azon tiszta meggyőződés, hogy nemzetem alapos törvényes jusai megóvásának forró igyekezete vezérlette lépésemet. (Tetszés.)*
Vö. az 514. o. 24. jegyzetével.
Vö. a 615. o. 20. jegyzetével.
Zarka beszédének itt közölt szövege csaknem szószerint egyezik a Jegyzőkönyv szövegével. (XIV. köt. 193. kk.)
Baranya v[árme]gye szavazata eként elidáltatott: RÉPÁS előterjeszté, miképen ő követtársával e tárgyban ellenkező véleményben lévén, külön jelentést tettek küldőikhöz, kik utasitást is adtak, s azt naplókönyvbe tétetni parancsolák, amire okuk is volt, az t. i. hogy szavazatjok félremagyarázat által meg ne semmisitessék. Kéri is a Personalist, hogy azon utasitásban foglalt szavakat vegye Baranya voxának, s a két követ közti ellenkezést elhatározó szózatnak. Melly utasitás azt foglalja magában, hogy az 1830-ban ajánlott adó a szokott feltételek és óvások mellett ismét felajánltassék.* Annak bizonyságaul hogy az izenetbeni cautelák szokatlanok, hivatkozik a szólló követ az 1790 ótai felirásokra, s a resolutiót elfogadja.
Az utasitás szövegét – Répás felszólalása keretében – l. uo. 169.
KAJDACSY igy szóllott: Mielőtt a szőnyegen lévő tárgyhoz szóllanék, kötelességemnek ismerem követtársam által a szavazat iránt felállitott elv ellen nemcsak megjegyzést tenni, hanem ünnepélyesen ellen is mondani. Thurócz v[árme]gye az országgyűlés alatt körlevelet bocsátott a megyékhez, azon inditványának pártolását szorgalmazván, hogy ha egy megyének követei ellenkező kijelentést tennének, köteleztessenek utasitásukat a RR táblája elnökének bémutatni, s ő itélje el, mellyik követ szavazatja áll. (Nevetés.*) Küldőim ezt, mint törvénytelent, szokatlant és nem tanácsost, el nem fogadták, s ezen elvből én küldőimön kivül mást szavazatom birájának el nem ismerek. Reménlem is, hogy a méltóságos Elnök a baranyai voxot hasonló esetekben gyakorlott mód szerint fogja jelenleg is számitani.
A derültség oka az, hogy a rendek egy pillanatig sem tartják kétségesnek, melyik fél javára ütne ki a kormány érdekeit képviselő személynök döntése.
Ami egyébiránt a tárgyat illeti: A naponkénti példák elegendőleg figyelmezteték a nemzeteket, hogy alkotványuknak biztositást a lehetőségig eszközöljenek. Én a magyar alkotvány fő biztositását kettőben lelem, t. i. a megyék consistentiájában, s az országgyülés rendes megtartásában. Amarról most sem hely, sem idő szóllanunk, emezt pedig a felirásban foglalt elv által lehet legjobban biztositani. Mondják, hogy ezen felirás bizodalmatlanságon alapul. Elismerem én, hogy a bizodalom a nemzeti kincsek egyike, de azt is merem állitani: hogy nincs dolog, mellyel annyira visszaéltek volna a fejedelmek, mint a népek bizodalmával. Joannes sine terra Charta Magnát adott Angliának, s meg is szegte, vissza is vonta.* VIII-ik Henrick megesküdött reá, s romjain járt.* Anna, Kurlandnak herczegasszonya, midőn Russia thronusára lépne, aláirta a capitulatiót, mellyben többek között az is foglaltatott, hogy a senatus hire nélkül hadat nem indithat, békét nem köthet, s változásokat nem tehet; s im az első conseilben előhozatá az oklevelet, azt a senatushoz intézett eme kegyes szavak között: megbocsájtok néktek, öszetépte, s a despotismust helyreállitotta.