b) 1834 március 6, 7, 8 Kerületi ülések. Tárgy: A békéltetőkről szóló törvényjavaslat 2–10. §-a: A békéltető személye, a békéltet…
b)
1834 március 6, 7, 8
Kerületi ülések.
Tárgy: A békéltetőkről szóló törvényjavaslat 2–10. §-a: A békéltető személye, a békéltetés formaságai.
1834 március 6, 7, 8
Kerületi ülések.
Tárgy: A békéltetőkről szóló törvényjavaslat 2–10. §-a: A békéltető személye, a békéltetés formaságai.
Martius 6-ik 7-ik és 8-ik napjain még mindég Balogh és Császár elnökségök alatt tartatott kerületi ülésekben a felvett tárgy folytattatott, s bérekesztetett, ily rendel: „§ 2. – a.) A földes urak a jobbágyok közötti urbarialis kérdésekben az 1792: 12-ik* s mostani VII-ik urbarialis t. cz.* szellemében, továbbá is a sz[olga]biró, esküdt társával lesz a békéltető”. Erre nézve nem volt észrevétel.
A törvénycikk a legközelebbi országgyűlésig érvényben hagyja a Mária Terézia-féle urbáriumot és elrendeli, hogy a jobbágy, ha úrbéri panaszát a földesúr nem orvosolta, a szolgabíróhoz forduljon, akinek igyekeznie kell már a vizsgálat alkalmával a panasz érdemét az igazság és méltányosság szellemében barátságosan kiegyenlíteni és elintézni.
Az úrbéri törvényjavaslat VII. l. § megismétli az 1792: 12. tc. rendelkezését. (Iratok, I. k. 538. l.)
b.) „Azon községekben mellyek még nem birnak rendes pereket itélő tanácsal, a helység birája lesz a békéltető, magához vehet egy két hitest vagy a helység jegyzőjét, törvényes akadály esetében a biró helyébe egy hitest választhat a felperes”.
ANDRÁSSY a jobbágyi kapcsolat miatt, és azon tekintetnél fogva, hogy a békéltetés csaknem több miveltséget kiván, mint a rendes biráskodás, a földes urat kivánja békéltetőnek rendelni. – BALOGH emlékezteti hogy a jobbágyok magános ügyeiben a földes ur birói hatósága fenhagyatott,* már pedig ehatározott elv hogy a ki biró, az békéltető nem lehet.
Az úrbéri törvényjavaslat VII. cikkének bevezetése szerint „a jobbágyokra nézve egyedül ezeknek egymás közt való vagy külsők által ellenek indítandó perekben”. (Iratok, I. k. 537. l.)
DÓKUS: A földes urra nézve hasonlóan vélekedik, de azt is tagadhatlannak valja, hogy az ország némelly részeiben a helybeli birák szintén egyátaljában alkalmatlanok ezen foglalatosságra, mert annyira miveletlenek, hogy még csak képzeletök sincs a békéltetés kötelességeiről, annál kevésbbé fognak prothocollumot vihetni, vagy ha ez nem kell is, a dolog kimeneteléről bizonság levelet adhatni. Különben is küldői ezen intézet egyedüli alapjának a köz bizodalmat, vagyis a korlátlan szabad választást kivánják, s azért ismétli tegnapi előterjesztését, hogy ne szükségeskép a helység birája legyen a békéltető, hanem az, a kit a nép e végre választ.
SZLUCHA ellenben oly szerfelett megszoritva látja már a földes uri hatalmat, hogy legalább a békéltetést válla hagyatni igen szükségesnek tartja. Ritka dolog hogy a földes úr maga biráskodmék az uri széken, s ha igen, van olyan tisztje a ki nem biróskodik. Egyébiránt is a helységi biró nem fér meg a szabad választás elvével, mert az sok helyűt nem választank, hanem házrol házra változik.
DEÁK: A helység birájának választása felől már tettek a RR az urbariomban* rendelést, melly szerint a nép annak választásában részt fog venni, de különben is, ha bár házrol házra menne is a falusi biróság, még is több része lenne hozzá a népnek, mint az uraság ispányához. És hol van meg irva, hogy a bizodalom, melly nélkül az egész intézetnek nem lenne alapja, csak a földes urat illetheti. De még a practicabilitás lehetetlenségét is bé akarván bizonyitani, példába hozza fel Muraközt, ahol 15 mértfölden 45000 ember lakik, s Csáktornyán kivül alig van egy két helyüt tisztje az uraságnak.* Végre a mi azt illeti, hogy sok helyüt nem tud irni a helységbirája, ezt tagadni nem lehet, de ott van a szerkeztetésben hogy a jegyző alkalmaztassék a békéltetésre, s különben is az adó dolgát, helység számadásait kötelességökbe teszi a törvény a helységek biráinak, s meg is teszik, bár irni nem tudnak, a békéltetést is fogják vihetni.
