Pest, szeptember 18-án.*
Pest, szeptember 18-án.*
Az 1848-ik évi »Kossuth Hirlapjá«-nak 69-ik számából. K. F.
Jóslatot mondok, hazámfiai! szegény elárvult magyarok!
Hét év óta sok jóslatot mondék és szinte borzadok, látván, hogy minden, de minden oly borzasztón hamar teljesedett.
Minden, de minden szavam teljesedett, még az is teljesedett, hogy egy férfiunak irtózatos betegségét megjósolám, kinek emlékezetéhez sok érdem csatlakozik, s kinek szellemi halála mély fájdalommal illeti az emberkebelt.
A mit a birodalomról, a mit a magyar aristocratiáról, a mit Horvátországról jóslék, minden, de minden. teljesedett és az is teljesendőfélben van, mit a dynastiáról jósolék.
Szinte megborzadok magamtól. Úgy vagyok, mintha nyitva volna szemeim előtt a fatum könyve, s hiába húnyom be előtte szemeimet, a világosság átczikáz lelkemen, mint villám a sötétségen.
És én a kényszerűség ösztönének hódolva, ismét jóslatot mondok.
Hallgassatok meg, hazámfiai!
Az örökkévaló isten nem egyes csodákban, hanem általános törvényekben nyilatkozik.
Isten örök törvénye, hogy a ki magát elhagyja, az az Istentől is elhagyatik.
Örök törvény, hogy a ki magán segít, azt az Isten is megsegíti.
Isten törvénye, hogy a hitszegés végeredményben maga magát bünteti meg.
Isten törvénye, hogy a ki a hitszegésnek, az igazság talapságnak szolgál, az igazságnak diadalát készíti elő akaratlanul.
A mindenség ezen örök törvényeire támaszkodva esküszöm, hogy jóslatom teljesedni fog. És jóslatom ez:
Jellasich beütéséből Magyarországba, Magyarország szabadsága fog következni.
Szegény hitszegően elárult magyar hazánk szem nevére kérlek, higyjetek a jóslatnak; ha hisztek, teljesülni fog.
Miből áll ennek a Jellasichnak hatalma?
Egy kis anyagi erő, 50, 60, 70 ezer ember, pillanatnyilag hatalmasnak látszó, mert a határőrvidéki szerkezetnél fogva, mintegy 30 ezer kész fegyverest talált.
De mi van a háta mögött? mire támaszkodhatik? hol van a nemzet, mely az igazság lelkesedésével támogassa őt? mely kipótolja seregének csak azon hiányát is, melyet nem is a szíve mélyében megsértett magyar engesztelhetlen karja, hanem maga az út fáradalma, s a mohón hörpölt magyar bor kidönt?
Nincs sehol – sehol.
Egy ilyen sereg csak pusztítani képes. Hódítani vagy épen hódítását megtartani nem.
Batu khán 100 ezrekkel szállotta meg hazánkat. – Pusztított, de kiment.
Az ilyen Jellasich-féle expeditio legföljebb sáskajárás. A sáskasereg mindig előrenyomul, de mindig fogy, végtére kivesz.
Minél beljebb nyomuland Jellasich az országban, annál bizonyosabb, hogy egy embere sem látja többé a Száva vizét.
Mi magyarok, csak akarnunk kell, elegen vagyunk, hogy csak kővel is agyonverjük.
Hogy aztán mi történik? arról majd akkor szólunk.
A magyar nem érdemelné meg, hogy isten napvilága reá süssön, ha reggel első s este utolsó gondolata nem volna az ocsmány hitszegésnek, a rút árulásnak eleven emlékezete, melylyel a magyarnak az élők sorábóli kiirtására oly példátlan alávalósággal összeesküdtek.