* De mellőzve az ezernyi példák tanuságait, mellyeket ezer torokkal kiált a kérlelhetlen historia, nem történtek e hazánkban is olyanok, mikről maga a fejedelem azt mondá: hogy atyai szivének fájtanak?* Valóban azoknak kellene mindent elkövetni, kik a kormány kivánati sikerültén iparkodnak, hogy ilyesek ne történjenek. És lám: 1830-ban világos szavakkal csak 1831-ki october 2-áig volt az adó igérve, azt a kormány ekként elfogadta, rnégis a kiszabott határnapon túl is szedetett.* Itt az idő, hogy a sarkalatos törvényekben foglalt biztositás kimagyaráztassék. Ezt én utasitásomnál fogva is óhajtom, mert küldőim azt parancsolák, hogy az adót a jövő országgyülésig ajánljam, már pedig gyanitani is véteknek tartanám, hogy ezt küldőim az 1790: 13. és 19-ik, úgy az 1827: 4. és 5. czikkelyek ellen érthetnék. Követtársam leginkább azon alapitá szavazatát, hogy utasitásunk a szokott feltételekre hivatkozik. Ezek azonban a Te[kinte]tes RR felirásában bennfoglaltatnak, a „non ultra” pedig nem egyéb, mint a felhivott törvényekből önként folyó következés. De szükséges ezen biztositás az egyes polgárokra is, mert noha fel nem teszem, hogy az országgyülés rendesen meg ne tartassék, hiszem mindazáltal tökéletesen, hogy ezen nem vélt esetben, a törvényes 3 év elmultával, a megyék (többségük legalább) az adó bészedését s fizetését meg fogja tagadni, s mivel lehetnek megyék, hol egyes hazafiaknak törvényben gyökerezett szavai nemcsak elhangzanának a szükkeblü többségnél, de a kormány üldözése ellen megyéjökben pártolásra se találnának, illy esetre is kell a törvényhozásnak ügyelni. Nálunk a tanácskozásból a nép, melly az adót fizeti, ki van rekesztve, meg kell tehát neki engedni, hogy a fizetést a törvény értelmében megtagadhassa. Akkor lesz alkotványunk valódi biztositásban, ha az ellene szegzett nyilaknak tizenegy millió kebel áll ellent. Én az izenetet pártolom.
Földnélküli János angol király (1199–1216), a főurak 1215-ben erőszakolták ki tőle a Magna Chartát.
VIII. Henrik angol király (1509–1547) uralkodása alatt a törvényszegések és önkényeskedések egész sorát követte el.
Anna Ivanovna, Alexejevics Iván cár második leánya, Frigyes Vilmos kurlandi herceg felesége. II. Péter halálával (1730) kihalt a Romanov-ház férfiága, s a titkos tanács Annát nyilvánitotta a trón örökösének, miután írásban kötelezte magát, hogy a tanácsra támaszkodva fog kormányozni. Ígéretét azonban mindjárt a trón elfoglalása után megszegte, s 1740-ben bekövetkezett haláláig abszolút módon uralkodott.
Vö. a 613. o. 17. jegyzetével.
L. erre a 624. o. 9. jegyzetét.
Erre a PERSONALIS némi megjegyzéseket tőn. Tagadta, hogy nállunk a diplomák imigy könnyedén felbonthatók lennének. Kezeskedik azokért a fejedelmi eskü szentsége, s a nemzet moralis ereje. Megjegyzé azt is, hogy most törvénymagyarázatnak nincs ideje, s ha lenne, az nem igy, hanem csak törvény által történhetnék.