Az úrbéri törvényjavaslat VI. cikkének 1. §-ában. (Iratok, I. k. 532. l.)
A Gr. Festetics-családnak.
A szerkeztetés voxolás nélkül öszehangzó értelemmel helybe hagyatott.
c.) „A melly községeknek nemes lakosi szabadon választott tisztekkel birnak (Primoribus provisi sunt), a nemesek első hadnagya (ductor nobilium) szükség esetében egy más tag segitségével, lesz a békéltető.”
Ezen pontra nézve semmi észrevétel sem fordult elő.
d.) „A vegyes lakosságú községekben nemes és nemtelen közt a nemesek hadnagya, s a helység birája együt fognak békéltetni.”
Erre nézve FEKETE tesz ellenvetést hogy a nemesnek nemtelen birája nem lehet. Mire PALÓCZY azt feleli: hogy ő az országos öszeirás munkájában egy oly megye conscriptiojában, mellynek nemessége a török iga alatt kipusztult, s még most is igen gyéren van, azon jegyzékre talált, hogy egyik főszolgabirája nemtelen. Ha ez lehet, hogy ne lehetne a békéltető is nemtelen? hiszen nem kell ezen hivatalra egyéb, mint nemes sziv, józan ész, ép értelem, a mi kétség kivül nincs kirekesztőleg a nemesi privilegiumhoz csatolva. – SZUCSICS és JUSTH megengedik hogy nemtelenekben is feltalálhatók a szükséges tulajdonságok; de itt alkotmányos elvről van szó, melly szerint nemes nem tartozhatik nemtelen biró előtt megjelenni, sem a nemes békéltetőt a nemtelennel egy cathegoriába tenni nem lehet. – KOCSI HORVÁTH ellenben jelenti hogy megyéjébe a szükség már régen be hozta azt, a mi e jelen szakaszban kijelentetik, mert a nemes tanácsok tagjai közé nemtelenek is szoktak választatni, hogy a nemes égis nemtelen közötti ügyek iránti biróskodásban a judicium parium fenálljon. Maga LA MOTTE is a szerkeztetést pártolá, mert a békéltető intézetnek bizodalom az alapja, már pedig az emberi természet hozza magával hogy kinek kinek inkább van rangja sorsosához bizodalma. – Voxolásra kerülvén a dolog, a szerkeztetés ellen csupán 6 megye szavazott. – Tovább menvén a RR, az e.) pontban azt rendelik hogy a pusztákon, tanyákon elszórt lakosok békéltetése a szolgabirói kötelességek közé tartozik, – az f.) pontban pedig azt határozák: hogy a rendes magistratussal biró közönségekben minden tisztválasztás alkalmával választatni fognak a békéltetők, kiknek mindenike a város bizonyos osztályában fog munkálódni. Több osztályokban lakván a bépanaszlandók, a felperesnek szabad választás engedtetik, valamint a felek, s békéltető közt fenforgó vétség esetében is.
Ezen pontnak szerkeztetése annyiban változott, hogy a küldötség a tanácsbeliek közül javalló a békéltetőt választatni, a mi azonban helybe nem hagyatott, azon már előbb megállapitott elv következésében hogy a ki az itélet hozásba mint biró részesül, az békéltető nem lehet.
Ez után a g.) pontban ezen rendszabás a Jász Kunsági községekre is kiterjesztetett;* – ámbár KÁLMÁN gazt kivihetetlennek nyilatkoztatá, s az eddigi szokást, melly szerint a tanács tagjai voltak a békéletők, fentartatni kivánta. Kiterjesztetett továbbá a Szepességi 16 városokra, és a Tiszai, s Kikindai kerületekre is, ily hozzátétellel: hogy ha egész községek közöt fordulna elő valamelly viszálkodás, ezekben az illető megye járásbeli szolgabirája, a Jász Kúnoknál pedig az e végre minden tisztépitő szék alkalmával választandó tag vigye a békéltetést.
A „g” pontnak a kerületi törvényjavaslat szövegében az „i” pont felel meg. (Iratok, II. k. 316. l.), mivel a g. és h. pontok alá pótlólag a praedialistákra és a turopolyai nemesekre vonatkozó rendelkezések kerültek.
