A GOLGOTÁN
A GOLGOTÁN
Minden katolikus hívő ismeri a szenvedés állomásait ábrázoló Keresztutat a maga 14 stációjával, templomokból vagy dombtetőkre húzódó kálváriákról. Jézus vállára veszi a keresztet, Jézus először esik el a kereszt alatt, Veronika a kendőjét nyújtja Jézusnak, hogy arca verítékét letörölhesse, Jézus másodszor, Jézus harmadszor esik el a kereszt alatt…
E megrázó mozzanatokat a jámbor hagyománynak köszönhetjük; az evangéliumok szövegében nem találjuk őket.
A szinoptikusok szerint amint elindult a szomorú menet a Golgota felé, a katonák találomra megállítottak egy embert, aki épp a mezőről jött, és kényszerítették, hogy vigye Jézus után a keresztet. Az evangéliumok a nevét is megőrizték Jézus eme kényszerű segítőjének: Cirenei (vagyis az észak-afrikai Küréné városából való) Simonnak hívták; és Márk a fiait is megnevezi, Alexandert és Rufust, akik talán utóbb a jeruzsálemi keresztény közösség tagjai lettek. Feltehetőleg Jézust nagyon elgyöngítette az ostorozás, a kivégzőosztag vezetője, a százados látta, hogy sose jutnak fel a hegyre, ha az elítélttel viteti keresztjét, ahogy az egyébként szokásos volt.
A keresztre feszítés büntetése Perzsiából terjedt el, és főleg a rómaiak gyakorlatában vált lázadó rabszolgák meg a provinciákban köztörvényes vagy államellenes vétkek miatt elítéltek kivégzési módszerévé; római polgár ellen a legritkábban alkalmazták. Legfőbb funkciója az elrettentés és a megszégyenítés volt, ezért mindig nyilvános és forgalmas helyen állították fel a kereszteket.
A kereszt függőleges oszlopát már előre beásták, az elítéltnek tehát nem az egész keresztet, hanem csak annak másfél-két méteres harántgerendáját kellett hordoznia. A helyszínen aztán kinyújtott karjait hozzákötözték, ritkábban a földre fektetett helyzetben hozzászögezték a harántgerendához, majd ezt a függőleges oszlophoz rögzítették, mégpedig vagy a tetejére, T alakot képezve, vagy pedig felső harmadához, ami által az ismert keresztalakzat állt elő. (Jézust a hagyományos ábrázolás ilyen keresztfán mutatja, és ez hihető is abból, hogy a vétségét jelző feliratot a feje fölé szögezték fel.) Ezután kötözték vagy szögelték az oszlophoz az elítélt lábait.
A Golgota több evangélium magyarázata szerint Koponyák hegyét jelenti, ami vagy arra utal, hogy már jó ideje kivégzőhely volt, vagy – kevésbé valószínűen – arra, hogy a helyet egy jellegzetes formájú domború szikla jelölte. Hogy pontosan hol lehetett ez a Golgota, azt sokáig vitatták. A városfalon kívül kellett lennie, mint Máté említi; forgalmas útvonal mellett, mert Márk az arra járókról beszél; s közel egy temetőkerthez, ahol a keresztről levett testet Lukács szerint sietve egy sírboltba helyezték. E követelményeknek a város északnyugati részén utóbb emelt Szent Sírtemplom helye és közvetlen környezete lényegében megfelel, főleg amióta a régészek bebizonyították, hogy a harmadik városfal, amelyen a helyszín belül esett, csak 43-ban épült meg. A forgalmas út az Emmausz és Joppe felé vezető országút lehetett.
Jézus megfeszítése lényegében a római előírások szerint folyt le, szögezéssel (erről csak Lukács szól), de a zsidó szokásnak megfelelően mirhával kevert bort nyújtottak neki, hogy bódító hatásával enyhítsék szenvedését. Máté epével kevert borról ír, de ez bizonyára tévedés; Jézus nem keserű íze miatt hárítja el az italt, hanem mert megváltói művéhez tartozik, hogy kínjait tiszta tudattal szenvedje végig.
Déltől három óráig sötétség támadt – ez nagyon emlékeztet egy napfogyatkozás leírására. Többen is megpróbálták a kereszthalál időpontját ennek alapján azonosítani, de a csillagászati számítások szerint a szóba jöhető időszakban nem volt olyan napfogyatkozás, amelyet észlelni lehetett volna Palesztinában. Jobb támpontot ad az a tény, hogy a húsvéti bárány ünnepe péntek este kezdődött, ez a nap ugyanis mindig holdtöltével esett egybe. A Niszán havi holdtölte időszámításunk 30. évében esett pénteki napra, Jézus tehát vagy 36-37 évesen (Máté számítása szerint) vagy pedig (Lukács alapján) 23-24 évesen szenvedte el megváltó kereszthalálát.
Ez a halál a keresztény üdvtörténet sarkalatos pillanata, nem csoda, hogy csodák kísérik. Földrengés rázza meg a hegyet; holtak támadnak fel a közeli sírkertből, és feltűnnek a város utcáin. Hogy kéz érintése nélkül kettéhasad a templom függönye, amely a Szentek szentjét s benne a frigyládát rejtette, s amely mögé, csak a főpapnak volt belépése, azt jelenti, hogy az Ószövetség szerződése Isten és ember között érvényét vesztette, új lép a helyére.
Pilátus csodálkozik, hogy Jézus már meghalt.
A keresztre kötözöttek sokáig, néha napokig kínlódtak, míg a szomjúság, a napszúrás folytán beállt a halál. Akit felszögeztek, annál a vérveszteség és a sebláz siettette a szabadító véget. Ez történhetett Jézussal is. A százados biztonság okáért lándzsájával átdöfi szívét: „vér és víz”, vagyis alvadt vér és vérsavó szivárgott ki, ami a halál jele.
Különös módon a keresztre feszítést ábrázoló festményeken, a feszületek korpuszain a szívbe szúrt seb mindig jobboldalt van. Ennek az ikonográfiai hagyománynak az az ősi meggyőződés az alapja, hogy a bal oldal a gonosz erőké, az ördögé, az Isten fiának a szíve ezért csak a jobb oldalán lehetett.
A tehetősebb zsidók sziklába vájt sírba temetkeztek. A sírnak kis előkamrája volt; a voltaképpeni sírüregben padformát vájtak ki, s erre fektették a balzsammal és kenetekkel megkent, gyolcsszalagokba burkolt holttestet, majd a sír nyílását nagy kőlappal zárták el. Mindenki jó előre elkészíttette a maga sírját, hisz annak kivésése több hónapos munkát jelentett.
Arimateai Józsefről, a Főtanács tekintélyes tagjáról itt hallunk először; az evangéliumok egybehangzó állítása szerint Jézus titkos híve. Most többet tesz, mint valódi hívei: engedélyt kér Pilátustól Jézus eltemetésére. Az idő sürget, napnyugtakor kezdődik az ünnep, amely ráadásul sabbat is, mindent el kell végezni addig. János szerint Nikodémus is segít a test levételében, sőt nagy mennyiségű (száz font!) mirha- és aloékeveréket is hoz a test megkenésére. (A szinoptikusok erről nem tudnak, szerintük az asszonyok, a sírbatétel szemtanúi viszik a sírhoz a keneteket vasárnap hajnalban.) Az idő rövidsége ellenére a testet a szokásnak megfelelően begöngyölték a gyolcsszalagokkal, a feltámadás után ugyanis ezeket a sírkamrában feltekerve találták.