Sáros v[árme]gye voxa ekép nullificáltatott: ROSKOVÁNYI hosszas betegeskedése miatt gyenge szóval tett előterjesztésében, amennyire érthettem, azon dilemmát állitotta fel: hogy vagy benn létez a törvényekben a kérdéses sanctio világosan, vagy nem. Ha igen, bővebb emlitése felesleges, ha pedig nem, ez csak törvénymagyarázat által lenne elérhető, e végett pedig uj törvényt kellene alkotni. De a szónok teljesen meg van győződve, hogy 3 esztendőn tul, ha országgyülés nem tartatik, az ajánlás ereje megszünik, s azon tul az adó bészedése csak törvénytelen kormánylépés által történhetik, s mivel ez igy van, azt is hiszi a szónok, hogy ha van moralis erő a nemzetben, szükségtelen a puszta szavakban keresett oltalom, ha pedig nincs, másban garantiát hasztalan keresünk. Azonban a kir. válasz 3 év alatt az országgyülésnek mulhatlanuli megtartását igéri, s egy szó sincs benne, mellyből azt lehetne kihuzni, hogy a kormány az ajánlás erejét ezen időn túlra is kiterjeszthetőnek állitaná. Már pedig a Jus publicum körében alig lehet valami veszélyesebb, mint olly érvnek czáfolására kikelni, melly fel nem állittatott, mert az ily lépés oda vezethet, hogy tagadva lesz, mi előbb kétségbe véve sem vala. A szólló követ tehát nyugodt kebellel fogadja el a kir. resulutiót, s utasitását felolvasván, most és ekként adott szavazatját azzal összehangzásba hozni törekszik.*
Roskoványi beszédét sokkal részletesebben közli a Jegyzőkönyv, XIV. köt. 173. kk.
PILLER imigy felelt: Érzékeny fájdalommal kelek fel, olly tárgyban szóllandó, mellyre nézve küldőim akaratjokat tisztán és világosan kijelentették, s akaratjok mégis, s annak értelmében vett parancsok, követtársam ellenkező szavazata által puszta szó gyanánti elhangzásra kárhoztattatik, s megyém törvényhozási részvététől megfosztatik, és olly tárgyban fosztatik meg, mellynek érdeme alkotványos álladalmunk biztositására századok törekvésivel felér, olly tárgyban, amelly alkotványunknak legerősebb támasza. De az idő sürgetőleg int, s én egyebet legtisztább akaratom mellett sem tehetek, mint azt, hogy meggyőzzem a Rket, mi legyen küldőimnek világos meghagyása, mellynek elveitől a követnek soha, de kivált illy fontos tárgyban eltérnie nem lehet, nem szabad. Ennek előrebocsátásával a szólló követ az adó tárgyát három részre osztja: 1.) a somma mennyisége, 2.) az ajánlás határideje, és 3.) azon gondoskodás, mi történjék azon esetre, ha a kormány az országgyülése törvényes idő alatti megtartását, melly az ajánlat határnapjával ugyanazon egy nap, elmulasztaná, s megszegné ismét az 1791: 13. czikkelyt, amint 1811-től 1825-ig megszegte. A mennyiségre nézve felolvassa anya utasitását, melly az adónak megkisebbitését parancsolja,* s egy pótló utasitást is, mellyben Borsod azon kivánságának, hogy az adó leszállitassék, lelkes pártolása Sáros v[árme]gye által követeinek meghagyatik. A határidőre nézve hivatkozik arra, hogy küldői Nógrád vármegyének felszóllitását is elfogadták, mellyben az adónak csak törvényes 3 évre ajánlhatása van kimondva. Már pedig képtelenségnek tartaná küldőiről feltenni, hogy midőn bizonyos határnapig terjesztik csak ajánlásukat, annak erejét azon túl, s az 1791: 13. sarkalatos czikkely megsértése esetében is terjedhetőnek gondolnák. Mert hiszen a határ határtalanná nem lehet, s az idő megszabásának természetes feltétele, hogy a kötelezés csak addig; és nem tovább terjedhet, ameddig kiszabva van. És e kérdés a 3-ikkal összeolvadván, 1835-ki august. 