KRICSKE a XVI Szepességi városokra nézve ellenzé a szolga birói befolyást. Hivatkozik V-ik Istvánnak, Károly Robertnek, 2-ik Ferdinandnak, és 1-ő Leopoldnak privilegiumaira,* mellyek azon városokat a megyei biróság hatóságátol menté teszik, a mit Maria Theresia is privilegiumának* 2-ik pontjában még terjedékenyebben megerősitett. Ezen kiváltságok maiglan nincsenek eltürülve, azon kérdés, valjon alája vettessék e a vármegyei hatóságnak ezen privilegált provincia, még majd csak a köz polgári dolgozatban* fog eldöntetni. Igaz ugyan hogy 1807-ben Szepes vármegyére nézve kedvezőleg repraesentáltak az ország rendei,* ez azonban királyi resolutio hozá járulta nélkül még nem törvény, ő felsége pedig 1807-ki December 12-én kiadott válaszában* szükségesnek itélte, hogy ezen tárgy iránt a Helytartó tanács, és K[irályi] Kamara elébb értekezzék, a mi meg is történt, s a vegyes biztoság véleménye az Országos Küldöttséghez utasitatván, ezen tárgy a Publico-Politicumban egész kiterjedésében felvétetett.* Mielőtt tehát ez elintéztetnék, a RR semmit sem végezhetnek a tárgyban, ha csak foglalással nem akarják a pert kezdeni: a mi veszélyes lenne, mert ezen uton maga a XVI városnak, holnap másnak, végre minnyájunknak privilegiumait meg lehetne semmisiteni.
V. István 1271-i és Károly Róbert 1317-i kiváltságleveleit II. Ferdinánd 1633-ban, I. Lipót pedig 1688-ban erősítette meg.
Az 1778 jún. 5-i kiváltságlevél állapitotta meg a Lengyelországtól visszakerült 13 városból és a hozzájuk csatolt Lubló, Podolin, Gnezda városokból alakított kerület szervezetét, elrendelve, hogy ne a megyétől, hanem politikailag a helytartótanácstól, gazdasági ügyekben pedig a királyi kamarától függjön.
A közigazgatási – publico-politica – országos bizottság javaslatában.
Az 1807 dec. 2-i feliratot l. az országgyűlés Írásai, 475. s köv. l.
Az 1807-i országgyűlés Írásai, 517. s köv. l.
Az országos bizottság javaslatának (Opinio excelsae regnicolaris deputationis motivis suffulta, pro pertractandis in consequentiam articuli 67: 1790/1. elaboratis systematicis operatis articulo 8. 1825/7. exmissae, circa obiecta ad deputationem publico-politicam relata. Posonii, 1830/VI. része „Coordinatio iurisdictionum separatas portas habentium” címmel terjesztett elő egy négy pontból álló törvénycikket, indokolás kíséretében, a 16 szepesi város kerületéről.
PFANSCHMID azt vetvén ellen, hogy a Theresianum privilegiumnak Szepes vármegye mindég ellene mondott, – DEÁK pedig az itélő székek elrendelése alkalmával tett végzésre emlékeztetvén, a Lőcsei követ észrevételére nem hajlottak a KK és RR.
A h.) pontban a Hajdu városokra nézve a tizedesek (Decuriones) rendeltetnek béke biráknak. Az i.) pont pedig a Királyi városokrol rendelkezik,* s a fentebbi rendeléseket reájok is oly módra terjeszti ki, hogy a békéltetésnek osztályonkénti vitelére minden tiszt ujitáskor annyi tiszteletbeli senatorok választassanak, mennyit a népesség és fekvés tekintete kiván.
Az „i” pontnak a kerületi törvényjavaslatban az „m” pont felel meg; „l” alá ugyanis a Fiuméra és a tengermellékre vonatkozó rendelkezés került.
Ez azonban a már előbbi elvek következésében a városi követek kivánsága szerint is, a tiszteletbeni senatorság kihagyásával úgy módositatott, hogy nem senatorok választassanak békéltetőknek, hanem csak békéltetők választassanak.
A k.) pont, melly a vármegyékről rendelkezik, hoszas vitatásokra adott alkalmat. A szerkeztetés azt javallá hogy minden kerületben a szolgabiró legyen békéltető, a mennyiben pedig a megye itélete szerint erre reá nem érne, helyébe restauratio alkalmával táblabiró választassék békéltetőnek.