A magyarnak tehát most csak két teendője van. Egyik: felállani tömegben a haza földét megszállott ellenség agyonnyomására. – A másik: »emlékezni!«
Ha a magyar e kettőt nem teszi, akkor oly gyáva, nyomorult nép, melynek neve a világ históriájában ugyanazonossá lesz a szégyen s gyalázat névvel, akkor a magyar oly gyáva, nyomorult nép, mely megfertőztette ősei szent emlékét, melyre maga az örökkévaló Isten azt fogja mondani: »Bánom, hogy teremtettem«, akkor a magyar oly istentől elátkozott nép, melytől a levegő meg fogja tagadni éltető erejét, melynek kezei alatt a televény búzaföld sivatag homokká fog változni, melynek közelítésekor kiaszik a szomjat enyhítő forrás, ki hontalanul bujdosandik a föld hátán, ki hiában kérendi az irgalomtól az alamizsnának száraz kenyerét, kit alamizsna helyett arczulcsapand az idegen faj, mely őt saját hazájában vándor koldussá teendi, kit mint a gazdátlan ebet, büntetlenül verend agyon bármely gazember; olyanná lesz, mint a bélpoklos, mit minden ember kerül, mint az indus pária, kire az ebeket uszítják. Hiában fordulasd a vallás malasztjához, neki nem adasd az vigasztalást. Isten! kinek teremtési mívét gyávasága, által meggyalázta, nem bocsátandja meg bűneit, sem ezen a világon, sem a másikon; a leány, kihez szemeit felemelendi, seprővel hajtandja el a küszöbről, mint a rühes állatot, neje útálattal köpend gyáva szemei közé, s gyermekének első szava az lesz, hogy apját megátkozza!
Borzasztó! borzasztó! De így lesz. Szátok kérlelhetlen esküjével esküszöm a szabadság istenére, e hont vérrel szerzett őseink meggyalázott emlékezetére esküszöm, hogy így leszem ha a magyar faj oly gyáva, hogy tömegestül fel nem kel Jellasich szolgaporoszlóit s a szerb rablókat és minden árulót, ki a magyar ellen karját emelni meri, összezúzni, mint zúzza a fergeteg az útjába vetett kötetlen szalmakévét, s ha oly gyáva lesz a magyar faj, hogy szétzúzván ellenségeit, meg tudna bocsátani, vagy egy perczig is elfelejteni az árulókat és az árulást.
Nem, nem! ezt a magyar nem teheti! és legyen átkozott, ha megteszi!
Azért mondom én, hogy Jellasich beütéséből Magyarország szabadsága fog következni.
Először győzni, aztán leszámolni. Ez a feladat. Fegyverre tehát, a ki férfiu!
Az asszonyok pedig Veszprém és Fejérvár között ássanak egy irtózatos sírt, melybe vagy a magyar nevet, magyar becsületet, a magyar nemzetet – vagy ellenségeinket eltemessük; s melyen vagy a magyar név szégyenoszlopa állasd ily felírással: »Igy bünteti Isten a gyávaságot«, vagy állasd a szabadság örökzöld fája, melynek lombjai közül Isten szava szólasd, mint szólott Mózeshez az égő tüskebokorból. »A hely, a melyen állasz, szent, így jutalmazom a bátorságot! Szabadság, dicsőség, jólét és boldogság a magyarnak.«
Fegyverre tehát, magyar! életedért, becsületedért, hazádért, házadért, ősi tűzhelyedért, a földért, mely táplál, melyet véres verejtékeddel míveltél, s melyet most a hitszegők szabadságod megdöntésének béreül akarnak a szerbeknek, illyreknek kezére játszani, s téged saját hazádban földönfutóvá tenni, mint tették már a temerini szegény magyarokat.
Fel, fel, fegyverre magyar! a ki a törvénynek nem engedelmeskedik, melyre a király is megesküdött, az áruló; a ki pedig áruló, azt el kell fogni, s a törvénynek kezébe kell szolgáltatni.
Hazánk mindenünk! a hazát megmenteni első kötelesség! a hazát mentve magunkat mentjük.
A kinek egy faluban, a kinek egy megyében legkisebb hatása van, ragadjon zászlót! Ne halljunk más zenét Magyarhon térein, mint Rákóczinak búskomor indulóját; gyűjtsön maga körül 10–20–50–100–1000 embert, ki mennyit tud, s vigye Veszprém felé; Veszprém táján gyűljön össze az egész magyar nép, mint összegyűlend ítélet napjakor a feltámadott emberiség és rajta az ellenségre!
Énekeljétek ama szent éneket, melyet ismertek:
»Tartsd meg Isten országunkat,
Mi magyar hazánkat,
Rontsd meg mi ellenséginket,
A kik üldöznek bennünket.«
Mi magyar hazánkat,
Rontsd meg mi ellenséginket,
A kik üldöznek bennünket.«
Fel! fel! fegyverre!! Velünk van Isten és az igazság!