10-én költt utasitásából még világosabban megmutatá a szólló követ, hogy küldői kivánságával, a nem tovább, és megszünés törvényes záradéka, tökéletesen megegyezik, mert az adó felvételére azon kitétellel utasitják követjeiket, hogy az adó annak törvényes ideje elmulta óta, s jelenleg is a törvény szoros értelmének ellenére szedetik. Végre pedig közölvén az adó tárgyábani iroványokat küldőivel, arra legközelébb csak azon észrevételt tették, hogy a követek, anya és pótló utasitásaikhoz szigorún ragaszkodjanak. Ezek után követtársának azon megjegyzését, hogy a sarkalatos törvények magyarázatába bocsájtkozni nem kiván, a szólló balvéleménynek nyilatkoztatja, mert itt nincs szó törvénymagyarázatról, annál kevésbé változtatásról vagy szokatlan feltételekről, hanem csak azon kötelességről, melly a fennálló törvényekből önként folyik, s mellyet bár soha egy országgyülése sem mulasztott volna el lelkiisméretesen teljesiteni. És kérdé követtársát: az, ki adósságot követelve, magának Mátyás törvénye szerint* igazságot kiván szolgáltatni, magyarázgatja vagy változtatja e Mátyás kir. törvényét? Korántsem, hanem csak gyakorlatilag alkalmaztatja, valamint itt az 1791: 13. és 19. czikkely világos értelme alkalmaztatik, s ez amint egy nemzethez illik, tartózkodás nélkül nyilván kifejeztetik. A szólló követ tehát ünnepélyesen kijelentvén, miképen azon anticonstitutionalis elvhez, hogy az adó soha meg nem szűnhetik, – aminek veszélyteljes következése az volna, hogy ama legszentebb nemzeti jus, az adórul in tota sui extensione rendelkezhetni, és a nemzetnek azon nyugtató hiedelme, hogy az adó tárgyát országgyüléstől elvonni semmi tekintet alatt sem lehet, egészen elenyésztetnék, mert csak nem kellene megegyeznie a fejedelemnek, vagy az ajánlási sommában, vagy a határidőben, s a fentebbi anticonstitutionalis elv szerint a régi adónak meg kellene maradnia, – Sáros v[árme]gye részéről soha járulni nem fog, s követtársa kijelentésének ellenére a felirási javallat mellett voxol.*
Sáros utasítása megrázó színekel ecsetelte adózóinak nyomorát, utalt arra, hogy a kereskedelmi könnyítésekhez fűzött reményeik teljesületlenek maradtak, ezért utasította követeit, hogy „a dolgot oda intézni igyekezendik, hogy az utóbbi alkalommal ajánlott adónak mennyisége – amig tudni illik az adófizető nép az országnak a nemzeti szorgalom s a kereskedésnek nyujtandó bővebb kedvezések által az adó terhének könnyebb elviselésére nézve erősebb lábra nem állittatik – amennyiben azt a köz lét körülményei engedik, arányos mértékben megkisebbittessék, egyébaránt ha meg nem kisebbittetik is, legalább semmi esetben meg ne szaporittassék”. (OL. Nádori lt. Praeparatoria ad diaetam 1832. XVIII/21. sz.)
Mátyás 1486. évi VI. dekrétumának 29. cikkelye szabályozta részletesen az adósság behajtásának módozatait.
Piller beszédének bővebb szövegét l. a Jegyzőkönyv-ben, XIV. köt. 177. kk.
Végre Liptó vármegye részéről PONGRÁCZ a kir. válasz elfogadására szavazott, s okul adá, hogy most, midőn az ország olly sok engedményeket kapott, miket a szólló követ nem is várt s reménlt, bizodalmatlanságnak helye teljességgel nem lehet.