Erre nézve némellyek a szolgabirót épen nem akarták békéltetőnek meghagyni, mert az csak ugyan tagja lesz a törvényszéknek, s nem egészen szünik meg biró lenni, mások csak a szolgabirót akarták, mind azért, mivel fizetéssel nem járván a békéltetési hivatal, neki kötelességébe lehet tenni, mind pedig mert authoritás nélkül nem gondolták sikeresnek az intézetet. Mások ellenben a mint egy részről az imperativa authoritást a békéltetéstől épen távoztatni akarnák, más részről nem gondolják hogy a békélhetésre megkivántatott szép tulajdonságok a szolgabirákká választott személyekben szükségeskép meglennének, mert lehet valakinek adó-biztosi, s egyéb politicus igazgatási tulajdonságai iránt azon bizodalom hogy sz[olga]birónak elválasztatik, de azért nem következik hogy ipso facto már jó békéltető is legyen, s azért némellyek a mint nem ellenzik hogy a sz[olga]biró is választathassék békéltetőnek, úgy nem akarják hogy csak azért, mert szolgabiró, már békéltető is legyen. Mások ismét megforditanák az intézetet, s csak akkor biznák ezen hivatalt mint kötelességet a szolgabiróra, ha más szabadon választott személy azt el nem vállalná. Mások végre abban akadtak meg, hogy miután ezen egész intézetnek egyedül a bizodalom lehet alapja, miért kell épen táblabirónak lenni, a ki azon esetre választatni fog, midőn a sz[olga]biró nem elegendő a békéltetői kötelesség teljesitésére? és miért kell csak egynek választatni, s nem annyinak, mennyit a szükség, s a kényelem tekintete kiván?
Végre sok vitatás után két inditvány körül fontosodván ösze a többség véleménye, azon két inditvány voxolásra tétetett, t. i. SOMSICS azt javallá: hogy vagy szolgabiró, vagy táblabiró választassék békéltetőnek kerületenként – RUDICS és PALÓCZY pedig azt javallák: hogy a szolgabiró maradjon ugyan a maga kerületében békéltető, de ha a vármegye ugy látná, hogy az nem lenne elegendő az eljárásra, hasonló hatósággal biró békéltetők választassanak szükséges számmal a megyebeli nemesség közül. Szótöbbséggel ezen utóbbi javallat lőn elfogadva, s a szerkeztetés a szerint módositva.*
Az ily értelemben megfogalmazott n) pontot l. Iratok, II. k. 317. l.
A pontnak hátra lévő tartalma s a következett l.) és m.) pontok részletesen adják elő hogy ezen békéltetők elébe tartozandnak a nemesi biróság alá vetett minden személyek közötti ügyek, – hogy az alperes lakása vagy a peres tárgy helyzete szabja meg az illetőséget, – hogy a bépanaszlottak több kerületekben lakván, békéltetőik közül választhat a felperes – ha több megyében fekszik a peres tárgy, az allperes lakása szabja ki az illetőséget, – ha pedig másut vagy épen külföldön laknák, a felperes választhat, a peres tárgy illető békéltetői között, valamint akkor is, ha több megyékben laknak az alperesek. Rendes Hadnagyi Székkel nem biró közönségben lakó nemes, és más nemtelen, vagy nemes és egészközség, vagy végre község és község között az allperes fél kerületi békéltetője; nemes és királyi város közt pedig a törvény szelleme szerint városi ihatóság alá tartozó tárgyakban a városi, egyebekben végre az illető megyei békéltető fogja teljesiteni ezen kötelességet.
A következő 3-ik s többi § egész a 10-ikig, mellyben a békéltetők által leteendő eskü formája foglaltatik, részletesen leirják a békéltetésnek egész rendjét, módját, formalitásait, s következéseit.* Ezek közt leginkább az adott vitatásra alkalmat, hogy a 8-ik §. a békéltetők előtt kötött egyezéseket (tractatus) oly erejüeknek mondja: mint a minő erővel birnak más a felek szabad akaratjával kötött alku kötések (transactiones).*
Szövegük: Iratok, II k. 319. s köv. l.
„rationi administrandae iustitiae congruit, ut inni coram conciliatoribus in praesentia adminus duorum testium explanandi et per hos coramisandi tractatus illa prorsus, qua universae, libera contrahentium voluntate celebratae, transactiones instructae sunt, virtute polleant.” (Iratok, II. k. 322. l.)
