SAUL MEGTÉRÉSE
SAUL MEGTÉRÉSE
Nyelvünkben szólássá vált a pálfordulás, amin azt értjük, hogy valaki az addig vallott politikai, világnézeti vagy épp tudományos elveit váratlanul megtagadja, és az ellentáborba áll át. A szólás Saul megtérésére utal, amelyet a Damaszkusz felé vezető úton átélt megdöbbentő erejű jelenés idézett elő Jézus híveinek esküdt ellenségében.
Az apostol életének ez a legdöntőbb eseménye az ApCsel még két más helyén szerepel Pál vallomásszerű előadásában, egyszer az ellene támadt jeruzsálemi zsidókhoz intézett beszédében, egyszer pedig a Festus és Agrippa király előtt elmondott védekező szavaiban, ezenfelül pedig több helyen is említik Pál különböző levelei.
Hogy Jézus éppen legádázabb üldözőjét formálta át legodaadóbb hívévé, azzal a kiválasztás hatalmát mutatta meg; nem csoda hát, hogy Pál teológiájának sarokpontja lett a kegyelem és az általa keltett hit elsődleges fontossága az üdvözülésben.
Az első jeruzsálemi keresztényüldözés alkalmával több hívőt bebörtönöztek, sőt ki is végeztek – felmerül a kérdés: vajon ehhez nem kellett a római hatóságok jóváhagyása, mint Jézus halálra ítélése esetén? Merőben hitbeli vitás kérdések miatt ugyanis a helytartó aligha egyezett volna bele tömeges kivégzésekbe. Avagy sikerült a bevádolt keresztényeket is császárellenes lázadás gyanújába keverni? Az Írás erre nézve nem igazít el.
Még ennél is zavarba ejtőbb az az állítás, hogy Saul az ottani keresztények összefogdosása és Jeruzsálembe hurcolása céljából megy Damaszkuszba. A jeruzsálemi Főtanács, mint jól tudjuk, még a saját területén, Júdeában is csak korlátozott joghatósággal bírt – hogyan képzelhető hát, hogy egy másik római provinciából, amely más helytartó fennhatósága alá tartozik, csak úgy embereket hurcoltat el fegyveres kísérettel?
Ennek képtelensége arra a gondolatra vezetett egyeseket, hogy Saul nem a szíriai Damaszkuszba ment a szóban forgó megbízással, hanem Kumránba, amelynek telepét a szekta egyik irata jelképesen Damaszkuszként említi; az itteni esszénus (vagy talán inkább zelóta?) közösség megrendszabályozása beleférhetett a jeruzsálemi Főtanács hatókörébe. Az amerikai Eisenmann professzor, ennek a merész gondolatnak első felvetője sok szellemes és találó megfigyelésből épített fel egy nagyszabású konstrukciót, de azt a szakemberek szinte egyöntetűen elvetik, mert ha elfogadnánk, úgyszólván mindent újra kellene gondolnunk, amit Jézus és a korai egyház története kapcsán eddig már meglehetős bizonyosságnak tekinthettünk.
A megtért Saul hosszabb ideig, mintegy három évig – valószínűleg 35 és 38 között – Damaszkuszban marad; egyik levelében megemlíti (Gal 1,17), hogy ezalatt valamennyi időt Arábiában töltött. Vajon Arábia mely részén és mi célból?
Az akkori szóhasználatban a Jordántól keletre és délkeletre eső sivatagos területet is Arábiának nevezték, feltehetőleg Saul is ide vonul el, Damaszkusztól nem túl messze, hogy Jézus és távolabbról Illés példáját követve böjttel, imádsággal és elmélkedéssel készüljön fel új hivatására.
Damaszkuszi működése során – először, de korántsem utoljára – a zsidó közösségek gyűlöletét vonja magára, olyannyira, hogy élete komoly veszélyben forog. Mivel a reá fenekedők – nem szikáriusok-e? – éjjel-nappal őrzik a város kapuit, a testvérek úgy menekítik ki, ahogy Ráháb valaha Józsué kémeit Jerikóból.
Jeruzsálemben három év múltán is emlékeznek Saul vészt hozó buzgalmára, és bár azóta nyilván hallottak megtéréséről, még mindig képtelenek bízni benne. Saul találkozik Barnabással, akiről tudjuk, hogy a szórványból való, ciprusi születésű lévita, és a jeruzsálemi gyülekezet tekintélyes tagja. Eredetileg Józsefnek hívták, a Bar Nabba, azaz „vigasztalás fia” nevet az apostoloktól kapta. Barnabás pártfogásba veszi a jövevényt, elkíséri az apostolokhoz – Pál saját emlékezése szerint (Gal 1,19) ez alkalommal csak Péterrel találkozott, valamint Jakabbal, Jézus testvérével, aki a jeruzsálemi egyház egyik tekintélyes vezetője. Hogy Saul már ekkor vitába keveredett volna Jakabbal, arra persze nincs szentírási bizonyíték, ám a Jakabnak tulajdonított levél ama passzusa, amely a hittel szemben a tettek fontosságáról szól, sejthetően a páli teológia sarktételével polemizál, ezért szembesítettem itt a rómaiakhoz írt levél negyedik fejezetének néhány versével.
Mint nemrég Damaszkuszban, Saul a szent városban is konfliktusba keveredik a zsidó ortodoxiával. Elképzelhető, hogy a jeruzsálemi egyház ekkoriban nem akarja kiélezni a hatóságokkal való viszonyát, a testvérek ezért inkább hajóra rakják a túlbuzgó ifjút, és szülővárosába küldik.