MADOCSÁNYI ellenben illy értelemben nyilatkozott: Kik a kir. válasz elfogadására szavaznak, leginkább annak tartalmából meritik okaikat; de a szólló azt hiszi, hogy akik első izben az országos felirásban megnyugodtak, ezen okoskodásban részt nem vehetnek anélkül, hogy önmagokkal ellenkezőleg el ne ismerjék, miképen sarkalatos törvényeink szigorú teljesítéséről a biztositást nem magában az alkotvány rendszerében, hanem igéreteket ujitó kir. válaszokban kell keresni. Az 1790: 13. cz[ikkely] e kir. resolutio kibocsájtása. előtt is teljes erejében fennálott; akik tehát mind e mellett szükségesnek találták első feliráskor a kérdéses biztositást, azok a kir. válasz igéretei miatt attól követeltséggel el nem állhatnak. Hallottuk azt is ellenvetni, hogy az adó megszünésének idaeája az 1715: 8. czikkelyben kitüzött fenséges czélt, a status bátorságát veszedelmezteti. Ez azonban éppen úgy nem áll, mint a kir. válasznak azon kitétele, hogy a felajánlott summa sem elégséges az érintett t. cz. magas czéljának elérésére. Egyébiránt a külső bátorságra kell ugyan ügyelni a statusnak, de mégis némi „circulus vitiosus” van az ellenvetésben. Mert amíg véres háboruk folytanak, a kormánynak egyedüli jelszava volt: „Áldozzatok nemzetek, mert a hon veszélyben forog”. Később a béke megköttetett. Europa fejedelmei az ugy nevezett szent (!) frigybe egyesültenek,* de az isméretes si vis pacem, para bellum ürügye alatt a rendkivüli katonaság számát mégsem siettek leszállitani, s nem tudván olly állapotot létesiteni, mellyben véleményök szerint a nép vállait nyomó súlyos terheket megszüntethetnék, világos, hogy a külső bátorságnak egyszerű idaeája alatt más rejtelmek, s előttünk, kik a diplomatia titkaiban avatatlanok vagyunk, isméretlen czélzatok lappanganak. Ha pedig a belső bátorság fenntartását vetné ellen valaki, vessen egy kissé számot magával, gondolja meg, mi temérdek számú seregek tanyáznak mély nyugalomban lévő, s fejedelméhez mindég hü hazánkban, mig a nyugtalan Irlandban, hol a tizedet csak fegyveres erővel lehet béhajtani, hol az izgatott nép örökös mozgásban van,* 23,000 katona a közcsend biztositására, s a zabolátlan agitatiók fékezésére elegendő, és át fogja látni, hogy akaratunk ellen is kételkednünk kell, valjon a belső bátorságróli gondoskodásnak alapja mindenütt egyenlő e? De különben is nincs itt szó a közbátorság felbontásáról, nincs az adó megtagadásáról, hanem csak azon törvényeinkből önként folyó igazságos nézet kimondásáról, ami biztositásul szolgál, hogy a status szükségeinek örve alatt a nép véres verejtékéből, szedett adórul más egy pillanatig se rendelkezhessen, mint a nemzet, kinek ez alkotványos jusai közé tartozik. A szólló követnek logicája e részben igen egyszerü: A közadó feletti rendelkezés egész terjedelmében az országgyülés elébe tartozik, s az adó fizetési kötelességnek a diaeta egyedüli kutfeje. Ha tehát szüksége van a kormánynak adóra, mellyet elődeink a közszükséghez s nép erejéhez mérve mindég egész készséggel megajánlottak, kövesse ama régi jó tanácsot: Qui vult finem, debet velte media, s tartson országgyülését. Ha pedig ezt a törvényes idő alatt tenni elmulasztja, tettleg elismeri, hogy nincs adóra szüksége, különben az erre vezető egyetlen egy törvényes utát el nem mellőzné. Továbbá a bizodalmatlanságtól vett ellenvetés már éppen teljességel nem áll; mert épen midőn fejedelmünk szent szavába tökéletesen bizunk, van legalkalmasb ideje kimondanunk, hogy törvényes jusainkhoz szorosan ragaszkodunk, s ennek őszinte kifejezése a bizodalmat érdemlő kormánynál balmagyarázatra bizonnyal okot nem adhat. Végre előadá a szólló követ azon nézeteket, mellyek a kerületi izenet pártolására számittatni kivánt szavazatját küldőinek utasitásával egybehangzásba helyheztetik, s beszédjét azon ünnepélyes kijelentéssel végezte, miképen ő soha el nem ismérheti, hogy a kormánytól nyert kedvezések nem reménlhetett váratlan tünemények lennének, sőtt azokat ollyanoknak tekinti, mellyeket minden loyalis kormány megadni köteles.*
A Szentszövetséget 1815. szept. 25-én alakitotta I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és III. Frigyes Vilmos porosz király. Később Európa legtöbb fejedelme csatlakozott a szövetséghez, amely az alakuláskor hangoztatott célkitűzésekkel ellentétben a szabadságmozgalmak és a haladó eszmék elnyomását szolgálta.