ASZTALOS különösen figyelmezteti a RRket hogy törvényeink szerint a transactio (mert csak a per kétes kimeneteléből kötött egyeség neveztetik annak) egyedül csalás és vétkes fortély miatt felbontható, s valjon ha valaki statarialis procedurával körül véve, készületlenül a békéltetőnek enged, megegyezik, de később csalódásárol meggyőződik, már sérelmét csak dolus et fraus esetében, s ekkor is csak koszú invalidatorius perrel orvosolhassa? ő készebb az egész intézettől elállani, s azt kivánja hogy a békéltető előtt kötött egyeség ne birjon nagyob erővel, mint ha perét megnyerte volna valaki, mert igy felmaradnak mind azon eszközök, mellyek az itélet ellen használhatók.
BEZERÉDY ellenkezőleg vélekedik. Az egyeség természete abban áll, hogy idő nyerés, és barátság tekintetéből mind a két fél kölcsönösen enged, azt tehát a szigorú itélettel tenni egy cathegoriába teljeséggel nem is lehet, s az egységek könnyed felbonthatását úgy az igazság szolgáltatás, mint más fentebbi tekintetek érdekeivel ütközésben lenni véli.
BERNÁTH ellenben azt hiszi: nem a kölcsönös engedés elvéből indúltak ki a RR ezen intézetnél, hanem hogy a panaszos fél a maga igazságos keresetéhez mi hamaréb hozzá juthasson. Azonban ha ezen egyeségek transactio erejére emeltetvén, már ez által állandóságuk változhatlanúl biztositatnék, kész lenne a szerkeztetést elfogadni, de ő sok pert látott ad invalidationem, sepositionem transactonis de ad invalidationem sententiae még egyet sem látott.
DEÁK azonban nem látja által, minő erő az, mellyet a Marmarosi követ az itélet erejére emelés által kiván ezen egyeségeknek tulajdonitani? valjon olyan erőt, hogy feljebvitel előtt (mert remélli az itéletek iránt ez el fog határoztatni) végrehajtani ne lehessen, vagy a végrehajtás ellen oppositióval, utánna pedig novummal* élhessünk?
Perújítással.
BORCSICZKY hasonló értelemben szóllva úgy vélekedik hogy midőn azon kellene törekednünk, hogy egyszer valahára már állandóságot, s biztoságot eszközöljünk hazánkban, – az Asztalos inditványát elfogadva még az eddiginél is nagyobb bizontalanságot eszközölnénk, mert a barátságosan elintézett pert ujra elkezdeni eddig calumnia büntetése alatt* tiltva volt, mi pedig a szerint ezt is megengednénk, s az egész világot öszeháboritanánk.
A patvarkodás büntetése 200 frt. és a pernek örökre való elveszítése.
DÓKUS a dolog elvét abban látja fekünni hogy a békéltetőnek közbejötte semmi birói törvényes effectust nem szülhet. Az egyeség nem mert egyeség, mivel a békéltető eszközlötte, hanem mivel a felek megegyeznek, mikor pedig a felek megegyeznek, azt itéletnek nem nevezheti, hanem tekinti oly egyeségnek, mint más akár melly egyeséget. Azt azonban, hogy az egyeségek felbonthatók lesznek s mily esetekben lesznek azok? – el fogják a RR majd annak idejében határozni, itt előlegesen különböztetéseket tenni se szükséges, se hasznos, de épen azért kivánná a transactio szót bal értelemi távoztatása tekintetéből conventio szóval felcseréltetni.
PFANSCHMID ellenben a transactio szót kivánja megtartani, mert törvényes értelemben azon egyeséget szoktuk nevezni transactionak, mely egy harmadik személy közben jöttével történik. Egyébiránt az itélet füg a biró egyes meggyőződésétől, az egyeséé pedig a felek önkényes akaratjátol. A kettőt együvé zavarni nem lehet. Végre voxolás utján az Asztalos inditványa kisebb számban maradott.
Martius 9-én vasárnapi szünet. – Martius 10-én conferentia a fő RRkel lehető egyesülés tárgyában. – Martius 11-én 27 voxal 18 ellen, a Praferentialékra választ sürgető felirás módositatni határoztatott, s e következő módositás fogadtatott el: Conatuum optatos fructus haud secus laturos esse, quam si M[aiestas] V[estra] S[acratissima], praevie prosperitati nationali adversa ipsaque sua indole medelam in dies ursentius poscentia regni gravamina propositorum inter praeferentialia objecta adminiculorum adoptatione et obstaculorum remotione tollere sicque id quod veneranda legum authoritas exigit observare dignabitur. – Az ülés példátlan keserű személyeskedéssel végződött.