L. erre a 219. o. 13. jegyzetét.
Madocsányi beszédét részletesebben l.: Jegyzőkönyv. XIV. köt. 181. kk.
Verőcze v[árme]gye részéről elég legyen emlitenem, hogy SZALOPEK a kir. válasz elfogadására szavazván, HEGEDÜS azon nyilvános kijelentésel semmisité meg követtársának szavazatját, hogy miután a törvényhozás hatóságának két legfontosabb ágazatjába, az ujonczállitásba s adóajánlásba a népnek, mellyet egyedül érdekel, kirekesztésével egyedül a privilegiált osztályok folynak bé: lélekismeretbe járó dolog, abban minden lehető óvással s tartózkodással nem munkálódniok.
Ezeket a mult levelemben félbe szakitott vitatásokbul közölvén,* a resultatum iránt szintazon levélre utalok,* s itt csak annyit jegyzek meg, hogy miután a főRR felszóllitása a KKket és RRket el nem mozdithatá, s a kérdéses feltételhez ragaszkodásukat april 12-én a fő RRnek ujabban tudtul adák, ezen 2-ik izenet* a főrendi táblánál april 14-én vétetett tanácskozás alá.
Az ápr. 11-i országos ülés részletes naplóját l. uo. 167. kk.
L. előbb, 627. o.
L.: Iratok. VII. köt. 338. kk.
Az ORSZÁGBIRÁJA röviden ismételve a fő RR okait, azoknak meg nem czáfolt helyességüket ujabban is igyekezett ugyan erősiteni, mindazáltal nem akará a felirást tovább hátráltatni, annyival kevésbé pedig, minthogy e szokatlan feltételnek el vagy nem fogadása végsőkép csakugyan Ő Felsége tetszésétől fog függni.
És ez volt a fő RR értelme, mellyet a FŐHERCZEG NÁDOR időnyerés tekintetével támogatva végzésnek nyilatkoztatott. – KUKULYEVICS még szokottan óvásokat tett a RRknek azon kijelentése ellen, miszerint ezen felirásukban, az 1791: 59. czikkelyt (a Croatia adojáróli „separatim” szót) az 1802-ki Országgyülés által kinyilatkoztatott értelemben veszik.* De a NÁDOR figyelmezteté, hogy kár aggatódznia e kifejezésben, mert épp 1802-ben történt az, hogy a horvátországi adó külön választott summában ajánltatott,* a dolog tehát a kapcsolt részekre nézve a RR mostani kijelentése után sokkal kedvezőbben áll, mint állott az első felirás alkalmakor.
Vö. a 612. o. 14. jegyzetével.
Az új adó kivetése során 1802-ben a rendek Horvátország addigi 93 615 forintnyi adóját felemelték 20 000 forinttal, a horvát tartományi gyűlésre bízva, hogy az összeget a megyék és városok között felossza. (L. az országgyűlés Irásai-ban, 166.)
A fő RRnek 2-ik viszonizenete tehát olly értelemben, hogy a RR az elállásra ujabban felszóllittatnak ugyan, de ha ennek sem engednének, a fő RR a felterjesztést tovább nem tartóztatják,* a RRkel közöltetvén, – Liptó v[árme]gye részéről Pongrácz felolvasá éppen azon órában érkezett utasitását, mellyben küldői a kir. válasz elfogadására nyilatkoznak, sőt még az adót soha egy pillanatra is meg nem szünhetőnek elismerik; a RR azonban felkiáltással maradtak előbbi nézeteiknél, mire elegy ülés tartatván, az adó tárgyábani 3-ik felirás szokottan megpecsételtetett.*
L.: Iratok. VII. köt. 364. kk.
A feliratot l. uo. 366. kk. – Az ápr. 14-i országos és elegyes ülés naplóját l.: Jegyzőkönyv. XIV. köt. 201. kk.
